Mit hízelkedel, óh lengeteg, óh tsalárd
Elmék’ ingadozó béllyege, Esti szél?
Hát füstfogta Hazámnak
Nem borzasztanak üszögjei?
Víg hangot hazudó Posta! mit únszolod
Pernyébenn heverő Lantomat? A’ katzaj
Bosszantó gyönyörűség
A’ boldogtalanok között.
Zengj a’
kis-Balaton’ partja körűl hol a’
1Kis-Balaton, a’ Fertő Tava, melly alább Nizidernek neveztetik; minthogy a’ Fertő név nem igen aestheticus nevezet. Ennek partja mellyékét a’ Természet kiessé, a’ Mesterség pompássá tette.
Természetnek örök Szűze, ’s az emberi
Mesterség (ez a’ Hérós)
Egy tükörbe katsonganak.
Csattogjál aranyos szárnyal enyészeten,
’S hagyj engem szabadonn Dácia’ pallagánn
Elnémúlva zokognom
A’ nád-lepte fedél alatt.
Hát a’ Nyár’ elején nem te valál, ki a’
Szikrából eredett lángokat egy szegény
Özvegynek fedeléről
2A’ Junius 14d. Napján történtt Nagy Égés Debreczenben kezdődött egy szegény Özvegy Asszony’ házán.
Szórád vad hahoták között?
Látám a’ lakosok’ jajjait a’ setét
Füstnek gombojagin Mennybe tolongani
A’ Mindent-tehetőnek
Zsámolyszékihez, a’ Kinek
3A’ mostani Tűzben megégett Nagy Templomnak historiája el vész a’ Városnak, sőt Nemzetűnknek történet-Könyveiben. Jeles peldája vólt ez a’ Gotthica épités modjának. A’ XVIId. Században 64 esztendeig állott az égés után puszta kőfalakkal.
Kor-kímélltte falán bús diadalmadat
Tapsoltad. Szomorú dűledezési köztt
Most a’ Gyász, ’s a’ halálos
Csendesség’ fija zsibbadoz.
Szent tömjénit eloltá az Imádkozás,
’S a’ Zsoltárok’ erőss Séraphi zengzete
Megnémúlt. Igaz írjét
Vallásába’ se lelheti
Mostann a’ nyomorúlt. Csak zokog, és saját
Házának hamuját hinti fejére már.
Óh, óh mégis örömre
Ingerlesz, te kaczérozó?
Hogy? hogy’ tudjon ezüst hangokat ’s innepi
Vig dalt adni nekem Calliopé, mikor
Vulcán az Hélikonnak
4A’ régi Népes Ref. Collégium is össze égett.
Szent berkét tövig égeté?
Nem lát’d hogy kesereg? nyögve hogy öntözi
Elsírtt csillaginak könnyivel a’ babért?
Nem lát’d sárba keverve
Pernyés köntösinek havát?
Hát én, a’ ki, (miként a’ Capitolium’
5Az én lakozásom is mellette volt az említett Nagy Templomnak, és Collégiumnak; mint a’ számkivetett Ovidiusé a’ Capitoliumnak. Vid. Trist. Lib. I. Eleg. 3.
Tőszomszédja Ovid) hasztalan éltetém
Itt a’ Mennyeieknek
Környékén bizodalmamat,
Felvídúlhatok é? Lám oda Tíburom,
Hol víg gondolatim szárnyra repűltenek;
És a’ rózsa-Lugasnak
6A’ rózsa-Lugas és a’ benne lévő Fülemüle nem költeményes képzelődések; hanem valóság, és természet után való festések.
A’ mellyben Philoméla ’s én
Egymást váltva üténk Pindusi dallokat,
Nints árnyéka tovább. Hagyj nekem esti szél!
Hagyj békét: ’s pieri Lantom’
Törd ízekre … De mit, de mit
Hallok még is amott? Innepi lárma-szót
És SZÉCHÉNYI nevet hallok a’ Heszperus’
Bíbor pitvara mellől:
Haj! még is tsak örűlni kell.
Még is kell örömöt tudni! nem állhatok
Ellent szívem erős duzzadozásinak:
Lantot, Pieri, lantot!
7Pieri: az az Músa. Horátius után.
Száz víg hang veri nyúgotot.
Menyegzőt mutató Innepi lárma é?
Vagy más bóldog öröm’ zengedezése az?
Jertek, Gángesi Szellők,
8Gángesi: az az Napkeleti szellők. – Vesta a’ főldet és természetet képezi. –
Mellyek Veszta’ ölének értt
Almáit gyönyörűn lengetitek puha
Szárnyakkal, vigyetek, jertek, emeljetek
Túl a’ fellegeken, túl!
Már, már szárnyra emelkedem.
Látom tornyosodó Szent hegyedet, Buda!
Hol Corvín ragyogott, ’s hajdani Nemzetem,
Látom már Nizidernek
Csendes tükribe képemet.
Itt minden halait Czenkre sietteti
Thétis, túl az öreg Pán teli tulkait
A’ Kastélyba be-hajtja,
És Céres maga tölti meg
A’ Bőség’ szaruját. Sopronyi halmain
Tombol Liber Atyánk, ’s víg adományival
Kínálgatja az Ikvát.
Ikvának szeme ég, ragyog.
Ím, ím a’ koszorús Pásztorok, és velek
A’ szomszéd ligetek’ Hölgyei (óh kegyes
Látás) dalra fakadnak:
Haj! hogy zeng az egész Vidék.
„Jóltévő Osíris! élet adó Atyánk!
Isis! nyájas Anyánk! éljetek! éljetek!
És’ a’ bóldog Arany Kort,
Oh, kezdjétek elől megint!”
Igy éneklenek ők. – Vénusz-Uránia,
9A’ Czenki Verselő Nép után megjelenik az Urániai vagy is az Égi Vénus, ki a’ Lelkek tiszta szeretetének Isten-Asszonya; valamint az Amathusi Vénus a’ Nembéli de vétek nélkül való Szerelemé. Páfusban vólt Temploma a’ buja, és fajtalan Szerelmek Asszonyának.
A’ bóldog szeretet’ kellemes Asszonya,
Szennyetlen viseletben
Hoz két égi Szövétneket
’S ím’ a’ főldmívelő Keszthelyi Indigesz’
10A’ melly Héros a’ maga Tartományának jóltévője vólt azt annak a’ földnek Indiges Istenévé tette a’ háládatos Nép: mint Osirist, Éneást, s. a. t.
Húgával jön az én Calliopém kegyes
Dísze ’s gyámola; szívén
Hogy csillognak az Érdemek!
„Hószínű Szeretők, már huszonöt tavasz’
Rózsáját kötözém rátok. Az égi tüz –
A’ vidám, a’ hibátlan –
Lángolt bennetek, Édesim!
Fél Századra fogom nyujtani lánczotok’
Hív Lelkek, Nemesek; majd unokáitok
Fogják Ősz korotokbann
Számosbítni ez Innepet.”
Ezt mondá az Egek’ tiszta lakója, ’s ím
Szép Testvére – a’ma rózstekintetű –
A’ szellős Amathusról
Hattyujinn ide jön, ’s felel:
„Igy fényjék ezután a’ Ti LAJOStokon
’S BATTHIÁNYN Amathus’ ró’sakötése majd:
És néktek Liliomszál
Légyen béretek, és babér.”
Igy áldottanak ők: Mennyei hangjokat
Vígan visszonozák Istenek, emberek.
És én, pallagi dallos
Bort, és kedvet iván vélek.