[Maga a’ Természet, mellyet úgy tudsz festeni,
* festeni A t olvhtl. betűből jav.
gyászolt körűlötted, és szánt tégedet. A’ Fülemilék Atád’ erdejében [me]gtanúlták szomorú notádat. Elrejtve voltál Kastélyodba,
*Fölé: ’s a’ Vadgalambok nyögésidet
és a’ Nap sajnálta hogy nem lát, a’ Hold fájlalta, hogy búban sírva szemlél. Kerted virági hervadoztak, mint az ortzáidé. Etelkád sohajtott sohajtásidon. És maga a’ Sír sokallotta
*a’ Sír <sajná> sokallotta
áldozatot. A’ Halál megbánta vakmerőségét, ’s gyakor hívásodra félt megjelenni. A’ Grátziák reszkető kézzel törölgették könnyeidet, Hébe a’ te rózsáidat reszketve védelmezte, Ámor a’ térdére könyökölt, ’s könyökére eresztette fejét, Hymen lefordította föstölgő fáklyáját.
*Vesszőből jav.
A’
*Jav. ebből: a’
bánatok asztalodról a’ sír fenekéig sereglettek, az Ekhó panaszolt, te sohajtoztál és egyéb minden hallgatott.]
*A szöveg első 13 és fél sora a kéziratban át van húzva, feltehetőleg a verssé átdolgozás során jelölte meg a költő e munkapéldányon is a már megverselt részeket, de aztán felhagyott ezzel.
– Én pedig
*Az i í-ből jav.
Lillát, ama’ szép kegyetlent, sírattam, elhagyattatva tőle és mindenektől, a’ vadon erdőben hol senki sem látott, senki sem hallott panaszkodtam ő felőle, esmért már az Ekhó, ’s emlékezvén szerentsétlen szerelméről még keservesebben felele keservimre, ’s tán könnyeket is hullatott érettem, mert a’ fák boltozatiról tseppek hullottak égre emelt kezeimre. Nem is hallotta tőlem a’ Lilla nevét semmi érzékeny, tsak a’ hegyek, a’ bükkök, a’ vőlgyek a’ folyások.
*A sor fölött beszúrva: NB.) Kicsit alább ugyanez a megjegyzés utal az ott olvasható mondat utólagos áthelyezésére.
*E mondat előtt, fölött NB. megjegyzést szúrt be a költő, s az áthelyezett mondat zárójelben van.
Lillát kerestem mindenütt, de őtet nem találtam ’s előttem az
*Jav. ebből: a’
emberek kövekké, a’ Világ pusztasággá változott. A’ reménység szaladt előlem, sebessebben mint a’
*Az a’ tévesen kétszer leírva, értelemszerűen em.
hirtelen támadt szél. Az élet lebegett ajakomon mint a’ repűlni készűlő madár. Nyájasságom, eleven elmém, setét ködbe borúlt, elvadúlt.
*A pont vesszőből jav., eredetileg itt következett az utóbb áthelyezett mondat.
A’ Vértes és Bakony szirtjei
*Az sz olvhtl. betűből jav.
bétöltek kétes tűnődésemmel, ’s mikor sorsom elvált egyet jajdúlt a’ Balaton. Örök számkivetésre kárhoztattam magamat, és tzél és reménység és minden nélkűl
*<bé>
elbúttam a’ rengeteg Somogyba. Itt semmi se, még a’ Músák’
*Jav. ebből: Músa’
se találtak fel, tsak magok a’ bánatok. Lillát szívembe hordoztam: ’s kértem az Időt hogy törőlje ki belőlle,
*A vessző pontból jav.
de ő futott ’s reám nem hallgatott. Keresztűl jött vélem ez a’ halálos nyil és
*Sor fölötti betoldás.
Horváth Országtól Erdély széléig kergetett. Már most a’ Tisza
*<’>
is esméri könnyeimet, az
*Jav. ebből: a’
Alfőldi búzás tenger is, hol semmi Ekhó nem lakik hallotta nyögésimet. Láthattam volna azolta Lillát: de kinek van az a’ vad gyönyörködése hogy kedvesét halva látni szeresse? Ő nékem élve megholt: ’s ez az hogy én halva élek. Múzsák kössetek Cipressust az én lankadó fejemre, Hymen felejts el engemet, és te zavarhatatlan álom, mellynek nyoszolyáját koporsónak nevezik, óldozd meg kötésimet, hogy testem érezni megszűnjék, lelkem pedig egy nagy
*Az n h-ból jav.
egy hideg egy végső sohajtássá válva
*A szó vége olvhtl. betűkből jav.
szállongjon el a’ Lilla kebelén. Te pedig, ha szinte örömre fordúlt is siralmad, ne vedd nehezen, ha talám Eratóm jajjai édes örömidnek nyugodalmát megháborítják. –