Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

A’ melly emberekkel Deucalion és Pyrrha a’ régi^* Graeciát megnépesítette, elejinte durva kis népet tevének;^* a’ mint várhatni valaollyanoktól,^* a’ kik kövekből lettek emberekké. A’ setét tölgyfák bolyongottak vadbőrökkel^* béfedezve, a’ férjfi az asszonyról az ő Kitsinyjei Majomként tsüggöttek; ’s^* ha a’ Nap lenyúgodott, kiki ott maradt hálásra, ahová őtet a’ történet ejtette. A’ melly Fa őket bé^* árnyékozta, az az ő étkeket kebelekbe lehullatta; és ha az odvas volt,^* annak üregjébetsináltakéjtszakáravatzkot saját leveleiből.

Nem^* tudom, Danae, millyen hajlandónak érzed magadat annak elhitelére, a’ mit az Új Heloisnak^* Szerzője mond, hogy e’ légyen ama boldog Állapot, a’ mellyre^* rendelt^* minket a’ Természet. De ha minden gonoszt öszve számlálunk, a’ mellyekről semmi képzetjek nem vólt ezeknek a’ nyers Természet’ gyermekeinek, úgy lehetetlen, hogy legalább^* valamelly nemét a’ negativa boldogságnak ne tulajdonítsuk nékiek.

Egy Poéta pedig – mit nem tudnánk mi Poéták, ha egyszer a’ fejünkbe ötletjük, hogy egy Környűlállást^* megszépitsünk? Nem is volna é jussa a’ Festőnek és Poétának, szebbé festeni valamit? Hová maradna a’ szép Ideál magiája? az Emberfelettvaló, a’ a’ mellyek előtt tsendes elragadtatásban áll a’ valódi Esmérő? A’ Reiz, a’ mellyre soha sem adott eredeti Képet^* a’ természetnek nyers Felsége ’s eggyügyű volta? A’ Danaék, a’ Galathéák, a’ Hébék?

Ez szép barátném; mert én tsak azt akarom neked mondani, hogy a’ Poéták Arany Korának Originálja, talám nem volt jobb az olly Vadaknak állapotjánál, a’ kik, nem plántálván, nem szántván, nem vetvén, az Istenek’ költségén, mint Homérus mondja a’ szép Siciliának régi lakossairól.

Adjak é egy Próbát ebből, miként szebbítené meg egy Poéta ezt az állapotot? – – – Hol van az az ember, a’ ki hogy, legalább az éjkárpitjába, nem épen nézzen vissza egy olly Világba, ahol az Anya Természet, jóltévő lévén mint a’ legjobb tűndér, magára vállalta, hogy az ő gyermekeit maga tegye boldogokká, és Szabaddá minden Törvénytől,^* Szűkségtől, és , a’ Szerentsésnek a’ pajtási nevetések között, a’ Karikóstántz’ Orájinak örök innepébe, a’ vad Jásmin lombjai alatt, egy boldog Szempillantatnak tetszett? Magok az Istenek, tetszetesebb^* boldogságtól kínáltatván, leszállottak saját^* Sphaerájiból, ’s gyönyörködéseket vélek megosztották. Látszatósan megszebbült a’ Hóld alatt való Környék, és sokáig lakatlan maradt a’^* Mennyország. Az Istenek egymás között buzogva versengnek, ki adhat többet a’ Természet ajándékihoz. A’ sárga Ceres aranyos kalászokkal teríti bé a’ gyepet, Zephyrus és Flora pedig virágokkal a’ Pásztornék’ ágyait; a’ Nymphák^* labyrinthusi^* ültetnek, és a’ Pásztorok a’ tsendes barlangokba heverednek^* le szunnyadásra; Pán oltalmazza az ezüstgyapjú nyájakat és azokat gyakran teszi tenyészővé;^* azonba a’ gerézddel rakott Szőllökről^* tsergedez az újonnan talált Bor, a’ Föld’ Nectárja, és Bacchus, őrt állván néki a’ katzagóSilenus, a’ Pásztorok’ bámúlását.

A’ Poéták Istenének a’ mellyazolta a Poétáknak tulajdona vala, hogy ő Seladonmodjáraöltözködjön, és, esméretlenül, őrizze a’^* sárga Pásztorok’ seregébe az Admét’ tsordájit,^* ő, a’ legszebb Pásztor. Az ő elméje, megszeretteti^* őtet a’ Pásztorokkal, ’s bizonyossan a’ Pásztornékkal is, mert^* az az ő durva örömöket megváltoztatja, ’s finomabbá teszi; ő azokat sokra^* megtanította a’ szép mesterségekből, holmi^* dalotskára, hólmitántzra, ’s holmi apró Játékra, hogy keljen csókot^* nyerni fogadásdiból.

Mit mondasz, Danae? mennyi kellemetes Festéseket rakna^* öszve ezekből a’ rend nélkűlelőhányott képekből egy poétai Watteau? – Melly boldogok voltak az Arany Korbeli emberek! Az ő egész életek Geniessen! Ők nem tudják (boldogok, hogy ezt nem tudják) hogy van boldog élet^* az ő állapotjokon kivűl; és ekként^* észre sem veszik,^* mikor végig alusszák, játzszák, danolják, tsókolják az ő lételeket.

Ki gondolná meg is, hogy azok az Autochthonok, (meg ne réműlj ettől a’ veszedelmes szótól) a’ kiket mi bőrökkel fedve a’ tölgy és diófák között körűlfekünni láttunk, – azok a’ Teremtések, a’ kik ebben az állapotban nem igen külömbözhettek^* a’ Keletindiai ’s Áfrikabeli nagy Majmoktól – és ezek a’ boldog fijai az Arany Kornak, éppenn ugyan azonok volnának?

De hogy is lehettek volna ők valamivel jobbak,^* addig, míg a’ Grátiák magokat a’ Músákkal nem egyesítették, hogy azon^* Teremtéseket, kiket a’ Természet tsak elkezdett, Emberekké formálják; őket azon Mesterségekre megtanítsák, a’ mellyek a’ Tudományt könnyebbé, szebbé, ’s nemesebbé tészik; az ő elméjeket az ő Érzéseikkel együtt kifinomítsák, és a’ nemesebb gyönyörködésre ezer új nyissanak^* meg az ő kebelekbe?

A’ Grátiák még ez időben esméretlenekvalának. – Egy Poéta se látta még őket oldott^* övvel tántzolni a’ tsendes Pontus partjánál; elvonta még^* őket az Istenek’ és halandók’ szeme elől a’ mezei Kúnyhó, a’ Világnak legszebb völgyében.

De hogyhogy? Azt kérded –

Valójába a’ dolog^* Titok volt. Bizonyossan oka volt erre az ő Annyoknak. De mivel ezek az okok már régen megszüntek, ’s mivel én, szép Danae teneked talán még titkosabb dolgokat is fogok elárúlni, a’ szerént te mindent tudni fogsz.^*

Gyakran kellett a’ Poétáktól hallanod, hogy a’ Grátiáknak az Annyok Vénus, de az Attyokat nem minden ember tudja. Külömbképenbeszéllnek a’ dologról. Itt az Anekdota, melly a’ kútfőből azon frissen van merítve.^*

Mihelyt az újonnanlett Vénus, az Égtől és földtől szerelmes elragadtatással szemléltetvén, a’ habokból fellábbadt, az Istenek nem tudtak megegyezni,^* hogy ő^* kié legyen. A’ legrövidebb út a’ lesz vala, hogy a’ fiatal^* Istenasszonykának hagyták^* vala meg saját Szíve’ választását. De olly tesz a’ Szerelem, hogy az Istenek közűl egy se tartotta magát olly szerelemreméltónak, hogy vetélkedő^* társai felett ő nyerhesse el a’^* . Éppen olly kevéssé állhattak arra, hogy kimondassákvéle a’ . Igy tehát a’ dolog sok ideig függőbe állott,^* és talám örökre úgy is maradt volna, ha utoljára Mómus nem adta volna ezt az : Hogy senki^* se békételenkedjen, nem lehetne jobban tsinálni, mint őtet a’ legéktelenebbnek adni.

Az mindenek fogadták. Vulcanus lett a’ legszerentsésebb; ’s az Istenek az ő lakadalmábanolly vígan valának, mintha kiki a’ magáéba lett volna.

Jámbor Vulcanus!^* Ő hízelkedett magának.^* – De mi fundamentoma is lehetett néki arra, hogy^* magának hízelkedjen?^* – A’ Szerelem’^* Istenasszonyának Virtusa? Minő fundamentom! De még jó vólt ő rá nézve, hogy^* ő ebben a’ tekintetben úgy gondolkozott, mint sok halandó!

Vénus azalatt, míg az Istenek függőbe valának, nem vesztegette az idejét hijába. Ő egészen volt arra hogy, ő^* a’ Grátiáknakannyok legyen. Halld meg, hogy történt az!

Még Amathust nem választotta maga lakhelyének. Ifjú létére a’ helyváltoztatásból származott örömbe gyönyörködvén, hogy ő^* a’ Világot meglássa, ’s a’ mint^* természet szerént esik, az is^* lássa őtet, egy szép szekérbe most erre majd amarra vitette magát a’ hattyújin. A’ Zephyrusok előtte lengedeznek, hogy minden helyet, ahová ő leszáll, virágokkal béterítsenek, ’s minden magános fördőt, a’ mellybe^* ő magát megenyhíti, rózsafalakkal körűl szőjjenek.