Kapcsolattörténet: Kiss Imre (1775-1831) a salétromfőzés inspektora, Csokonai benső barátainak egyike, halála után művei kiadója volt. Az 1831-es kolerajárványban történt halálakor megjelent nekrológban olvashatjuk: „A’ Természettől nyert kitetsző elme-tehetségeit, elsőben ugyan a’ debretzeni ref. Collegiumban, azután pedig a’ Bétsi Ts. K. Universitásban, hasonlóúl kitetsző, ’s a’ Tudományok minden nemeit felfogó, de megkülömböztetve a’ természeti Tudományokat illető esméretekkel gazdagítván; úgy tért vissza ’s állott elő, mint valódi Tudós. A’ minek idővel, – a’ mint reménylhetni, – legalább valamelly részben bizonysága leszsz a’ Közönség előtt az a’ jeles munka, mellyet a’ feljebb nevezett Collegium Igazgatóji által ez eránt megkerestetvén, a’ Nemzeti Oskolák számára, »Technologia, vagy Mesterség Tudomány« tzím alatt készített, ’s egy részben már be is adott: noha azt, fájdalom! egész tökélletességre nem vihette. Tsak ezen tekintetben is, igen idő előtt vesztette el Ő benne egy hasznos Tagját a’ Tudós világ. – Idő előtt vesztette el Benne harmintz esztendeig vólt nagyhasznú Tisztjét, Meghittjét, ’s – a’ mint méltán nevezte – Barátját, a’ Mélt. Vajai Báró Vay Familia.” (Magyar Kurir, 1831., II., 36., 210. l.; vö. KazLev. III. 526. l.) Három gyermeket hagyott maga után.
Petrik (PetrikBibl. II. 389. l.) és az ő nyomán Szinnyei (Szinnyei, VI. 299. l.) Kiss Imre két nyomtatásban megjelent költeményéről is említést tesz (Öröm-ének melyet Első Ferencz magyar király koronázása alkalmatosságával versekben szedett... Pest 1792., Az erkölcsös feleség, Irattatott Nemes-Kéry K. I. által Bécs 1798.). A második címben megnevezett nemeskéri Kiss Imre azonban valószínűleg nem azonos a debreceni salétrominspektorral, legalábbis a családtörténeti szakirodalomban (ld. Nagy Iván, Kempelen, 1911) nem sikerült megtalálnunk kapcsolatát e családdal. (De az elsőként említett művet sem tulajdoníthatjuk minden kétséget kizáróan neki, mert akkor még csak 17 éves volt, ami ha ki nem is zárja, de megkérdőjelezi szerzőségét.) A Magyar Kurir nekrológja a családjáról a következőket írja: „Édes Atyja vala Néhai Predikátor T. T. Kiss Imre Úr; Édes Anyja Néh. Ns Szondi Mária Asszony.” A jelen levélből kiderül továbbá, hogy volt egy öccse. Kazinczy naplófeljegyzésében pedig a következőket olvashatjuk 1804. augusztus 6-i dátummal: „Péterszegen konskripció. Itt a prédikátor Kis Imre úr, a báró Vay Miklós kémikusának atyja; egy szeretetre méltó öreg.” (KazÉlet. 349. l.)
A kollégiumi tanulmányai és a salétrominspektori hivatal elfoglalása közötti időszakról az újonnan megtalált iratok alapján az eddigieknél pontosabb képet alkothatunk. A debreceni kollégiumban 1792-ben subscribált (BarkócziJegyz. II. 28. c. 1., 209. l.). 1797 és 1798 között gróf Teleki Imre fiát tanította, majd ezt követően visszatért a kollégiumba (ld. bizonyítványát, Nagybánya, 1798. február 1., DebrK. R 1001/2.). 1799-től 1801-ig, illetve valószínűleg 1802 elejéig Nagyszalontán volt rektor. Erről, mint fentebb említettük, bizonyítványt is nyert (1802. május 18., DebrK. 1001/3.). Ezt követően Bécsbe került, ahol is egy éven át mineralógiát, kémiát, pszichológiát és mezőgazdaságtant hallgatott, mindezt bizonyítványa tanúsítja (Bécs, 1803. május 26., DebrK. R 1001/1.). Kiss Imre neve egyébként nem található a diákok névsorában (köszönöm Tamás Attilának, hogy Bécsben, az egyetemi archivumban utánanézett az adatnak), s nem tud róla a szakirodalom sem (vö. Szögi, 1994). Bécsi tanulmányait báró Vay Miklós egyre erősbödő sürgetésére hagyta abba, engedve a csábító ajánlatnak, hogy foglalja el a debreceni salétrominspektorságot. Vay 1803. március 4-én értesítette („Édes Imrém”-nek szólítva!), hogy Kiss László nagykállói felügyelő halálán van, április 26-án pedig már a halálhírt közölte (DebrK. 1001/4–5.). A nagykállói hivatalt Braun József addigi debreceni inspektornak szánta, az így megüresedő debrecenit pedig Kissnek. Kiss Imre hazatért, s ezután haláláig a Vay Miklós báró által vezetett debreceni salétromgyár felügyelője volt (vö. Kovács, 1941).
Csokonaival közös baráti kapcsolataira utal az a levél, melyet korábban Csokonainak tulajdonítottak (
Harsányi-Gulyás, 1922, II. 656–658. l.). Az ismeretlen levélíró 1799. március 16-án beszámol barátjának,
Puky Istvánnak arról, hogy kimegy a kollégiumból, rektornak. Ennek során emlékezik meg két másik barátjáról, akik szintén elhagyják a kollégiumot: „Az az egyik barátom pedig
Kis Imre, a másikat te nem esméred, ő megy ama sertéseiről híres Szalonta városába rektornak.” (
Harsányi-Gulyás, 1922, II. 657–658. l.)
Pukyval kapcsolatban egyébként további két alkalommal is feltűnik
Kiss Imre neve. Csokonaihoz szóló, 1802. május 20-i levelében írja születendő gyermekével kapcsolatban: „
Csohány lessz az Kereszt attya Ragalyi K. Anya.
Kis Imre a’ Pap és Te Kis Komám. – ”
* Fennmaradt továbbá
Kiss Imrének egy
Pukyhoz vagy Csokonaihoz írott levele
* is, amely rendkívül bizalmas hangvételű, érzelmes baráti vallomás. Csokonai,
Puky és
Kiss Imre között, úgy tűnik, igen szoros baráti kapcsolat volt, amelynek azonban sem az eredetét, sem a részleteit nem ismerjük pontosan.
A költő és
Kiss Imre kapcsolatáról legközvetlenebb emlékünk Csokonai Imre napra írott verse, 1804-ből (
Salétrom inspector Kiss Imre úrhoz, ld. erről
Szilágyi, 1981, 274–275. l.), ezen kívül csak az 1801 szeptemberében írt levél,
* az említett utalások, valamint
Nagy Gáborhoz szóló üzenetének
* egy mondata vall erről. Bizalmas barátságuk tényét rögzíti
Nagy Gábor és
Domby Márton is (
CsEml. 388. l.;
Domby, 1817, 39. l.). Jóval közismertebb
Kiss Imre szerepe, amelyet Csokonai hagyatékának gondozásában és kiadásában, valamint – részben ezzel összefüggésben – a
Kazinczyval való vitákban vállalt.