Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Vakmerőségnek látszik ugyan a’ Himfy szerelmei után Erató Lantját valakinek megzendíteni merni mostanában; nem azért, mintha egy egész nemzetben tsak^* egy nyájas költőnek illene lenni; vagy a’ tiszta és vétek nélkül való szerelemnek édes jótéteményi, és azoknak az emberi szívbe és képzelődésbe ollyan egyformák vólnának a’ munkái, hogy az ember azoknak előadásában mindég egy húron kéntelen vólna jádzani: hanem azért, hogy mikor már egy Nemzetnek nyelvén egy tökélletes Zseni méltóvá tette magát Pólgártársainak kedvellésére, akkor a’ türhető ugyan, de ő nálánál kissebb léleknek szerzeményi még bőltsőikben megfúladnak. Himfy’ Múzsájának képzelődési nagyok, mint a’ teremtés; érzései hol melegek, mint a’ nyári nap, hol égetők és erőszakosok, mint a’ felháborodott Etna; találmányi egyenlők, tarkák, kifogyhatatlanok: egy szóval az egész munkája ollyan, mint valamely igéző^* vidéke a’ Cyprus’ bóldog Szigetének; virágokon tapod az ember mindenütt, és még ott is, a’ hol irtózdni^* kellene a’ kőszirtokon, a’ meredek tengerpartokon Gratziákat^* talál az ember, ’s hízelkedő Amorokat a’ Cataraktákon.

Mit várhat hát az én Lillám, mikor már Himfy meg-van, mit várhat egyebet fel sem vevésnél, vagy a’ mi még szomorúbb, szánakozásnál? Nem türhetőbb lett vólna é sorsa, ha még ez előtt nehány esztendővel, a’ mikor lételét vette, világ eleibe kerűlhetett vólna? Úgy újsága által kedvességet nyerhetett vólna magának, és azután^* szerentséjének tartotta vólna magát egy Himfy’ szerelmei által elfelejtetni.

De ti jó lelkű Öregek!^* a’ kik érzettétek, melly édes erőszakja van az atyai indúlatnak, mikor annak, a’ kinek lételt adtatok, pártfogást esdeklő tekíntete ti rajtatok nyúgoszik meg; és ti érzékeny Ifjak! kik tulajdon szerelmestekhez még akkor is, mikor a’ legtökélletesebb gratziával társolkodtok, hűségesek lenni meg nem szüntök, ’s annak fogyatkozásit vagy eltűrni, vagy még imádni is mérészlitek: megengedjetek nékem, ha ezt^* a’ munkámat, vagy mint atya meg nem vethetem, vagy mint szerető caressérozom.^* Ha Himfy mellett egy két Hazám fia előtt kedvességet találhat ez, azt véletlen^* nyereségemnek tartom: ha pedig ennyi szerentsével nem lehet jussa ditsekedni, nem történik előttem semmi váratlan. Kiadtam még is; hadd szaporíttsa a’ Magyar kőltemények’ számát: nem ő az első, az utólsó sem ő lessz, a’ mi a’ réznél tartósabb Pyramisok hellyett tubák takaróra szorúlt,^* ’s legfellyebb is 10–12 esztendeig tartó halhatatlanságra.

^*Nem is vóltak ezek az én verseim soha ollyan tzéllal íródva, hogy belőllök egy és egymással összefűggő kis Poétai Román kerűljön: egyszer edgyik darab készűlt, másszor másik, és nem azzal a’ renddel,^* a’ millyennel e’ Könyvben látni, némellyiket még 1793^ba tsináltam, illyen a’ XVII Dal, vagyis a’ Tanúnak hívott Liget, melly^* a’ Campe’ magyarra fordított Psychologiájának Ajánló levelében, és a’ XXXVIII, azaz a’ Ferdés, mellynek egy része a’ Gessner Daphnisában egy Barátom által paraphrasizálódott;^* van ollyan is a’ mellyik 1802^be jött ki a’ semmiségből. Egy néhányat másnak^* a’ kérésére írtam. Hanem, nagyobb részét élő személynek^* készítettem, és akkor valóságos érzéseim ritkán engedték eszembe jutni, hogy én Poéta vagyok, vagy még jövendőbe erótikus Iró kerekedik belőlem. Sokszor, a’ mint néhány verseimből észre vehetni, képzelődésem más tárgyról akart andalogni, és tsak akkor vette magát észre, mikor szívem’^* titkos ütésinek ellene nem álhatván^* már a’ versek közzé a’ LILLA név be is lopódott. – –

Én is, több Hazám fiaival, örvendezve ólvastam Schedius^* Úrnak Magyar Országról való Hónapos írásában azt a’ jelentést, hogy a’ Himfy szerelmeinek második Darabja, mellyben az eddig kezünkben forgó ’s elevenen festett viszontagságok kívánatos tzélra mennének ki. Ha a’ Szerző Úr a’ mosolygo Eratónak is olly béavatott kedvese, mint a’ kesergőnek: lessz Hazámnak jussa az érdemmel szerzett kevélykedésre. Reménylem is, hogy egy ollyan Zseni elégséges fellyűl múlni vágyásunkat. Vajha ez sok időre ne haladna! – Abban az én Lillám is nyertes lenne: mert úgy legalább más rubrikába tevődvén nem állana ollyan közel a’ tökélletes világossághoz, ’s fényéből annyit el nem vesztene. Az én Lillámnak kezdete ’s folyásának nagyobb része örvendetes, a’ vége pedig orvosolhatatlan szomorú: a’ Himfyé éppen meg lenne fordítva:^* legalább hát a’ kifejtődésnek külömbsége, ha egyéb nem is, szerezne az én munkámnak – betset nem mondom, tsak – figyelmetességet. Mellyet ha megnyerek, talán reáveszem^* magamat, hogy még nállam Írásban lévő és ezen gyűjteményemben helyet található Daljaimat is a’ most kiadattak közzé annak idejébe béiktatom.

Azt mondja, Schedius^* Úrnak említett Könyvében, a’ nevetlen tudósító Úr, hogy a’ Himfy’ Könyvében kedvetlen egyformaságot és monotoniát^* ád az, hogy a’ Dalok mind azon eggy versnembe vagynak tsinálva: Ebben a’ túdósító Úrnak érzésem szerént, igazsága van. De én még azt adom hozzá, hogy ez még tűrhetőbb vólna, hanem mikor a’ Dalokban lévő soroknak száma is állandóúl meg van határozva, ’s ennél fogva minden Dal egyenlő nagyságú; sokszor szinte jól esne az ember fülének, ha vagy hamarább kén végezni egy darabot, vagy néha tovább is tartana. Sőt az elme is ráunatkozik az egyforma tensiora; ráunatkozik arra hogy a’ Strophának tagsoraiból, ’s a rithmusnak fordúlásából előre tudja, mikor lesz kéntelen a’ Poéta érezni megszűnni. Petrárkának nagy tisztelője vagyok, tartozom ezzel az adóval a’ Gratziáknak: de megvallom, hogy a’ midőn egy vagy két Sonnetjének olvasására érzéseimnek jól esik olvadozni; már az ötödik és hatodik mellett szeretnék más formába öntött verseket ólvasni. Hát ha még minden darabnak az utólsó sorába rendszerént Epigrammai evolutiót kell várnom, sőt sokszor előre is eltalálnom; nem fáraszt é el ez a’ sok periodicus tsiklandás? nem vesztik é el utollyára édes ingerléseket a’ sűrűen egymásra halmozott Contrastok, oxymoronok, ami a’ 17^dik századbéli olasz Poésisnak vólt tulajdona? Sem a’ sűrű tsiklandást nem óhajtanám, sem azt, hogy valaki minden lépten nyomon fűszerszámmal tápláljon, vagy oxymellel frísíttsen meg.

Azt mondja továbbá^* a’ nevezett túdósító Úr, hogy a’ versekben való monotoniát az édesíti meg a’ Himfy szerelmeiben, hogy az egész munka derék Trocheusokban van írva. Ez tsudálatos egy megjegyzés! Az illyen a’ járatlan olvasóban tévelyedést, a’ dologhoz értőben pedig egy kis kedvetlen álmélkodást okoz. Én merem mondani, hogy egy ollyan nemes érzéssel termett ember, mint a’ szóban lévő szerelmeknek irója, soha sem kívánta, hogy azon külömben mézzel folyó verseket, más ember, az ő kedvéért trocheizálja. Nem szorúltak az ő versei arra, hogy mértékre szedett Lábaknál fogva ajánljuk, noha nem tagadhatni, hogy külső szépségek nyert vólna általok.

Ezt az egy két jegyzést, nem azért tettem ide, hogy ama’ Nyájas kesergőnek, ki engem’ sokszor vígasztaló búslakodásba ejtett, ’s mind annyiszor arra^* kénszerített, hogy scytha származásommal kevélykedjem, hogy mondom, ama Nyájas kesergőnek érdemeit kajánúl kissebbítsem; hanem azért, hogy mind az ótsárlók, mind a’ hízelkedők fundamentomból kívánjanak ítélni. Ha Fernéynek Ura nem vagyok is, bátran el merem véle mondani, hogy minden Poétát, Muzsikust, vagy Festőt barátomnak örűlök tartani: hanem, hogy hibájoknak is temjénezzek, arra baráttságomtól nem köteleztetem.^*

Itt van hellye, hogy a’ magam verseinek külsőjéről is edgyet kettőt szóljak. – Van egy felekezet Litteratorink közzűl, kik semmi mértéket a’ versbe eltűrni vagy tűretni nem akarnak, ha tsak az a’ görög metrum szerént nints tsinálva: ellenben a’ másik rész a’ legszebb szerzeményeket se állhatja ki, ha tsak azokban minden sor végin szerentséje nints hallani a’ rosszúl úgy nevezett Cadentziát. Én Ámphibium vagyok. Azt tartom hogy az elsőbb fél nagyon is sokra ment; ez pedig nagyon is kevésre. Nem láthatom által, miért lehetne a’ Magyar Nyelvnek gyalázatjára az, hogy mind a’ régi ditsősségesen elhúnyt Világnak, mind a’ mai felette igen tsínos Európának, mértékét, hármóniáját és ízlését egyedűl ő, a’ ki követheti? Én a’ mértékre vett versnemekben is gyönyörködöm; de a’ Cadentiásokban is, ha egyébb aránt numerósusok, sokat érzek ollyat, a’ mi jólesik.

^*A metristákra nézve, talán annyiba jó, hogy a’ régi görög és Római kóták elvesztek, mivel a’ Muzsikát is görög verbunkra és Római mínétre vévén, most már barbarusoknak^* kiáltanának bennünket, ha Lavota Úrnak Magyarjait kedvellenők. A Cadentziának egyedűl való baráti itt ne nevessenek, mert ők még sokkal inconsequensebbek: nem nevetségesebb é^* a’ cadentiátlan görög és Deák Poétákat betsűlni, tanúlni, tanítni, a’ sok tzifra Alcaicus, Glyconicus,^* Asclepiadeus, dicolos, distrophos, acatalectus ’s a’ t. nevekkel a’ papirost és Levegőt bétőlteni, azokból túdós figúrát tsinálni, és még is a’ reájok szinte ollyan alkalmatos Magyar nyelvben azokra^* olly vakmerően kárhoztatni? – De ne bizgassuk fel a’ nem régen megszűnt vítatásokat. Írjon kiki úgy, a’ mint legjobbnak gondolja; sem a’ Hexameter valakit Virgiliussá, sem a’ Cadentzia Tassóvá, sem a’ tsupa folyó beszéd Gessnerré^* nem tsinál. Itt a’ Múzsának sem Lelkéről, sem testéről nints a’ szó, tsak a’ ruhájának az állásáról: kösse által Virág Úr ennek Kantusát^* Ioniai Zónával derékon, mint a’ görögök, vagy akassza meg azt éppen hónallya alatt Himfy Úr a’ mai^* Dámák’ módjára; mindenik fog annak illeni, tsak Virág légyen az, vagy Himfy, a’ ki őtet^* felőltöztette. – Én, részemről,^* mind a’ két ízlésnek érzője vagyok, és barátja. Írtam is és írok mind a’ kétféle versnemekben; és tsak arra vígyázok, hogy mind a’ lábakra szedett verseim, mind a’ Cádentziások, a’ magok nemekben, jól zengjenek,^* tudván azt, hogy a’ numerusatlan Hexameter vagy Sapphicus^* tsak ugyan útálatosabb a’ jó hangzású kádentziás versnél.

Négy féle vers neme fordúl elő az én Lillámban. 1., Görögszabású versek, kádentzia nélkül, p. o. Sapphicus^* XLIV^dik Dal. Anacreoni, XXXIII. 2., Görögszabásúak kadentziával, p. o. Anapaesticus, IV. Trochaicus, VII. Iambicus, XXXVI. Trochaico-jambicus, XLIII. 3., Németes módú mértékesek kádentziával, p. o. Iambicus, XIV. Trochaikus, XVI. 4., Mérték nélkül kádentziával, p. o. XVIII., XLVI., ’s a’ t. – Ezek a’ változtatások még más több módokon is változnak: egyéb aránt az ólvasótól fűgg, hogy érezze, vagy bennek kedvet találjon.

Nintsen egyéb hátra, hanem hogy munkáim ezen Csomójának illyen sok időre való haladásáról a’ nagy érdemű Közönség előtt^* engedelmet kérjek. Szándékomban a’ tavaly rajtunk’ keresztűl ment tűz nem kevéssé hátráltatott. Azólta pedig kézírásom a’ F.^* Királyi censurán tartózkodván, hozzá éppen most juthattam. – Reménylem, hogy munkáimnak hátra^* lévő több csomóival minden hátra maradás nélkűl folytába kedveskedhetem Érdemes Olvasóimnak; és az appróságokon keresztűl esvén, magánosságra szenteltt életemnek további^* minden részét ARPÁDról és a’ Magyarok’ kijöveteléről irandó Epopoeámra fordíthatom. – Vajha Nemes Nemzetem úgy fogadná^* ifjúi Lantomnak ezen aprólékos zengéseit,^* hogy az által neki-lelkesedett Múzsámat a’ Kaspiumi^* trombitaszóra is felbátorítaná!!