Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Szerencsés, valójában szerencsés szempillantás! melly boldogságomat meg tetézted eggy-néhány barátimmal: te néked köszönöm, hogy szeretetből származott köszöntésemet olly szivre hintettem, melly ha szintén többet nem-is, mint a’ mennyi el vettetett, leg alább annyit bóldogságom feltartására meg hozott. – Mit is lehet felünknek inkább köszönni annál, mint ha magához hasonlókkal meg esmértet; kik szerentsés dolgunkat szivből származott örömek által édesebbekké, a’ szerencsétleneket pedig meg osztván eggymással, könnyebbekké tészik, kikkel mindenekről úgy szólhatunk, mint tulajdon magunkal. – Mi édesebb ’s micsoda ennél nagyobb bóldogság? vélünk mulat ez mindenkoron, soha sem alkalmatlan, soha sem terhes – eggy szóval felül múl ez minden egyébb emberi bóldogságot, mellyet tudni illik vagy a’ vásott gonoszság, vagy a’ zavart képzelet talált fel a’ halandók világábann. Barátim segedelme ’s az egymáshoz vonszó titkos indulat meg adták tehát, hogy ismét emberre akadjak, kiben mind ezeknek fel találását tapasztaljam. Nem-is kivánok egyebet ennél, hogy maradjanak mindenkoron azok, a’ mik most, emberek, a’ kiknek szűz gon-dolkozások van; és barátok, kik sziveket még el nem tévesztették ’s igazán éreznek.

Te-is fogadd el az újj barátnak kezit olly tellyes indulattal, a’ millyennel azt te néked ajánlja ’s kötelezd te viszontag való barátságoddal ujjabb indulatokra. – Élj szerencsésen. – – –