Kapcsolattörténet: Bessenyei Sándor (1743-1809), Bessenyei György bátyja, előbb a királyi testőrség tagja, majd 1773-tól a hadsereg kapitánya. Harminc évi szolgálat után, 1794 táján vonul vissza. 1790-ben kapcsolatot teremt az irodalmi élet egyik központját jelentő kassai Magyar Museummal, írása meg is jelenik. Legfőbb műve Milton eposzainak fordítása (prózában), mely 1796-ban látott napvilágot két kötetben, s amely 1911-ig további öt kiadást ért meg (vö. Szigeti, 1970, 208. l.) Bessenyei Sándor életéről és munkásságáról újabban, eladdig kiadatlan dokumantumok felhasználásával Szilágyi Ferenc publikált tanulmányt (ld. Szilágyi F., 1991, 331–361. l.).
Csokonai és
Bessenyei Sándor levelezésének az 1795. második felében írt levélen
* kívül más nyoma nem maradt fenn, de kapcsolatuknak igen, még ha e nyomok nem is mindig egyértelműek. Szilágyi Ferenc a kritikai kiadás III. verskötetébe felvette
A’ Milton Elvesztett Paraditsomáról című költeményt, amely
Bessenyei Sándor második kötetének ajánlóverseként jelent meg, N. S. névbetűkkel, „Debretzenbenn Augustus 24-kénn 1796-bann” keltezéssel. Csokonai szerzőségét konkordanciákkal, stilisztikai érvekkel támasztja alá, valamint a
CsEK. tanúságával, amelyen szerepel ez a tétel: „
Milton elejébe.
Kitsinálni.” (
CsÖM. III. 557–566. l.; vö. még
Szilágyi, 1981, 245–258. l.) Vargha Balázs kétségeinek ad hangot Csokonai szerzőségét illetően: „Szilágyi Ferenc erős belső és külső érvet hoz fel véleménye megtámogatására: párhuzamos helyeket mutat föl, s egy sokat mondó címet Csokonai saját kezű verslajstromaiban: »
Milton elejébe.« Ami meggondolkoztat: a Milton-vers N. S. betűjellel és Debrecen, 1796. augusztus 24-i keltezéssel. N. S. világosan
Nagy Sámuel, a költő kollégiumi társa és barátja. Csokonai nem írhatott le verset akkor Debrecenben, mert már egy jó hónapja, hogy Sárospatakot is otthagyta, s valószínűleg Bicskén időzött
Kovács Sámuelnél. A kronológiai és topográfiai ellentmondást Szilágyi Ferenc megpróbálja feloldani egy teljesen fiktív történettel […] Csokonai szerzőségét nem látom ezzel bizonyítottnak.” (
CsMM, 1981 II. 572–573. l.) A kérdés további vizsgálata indokolt, s ehhez fontos dokumentumokat tárt fel utóbb Szilágyi Ferenc is már többször idézett tanulmányában. Annyi bizonyosnak látszik (akár e versre vonatkozik a
CsEK. bejegyzése, akár nem), hogy a huzamosan Debrecenben élő
Bessenyei Sándornak baráti kapcsolatai voltak elsősorban
Nagy Sámuellel és
Nagy Gáborral (vö.
Szilágyi F., 1991, 339., 356–358. l.); s minthogy ismerjük ezek szoros kötelékeit Csokonaihoz, valamint a költő levelének hangnemét, feltehetjük, hogy Csokonai sem lehetett idegen e társaságban.
Bessenyei Debrecenből való távozta után sem szakadhatott meg teljesen a kapcsolat, erre két adat is utal. Az első (a némileg bizonytalanabb) a Baradla-barlang leírását tartalmazó 1801. július 19-i levél végén található:
„Tokajba kerestem Bessenyei [Sándor] kapitány urat, de már ottan nem lakik; sajnáltam hogy illy tisztelt emberrel össze nem jöhettem.”* Ha következtetéseink helytállóak (ld. a levélben, az idézett sorhoz tartozó jegyzeteket), akkor
Bessenyei Sándort kívánta meglátogatni Csokonai, sikertelenül. Van azonban egy közvetlenebb nyoma is kapcsolatuknak: Csokonai
Kleist-fordításai közül
A’ tsendes életnek az eredeti címe
Óda Kapitány Bessenyei Sándor Úrhoz volt, s később elhagyott első három sora így hangzott:
„Hagyd el Sándor, a hartzokat / A’ fegyverropogást kerűld; / Most állt bé az öröm kora!” (MTAK. K 672/III. 22b–24b; vö.
CsÖM. III. 564–565. l.). Keveset ismerünk tehát e kapcsolat történetéből, annyi azonban így is valószínűsíthető, hogy Csokonait szorosabb baráti és eszmei kötelékek fűzhették
Bessenyei Sándorhoz.
Az 1795-ös levélről,
* annak politikai és filozófikus vonatkozásairól ld.
Vargha, 1974a, 131–132. l.,
Szilágyi, 1981, 249–250. l.,
Debreczeni, 1993a, 179., 183–184. l.