El-jött hát, Barátom! – el jött Músád lakó hónyomba,
Ebbe az Eden-kert-mássa Magyar Paraditsomba;
A’ hol – noha a’ természet már készül a’ mostani
Rövidebb napokkal, mint-egy álomra hanyatlani;
És az egyenlő mértéknek a’ fenyes nap’ egébe’,
Ama hideg természetű Skorpio jőtt helyébe,
’S ez is nyólczszor forgatta már két tengelyénél fogva
Lak-főldünket e’ tűz körűl, és már is tsikorogva:
’S mint-egy előre tsikorgo hideget jövendöle,
S utat készíte hogy a’ mord Boreas havas szele,
A’ fagyos Bak’ szarva közé gyorsabban rohanhasson,
’S ma-hólnap, e’
kies kertbe tsoprosan
*
tsoprosan: (táj.) csoportosan, itt az erős havazásra utal.
havazhasson. –
A’ hol már zúg a’ kis tenger, hömpölyget víz tornyokat,
S sűrű fokokkal ormozza a’ Tihani partokat,
Hogy majd azokhoz raggassa ama’ jeg-hid-végeket,
Mellyekkel öszve kötözi a’ két tenger széleket. –
A’ hol Horának lassanként hullanak haj-fürtjei,
’S meg kopaszodnak Delusban a’ Czinthus’ hegy bérczei:
A’ Szent berkek verőfényes árnyékjokat el-vesztik,
És
Apollót Szűzeivel
*
Apollót Szűzeivel: a múzsákkal.
fűlt szobába rekesztik:
Bachus mihelyest meg szedte édes szőlő fűrtjeit,
Levél nélkűl pusztán hagyta tőkéit és vesszeit. –
Egy szóval, a’ hol azt vélnéd, hogy e’ gyönyörű Égnek,
E’ mindenképp’ kies helynek, sőt tsupa kiességnek,
Egy valamelly kietlenség ereszkedett helyjébe,
Ez, nyáron olly szépnek festett Balatoni megyébe:
De tsak ugyan meg-maradott még a’
Junó Leányja,
*
Junó Leányja: Ekhó, akit – a mitológiai történet legelterjedtebb variánsa szerint – Júnó (Héra) büntetésből arra kárhoztatott, hogy mindig csak mások szavait ismételhesse; így lett a visszhang nimfája.
Melly a’ hegyekről Tihanba a’ hangot vissza hányja:
Meg-maradtak a’ tsendesen zúggó patak-tsergések,
A’ mellyek még
Arionnak*Arion volt Pálóczi Horváth Ádám szabadkőműves neve.
elég serkentgetések:
Hogy el-véttve kettőztesse lantjával énekeit,
’S visszonozza az Erató’ kedves enyelgéseit; –
Tetszett is, e’ kiességből már tsak nem ki vetkezett
Füred, a’ Te víg Músádnak, noha későn érkezett.
Tetszett – mert ez szépséginek nagyjától fogyatkozott
Vidékben, reám ugyan tsak sokáig várakozott: –
Engemet, minthogy Anyám is, ’s Ammon után Nénem is,
Meg bízott minap, ’s a’ Horvát szélekre kűlde Themis;
Hogy mivel nekünk szegezte a’ Dráva, tsatornáját:
Meg-egyengessem a’ Triton el-görbűlt vas villáját.
Ott Czéresnek is áldoznom kellett, és Pomonának
A’ napok hát egy-más után olly gyorsan el mulának,
Hogy a’ tegnapi éjjelnek tsak-nem közepe felé,
Mikor Febe ezüst testét már leg-fellyebb emelé,
Minden Ember, minden Barom, magát nyugodalomba
Botsátá, akkor érkezém Remete lakásomba:
Csendes volt az ég, ’s édessé tette utazásomat,
Erőtlen vala Morfeus le-zárni szem héjjamat,
Erató Pegazus’ vizét kevervén vér-erembe,
Edes andalgások’ karján rengetett szekerembe:
Úgy készítgetett a’ mai szép hajnalhoz előre,
Hogy majd ha Músádat hozzám hozza fel-serkenőre;
A’ tőle el-foglalt szivem üres legyen azoktól,
A’ hozzá nem illő, ’s nála ismeretlen gondoktól. –
Úgy is lett – mert meg-maradtak az édes képzeletek,
Arany kert vóltak álmaim, ’s örökös ki-keletek;
Mellyek fáradt szemeimet úgy el-szenderítették,
Hogy ezek a’ Szép Fosforust éppen eszre nem vették:
’S mikor éppen Czinthus’ hegyén mulatoznám álmomba’,
Erató serkentésemhez készűlgetett azomba’: –
Mint-ha raj méh kezdne zúgni nyúgvó nyoszolyám felett,
’S az eregetne le-ragadt szememre tsendes szelet,
A’ Hesperusok körűltem akkepp’ lengedezének,
’S fel kőlt hajnali álmamból egy szép Pásztori Ének;
Úgy tettzik, mintha Kazinczim’ lantját hallottam vólna,
’S egyszersmind, mintha Erató rajtam eggyet tsókolna: –
Úgy is vólt – el-mosolyoda a’ tsók után Erató,
„’S hát! ugymond: Te, örömömet illy soká tartóztató!
„Te! a’ földiekhez pártolt Uranie’ gyermeke!
Hová késel? ’s nálad nélkűl én ílly soká legyek e?
„Febe még homályba bujkált el-rejtve a’ föld alatt,
’S azólta már tizen négyszer egünkön által szaladt,
„Miólta hozzám érkezett Músád’ ölelésére,
Egy előtted ismeretlen Calliope testvére.
„Nap-kelet felől szárnyalt ő Te hozzád Athenéből,
*
Athenéből: utalás Debrecenre, a Kollégiumra.
Ama Fébusnak még most is állandó lak-helyéből,
„A’ hol téged, mint számunkra ki választott magzatot,
Thalia karján rengetett, ’s Urania szoptatott: –
Jobban ki-nyitom e’ szókra még-fél-álmos szememet,
Altal ölelem Eratót, szeretett kedvesemet,
Meg-ismerem a’ szűzet is a’ kit karján vezetett,
Mert akar szépséget nézzek benne, akar termetet
Mindenképpen Calliope testvérjének találom:
Oszolj! mondám: Te hajnallal tusakodó mélly álom!
Jöjjetek vissza szívembe eleven gondolatok!
Ez nekem az élet, a’ mit e’ szűzekkel múlatok.
Akkor el-kezdi énekét ama’ másik Deli szűz,
’S hárfára termett újjával fejemre koszorút fűz,
Laurus ágakkal meg-rakja bodros barna hajamat,
’S éneke úgy el-ragadja édes gondolatomat;
Hogy a’ hangon ’s ditséreten való el bámultomba’
Mind addig némulva ülék, mintegy nehéz álomba’,
Mig azt nem kezdé számlálni: mikor jött Athenébűl? –
’S akkor egyszersmind, mind kettő fel-kél álló helyéből,
Szárnyakkal a’ Hesperusok emelni segítették,
’S a’ Febus’ pitvari felé útjokat egyengették;
Emelkednek mind a’ ketten, mint egy pár szép tündérek,
S már mennek, – ’s majd el-is tünnek – én szólni rá sem érek.
Már a’ fent lebegő ritka fellegeket hasítják,
’S sijetteket mentül messzebb, annál jobban nagyítják; –
Nálam azon édes hangnál, melly meg maradt fülembe,
Es ambrosia illatnál, nyugvó kis rekeszembe,
Semmit sem hagytak egyebet – én pedig meg-szóllalok
Allyatok-meg, mondám – kérlek – Kedves egy pár Angyalok!
Jertek vissza, hadd köszöntsem én is kőltsön tsókokkal
Athenét, hadd beszélhessek általatok azokkal
Kiket – tsak Ti – mert oh! nem más – barátimmá tettetek,
Vagy a’ Hesperusok’ szárnyán vigyetek el veletek,
Hadd lássam-meg ’s hadd tisztellyem ama’ Febus hazáját!!
Ekkor meg rázván Erató tiszta fejér ruháját
Egyszerre el-vált amattól, – el tére Tihan’ felé;
El-tünt, és a’ másikat is egy sűrű köd el-nyelé. –
Menj-el, menj, mondám: Kegyes Szűz! s mond meg Csokonainak,
Hogy Horváth őt, ’s mind azokat ismeri barátinak,
A’ kik a’ Tudományoknak, ’s a’ köz haszonnak élnek,
A’ kiknél Fébus, ’s a’ Musák magyar nyelven beszélnek.