Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

DE LA HARPE

Vakmerőségnek látszik ugyan, a’ Himfy’ Szerelmei után, Erató’ Lantját valakinek megzendíteni merni mostanában; nem azért, mintha egy egész Nemzetben tsak egy nyájas Kőltőnek kellene lenni; vagy a’ tiszta és vétek nélkűl való Szerelemnek édes jótéteményi, és azoknak az emberi szívbe és képzelődésbe ollyan egyformák vólnának a’ munkái, hogy az Ember azoknak előadásában mindég egy húron kéntelen vólna jádzani: hanem azért, hogy mikor már egy Nemzetnek nyelvén egy tökélletes Zseni méltóvá tette magát Pólgártársainak kedvellésére, akkor a’ tűrhető^* ugyan, de ő nálánál kissebb léleknek Szerzeményi még bőltsőikben megfúladnak. Himfy Múzsájának képzelődési nagyok, mint a’ Teremtés; érzései hol melegek, mint a’ Nyári Nap, hol égetők és erőszakosok, mint a’ felháborodott Etna; találmányi egyenlők, tarkák, kifogyhatatlanok: egy szóval az egész Munkája ollyan, mint valamelly ígéző vidéke a’ Cyprus bóldog Szigetének; virágokon tapod az Ember mindenütt, és még ott is, a’ hol írtódzni kellene, a’ kőszírtokon, a’ meredek tengerpartokon, Grátziákat talál az Ember, ’s hizelkedő Ámorokat a’ Cataraktákon.

Mit várhat hát az én Lillám, mikor már Himfy megvan, – mit várhat egyebet fel sem vevésnél, vagy a’ mi még szomorúbb, szánakozásnál? Nem tűrhetőbb lett vólna-é sorsa, ha még ezelőtt néhány Esztendővel, a’ mikor lételét vette, Világ’ eleíbe kerűlhetett vólna? Úgy újsága által kedvességet nyerhetett vólna magának és azután szerentséjének tartotta vólna, magát egy Himfy’ Szerelmei által elfelejtetni.

De ti jó lelkű Öregek! a’ kik érzettétek, melly édes erőszakja van az Atyai indúlatnak, mikor annak, a’ kinek lételt adtatok, pártfogást esdeklő tekintete ti rajtatok nyúgoszik meg; és ti érzékeny Ifjak! kik tulajdon Szerelmestekhez még akkor is, mikor a’ leg-tökélletesebb Grátziával társalkodtok, hűségesek lenni meg nem szűntök, ’s annak fogyatkozásit^* vagy még imádni is, mérészlitek: megengedjétek^* nékem, ha ezt a’ Munkámat, vagy mint Atya meg nem vethetem, vagy mint Szerető caressérozom. Ha Himfy mellett egy két Hazámfija előtt kedvességet találhat ez, azt véletlen nyereségemnek tartom: ha pedig ennyi szerentsével nem lehet jussa ditsekedni, nem történik előttem semmi váratlan. Kiadtam még is, hadd szaporítsa a’ Magyar Kőltemények’ számát: nem ő az első, az utólsó sem ő leszsz, a’ mi a’ réznél tartósabb Pyrámisok helyett tubák-takaróra szorúlt, ’s leg-fellyebb is 10–12. Esztendeig tartó halhatatlanságra. –

Nem is vóltak ezek az én Verseim soha ollyan tzéllal íródva, hogy belőlök egy, és egymással öszszefüggő kis Poétai Román kerűljön: egyszer egygyik Darab készűlt, másszor másik, és nem azzal a’ renddel, a’ millyennel e’ Kőnyvben látni; némellyiket még 1793-ban tsináltam, illyen a’ XVII-dik Dal, vagy is a’ Tanúnak hívott Liget, melly a’ Campe’ Magyarra fordított Psychologiájának Ajánló-Levelében,^* paraphrasizálódott; van ollyan is, a’ mellyik 1802-ben^* jött ki a’ semmiségből. Egynehányat másnak a’ kérésére írtam. Hanem nagyobb részét élő Személynek készítettem; és akkor valóságos érzéseim ritkán engedték eszembe jutni, hogy én Poéta vagyok, vagy még jövendőben Erotikus Író kerekedik belőlem. Sokszor, a’ mint néhány Verseimből észrevehetni, képzelődésem más tárgyról akart andalogni, és tsak akkor vette magát észre, mikor szívem titkos ütésinek ellene nem állhatván, már a’ Versek közzé a’ Lilla név bé is lopódott. – –

Én is, több Hazámfijaival, örvendezve olvastam Schedius Úrnak Magyar-Országról való Hónapos Írásában azt a’ Jelentést, hogy a’ Himfy Szerelmeinek Második Darabja is leszsz, mellyben az eddig kezünkben forgó ’s elevenen festett viszontagságok kívánatos tzélra mennének ki. Ha a’ Szerző Úr a’ mosolygó Eratónak is olly’ béavatott Kedvese, mint a’ Kesergőnek: leszsz Hazámnak jussa az érdemmel szerzett kevélykedésre. Reménylem is, hogy egy ollyan Zseni elégséges fellyülmúlni vágyásunkat: Vajha ez sok időre ne haladna! – Abban az én Lillám is nyertes lenne: mert úgy leg-alább más rubrikába tevődvén, nem állana ollyan közel a’ tökélletes világossághoz, ’s fényjéből annyit el nem vesztene. Az én Lillámnak kezdete ’s folyásának nagyobb része örvendetes, a’ vége pedig orvosolhatatlan szomorú; a’ Himfyé éppen meg lenne fordítva: leg-alább hát a’ kifejtődésnek külömbsége, ha egyéb nem is, szerezne az én Munkámnak – betset nem mondom, tsak – figyelmetességet. Mellyet ha megnyerek, talám reá-vészem magamat, hogy még nállam írásban lévő, és ezen gyűjteményemben helyet található Daljaimat is, a’ most kiadattak közzé annak idejében béiktatom.

Azt mondja, Schedius Úrnak említett Könyvében, a’ nevetlen Tudósító Úr, hogy a’ Himfy’ Könyvében kedvetlen egyformaságot és monotóniát ád az, hogy a’ Dalok mind azon egy Versnemben vagynak tsinálva: ebben a’ Tudósító Úrnak, érzésem szerént, igazsága van. De én még azt adom hozzá, hogy ez még tűrhetőbb vólna; hanem mikor a’ Dalokban lévő soroknak száma is állandóúl meg van határozva, ’s ennél fogva minden Dal egyenlő nagyságú; sokszor szinte jól esne az ember fülének, ha vagy hamarább kén’ végezni egy Darabot, vagy néha tovább is tartana. Sőt az elme is rá-unatkozik az egyforma tensiora; rá-unatkozik arra, hogy a’ Strophának tagsoraiból, a’ Rithmusnak fordúlásából előre tudja, mikor leszsz kéntelen a’ Poéta, érezni megszűnni. Petrárkának nagy tisztelője vagyok, tartozom ezzel az adóval a’ Grátziáknak: de megvallom, hogy a’ midőn egy vagy két Sonnetjének olvasására érzéseimnek jól esik olvadozni; már az ötödik és hatodik mellett szeretnék más formába öntött Verseket olvasni. Hát ha még minden Darabnak az utólsó sorában rendszerént Epigrammai Evolutiót kell várnom, sőt sokszor előre is eltalálnom; nem fáraszt-é el ez a’ sok periodicus tsiklandás? nem vesztik-é el utóljára édes ingerléseket a’ sűrűen egymásra halmozott Contrastok, Oxymoronok, a’ mi a’ 17-dik Századbéli Olasz Poésisnak vólt tulajdona? Sem a’ sűrű tsiklandást nem óhajtanám, sem azt, hogy valaki minden lépten-nyomon fűszerszámmal tápláljon, vagy Oximellel frisítsen meg.

De azt mondja továbbá a’ nevezett Tudósító Úr, hogy a’ Versekben való monotóniát az édesíti meg a’ Himfy’ Szerelmeiben, hogy az egész Munka derék Trochéusokban van írva. Ez tsudálatos egy megjegyzés! Az illyen, a’ járatlan Olvasóban tévelyedést, a’ dologhoz értőben pedig egy kis kedvetlen álmélkodást okoz. Én merem mondani, hogy egy ollyan nemes érzéssel termett Ember, mint a’ szóban lévő Szerelemnek Írója, soha sem kívánta, hogy azon külömben mézzel folyó Verseket, más Ember, az ő kedvéért trochacizálja. Nem szorúltak az ő Versei arra, hogy mértékre szedett lábaknál fogva ajánljuk, noha nem tagadhatni, hogy külső szépségek nyert vólna általok.

Ezt az egy két Jegyzést, nem azért tettem ide, hogy ama’ Nyájas Kesergőnek, a’ ki engem’ sokszor vígasztaló búslakodásba ejtett, ’s mind annyiszor arra kénszerített, hogy Scytha származásommal kevélykedjem, hogy mondom ama’ nyájas Kesergőnek érdemeit kajánúl kissebbítsem; hanem azért, hogy mind az ótsárlók, mind a’ hizelkedők fundamentomból kívánjanak ítélni. Ha Ferneynek Ura nem vagyok is, bátran el merem vele mondani, hogy minden Poétát, Muzsikust, vagy Festőt barátomnak örűlök tartani: hanem, hogy hibájoknak is temjénezzek, arra barátságomtól nem köteleztetem. –

Itt van helyje, hogy a’ magam Verseinek külsőjéről is egygyet kettőt szóljak. – Van egy felekezet Litterátorink közzűl, kik semmi mértéket a’ Versben eltűrni, vagy tűretni nem akarnak, ha tsak az, a’ Görög Metrum szerént nints tsinálva: ellenben a’ másik rész a’ leg-szebb szerzeményeket sem állhatja ki, ha tsak azokban minden sor’ végin szerentséje nints hallani a’ roszszúl úgy nevezett kádentziát. Én itt Ámphibius vagyok. Azt tartom, hogy az elsőbb Fél nagyon is sokra ment; ez pedig nagyon is kevésre. Nem láthatom által, miért lehetne a’ Magyar nyelvnek gyalázatjára az, hogy mind a’ régi ditsősségesen elhúnytt Világnak, mind a’ mai felette igen tsínos Európának, mértékét, hármóniáját és ízlését, egyedűl ő, a’ ki követheti? Én a’ mértékre vett Versnemekben is gyönyörködöm; de a’ kádentziásokban is, ha egyébaránt numerusok, sokat érzek ollyat, a’ mi jól esik. –

A’ Metristákra nézve, talán annyiban jó, hogy a’ régi Görög és Római Kóták elvesztek, mivel a’ Muzsikát is Görög Verbunkra, és Római Minétre vévén, most már barbarusoknak kiáltanának bennünket, ha Lavota Úrnak Magyarjait kedvellenők. A’ kádentziának egyedűl való baráti itt ne nevessenek, mert ők még sokkal inconsequensebbek: nem nevetségesebb-é a’ kádentziátlan Görög és Deák Poétákat betsűlni, tanúlni, tanítni, a’ sok tzifra Alchaicus, Glyconicus, Asclepiadeus, dicolos, distrophos, acatalectus, ’s a’ t. nevekkel a’ papirost és levegőt bétőlteni, azokból tudós Figúrát tsinálni; és még is a’ reájok szinte ollyan alkalmatos Magyar nyelvben azokat olly’ vakmerően kárhoztatni? – De ne bizgassuk fel a’ nem régen megszűnt vítatásokat! Írjon ki-ki úgy, a’ mint legjobbnak gondolja; sem a’ Hexameter valakit Virgiliussá, sem a’ Kádentzia Tassóvá, sem a’ tsupa Folyóbeszéd Gesznerré nem tsinál. Itt a’ Múzsának sem lelkéről, sem testéről nints a’ szó, tsak a’ ruhájának az állásáról: kösse által Virág Úr ennek kantussát Jóniai Zónával derékon, mint a’ Görögök; vagy akaszsza meg azt éppen hónalja alatt Himfy Úr a’ mai Dámák módjára; mindenik fog annak illeni, tsak Virág légyen az, vagy Himfy, a’ ki őtet felöltöztette. – Én részemről mind a’ két ízlésnek érzője vagyok, és barátja. Írtam is, és írok, mind a’ kétféle Versnemekben; és tsak arra vigyázok, hogy mind a’ lábakra szedett Verseim, mind a’ kádentziások, a’ magok nemekben, jól zengjenek; tudván azt, hogy a’ numerusatlan Hexameter, vagy Sapphicus, tsak ugyan útálatosabb a’ jó hangzású kádentziás Versnél.

Négyféle Versneme fordúl elő az én Lillámban. I) Görögszabású Versek, kádentzia nélkül, p. o. Sapphicus XLIII-dik Dal. Anacreoni XXXIII. 2) Görögszabásúak kádentziával, p. o. Anapesticus IV. Trochaicus VII. Jambicus XXXVI. Trochaico-jambicus XLII. 3) Németes módú mértékesek kádentziával, p. o. Jambicus XIV. Trochaicus XVI. 4) Mérték nélkül kádentziával, p. o. XVIII. XLV. ’s a’ t. – Ezek a’ változások még más több módokon is változnak: egyébaránt az Olvasótól függ hogy érezze, vagy bennek kedvet találjon.

A kritikai kiadás a SpK. 1728. jelzetű kéziratos kötet alapján közöl még 14 sort!!!!