Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Minthogy más^* Képem tőled nintsen elmegyek Remetének eggy Kietlenbe. Hogy az Istent kérjem, hogy ha más Szeretőd vagyon, az is a’ te betsűletedre ollyan okosann^* vigyázzon, mint én. Remetének mégyek eggy Kietlenbe. Istenhozzád Szeretet, istenhozzátok nemes corsage, istenhozzád mosolygás, istenhozzátok szép Szemek, a’ mellyeknek tsak eggy tekínteteis nékem az Egeket felnyitotta: bennetek hasznom nem vólt, eggy kevésbbé szerelmesnek mint én talám nagyobb haszna fog belőletek lenni.

Lainez.

Hogy minden újra virágozzon ebbe’ a’ szép Helybe, Jonquille és Nártzis, minden megiffjodjon a’ Szerelemnek szeme előtt! Hadd nyúgodjon a’ Grátzia a’ Henyélésnek^* Karjain. Hadd jöjjön el Flora a’ Rozsánn, a’ melly egyedűl ő érte nyílik ki, a’ Gyönyörűséggel, Zefírt megkoronázni.

2., A’ Kampagnai^* Sajtó.

A’ Mese, ezer gyönyörűségek és Zefír^* által vezérlett ezer játékos Habok köztt szűlt a’^* Haboknak Tajtékjából eggy Vénust, a’ mellyet^* Görög^* Ország mormorál, és a’ Fabula zeng. Chámpagna^* Sajtó az üveget kezébe tartván a’ nedvességtől eláradtt Sajtónak láttára a’ bornak pesgéséből^* ma Vénust szűlt.

Chaulieu.

Mitsoda fájdalmat és gyötrelmet okoztál te nékem Iris a’ te háládatlanságoddal! Hát még azon felyűl sírjak a’ te hitetlenségedenn? Te nékem örökös szeretetet esküdtél, azonba mégis a’ hitedet megszeged? De hiszed hogy mégis hívebb Szeretőre akadsz nálamnál, senki sints, a’ ki nálamnál jobbann szeressen, az a’ szép Juhász a’ kinek annyira tetszeni akarsz, Fillishez és hozzád egyenlő tüzzel van, a’ míg te engem szerettél. Vénus maga nem talált volna helyet szívemben sem hamis hited, sem tsalárd^* könyhullatásid Szépségednek fényét előttem el nem hervaszthatták. Szeress ismét Iris, a’ te szép Kellemetességeidért Állhatatlanságodnak megbotsátok.

Kegyetlen Irigybánás! te Szerelemnek leánya vagy: de fájdalom! a’ te gyanúid mihelyest eggyszer a’ Lelket meglepik, azt éjjel nappal kínozzák, a’ te únalmas gondoskodásid nélkűl a’ szeretet tsendes volna a’ te Atyádnak nints szeme,^* néked pedig ezer van.

Iris hozzám mindenkor hív, mi egymással egyenlőképpen meg vagyunk elégedve, nints egyéb panaszom rá, hanem hogy már tíz esztendötől fogva szeretem, azonba mégis minden tzivódásunknak^* ez az oka, óh fájdalom! hát aztis meg kell érni, hogy a’ mi eggymáshoz való Szeretetűnk akaratunk ellen eltűnjék? Nem elég hogy az Időnek szárnyai vannak, miért kelletik nékedis lenni, fugax Szeretet?

Hijába iszom nyúghatatlanságomnak^* megtsendesítésére, és a’ Szerelemnek elűzésére,^* a’ melly meg lepett, ezek az én Irisemnek^* Fegyverei, a’ bor én velem az ő Megvettetését elfelejteti és tsupánn tsak kellemetességével gyönyörködtet.

Moncrif.

Szeretett engem a’ szép Aspasia, és bennem gyenge^* viszontaglást talált. Ő szeretett, és e’ vólt az ő fantáziája, de eggy napnál tovább nem tartott. Eggy nap eggyszer e’ szép Aspasia mellett Mirtil hallja a’ Szerelemnek Hymnusát énekelni, ő megszerette e’ vólt az ő Fantáziája és e’ nem tartott tovább eggy Napnál. Ez a’ szép Aspasia mindég szeretve megfogta, elhagyta, rendről rendre a’ Juhászokat, ők haragudtak, én néki köszönöm: ah!^* hogy illy szép Napot töltetett velem. Eggy szép Aspasiát vissza hozni, nagy abusus haragot mutatni, ha az ő édes Fantaziáit vissza kiáltod azt fogja mondani: Miért nem sugarlasz! Miolta láttam a’ szép Aspasiát rósával megkoronázva néki mondottam mikor jön vissza a’ te kedves Fantáziád, mert egyedűl tsak az a’ Nap a’ mellyenn én élek. Mikor a’ szép Aspásiát megláttam, hogy eggy édes Mosolygás Ortzáját bészínelte, vissza hozta édes Fantáziáját, és engem megélesztett, Szeretők! szép^* Aspásiától elhagyattattak, körűlte viseljétek^* modeste magatokat, ne kívánjatok Fantáziájának^* alkalmatlankodni, a’ ki tetszik Király, a’ ki nem tetszik semmi sem.

Panard. Chanson a Boir.

Mitsoda írtóztató ordítás tőlti bé a’ Levegőt! Vas tömlötzökből^* a’ szelek kiszabadúlván rettenetesenn tsatáznak! mitsoda süvöltés, mitsoda Dühösség!^* Jégeső, villámások, mennykő fénnyei az^* Ivóknak minden Reménységét ma semmivé teszi! O^* Jupiter, tsendesítsd haragodat; Bacchus, engesztelésedre^* hozzánk tsatlotta magát: emlékezz meg, Nagy Isten, hogy te Attya vagy néki, mi pedig az ő fiai.

Lisette Colinért vagyon és [Colin Lisettért],^* Colin változó és Lisette^* pedig eleven és tsapzi. Colin elszenvedi az ő rivalissait, Lisette pedig az ő rivalisnéit, Kolin a magához egyenlői között elsőködik,^* Lisette pedig az ő Leánytársai között. Lisette ezer szeretőket múlattat,^* Colin pedig minden szépeket. Mind a’ kettő a’ szeretetbe^* állandó, és mind a’ kettő hitetlen. Ő legszebb^* a’ puszta faluba, ez ott a’ leg szebb Leány, Colin hasonlit a’ szabad Verébhez, eme pedig a’ fetskéhez. Sóhajtás és bádgyadozás nélkűl ők a’ távollételbe múlatnak, az Emlékezésnek és Reménységnek^* gyönyörködtetése által. Avvagy ha fájdalmakat más szeretete^* által elszéllesztik Lisette Colinhoz vissza jön, és Colin Lisettehez. Ha valami kótzódás^* támad köztök az tsak tsekély szellőtske, a’ melly nem hogy az ő Lántzokat elszaggatná sőt inkább öszvébb szorítja, hogy bánthatnák meg eggymást, a’ kik egyenlően hibások. Ah, mind kettenn szeretetre igen méltók, hogy eggymásnak megbotsássanak.^* A’ gyanú és Zelotypia, és Sóhajtások nem zavarják meg Szereteteket,^* a’ Szeretetnek gyönyörűségével élnek, a’ nélkűl hogy annak fájdalmit éreznék. Szerelmesek ha boldogúl akartok élni, varrjatok^* himet ezekről, és ne kövessétek Szerelmetekbe a’ szomorú Gerlitzét.

Bernard.

Szerelmesek, tüzeteket írjátok le eggy gyenge^* fa héjjára, az én Juhásznémnak neve az én Szívembe van bé nyomva, én a’ Lantomat nem múlathatom illy édes névnek^* éneklésével, az Ekhó vissza mondhatná és azt igen^* irígyelném.^* Korinne engem tettetésre hív, hogy szeretetünknek tanúit annyival inkább meg tsalhassuk. A’ mi néki leginkább tetszik, az nékem kevésbbé tetszik. A’ fű, a’ mellyen az ő nyája legel, az én nyájamat^* tőle el menni látja és nékem úgy tetszik, mint ha^* a’ kis kutyáját, a’ melly körűltem sündörgődzik, meg nem esmérném. Tik, a’ kiket^* bolond Szeretet sugárol esmerjétek jobban a’ gyönyörűséget is, tik azért szerettek, hogy azt mondhassátok, mi pedig azért, hogy véle élhessünk. Korinne hadd tartsék ez a’ titok, addig’ a’ míg még a’ mi Szerelmünk. A’ megelégedett Szeretőnek hallgatni kell, tselekedd hogy én örökre hallgassak. A’ változó és frivolus Szeretet mindenütt a’ Gyönyörűséget énekli, az okos és discretus Juhász pedig,^* még a’ Kívánságot is titkolja. Illyen az én Nagy tüzem, az én Szívem a’ te Törvényed alá eresztvén magát,^* tenéked szüntelen azt mondja, hogy ő^* szeret, a’ nélkűl hogy azt mondaná egyébnek rajtad kívűl.

Riboutté.

Oh miért nem vagyok Páfrány fű, a’ mellyen az én^* Juhászném nyugszik^* eggy szép Napnak az estvéjénn a’ Szerelemnek^* óltalma alatt. Miért nem vagyok Zefir, a’ melly kellemetességével játszik, Levegőég, a’ mellyet bé szív; Virág, a’ melly nyoma utánn nő. Miért nem vagyok az a’ tiszta Víz^* a’ melly őtet kebelébe bé fogadja. Miért nem vagyok az a’ ruha, a’ mellyet ő magára vészen, mikor a’ fördöből kijön. Miért nem vagyok az a’ Tűkör, a’ melly Ábrázatját^* mutatván szemeinek eggy olly Grátziát mutat, a’ melly a’ szépségre mosolyog. Miért nem vagyok az a’ gyenge^* Madár, a’ mellynek^* éneke olly édes, a’ melly magais az ő hallgatására repűl, és lába előtt meghalni. Miért nem vagyok az a’ Makatság, a’ melly az ő Kívánságát kedvessé teszi, és néki áldozatúl eggy újj^* hodító^* Gyönyörűséget^* hoz. Miért nem tarthatom eggy álom által szivét megígézve. Miért nem léphetek a’ Hazugságról által az Igazságra. Az Istenek, a’ kik nékem Lételt adtak,^* engem igen ambitiósussá tettek; a’ ki^* mind az lenni kívánnék, a’ mi az ő szemeinek tetszik.

Dorat.

A’ te Szemeid Boldogságot igérnek, confirmáld az ő beszédét, eredj a’ Gyönyörűség ér annyit, mint^* az a’ betsűlet,^* hogy bűszke és vad vagy:^* mikor a’ szerető nem tsal, az ő Triumfusa^* Homagium. A’ gyenge Zefirnek szárnyai alatt látd ezt a’ Rósát kinyílni. Látd pirosságát a’ Hajnal’^* tsókjai által szépittetni Ifju Egle, a’ Gyönyörűség ez,^* a’ melly őtet lelkesíti és festi.^* Mennyiszer nem énekeltem nyughatatlanságomnak tárgyját, de celebrálja^* az ember a’ szépséget midőn Könyveket húllat? egyedűl tsak a’ Gyönyörűség festheti kellemetességeidet. Szerelem, viselj gondot az én fátumomra, és Eglét engeszteld meg, hagyj meg engemet az ő mellyén halni, és életre visszajönni. Ez az végre^* a’ mit akarok fel kiáltani Istenek, beh szép ő!

Szeretet, kezdd el a’ tableaut, beh szép lesz az, ha hív az.^* Itt vannak a’ színek,^* az etset, rajzold^* Szeretet, légy az én Apellesem. Méltó hozzád ez a’ Munka, Ismenének Képével^* van a dolog. Eggy^* tiszta Homloknak alabástromába^* húzz két gyönyörűséges ében^* szívárványokat. Fess az ő bólthajtások alá szép^* szemet, ez a’ Szem talám igen kemény,^* a’ melly majd kegyetlen majd szíveket érdeklő, meg^* tiltja a’ szerelmet a’ mellyet szűlt. Fess ajjakira Klárist, és tsak most nyílt^* Virágokat. Hogy^* fogainak külső fényét ’s simaságát meg add, fess gyöngyöket rósa között. Mesterséggel függeszd fel haját, és fodorítsd azt diadéma formára.... Hagyd lebegni ha tetszik, ezen rendetlenség néki igen illik. Hogy nékem termetének deliségét és könnyüségét és lejtősségét,^* és villogását mutasd, fess eggy legagilisebb Juhásznét, a’ ki keresi avvagy futja a’ Szeretetet. Az ő gyenge és édes mosolygásának titkos Kellemetességét exprimáld. Fesd a’ mit ő mond és ígér, én pedig azt fogom festeni, a’ mit inspirál. Végezd el, domborítsd szép mellyjét, a’ melly a’ fugax^* szeretetet is figálhatná^* – – – az etsetet ki ejted a’ kezedből – – – megállj tsokold meg a’ Munkádat.