Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

A’ Poesisnak, vagyis a’ Poetai különféle Munkáknak felosztása, valamint sok nehézségekkel van egybeköttetve, úgy sokféleképpen próbálódott már a’ régibb és újabb Tudósoktól. Némellyek, Aristotelessel, tsak kétféle Poésist tesznek, úgymint Epicát és Dramaticát. Tudnillik, vagy maga beszéll el valamit a’ Poeta, (Epos, Narratio, Beszéllés) vagy a’ szót más személlyeknek a’ szájába adja, ’s azokkal beszéllteti el. (Dráma, Actio, Tselekvés) És e’ szerént valami tsak nem Theátrumba készűlt, szomorú, víg, énekes vagy akármi Darab, azt mind az Epica vagy Beszéllő Poésis neve és rende alá szorítják, meséket, Szatirákat, Dalokat, tanító Darabokat ’s a’ t. Mások pedig, az az többnyire az Új Literatorok, vagy több Főnemekre osztják fel a’ Poémákat, vagy pedig a’ mi sokkal jobb, és a’ mint Fő Tiszt. Szerdahelyi Úr tselekedett, IV Rendet tsinálnak azok között, hogy légyen az

1) Epica, Beszéllős, a mellyben a’ Poéta maga Személlyében mond és beszéll el valami történtet, vagy egyebet, p. o. Mesék, Allegoriák, Regék (Erzählungen, Contes) Idylliumok ’s a’ t.

2) Dramatica, Tselekvő, midőn más^* Személlyeket beszélltet a’ Poéta, és azon Személlyeknek Tselekedeteit az Actorok a’ Néző Színen előadják, Tragoedia, Comoedia, Dráma (szorossan véve, azaz, Néző- vagy Érzékeny Játék, Schauspiel) Opera, Cantata ’s a’ t.

3) Lyrica, Éneklő, melly tsupán^* az Indúlatoknak kifejezését^* teszi tárgyúl magának, és ahol a’ Poéta mind a’ maga, mind a’ más’ személlyében szólhat, p. o. az Indúlatokat vévén fel: Enthusiasmus, Hymnus, Felemelkedett főindúlatok, Odae Héroicae, philosophicae, Édes lágy érzések, Odae Anacreonticae, Lieder, Dalok, Furor, Dithyrambus, ’s a’ t. Ezek mind Muzsikára valók.

4) Didactica, Oktató, mellyben a’ Poéta, vagy valami Tudománybéli, vagy erköltsi, vagy Mesterségbeli Dolgot édesen terjeszt az Olvasó elejébe. Illyen formába voltak öntve az első Világban a’ tsetsemő Tudományok, és azért neveztettek a’ Poéták első Tudósoknak, nép Tanítójinak ’s a’ t. Igy a’^* Mathematico-Physicai Materiákban esméretes az Empedocles Sphaerája, az Aratus’ phaenomenája, a’ Lucretius’ Természetről való VI Könyve, a’ Manilius Astronomiconja,^* Das Recht der Vernunft von Lichtwer, a’ Kästner Kométáji etc. A’ Tudományokról átaljában írtak Pope,^* Lessing és Dusch. Jelesben a’ Poésisról Horatz, Vida, Menzini, Boileau, Buckingham, Roscommon, Hayley, a’ ki a’ Historiáról is versezett. A’ Theatralis Mesterségről Riccoboni, Dorat, Hill. A’ Picturáról, Marsy, Watelet, Hayley; a’ rajzolásról Dufresnoy. A’ Főldmivelésről Virgil, Vida (a’ Selyembogarakról)^* Vanier, Alamanni, Ruccellai (a’ Méhekről) Philips (a’ Cyder vagy Tsűgérről) ’s több Anglusok. Jelesben a’ Kertekről, Rapin, de Lille, Mason (név szerént az Anglus módú kertről). A’ Vadászatról Oppianus és Faliscus. Vida még a’ Sakk játékról is mert írni. Ez utolsó neméről a’ Poézisnak azért voltam illy hosszas, hogy megmutassam melly széles a’ poétai mező, ’s hányféle pályát lehet azon egy teremtő léleknek futni. –^* Én ugyan ezt a’ felosztást igenis helybehagyom, és minden eddig valók közt legerányosabbnak esmérem: de hijjánosságait sem tagadhatom el, a’ mellyek közűl legtetemessebb az, a’ mi minden eddig volt Felosztásokban is megvagyon, hogy nem belső és természeti, hanem kűlső külömbség van felvéve a’ Poémák’ felosztásában fundamentomúl. Ezen az okon, a’ mit mellesleg szabad legyen itt megemlítenem, én a’ poetai matériáknak és tárgyaknak, ’s a’ poétai vélek való bánásnak belső és elválhatatlan minéműségeket tartván szemeim előtt V Főnemét tettem a’ Poésisnak, a’ mellyek is characterjeikkel együtt^* ím ezek: Heroica,^* Sublimitas, admiratio; Comica, Ridiculum acri mixtum; Nativa^* Candor, simplicitas ingenua; Acuta, argutiae, acumen; Didactica, utile dulci mixtum. De erről most hosszason nem vitatódom: ha az Isten és Hazám, egésségemet és sorsomat el nem hagyja, bőven fogok erről, és több ezen Iráskámban röviden említett dolgokról, értekezni azon Munkámban, melly Kezem alatt vagyon, és a’ mellynek neve: A’ Magyar Poesis, ’s a’ mellyben Mármontelnek a’ La Poetique Françoise nevű Munkáját tettem előmbe Példáúl.

Beszéllő Versezetnek, vagy Epicum Carmennek mit szoktak nevezni, már egy két szóval említettem. Részemről örömest tsak azt nevezném Epicumnak, a’ mellyben a’ Poéta valamelly – igaz vagy kőltött – történetet beszéll el, kurtán, vagy hosszan, illyen vagy amollyan formában, akárminémű Stylussal. Ennek a’ legfővebbik neme az Epopoeia; midőn a’ Poéta felvészen egy személlynek legjelesebb tselekedetét, és azt úgy adja elő hogy az olvasót bámúlásra indítsa. Az Erzählungoktól^* vagy Contesektől abba különbözik, hogy a’ történetek öszveszövettebbek, a’ Személlyek számosabbak, a’ képek és festések nagyobbak, ’s maga a’ Munka is^* néhány Könyvekre terjed. Hármat kell^* az Epopoeiában gondolóra venni, 1) a’ leirandó Személyt, 2) annak^* előadandó tselekedetét, és 3) a’ poétai előadást, vagy a’ mi mindegy, a’ poémának az Olvasó^* lelkében támasztott Munkáját. A’ leirandó Személly tehát vagy 1) Hérós, azaz ollyan, a’ ki az emberi közönséges lelkeknél sokkal nagyobb lélekkel bírtt, és magát^* a’ Világ Történetes Könyvében megkülönböztette, vagy 2) Bajnok, a’ ki nagy és nevezetes dolgokat, vagy dolgot vitt véghez, de a’ millyeneket mások is megtselekedtek, ’s őtet is talám a’ tsupa Szerentse is boldogíthatta benne, 3)^* Közönséges, alávaló, vagy épen nevetséges Személy. Erre a’ három graditsra lehet elrakni a’ felvett Személlynek tselekedetét is, tudnillik: vagy 1) Hérósi tselekedet, a’ millyen minden embertől ki nem telik, és mintegy meghaladni^* látszik^* a’ halandók tehetségét, vagy 2) bajnoki nemes tselekedet, a’ melly vagy nehéz, vagy okos, vagy hasznos voltával ajánlja magát, vagy 3) alatsony és talám nevetséges tselekedet. Most már, a’ millyen a’ Személly és annak tette, ollyan indúlat származik annak olvasása után az ember^* Lelkében. Ha 1) valamelly Személyt vagy tselekedetet előnkbe terjesztenek, a’ ki és a’ melly, a’ mi és embertársainknak ereje felett valónak látszik előttünk, tele telünk bámúlással, tsudálkozunk a’ Személynek felséges voltán, ’s félve tiszteljük benne a’ megistenedett embernek hatalmát, édes kétségeskedéssel gyanakszunk annak a’ Tselekedetnek ígaz volta felől, mellynek nagyságát szűk lelkünkbe bé^* nem szoríthatván, a’ lehetős-^* és lehetetlenség partjai köztt néma tisztelettel^* méregetünk. Hátha még egy nagy Lélek akad, a’ ki a’ Szívnek,^* elmének és Nyelvnek minden kintseit^* hatalmában tartván ezt a’ Colossust a’ Tsillagokig felemelheti ’s az Istenek sorába helyheztetvén onnan tudja a’ főldszíntt maradott Halandókkal tellyes fénnyében bámúltatni! Ez a’ bámúlás tsak a’ Heroismusnak következése, és felette nagyon külömbözik attól a’ Dítsérettől vagy Helybehagyástól, a’ mellyel szoktunk egy Derék, egy nemes, egy kitetsző embert, vagy valamelly jeles Tettet jutalmazni. Ha ki Hazájával, Szűléivel, Vallással, embertársával jól tett, ha a’ veszedelmekből ereje és okossága által kiszabadúlt, ha betses tzéljára a’ sok akadályok köztt is eljutott: helybehagyjuk, betsűljük és dítsérjük őtet, de nem álmélkodunk rajta, mint ama’ Héróson. Igy jár az a’ Poéta is, a’ ki a’ Parnasszusra fel tud ugyan mászni, vagy onnan^* a’ maga Tanúlószobájába le tudja szóllítni a’ Múzsákat: de a’ Szárnyas Lovon a’ Hérósok’ sírdűledéki közűl^* az Istenek Pitvaráig felvágtatni nem alkalmatos. Egy szóval a’ középszerűség, sőt a’ tökélletességig való menetel is^* tsak dítséretet érdemel mind a’ Poétára, mind az ő tőle felvett Személyre nézve, és az még nem heroismus. – Harmadik indúlat, melly a’ bámúlás’ és betsűlésen kivűl, származik a’ Lélekben, a’ Nevetség. §.5.^* Ezt bővebben felfejtegetem a’ következendőkben. Lássuk^* már, hogy ezen három rendbéli tulajdonság, Bámúlás,^* Helybenhagyás, Nevetség, és az Epopoeának három tárgya, t. i. a’ Személly, a’ Tselekedet és a’ Poéta Lelke, mitsoda három gradittsát tsinál az Epopoeának.

Midőn egy valóságos Hérosnak, igazán Hérosi tselekedetét, egy^* ollyan Poéta írja le, a’ ki azon dolgoknak nagy voltát elméjébe béfoghatja, a’ Poésisnak mind belső,^* mind kűlső ajándékival bír, az Óriási dolgoknak emelése alatt meg nem rogyik, és^* maga is a’ maga nemében és mesterségében a’ jóság és helybenhagyhatóság pontján fellyűl emelkedett, egyszóval a’ Poézisban maga is Hérós, akkor az Epopoeia megérdemli a’ Hérósi nevet. Mert valamint a’ hervadhatatlan Babér nem tsak a’ Nagy Vitézeknek jutalomkoszorúja, hanem a’ Nagy Poétáké is; és a’ heroicus Voltaire, midőn Hazájának a’ ditsőség’ fő poltzáig lett felemelkedését énekli, egy latban vetvén^* a’ kettőt, kedves^* Frantziáit azzal magasztalja, hogy a’ Nagy dolgokat viselni^* is énekleni is tudják: úgy, ezt a’ szót héroismus, nemtsak a’ Birodalmak’ hanem az Epopoeiák’ Fundátori is magokévá tehetik ’s teszik; Cartouche.^* Tele van ugyan a’ Világnak^* horizontvesztett Gallériája sok jó, erős és okos embereknek képével; de melly kevés köztök a’ Hérós! Tömve találjuk az emberi nemzetnek Archivumát ezer meg ezer jeles Történetekkel: de hányra van ráütve a’ Heroismus Stempelje! Szinte pezseg a’ Helikon’ környékén a’ Poéták^* Myriadja: de hány köztök a’ meglehetős, hány a meglehetősök köztt a’ jó, hány a’ jók^* közűl Epicus, és az Epicusok közűl hány irhatott Heroica Epopoeát? Felelet: Tsak hat! – Úgy van: tsak hat Heroica Epopoeiát mutathat még ez a’ hat ezer esztendős Világ; és, a’ mi tsudálatos, soha még egy Nemzet sem tudott a’ maga kebeléből^* kettőt előhozni. Egy Iliássok van a’ Görögöknek, egy Aeneissok a’ Rómaiaknak, az Olaszok egy Tassóval kérkednek, egy Miltonnal az Ánglusok, Frantzia Ország^* nem látott még többet egy Henriadnál, sem egy Messziadnál többet a’ termékeny Németség. Noha ez a’ hat remekje az emberi Léleknek alkalmasint mindenek előtt esméretes, és egyébaránt is Voltérnak az Epopoeáról, ’s a’ jelesebb Epicusokról irott Értekezése Néhai jó emlékezetű T. T. Pétzeli által^* a’ Henriás’ végén magyarúl is olvastatik: nem tartom mindazáltal helytelennek, ha én is rólok egyenként, e’ mostani tzélomhoz képest, egy két szóval való jegyzést tészek.

I.^*

I. <Tehát>

Első tehát az Ilias. a) Ebben a’ Héros ama Péleusfi^* Akhilles, a’ ki^* Görögországnak annyi Vitézei^* és Királyai között legkitetszőbb, kit Istenasszony szűlt, és ősz Chiron nevelt, kinek jelenléte nélkűl a’ Trójai^* pompának az Isteni végzések szerént el^* nem lehetett 1000 hajók által is romlani, ’s a’ t. b)^* Az ő Hérósi tselekedete, mellyet a’ Poéta (a’ többit^* p. o. Lyciának elpusztítását ’s egyéb efféléket vagy elhallgatván, vagy tsak mellesleg említvén) fő tárgyúl^* vett fel magának, az ő hérósi tselekedete mondom ez, hogy midőn ő megharagudván a’ tsatákra ki nem ment, minden híres Vitézei mellett is omlani és veszni kellett a’ Görög Seregnek, midőn pedig Ő kedves^* barátja halálának megbosszúlására a’ viadalban megjelent, futott, vesztett és omlott a’ Trójai győzödelmes Nép; egy szóval az egy Akhilles^* haragján függött a’ Görögök’ és Trójaiak jó vagy bal^* Szerentséje; sőt végre, ama’^* híres vitéz Hektort is,^* annyi sok diadalmai után, nem másnak lehetett kivégezni, és az által az Akhaeusoknak^* nyereségét, ’s a’ Phrygiai bírodalomnak örökös ledűltét megfundálni, hanem tsak Ákhillesnek. c) A’ Poéta,^* ama világtsudálta Homér, kinek hérósi^* talentumai, egyébeket elhallgatván, ezekben tündöklenek ki. A’ Munkájában előfordúló Személlyeknek külön külön erköltsi Charactert ád, és azokat vélek mind végig állhatatosan meg is tartatja. A’ régi szokásokat, városokat, helyeket nagy^* gonddal rajzolja, és azáltal egész Versezetjének nem kevés tarkaságot (varietást) és abból származni szokott kellemetességet ád. A’ Természetet úgy festi, hogy abban őtet még egy Epicus sem tudta elérni, nem hogy meghaladni. A’ Munka Hexameterekben^* íródott Görög nyelven. Egy Európai Nyelv sints már, a’ mellyre le nem volna fordítva: tsak a’ Magyar az, a’ ki még ezt a’ halhatatlan Szerzeményt anyai Nyelvén nem olvashatja. Tsak ő az, a’ ki … de pirúlok saját^* Nemzetemnek Szégyenén,^* ’s örömestebb^* hallgatok.

II. Második az Aeneis. a) Ebben a’ Hérós Aeneas, ama jámbor Vezér,^* a’ Szerelmek’ hatalmas Istenasszonyának szülötte, kit az örök végzések választottak arra, hogy^* Trójának dűledékiből Romának vesse meg a’ fundamentomát, ő az, a’ ki^* Házi Isteneit, vén Attyát,^* háza népét, Polgártársait, ’s a’ Danausoknak és az irgalmatlan^* Akhillesnek fogyatékját, a’ tűz közzűl, a’ végső^* Veszedelem’ markából kiragadja ’s a’ t. b) Az ő Hérosi tselekedete az eddig mondottakból is kitündöklik, de ha hozzá tesszük ’s megfontoljúk azokat a’ szörnyű akadályokat és ínségeket, a’ mellyeken néki által menni, ’s győzedelmet venni szűkséges vólt a’ kegyetlen Júnónak az Égiek’ Királynéjának felejteni nem tudó haragja miatt, már akkor álmélkodnunk kell az ő tűrni szánt,^* az ő okos, istenfélő, és mindenkor diadalmaskodó^* bajnoki Lelkén. c) A’ Poéta Virgilius. – Virgilius! E’ szóban minden poétai Héroísmust bésummáztam: többet róla nem is szólok, nehogy az ő dítséreteit elmém’ hibájával találjam koptatni. Az ő Munkája^* Hexameterekben íródott Római nyelven: és ki az, a’ ki a’ Halandók közűl követhette volna valaha^* az ő verselésének mennyei hármóniáját! Ki az, a’ kit az ő Muzsájának minden lábejtésére^* a’ dítséretrőlis^* elfelejtkező^* álmélkodásig meg ne ígézett^* volna! Az Aeneist már 15 tagú versekben magyarra fordította T. T. Kováts Jósef úr^* N. Kőrösi Predikátor, nékem hajdan a’ Poésisban^* elfelejthetetlen Publícus Praeceptorom, a’ midőn^* ugyanabban privátusom vala^* nagynevezetű Budai Ésaiás Úr, Debretzeni Professor. Szerentsés öszvejövése két illyen […]^*én reám nézve! ’s ha miben valaha Nemes Nemzetemnek ’s a’ Magyar Széptudományoknak tsekély tehetségemhez képest^* legkissebb díszére^* találnék lenni, köszönjék azt e’ két Derék^* Hazafinak azok, a’ kik az aprolék érdemet is érdemnek szeretik tartani.

III. Harmadik^*

Harmadik a’ <Gerusalemme Liber>

a’ Megszabadított Jérusalem. a) Ebben a’ Héros Godofréd, ama’ Bullioni, ki az egész Keresztyénségnek^* Fő Vezére, minden Europai Nemzetekből öszvesereglett leghíresebb Vitézeknek feje, éppen mint a’ Görögökre nézve Ákhilles. b) Az ő Hérósi tette az Isten hajdani jelenlétével sok rendbéli tsudatételével, a’ Sz: Profétáknak, Pátriárkáknak sőt Magának az Istenfiának jelenlétével megnemesedett^* Kanahánt,^* a’ Jehovának^* szent városát a’ Jerusalemet,^* és magát a’ Mennyből szállott szabadítónak, az Isten’^* szerelmes fiának, az egész Emberi Nemzet Idvezítőjének Koporsóját, egy ollyan Néptől megszabadítani, a’ mely a’ Krisztus nevének ’s az ő róla neveztetett Népnek megeskűdt ellensége volt, már akkor győzedelmeivel Ásiát bétőltötte, Áfrikát zaklatta, Europát rettentette: melly tzélját nem tsak hogy elérte a’ Bullioni Hérós, hanem a’ mi sem az előtt, sem azolta nem történhetett, a’ Jérusalemi^* Koronát Keresztyén házba, ’s önnön fejére helyheztette. c) A’ Poéta Tasso, kinek^* Hérosi tulajdonságát legfőképpen láthatni az ő nagy, világos és tüzes Fantáziájában, a’ millyen még a’ Parnasszuson ekkoráig magát nem mutatta; ebből származnak azok az eleven képek és festések, mellyek ezt az Epopoeát Napkeleti Paraditsommá tészik: mind ezeknek hasonlíthatatlan kellemetességet^* ád az ő verseinek hármoniája, mellyet^* segített az Olasz Nyelv, az a’ Nyelv, melly minden nyugotiak közt leghangitsálóbb.^* – Az ő Munkája 8 sorú Strófákban íródott, a’ millyent az olaszok a’ nagyobb Poémákban leginkább gyakorolnak: úgy hogy minden sor 11 syllabából áll, és az első sor a’ 3dikkal és 5dikkel; a’ 2dik^* a’ 4dikkel^* és 6dikkal egy Cadentiára esik; a’ 7dik^* és 8dik pedig, vagy is a’ két utolsó sor, meg egyez egymással. Ugyan versengettek azon minden Európai Nemzetek, hogy ezt az Újabb^* Világnak legédesebb^* Poémáját önnön nyelvekre átaltegyék, mellyet ki több ki kevesebb szerentsével végre^* is hajtottak. Emlékezem rá, hogy 1790^* táján valaki Hazánkfijai közzűl is megígérte volt ennek Magyar fordítását: de még mind ez óráig^* el kellett nála nélkűl lennünk, mellyet valóban sajnálhatni!

IV. Negyedik az Elvesztett Paraditsom. a) Ebben a’ Hérós (nézd a’ vakmerőséget, melly^* tsak egy Ánglustól telhetik ki!) maga a’ Teremtő, maga a’ Megtartó, maga az – Isten! b) A’ Hérosi tselekedet már eléggé ki van fejtve, mihelyt megmondám hogy a’ Hérós maga az Isten. Hol^* lehet már álmélkodásra méltóbb dolgot képzelni,^* mint a’ Nagy Világnak a’ Semmiből tsupa Szóval való alkotása! az Embernek^* ez Isten’ mássának, Világ Summájának teremtése! a’ hová járúl még a’ Sátánnak és az ördögöknek (kivált a’ Britannus’^* Fantaziája után képzelvén) haddal^* való megrontása! a’ jószívű megtsalatott milliom Halandóknak meg^* szabadítása! c) A’ Poeta Milton. Talám nem hibázok ha azt mondom, hogy a’ Világ’ alkotásának^* plánuma szerént, különössen teremtette az Isten ezt a’ Miltont, hogy az ő Felsége’^* nagyságos dolgait méltóképpen énekelje, és énekelni tsak ő tudja. Melly mérészen hág fel ő a’ Mindenhatónak^* Zsámolyáig! melly vakmerőn száll le a’ Sátánnak kétségbeesett Tanátsházáig!^* melly Oriási Képeket, melly határtalan mezőket^* fog fel egyszerre Fantáziájában! Bizonytalan fénnyel, ’s világos homállyal festi a’ kiterjesztetett Erősséget, szem’ elfogó ditsőséggel a’ Mennyországot, rémitőleg a’ Poklokat, édesen a’ Paraditsomot.^* Egyszóval nem ő látszik a’ Világban élni és képzelni, hanem a’ Világ, az ég, főld, pokol és levegő az ő agyvelejéből kigombolyodni. Ezt az Isteni Poémát, melly^* kettős Strophákban íródott, Magyarra fordította^* Kapitány Bessenyei Sándor Úr, folyó beszédben, a’ melly fordítás, ha sok hellyen nem mérkőzhetik is az Ánglussal, de több hellyen ragyog, hízelkedik, és a’ Magyar Nyelvnek izmos kinyomásaival sújtja lelkeinket.

V. A’ Henriás. a) Ennek Hérossa ama’ Koronás Virtusoknak példája, IV Henrik Frantzia Király, kinél jobb ember nem sok űlt valaha a’ Trónusban, tudós, emberszerető, jó polgár, jó katona, jó Király. Ki is b) gyermek korától fogva a’ veszedelmek^* és (rangjához képest) a’ Szegénység által edződvén, noha a’ Vallásbéli villongások, a’ kevély Ligának hatalmasi, a’ fél világot bíró Spanyolok, és tulajdon jobbágyai ésszel, pénz[z]el,^* fegyverrel ostromlották, még is a’ Frantzia Királyságot szerentsésen elnyerte, a’ Burboni Házat megkoronásította, és a’ mi leghéroicusabb^* tselekedet, ellenségit szelídségével, pártos jobbágyit jóvoltával, az egész akkori világot bőltsességével maga szeretetére hajtotta. c) A’ Poéta Voltér. Egy különös Lelket említék most, ki a’ tudományoknak minden nemében (a’ mi még az emberek közűl senkinek sem adatott) nagy lévén a’ Tudósok’ seregében átaljában Hérós volt. A’ Poésisnak is minden pályáján kitetsző tálentommal futott, és majd mindenikben koszorút nyert. Különösen az Epopoeáját a’^* tsínos és édes Stylus, a’ körömre menő verselés, a’ Karakterek’ jóltalálása, a’ fontos mondások, epizodák és leírások tészik kitetszővé. Munkája kettős strofákban íródott. Magyar Fordítása kettő van, hasonló versekben: Egyik a’ néh.^* T. T. Túlatiszai Superintendens Szilágyi Sámuelé, a’ másik néhai T. T. RKomáromi^* Prédikátor Pétzeli Jósefé, melly két fordításról minthogy sokan sokképpen szóllanak, én a’ kettőt egybevetvén rólok való értelmemet itt előadni bátorkodom. Szilágyinak fentebb járók^* az ideáji, fontosabbak a’ kinyomási, mérészebbek a’ fordúlási; de a’ mellett dötzögőbbek nála a’ versek, törtebb a’ Magyarsága, és az egész Munkája a’ kényesebb füleknek kelletlenebb. Pétzeli^* nyájasabb ideákkal él, de sokszor puha is, az ő kinyomási^* hellyesebbek, tisztábbak, de gyakran velőtlenek és üressek, periodusi önkéntvalók és gömbölyűek, de nagyon közelitnek a’ rythmicussághoz, melly a’ Vitézi Poezist^* oskolai sorsra alatsonyítja; egész Munkája ugyan tetszik, és a’ Magyar nyelvnek kellemetességét magában hordozza, de térdei erőtlenek; bajnoki teste az ékesség mellett nem bír^* elég temérdekséggel.^* Szilágyi maga előtt tartotta Burbont és Vóltért;^* Pétzeli pedig a’ Magyar Olvasót és saját fordítását. Mindegyiknek van hibája,^* melly a’ másikban^* nints meg; mindegyiknek van sok szép tulajdonsága, melly a’ másikban nem találtatik. Bezzeg ha egy olly Lélek a[k]adna, a’ ki^* Szilágyinak a’ hathatosságát, a’ Pétzeli édes Magyarságával^* feleresztvén, mind a’ kettőnek^* virtusát egy fordításban egyesítné: az adna ám Munkát! az készítne ám ollyant, a’ mi magát, a’ Frantzia Nyelv belső phthisise miatt sokszor hijába erőlködő Henriadot is, ditsekedésünkre meghaladná!

VI. A’ Messiás. a) Ebben a’ legújabb és a’ mi emlékezetünk^* táján szereztetett Epopoeában a’ Hérós, az Isten’ fija,^* a’ Sz: Háromságnak öröktől fogva való Személye, ki magát érettünk az emberi természetig lebontsátván e’ Világi sok Szenvedései és keserves halála után^* végtére mint az egész Emberi Nemnek Idvezítője, bűn Halál és Sátán Meggyőzője, a’^* föld és ég által meg is ditsőíttetett. b) Ez a’ felséges tzikkelye a’ Vallásnak, tészi már annak az Epopoeának tárgyát, ’s amaz^* örökkévaló Bajnoknak hérósi tselekedetét, melly minden diadalmakon annyival felyűl vagyon, mint az ő Királyi Széke, mellyben űl Szent Attyának jobbján, ez agyag golyobisotskánál; a’ mellyből és a’ mellyen mi^* halandók élünk. c) A’ Poéta Klopstock, a’ ki valamint az Isteni Hérósnak választásában az Ángliai mérészségét merte követni, úgy festéseiben, kinyomásaiban ’s egész kőltésében is nem igen hagyja el a’ Paraditsom’ Éneklőjét; sőt abban meghaladta őtet^* hogy új ideájinak kimagyarázhatásáért új Szókat és új Szófoglalásokat mérészelt tsinálni, a’ mellyért ugyan Magyarországon, minden nagy^* tálentoma mellett is, Oskolai Árestomban gőzölögtették volna ki agyas^* fejéből a’ szer felett való Zsenít; nálunk mondom, ahol minden Szónak ollyan neoacquistica formán kell producálni a’ maga nemességét, és Diplomájának szinte a’ Volgamellyéki Pusztákról,^* vagy a’ már leomlott Capitoliumból^* emánálttnak kell lenni.^* Ő pedig nemzetebéliektől mit nyere érette? Ezer dítséretet, örök hálát, és azt a’ ditsősséget, hogy a’ szerentsés német nép őtet tartja Nyelve’ jobbítójának, bővítőjének, és díszleltetőjének. Szép polgári érdem! kevély tserfakoszorú!^* Az ő Versei hexameterek; de nem a’^* Jóniai, se nem a’ Látiumi hexameterek ám, hanem a’ millyeneket tsak az a’ Nyelv engedett véle íratni, a’ mellyen^* a’ Hercinia Nyilassainak^* maradéki beszéllni kéntelenek. A’ sok Diphthongus, a’ tömött posítiók itt egymásra tolakodnak, ’s még is elkell hinnünk, hogy a’ lábak Dactylusok. A’ mit Horátzius a’ Görögökről mond, hogy Graiis ingenium, Graiis dedit ore rotundo Musa loqui, azt a’ Római Poétákról is elmondhatjuk: de a’ Németeknek, elméjek úgyan van, de a’ szájok inkább tsútsos, mint sem gömbölyű. Ezt az Epopoéát, mellyel a’ szomszéd Nemzet olly igen kérkedik, egészen lefordította még ezelőtt nehány esztendővel T. Kazintzy Ferentz Úr folyóbeszédben, melly a’ mint a’ Museumban kijött Mustrából láthatjuk, olly ditsőségére szolgálna a’ fordítás’ dolgában Nemzetünknek, mint az Anglusoknak a’ Pópe Homérusa. Méltó is ezt a’ követhetetlen Stylusú Urat^* minden magyaroknak, kiket olly igen szeret, és az egész Németségnek, mellyet olly nagyon tisztel, nevében itt megkérnem, hogy Magyar Messiádéját a’ Világgal közleni siessen.

Bajnoki Epopoéának (Ritterepopéa) nevezem azt az Epopoeát, a’ mellyben valamelly derék Ember, vagy jeles tselekedet, fellengős stylussal úgy íródik le, hogy az olvasótól^* mind a’ Dolog, mind a’ Versezet eránt,^* helybenhagyást és dítséretet érdemel ugyan; de őtet^* az álmélkodásig fel nem emelheti. Ez az Epopoea a’ hérositól annyiban külömböz, a’ mennyibe a’ nagy ember a’ Hérostól, a’ jeles tselekedet a’ tsudálatostól, és a’ Szép elme a’ Zsenítől. Ama’ 3 tárgyak közűl,^* mellyeket az Epopoeának visgálásában előnkbe tettünk, mihelyt az egyik el nem éri a’ Heroismust, azonnal az Epopoea ebbe a’ 2dik Classisba bukik le. Mert megesik^* hogy a’ Poéta kiválasztott magának egy valósággal hérósi személyt, megesik hogy a’ Tettek is héróshoz illendők; de ő maga nem bír elegendő Lélekkel azoknak éneklésére. Illyen Silius Italicus. Hannibal egy ollyan Hérós, hogy már külömb nem kell, a’ Puni Háború rakva nagyságos tettekkel; de a’ Puniták’ Irója nem bír elég innal illyen nagy tehernek hordására: Homerus a’ régulákat teremtette, Siliust pedig a’ Régulák. Megesik továbbá, hogy mind a’ felvett Személly, mind a’ Poéta, a’ magok nemében Hérósok; de a’ leírott dolgok nem hérósiak. Illyen^* baja van a’ Claudianus Munkájának de Raptu Proserpinae. A’ Tartar’ Fejedelme, kinek tartozik minden a’ mi él, vagy^* valaha élt, ki a’ Styxnek kilencszeres folyásával békerített birodalmat, mellyből kijönni senkinek sem lehet, egy szavával igazgatja, egyszóval az Alvilági Jupiter fényes egy Személy!^* Claudianus is a’ mint Töredékiből látjuk tele Szusszal tudja fújni az Epicusok’ trombitáját: de mitsoda Hérosi dolog vagyon egy tehetetlen^* Leánykát, virágot szedő gyenge barátnéji közzül,^* lángot fuvalló 4 garabontzás lovakon a’ pokolba leragadni? – Illyen formán mernék a’ Pharsalicáról is ítélni. Mert igaz az, hogy Cato, Pompejus és Caesar Hérósok vóltak, igaz az is, hogy Lucanus egy a’ legnagyobb elmék közűl, kik valaha Romában éltek: de a’ polgári háború, az Atyafiak’ vérontása, és a’ Hazának megbuktatása, ugyan kérlek mellyikhez^* illendőbbek? egy Héróshoz é, vagy egy országos Gazemberhez? – Az Epopoeának ezzel a’ 2dik nemével rakva a’ Világ’ Parnasszusa, minthogy Hérosi Éneklő ollyan kevés van, mint Macedóniai Sándorok, Szép elme pedig, a’ tudatlanság truttzára is, bőséggel találtatik. A’ derékségig^* felmehet az ember tanúlás, olvasás és fáradhatatlan munkásság által is, elméjét bővebbé, szebbé,^* magassabbá^* teheti iparkodásával: de herósi nagyságot illyen mesterséggel senki sem szerezhet magának, és ha valahol, itt igaz ama régi Magyar mondás hogy Terem az ember!

Valamint a’ méltóságos Tragoedia (Szomorú Játék) a’ maga nevét baktól vette, mellyet a’^* Görög Tudományoknak első gyermeki esztendeiben a’ Versengőknek jutalmúl tettek vala fel: úgy a’ vígjáték,^* melly akkor az útak és utszák megett mutatódott a’ néző^* népnek; Comoedia nevet nyert magának. A’ Régiek természeti módon nevezték el akkor ezeket, az Újjabbak jobb^* nevet nem akartak adni és a’ régit (noha már nem tulajdonképpen) megtartották. A’ Comoedia szóból lett egy másik, a’ Comicus, a, um; melly elejinte tsak azt tette, a’ mi a’ Comoediához vagy vígjátékhoz tartozott; de^* idővel messzebb kiterjedt a’ jelentése, és alatta mindent értettek^* a’ mi nevetséges, tréfás, víg és furtsa dolog. Igy ment által ez a’ terminus, a’ Drámák országából, az Epopoeákéba is; és nagyon hellyesen: mert a’ mint^* van amazok között a’ Comoedia^* a’ Tragoediához, úgy van ezek köztt a’ Heroica Epopoea a’ Comicához. Sokat gondolkoztam rajta, mint a’^* Poética Tudományban előfordúló több mesterszókra nézve is, hogy a’ Comicumot mivel tégyem ki legjobban magyarúl: a’ Németek, és minden Európai tudós nemzetek megtartják ugyan a’ Görög nevezetet, de ez engem el nem rettentett; mert a’ nyugotiaknak nyelvébe könnyebben eltsúsz az idegen^* de nyúgoti szó, hanem a’^* Volgamellyékiből úgy kirí, mint a’ Pesti Kortsoknak magyar őltözetjek mellett a’ Német elejű nadrág, vagy a’ Kaput alatt az aranyos öv; ’s azomba kitsoda tett minket ollyan nagyon majmaivá a’ kűlföldieknek? O Imitatores, servum pecus! Óh követők, követők! rabi barmok! Probáltam tehát a’ Comicumot vígnak tenni, de ki nem látja hogy a’ mi víg, az nem mind Comicum? probáltam tréfásnak, de mi tréfásabb Anacreon^* és Horátz’ Odáinál, és azért nevezhetni é Comicumnak? probáltam nevetségesnek, és igaz hogy a’ Comicumnak ez a’ főtzélja, hogy nevetséget^* indítson, ’s ennél fogva éppen természethez alkalmaztatott neve lett volna; de én ugyan, engedj^* meg Magyarom, ennek a’ válogatósságomnak, én ugyan ha jó^* gyökér szóra szert tehetek, örömest felhagyok az ágazottakkal, hosszabbakkal ’s hármoniátlanabbakkal. Illyen jó eredeti szózat pedig ez hogy Furtsa, mellyel mindenkor vígat,^* tréfást és nevetséges embert vagy dolgot szoktunk kifejezni. Szabad légyen tehát a’ Furtsának Comicumot tenni: és egymást^* megértvén fogjunk a’ matériához. – Comica Epopoéának nevezzük azt az Epopoeát, a’ mellyben vagy a’ Hérós, vagy a’ Viselt dolgok, vagy a’ Poétai Előadás elveszti a’ maga Hérósi nagyságát és tréfássá válik, hogy az olvasót nevetségre fakassza. A’ Ridiculumnak, vagy nevettető dolognak sok és bő kútfejei vagynak, mellyekből betsűletes ember módjára lehet tréfát űzni és Comicumot tsinálni, és a’ mellyeket Cicero ’s ő utánna az újjabb^* bőltselkedők és Literatorok úgy kidolgoztak, hogy már hozzá valamit adni szinte lehetetlen. Azt mondja Pope, hogy a’ köz elmék és üres fejek nem tudnak egyébből elméskedni, hanem tsak a’ Vallás’ tsúfolásából és a’ fajtalan dolgokból; a’ melly ha nem mindég is,^* de több ízben igaz. Három közönséges kútfeje van a’ furtsaságnak vagy Ridiculumnak az Epopoeában ama’ sok ízben említett 3 fő tárgyakhoz képest. Ugyan is, vagy a’ Személly nevetséges,^* a’ viselt dolgok pedig heroicusok, és azokat a’ Poéta is Vitézi^* trombitán harsogtatja, a’ mint látjuk a’ Batrachomyomachiába, ahol a’ Béka és Egér hérósok, olly rettenetes háborúba keverednek, a’ mellyre mint ama’ Trójaira^* Zeusz és az Istenek egész Tanátsa, Márs és Minerva, Olympus Tornátziból a’ felhőkre ’s a’ főldre leszállanak, Homerus pedig, (már akárki írta, a’ most ide nem tartozik) Iliási tele hanggal zengi vitézi poémáját: Vagy, ha a’ Személly hérós; a’ viselt dolgai nevetségesek, a’ Poéta pedig megtartja a’ fellengős szárnyakat, illyen a’ Secchia rapita, a’ mellyben két hatalmas olasz városok,^* Modena és Bologna, hartzolnak, annyira hogy ebbe a’ tűzbe egész Italia,^* Püspökök, Nemesek, Cardinálok,^* Fejedelmek, sőt maga a’ Német Császár és a’ Szentséges Pápa is belé elegyednek; és miért? egy hitvány merítő Vedérnek elragadtatásáért; maga pedig Tassoni, ki ezt a’ híres munkát olaszúl írta, XII nagy Könyvben szinte^* a’ legfentebb járó poésist^* mutogatja: Vagy pedig végtére, a’ Személly is Hérós, a’ viselt dolgok is hérósiak, hanem a’ Nevetség vagy Furtsaság tsak a’ poétai előadásban találtatik, p. o. a’ mint már^* mondottuk, hérós Aeneás, és az ő Dolgai álmélkodásra indítók,^* de ki ne nevetne^* mégis, ha az ő történetit a’ Blumauer’ előadása után olvassa? Illyen Munka^* a’ Régiektől hozzánk nem jutott az egy Békaegérhartznál: hanem az Ujabbaknál felesen találtatnak, mellyek közűl a’ híresebbeket egy szóval itten megemlítjük, azokról pedig, a’ mellyek már Magyarúl is vagynak fordítva, bővebbetskén^* értekezünk. Nevezetes Comica Epopoéák az Olasz nemzetnél La Secchia Rapita, di Aless. Tassoni.

Magyarra fordíttattak ezek közzűl a’ következendők:

I. Békaegérhartz, írta Homér, általöltöztette, Cs. V. M. a’ Blumauer’ módja szerént. Ennek a’ munkának foglalatját az imént már elmondtam, itt tsak azt említem, hogy Balde nevű Német Jésovita kidolgozta ezt a’ Görög Originál szerént Deák Hexameterekben de sokkal bővebben, és V Könyvekre szabta^* fel; én is^* hasonlóképpen nem szó szerént fordítottam, hanem a’ furtsaság’ kútfejét megduplázván, travestáltam, és IV Pipadohányra, vagyis IV Könyvre osztottam, a’ verseknek is azt a’ nemét vettem fel, a’ mellyel élt Blumauer; melly munkámat még^* 18 esztendős Sijeder koromban készítvén, munkájim közűl kimustráltam, de jó Uraimnak ’s barátimnak kérésekre meg egyengetvén, legalább azon Keveseknek a’ kedvekért,^* a’ Kiadnivalók közzé béiktattam, és Előbeszédűl ezt a’ Trochaicust függesztettem elejébe:

II. A’ Pulpitus, írta Boileau, fordította Kováts Ferentz Ingenieur Úr. Ez a’ remek készűlt ama’ nyájas és éles Frantzia^* Satyristától,^* Boalótól. Foglalatja ez, hogy egy régi Kántori Pulpitust a’ Prépost feltétetvén a’ Kórusba, azt a’ Kántor levetteti; melly miatt a’ két Lelki atya öszveháborodván^* miattok az egész Káptalan, és a’ Sz: Kápolnának minden Papjai, Tisztei és Szolgáji két részre hasonlanak,^* és iszonyú de nevetséges tsatát indítanak, kivált holmi nagy de ízetlen Könyvekkel. Tellyes ez a’ Munka festésekkel, kőlteményekkel,^* poétai virágokkal, sóval és etzettel. A’ Magyar fordítást hasonló kettős Strófákban tette, ama’ jó, de quietált Literator, kit a’ homlokon említettem.

III. Az elragadtatott^*

elragadtatott A szó eleje javítva ebből: ellopo.

Hajfürt, írta Pope,^*

Pope A P a-ból javítva.

fordította Cs. V. M. Ennek a’ kedveltető Poémának, mellyet Ánglus versekkel V Könyvben írt, Pope ama’ szép Lélek, egész foglalatja ide megy ki, hogy egy Ánglus Gavallér, Belindának (kőltött neve egy valósággal éltt Ánglus Kisasszonynak) egyik Lockját vagy hajfürtjét alattomba elmetszi, és abból nagy ellenkezés származik a’ Királyi udvarnak^* Gavallérjai és Dámái között, mellynek kimenetele a’ lesz, hogy hajfürtjét ugyan Belinda többé^* vissza nem nyeri, hanem annyi vígasztalása jut,^* hogy az a’ Holdba felragadtatik, ahová szoktak vitetni minden jeles^* hijjábavalóságok. Nints ehez hasonló a’ Comicus Világba, ha saját ítéletemet magyarán kimondanom szabados: nem bánt ez sem szemérmetességet, sem vallást, sem nemzetet, vagy akármit is a’ mi szentnek tartatik, még^* is tele van tréfával, tsípősséggel és furtsasággal, mellyet az első nevelésű Dámák előtt is, a’^* podágrás Dogmatikus’ muzéumában is, fel bátorkodhatsz olvasni. Láttam én ennek egy folyóbeszédi fordítását, ílly tzím alatt: Az ellopott Bukli, fordította Ánglus nyelvből Egy valaki az Ipoly mellett: egy darabja nálam meg is van, és az Előbeszédjébe azt jelenti a’ Fordító, hogy ő e’ Versezetet az Ánglus nyelvben való gyakorlás kedvéért fordítgatta; abba tehát szerentsésebb nálam, hogy az eredetiből egyenessen tehette által nyelvünkre, a’ midőn én tsak a’ Frantzia folyóbeszédből boldogúlhattam. Ki légyen az a’ Fordító ki nem tanúlhattam, annyit mondhatok, hogy jó Magyar, de nem kellemetes.

IV. Magyar Éneis, mellyet Virgiliusból travestiált Blumauer Úr, most pedig Magyarúl általöltöztetett Szalkay Antal Úr, Bétsben nyomt.^* – Virgiliusnak Aeneis nevű heroica Epopoéáját sinórmértékűl vévén fel a’^* híres Blumauer, egy Comica Epopoéát tsinált belőle^* szintúgy XII Könyvben és kiadta német Versekben;^* melly versek Jámbusok, és áll^* egy Strófa 7 sorból, az első,^* harmadík, ötödik és hatodik sor^* 4 lábú, a’ második, negyedik és hetedik 3 ½ lábú, az első sor a’ harmadikkal, a’ második a’ negyedikkel, az ötödik a’ hatodikkal egy cadentiára esik, az utolsó vagyis hetedik sor pedig cadentiátlan. Mihelyt ez a’ Munka III Kötetben a’ Bétsi Sajtó alól kikerűlt, azonnal egész Europában mind maga, mind annak sok rendbéli fordítása nagyon kapós volt. A’ Magyar fordításának tsak 1^ő kötetje láthatott világot, mellyben az Aeneisnek 4 Könyvei, 3 Könyvekbe vagynak foglalva, a’ többi két Kötet a’ Censura alól ki nem jöhetett, nagyon mérgesek lévén a’ T. T. Clerus ellen való tsípdezési a’ Bétsi Könyvzsibvárosnak. Erről^* a’ fordításról méltó megjegyezni, hogy az nem szóról, szóra készíttetett a’ németből, hanem sokkal kissebb emennél, néhol pedig Szalkay Úr maga is gondolt hozzá, és ítéletem szerént nem^* helytelenűl.

Itt már talám némelly Érd. Olvasók várták, hogy a’ Tassoni’ Elragadtatott Vederjéről is emlékezzem, minthogy annak Magyar fordítását az Ujságokban ezelőtt néhány esztendőkkel megígértem. Igaz is az, hogy én ahoz hozzája fogtam, de majd minden oldalon tapasztaltam a’ Perrault Úr’ róla tett^* ítéletének helyes voltát, hogy t. i. annak minden Szépségét tsak egy született Olasz, vagy az olasz nyelvet, szokásokat, történeteket és kivált olasz Poetákat merevűl esmérő Ember érezheti, tele is^* van az a’ jeles munka az olasz^* közmondásokra való ezer tzélozással, melly helytelenűl esnék Magyarúl, tele van számtalan travestiálásával, vagy Görögössen parodiájával a’ nevezetes^* Olasz poéták’ verseinek, melly poétákat valaki könyv nélkűl nem tud, kéntelen az elmés paródiákból származó gyönyörködés nélkűl el lenni; hogy tehát a’ szép^* Olasz Komoediásból, nyomorék Magyar Scurrát ne tsináljak, félbe hagytam munkámat és darabjait^* Vulcanusnak dedicáltam, eszembe tartván a’ mit Horatz mondott hogy quae desperat tractata nitescere posse, relinquit. De nem fizetem é le Hazámnak tett adósságomat azzal, hogy a’ szép Belinda’ Vukliját^* adom neki, egy Modenai^* Veder helyett? Éppen így jártam az Iliade Giocosájával is Loredánnak; mellynek elmaradását ismét azzal az Eredeti^* Comica Epopoeával kívánom helyre hozni, a’ mellyről már szóllani itt van legjobb alkalmatosság.^* Ennek tzímje:

A’ Vitéz Dorottya, vagyis a’ Dámák’ Diadalma a’ Farsangon. Furtsa Vitézi-Versezet IV Könyvben. Szerzette Csokonay Vitéz Mihály. Ennek foglalatja ím ez: I Könyv Ebédig, Carneval (Olasz szó, tesz Farsangot, itt pedig annak personificált Istenét) ki indúl 1799^* Budáról, hogy az egész Magyarországon feljegyezze kik mentek férjhez, kik még leányok, kik özvegyasszonyok, Fejér és Veszprém Vmegyéken Dolgát^* végezvén megy Somogyban (én akkor ott laktam) és Kaposvárott nagy pompával fogadtatik,^* tele a’ Szála Gavallérokkal és Dámákkal, kikkel Carneval együtt ebédel, ebéd végén az új Menyetskékért^* egyet iszik és inni parantsol, Himennel a’ nagy Matriculában megjegyezteti a’ férjhez mentteket és pártába maradtakat, mellyért a’ vén^* Leányok ’s főként Dorottya Kisasszony igen meg bosszankodnak. 2 Könyv Estvélig. Tántzok és játékok tartatnak, mellyek alatt több több materiát találnak Dorottyáék a’ haragra és a’ Carneval ’s a’ Gavallérok ellen való torzsalkodásra. Éris, a’ vísszavonás Istenasszonya kap az alkalmatosságon; ’s Dorottyát választja ki a’ háborúság’ szerzésre, kit^* hogy pestisével bétőlthessen, a’ tányérján egy Kráflivá vagy Fánkká válik, és véle magát elnyeleti. Dorottya talpig méreggé lesz, kesereg, panaszkodik, debacchál, plánumát Carneval és^* az Ifjak ellen kitsinálja, Ámornak áldozatot tesz. 3 Könyv Éjfélig. Dorottya 4 öreg Kisasszonyt tanátsosoknak és Alvezéreknek választ, az ifjú Szűzeket Zászlója alá gyűjti, Rebekát követségbe kűldi a’ Gavallérokhoz, és általa ezektől Carnevalnak és^* a’ nagy matriculának feladását ’s a’^* közönséges botsánatkérést parantsolja, melly az Ifjaktól megtagadtatván hadat izen nékiek. A’ Dámáknak táborok, Vezéreik,^* fegyvereik, ütközetjeik. Opornak^* a’ Gavallérok Fő Vezérjének tsínos fortéllya, melly által Dorottya a’ Dámák’ Fő Vezérje, halálosan megsebesíttetik. 4 Könyv Hajnalig. Dorottya veszedelme az egész Leánytábort széllyelzavarja. Dorottya haldoklása, Testamentoma. Hymennek a’^* Matrikulának és Carneválnak elfogatt[at]ások.^* Dorottya e’ kedves hírre feléled. Hadi törvény Carneválra, mellynek végre hajtása a’ tselédek köztt támadt kűlső háború miatt, félbe szakad. A’ színte helyre állott tsendességet felbontja Fáma, azt hírlelvén hogy az egész Világ, és minden rendű emberek haragusznak, Carnevalra a’ kurta Farsangért, (akkor tsak 5 hétből állott) az Ifjakra azért hogy kevés a’ menyekző. Új háborúság: de az ütközetet más nap reggelre hagyják, hogy a’ segítség előérkezhessen; hanem hajnal hasadtakor Vénus megjelenik, a’ férjetleneket megvígasztalja, a’ Grátziák tsudát tésznek és Dorottya Fővezérné, mint a’ legszebb Teremtés, Oporral a’ legderekabb Gavallérral ’s a’ Gavallér Seregnek Fővezérével egybe kél. – Ez a’ mesézetje ennek a’^* Comica Epopoeának, mellyet Somogyban laktomkor ennek az előttem holtig édes emlékezetű Vármegyének kedvéért szerzettem. Távol légyen pedig, hogy valami Szőrszálhasogató, Kákagörtskereső Criticaster ennek a’ kőltött Történetnek legkissebb részében is valóságot keressen.^* A’ Pope Lockjának és talán a’ Tassoni Vedrének is szolgált^* valamelly igaz eset fundamentomúl:^* de az én Dorottyámnak tsak annyi adott alkalmatosságot, mint a’ Batrachomyomachiának. Akármelly tsekély légyen is ez az én Próbatételem^* a’ maga nemében: tsakugyan a’ szívesebb hazafiak jobb neven fogják^* venni én tőlem ezt az Originált, mint a’ Loredán’ travestiált Iliássának valamelly idétlen elfordítgatását. In tenui labor, at tenuis non gloria: si quem Numina laeva sinunt, avditq.^* vocatus Apollo. – Én Árpád’ írója akarok lenni; De ha azokat az előgyakorlásokat sem rejtem el nemzetemtől, a’ mellyek Muzsámat a’^* nagyobb probákra mérészítették; talám nem vétek sem Magyar Literaturánknak, sem Árpádnak,^* sem önnön magamnak betsűlete ellen. Mindent a’ magához^* illő szempontból kell nézni! (A’^* jó tűtsináló derekabb ember^* a’ rossz Ministernél. A’ melly^* Betyár helyesen^* tud dudálni több betsűletet érdemel a’ maga nemében mint^* a’ középszerű orgonista;^* és) – Az én Furtsálkodó Epopoeám a’ 2dik Nemre tartozik; mert itt a’ Személyek nem Hérósok, de a’ vísel[t]^* dolgok álmélkodásra méltók, és én is; a’ mennyire a’ numina laevak sinálták, és^* a’ segítségül hívásomat Apolló meghallgatni méltóztatott, Heroice kívántam zengedezni. Van ebben egy fő Személy, egy Héros, Dorottya; vagynak mellyék Hérósok mind a’ két ellenkező részen; vagynak characterek, erköltsök, mellyeket fenn tartani igyekeztem;^* vagynak [tsomók,]^* és azok magoktól (per^* peripetiam, és nem megesmérés által, a’ mi tsekélyebb dolog) kifejtődnek; vagynak machinák, Vénus, Ámor, Éris, Carneval, Hymen etc.; vannak Oratiók, Festések, Képek, leírások, Episodiumok, Sententiák, Hasonlítások; megvan a’ helynek, melly egyetlen egy Sála, és az időnek, melly 24 óra,^* az ő egységek; ’s a’ t. Már akármillyen ez a’ Szerzemény, legalább azt senki tőlem meg nem tagadhatja, hogy eredetiképpen ez az első a’ mi Nyelvünkön. Ha valakinek ínye ellen esik, azt tartom, hogy az, vagy aesthetikátlan, vagy személyes irígyem, vagy vén leány; ezek pedig vagy a’ Belinda hajfürtjével a’ hódba vettetnek számki, vagy talám Dorottyával a’ Grátziáktól általváltoztatnak.