Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Jóllehet én az élő Istent és tulajdon Lelkem esmeretét^* merem tanúbizonyságúl arra hívni, hogy én az én bútsúzó Orátziómmal senkit megbántani nem akartam, ’s végső kimozdúlásomkor nem vóltam ollyan tzéllal, sőt^* a’ mit keményebbnek láttamis benne, kivontam önnön magam; mégis én, minekutánna utolsó megválásomkoris, –^* a’ midőn legfőbb nyereségemnek tartottam vólna a’ sine fine való elmenést^* minden beneficium nélkül 8^dik esztendömre, – az én bútsúzó Orátziómért az egész Calvinistaság előtt infámissá, az^* egész Haza előtt boldogtalanná, minden esmerőim előtt tilalmassá tétettem vólna: körűlnéztem magamat, merre fordítsam szemeimet ’s igyekezetemet, magamat megkérdeztem. Tegnap egész napon, kivévén a’ melly két órát kedves eggy pár barátim tőlem elloptak, vagyis megadtak, és a’ múlt éjtszaka is írtóztató hánykolódások között, mellyet jövendő gyalázatom ’s szerentsétlenségem okozott, látván egészségemnek öszve bomlását, elmémnek öszve rokkanását; ma reggel, kissebbnek tartván mindennek mint sem magamnak elrontását, neki bátorítottam, neki vígasztaltam magamat, és mind eddig víg elmével lévén ílly határozást^* tettem: „Emlékezetnek okáért”^*

Én Csokonai V. Mihály eddig minteggy 8.adfél esztendőt tőltvén a’ Debretzeni Collegiumban az én tulajdon születésem főldén, minekutánna az én elbútsúzó Órátziómért^* a’ példa nélkűl való és Coll. históriájába nem^* történt bűntetésre ítéltettem vólna méltónak, hogy t.i.^* testimóniumot,^* a’ mit a’ tolvajnak, kúnyhóverőnek, káromkodónak, részegesnek, paráznának veszekedőnek is lehet reményleni, ne nyerjek, és hogy én a’ Collégiumba többé a’ mi a’ Czigánynakis szabad be menni ne mérészeljek, és én hozzámis eggy Deák se merjen jönni vagy szólni, ha tsak Coll. ellenségének nem akarja mondatni magát, ezen^* infámáltatás pedig a’ Deákság előtt elolvastasson: és láttam vólna,^* hogy az a’ Haza, mellyet Dajkámnak hívtam, tőlem írtózik; az a’ Colleg. mellyet Alma Maternek tartottam kebeléből számkivetett; azok a’ Fejeim, kikben Atyáimat néztem ’s boldogítóimat a’ kétségbe esés^* torkába vetni nem^* írtóznak; az a’ Vallás, mellyet örömömnek, diszemnek, ’s vígasztalásomnak reménylettem, maga előtt únalmassá, sáfárjai előtt meggyűlöltté, fiai előtt semmit nem reménylővé tett: – megírtózván magamba, hogy ezek a’ Kedves Nevekis víselhetnek olly borzasztó és szívetvérző képzeleteket, meghatároztam magamba, hogy idegen főldön, idegen társaságba, idegen Szívek előtt, idegen Vallás kebelébe állítsam fel magamat; a’ minthogy eggy ember, a’ kinek útja mindenfelől be van vágva, árok ugrással, a’ ki infámálva van, a’ magánosság’ falai közé való búvással etc.^* segíthet magánn egyedűl, mikor így Vallása ’s Hazafőlde kebeléből számkivetve még a’ Calvinisták között Remete és Néma baráttá tétetik a’ nélkűl, hogy valaki eggy darab kenyérrel vagy eggy Krajtzárral megajándékozná illy strictioris observantiae Fraterségért, nem jobb é tehát illyen Remete és Néma rollét játszani ollyan Theátromba, a’ hol a’ magánosság lakik kívűl a’ Világ bolond lármáján az örömmel ’s jó élettel, kívűl e’ Világi élet gondjain? ott sem lesznek irgalmatlanabb törvények, bűntetések és szívek! – legalább potomra. Ha az én magam és az én szerentsém felkontzoltatása nélkűl, nem lehetnek elevenek mások és az ő szerentséjek; legalább az én káromnak eggy része megfordúl, 6 pro Cento. Ha a’ Collegium’ java azon áll: ám legyen! De ha ez tsak az én vétkemnek bűntetése: esküszöm a’ Legfőbb Jóságra, arra a’ más példát hagyott emberszerető^* Idvezítőre, bizonyságúl hívom a’ Keresztyéni szelíd szeretetet, botsánatot, és az én dolgomat Tudóknak Lelki esméretével eggyütt a’ magamét, hogy én olly szörnyűt nem érdemeltem!!!

Az Orátzióért nem: a’ honnan hogy az títokba az egész Világ^* előtt ne^* legyen, nyomtatásba akarom láttatni azt a’ miért én megérdemlettem Földön-futóvá és^* Országos infamis Huntzfuttá tétetésemet. A’ belőle ki húzattakért nem: minden Jurisprudentiát és Philosophiát fel kívánok hányatni! De hiszen már e’ megesett és reményleni többé nem lehet; én zúgolodni, szemrehányást tenni nem akarok, és én szerentsétlen leszek. Boldogtalan jobbítása eggy iffjú embernek! Uraim! ha Ti én velem úgy bántatok vólna, mint a’ kit eggy nemes illetés nemes érzésekre billent, én ember lettem vólna és szerentsés: így pedig se ti se én tzélunkat el nem értük. Ha az én Orátziómat megvető indúlattal fogadtátok vólna; ez a’ következése lett vólna, hogy én alatsonyúl gondolkozván tettemről, elpirultam vólna magamtól, magam megdorgálván magamat: vagy ha elömbe raktátok vólna, melly írtóztató az én vétkem, melly eggy ember életében járó iszonyú bűntetés legyen annak következése, és Ti mégis, Ti tsak nyakatokról elmenjek nem nézitek az én vétkemet, nem akarjátok az én szerentsémet tövestől felforgatni, ha szárnyra nem repíttekis de tollaimat nem kívánjátok kiszaggattni;^* eggy nagy példáját adván^* a’ Nagy Lelkűségnek,^* melly hatalmát láttatni akarja inkább mint éreztetni, annak tisztelésére fel indítottatok vólna, és én megátkozván a’ magam balgatagságát, alávaló characteremet a’ Ti Nagy szívetekből formálni tanúltam vólna. Hidjétek el, hogy vagynak ollyan szerentsétlenűl termett emberek; a’ kiket^* haraggal, keménységgel, szemőldökkel a’ helyből^* sem lehet ki mozdítani, nemesebb indító okokkal a’ toronybólis le ugrathatni! – Hanem mind ezeken én túl járok! Azt nints kérni jussom, vagy érdemem, hogy jól emlékezzetek rólam: tsak azért^* esdeklem tehát elöttetek,^* tsak azért: hogy felejtsétek el, – ah felejtsétek el örökre a’ boldogtalan Calvinista Csokonait, örökre, örökre felejtsétek el! Ő pedig szívénn fog benneteket tartani nem a’ bosszú állásért: vesszen el az az alkalmatosság melly neki arra módot nyújtson, ’s az a’ gondolat töröltessék ki az ő elméjéből melly azt juttassa néki eszébe. Tiszt. Szilágyi Gábor Uramnak azon Élő Istenre való esküvésemet mostis és halálom Órájánnis megújítom, hogy én a’ Pasquillust nem írtam, átkot kérek a’ Jehovátol, azon nyomorúlt teremtésre, a’ ki azzal tett nekem kárt: Ő Kegyelme azt mondotta nekemis, hogy azt és mindent el felejtett, nekem még javamat kívánja ezutánis; azt köszönöm Ő Kegyelmének Tiszt. Prof. Uramnak, ah bár eddig éreztette vólna vélem annak hathatós erejét!

Már hát meg van határozva e’ rendkivűl való; de rendkivűl^* valóból származott gondolat! Éljen a’ Törvény, éljenek a’ Törvénytevők, éljenek a’ Törvény alatt valók, éljen a’ Collegium. Vesszen ezeknek ellensége Elis vész, Uraim! közűletek: de fel szűli Eger, vagy Kalotsa. Ámen.

Édes Anyám Asszony! Kedves Ötsém! Szerelmes Barátim! Hív Tanítványim! Mikor láttok, nem tudom. Éljetek szerentsésen, és a’ Törvény ellenis szeressétek az egyedűl titeket

Bővebb tudósítást első státiomról várjatok; másikat az azután valóról; mikor helybe leszek pedig, akkor eggy nagyot. Tisztelem Fő Tiszt. Superintendens Uramat: ’s kérem hogy szánjon! Ez a’ Generál A’ Dieu!