Ne bánts a’ magyart. Szegény magyar nemzet, annyira jutotte ügyed, hogy senki neis kiáltson fel utolsó veszedelmeden? hogy senki ne keseredgyék meg romlásodon? hogy senki utolsó halállal való küszködéseden egy biztató szót ne mondgyon?

 De miért kellyen el vesznünk avagy kétségben esnünk, míg csontaink velő, ereinkben vér, míg Isten menyországban az mi bizodalmunk lehet, míg karunkban kopját, markunkban szablyát szoríthatunk, avagy külömb compositióból vagyoné az mi ellenségünk fel építve? vagy nem azoktul a’ vitéz magyaroktul származtunké mi, kik kevés néppel számtalan sok ezer poganyokat kergettek? nintsené Istennek hatalmában Hunyadi győzedelmeit, Mátyás király ditsősségeit kezünkben ismeg újonnan meg virágoztatni?

[…]

 ...míg az mi militaris disciplinánk in flore volt Corvinusok alat és más vitéz királyok alat, nem igaz az, hogy markunkban szakat volna sohais szándékunk, teliek a’ históriák a’ mi magyar nemzetünknek ditsősségével, teli a’ világ azoknak emlekezetivel, és Európának egy szegelete sints, a’ ki a’ mi eleinkről betsülettel ne szólna. Soha muszulmán vér nagyob folyásokkal nem folyt, mint a’ magyar kard miat. Soha ennek a’ pogány hódnak be töltését úgy nem késlette, mint mi magyarok.