Jókai Mór: Zenta-Mohács

Forrás: Jókai Mór, Zenta–Mohács = Jókai Mór Összes művei, XCVIII, Költemények, I, Bp., Révai Testvérek, 1907, 23–24.
Leírás: Jókai Mór versében a törökök és a magyarok kölcsönösen megbocsátanak egymásnak: a magyarok Mohácsért, a törökök Zentáért.
Emlékezés tárgyának kora: 13-17. század
Emlékezés kora: 1877
Sok századon át őrködött felettünk
Borongó szellem: népemlékezet.
Év fordulóin Zenta- és Mohácsnak
A győzelem és gyász fogott kezet.
S míg ott örvendett s itt gyászolt a pannon,
Az elhullt hősök híre szólt a lanton.

S mig elhullt hősök híre szólt a lanton,
Csaták halmának porló csontjai
Beszélnek együtt, ozman és magyar:
»Miért volt nékünk egymást rontani?
Közös hazának közös pora lettünk:
S ezek nem értik egymást itt felettünk?«

És jött az év, midőn megértik egymást! –
Hősök pora sirját elhagyja ott:
Kalász alakban jő honát segitni,
És vér helyett ont rá arany magot.
S mig Magyarhonra hull az aranyzápor,
Az ozmanéra: vas, – ón, – sáskatábor.

De öldöklő vas zápora növeszti
A föld legdrágább zöldjét, a babért;
Ezernyi szivnek földfelitta vére
Nem drága ár egy diadalnapért.
S győzelmi híreik im összeütnek
Mohács – s Zentával, – s az nekünk is ünnep.

S Zentán, Mohácson összegyűl a nép,
Hol alvó hősök serge hamvadoz!–
»Az ozman vérzik! Adj sebére írt!
Kelj magyar nemzet! Segits, adakozz!«
Hol huszezer magyar van eltemetve:
Áldás zendül fel ozmán fegyverekre....

Áldás, dicsőség ozmán fegyverére!
Kiáltja a vér-felszentelte sik....
A népmorajt, mélyen a fű alatt
Alvó dalják nagy hallgatag lesik,
S a csontkezek egymást keresni kelnek:
S némán szoritva egymásnak felelnek.

Martyrok! Többé nem háborgatunk! –
Dicső Tomor! Hős Eugén! Megbocsáss!
Plevnáért és a Balkán-harczokért
El van feledve Zenta – és Mohács;
Nem ünnepel több török gyászt a pannon,
Csak dicsőségük szól ezután a lanton!