HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Csokonai Vitéz Mihály és Pálóczi Horváth Ádám kapcsolattörténete

Kapcsolattörténet: Csokonai (Pálóczi) Horváth Ádámmal való kapcsolatának az 1792. szeptember 14-i levél* a nyitánya. A még ismeretlen debreceni diák jelentkezik a már elismert tudós literátornál, karöltve barátjával, Nagy Sámuellel, ahogy azt kikövetkeztethetően Kazinczynál is tették. A válasz nem is várat sokáig magára, Horváth lelkes, rá jellemzően bőbeszédű episztolában* fogadja el a felajánlott tiszteletteljes barátságot. Éppen egy évvel későbbről való kapcsolatuk következő fennmaradt dokumentuma, ugyancsak egy levélváltás. Pontosabban: Horváth Ádám válaszlevelét ismerjük 1793 őszéről,* Csokonai levele nem maradt fenn, csak Horváth válaszából gyanítható, hogy esetleg valamiféle kapcsolatban lehetett ez Az én Életem címen ismert elégiával. Harmadik levélváltásuk 1794 nyarán történt. A praeceptori munkájához (elveszett levelében) segítséget kérő Csokonai terjedelmes verstani tanulmányt kap válaszként Horváth Ádámtól. Ezt követően majd csak Csokonai dunántúli vándorlásainak idejéből tudunk kapcsolatukről, s ekkor már személyesen is találkoznak. Egyes vélemények (Vargha, 1974a, 139–143. l.; Laczkó, 1978, 92–93. l.) szerint már 1796 körül találkoztak, amikor Horváth még mindig Balatonfüreden élt, s ott, valamint szántódi birtokain gazdálkodott. Erre nézve azonban semmilyen adat nem maradt fenn, a feltevés alapjául szolgáló vers, A füredi parton sem ekkor, hanem 1798-ban keletkezett (Szilágyi, 1981, 319–324. l.). Az év végi pozsonyi országgyűlésen mindketten jelen voltak, de találkozásukról nem tudunk, bár e lehetőséget nem lehet kizárni. 1798-tól, Csokonai somogyi tartózkodásának idejétől kezdve azonban rendszeresen találkoztak. Kapcsolatuk utolsó fennmaradt dokumentuma 1799 karácsonyán történt levélváltásuk (ld. a Csokonainak írott episztolát* s az erre válaszoló levelet,* valamint a jegyzetbeli összefoglalást, Csokonai és Horváth Ádám kapcsolatának szakirodalmára nézve is). (Magyarázatainkban támaszkodtunk a CsÖM. II. jegyzeteire.)
Horváth Ádám a Csokonaihoz szóló episztolát* – mint említettük – egy másik, latin nyelvű levélhez csatoltan küldte el. Maga a levél azonban nem hozzá, hanem egy barátjához szólt, akit a legvalószínűbben Nagy Sámuellel azonosíthatunk. Kazinczy is együtt emlegette őket, ahányszor csak a debreceni kollégiumban tanuló ifjú híveiről esett szó (vö. KazLev. II. 297–298. l.), s ismeretes Nagy Sámuel lélektani érdeklődése is, ekkori fordításai, levélváltása Kazinczyval világosan vallanak erről (vö. KazLev. II. 331–338. l.; Szauder, 1980, 274–279. l.). Nagyon valószínűnek látszik tehát az a feltételezés, hogy e kapcsolatfelvételt nyugtázó levél, melyben a legfőbb tárgy Horváth Ádám Psychológiája, Nagy Sámuelhez szólt. Az alábbiakban közöljük a levél eredeti szövegét és annak magyar fordítását, az olvashatatlan részek helyét kipontoztuk. Az olvasatot és a fordítást – Vargha Balázs előmunkálatainak felhasználásával – Tegyey Imre készítette.

Amice! Litteras Tuas 28vo 7br. anni habentis ad me datas, sed quum ego publicis aeque ac privatis […] occupatus diu domo abesse debui non prius, quam hodie cum reditu perceptas, non mediocri cum gaudio legi; et invenio in illis laudes meas, huius studio trahimur omnes, invenio antiquos priscae latinitatis lepores, qui me, Hungaricae alias eloquentiae quamcumque deditum, nimirum quantum delectant, [… … … …] erga homines litteratos […], qui non solam spem nobis, viam non satis tritam hoc sit meritum in nostra Patria ingredientibus firmant, sed et dulce [… …] solatium: Te olim et Tui similes ad maiorem Naturae eruditionis Culturam animosos Patriae iuventutis [… …].
Psychologia mea, qua Debrecini vix in binis extat exemplaris nec apud nos in sufficienti repetitur copia: idem ego qui libelli, serti etiam huius Author fui. [… … … … … … … … … …] et ergo, meum, nec cum sufficientibus Subsidiis, nec cum competenti, [… … … …] et methodus scribendi desiderabat temporis mora [… … … … …] accepi sub manu responsum: ut aliquot pagellas mutem: hoc quidem ego non feci quum non esse censerem recti characteris, aliud sentire, aliud scribere: sed neque fui demum satis audax plura quam quineouenta imprimi facere exempla: falso haeriolatur tenue meum opus, nec publico plus, quam censoribus placiturum. – Erit fors aliquis, si opus profiturum esse putabitur, qui cum majori copia denuo inprimi faciet: Ego interim hoc momento serviam Pestinum dispositiones, ut 50 exempla si qua adhoc extant Debrecinum transponantur.
In reliquo gratulor mihi, quod inter Vos, plures qui me libenter legunt et amant amicos invenerim pergite quaeso amare, – mutuum est quod datis, quum me diligitis. Amico Tuo Csokonai (amicus enim Tibi esse debet quum me ambo amatis) redde his, quos accludo versiculos. Eodem momento percepi versus Istius, quo Tuas literas, et en – instantaneo respondeo et persevero Tui,
amantissimus

Magyarul:
Barátom! Mivel […] hivatalos és személyes elfoglaltságaim miatt kénytelen voltam távol lenni otthonomtól, nem előbb, csak visszatérésemkor, azaz ma kaptam meg folyó év szeptember 28-án hozzám küldött leveledet, s nem csekély örömmel olvastam benne dicsőítésemet; azért tölt el az öröm, mert leveledben megtalálom a régi latinság valamennyi elragadó értékét, melyek engem, akinek egyébként szívügyem a magyar ékesen szólás ápolása, módfelett gyönyörködtetnek, [… … … …] az irodalommal foglalkozó emberek iránt […], akik nemcsak reményünket erősítik meg, akik egy nem eléggé járt úton haladunk (ez érdem legyen hazánkban!), hanem édes vigasztalást is [… …]: Ők voltak, akik szívvel-lélekkel iparkodtak, hogy téged, a hozzád hasonlókat és a haza egész ifjúságát a természettudományok elmélyültebb [… …].
Pszichológia-könyvem, amelyből Debrecenben csak kettő található, nálam sincs meg nélkülözhető példányban. Nekem, aki a könyvnek és ennek az összeállításnak is szerzője voltam [… … … … … … … … … …]. De mivel nem kaptam meg a várt támogatást, ami engem és művemet megilletett volna, [… … … …] és a megírás módja haladékot kívánt, [… … … … …] azt a választ kaptam kézhez, hogy írjak át néhány oldalt. Erre azonban nem voltam hajlandó, mert úgy véltem: nem méltó egy erős jellemhez, hogy mást írjon, mint amit gondolt. Végül is nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy többet nyomassak ötszáz példánynál. Egyesek tévesen jósolták szerény munkámról, hogy a közönségnek sem fog jobban tetszeni, mint a cenzoroknak. Ha a könyv újabb kiadása hasznosnak ígérkezik, akad talán valaki, aki mindjárt nagyobb példányszámban nyomatja ki. Közben én utasítást küldtem Pestre, hogy juttassanak el hozzád ötven példányt, mert nincs neked belőle.
Végezetül: szerencsésnek tartom magam, hogy olyan barátokra leltem bennetek, akik engem szívesen olvasnak, szeretnek: kérlek, továbbra is szeressetek. Én is szívből viszonzom baráti ragaszkodásotokat. Barátodnak, Csokonainak (mert hiszen nyilvánvaló, hogy te és ő barátok vagytok, hiszen mindketten szerettek engem) add át a mellékelt versecskét. Ugyanakkor kaptam meg az ő versét, amikor a te leveledet, amelyre íme, azonnal válaszolok is.
Maradok leghívebb barátod

Horváth Ádámnak az 1794. augusztus 13-i levélben* lévő verstani összefoglalása lényegét tekintve megegyezik korábban, Péczeli Józseffel és Földi Jánossal folytatott hírlapi vitáiban kifejtett véleményével (vö. Magyar Hírmondó 1786. január 11. és február 1., ill. Magyar Músa 1787. április 11–18. és június 13–30.; vö. Péterffy, 1985, 177–182. és 187–190. l., valamint Kecskés, 1991, 150–158. és 162–168. l.). Horváth Ádám egyébként előszeretettel tért ki verstani kérdésekre más jellegű írásaiban is, pl. műveihez írott előszavaiban (Pálóczi Horváth, 1791; Pálóczi Horváth, 1793), levélváltásaiban pl. Kovács Ferenccel és Kazinczy Ferenccel, 1788-ban, ill. 1814-ben (Figyelő IV., 1878., 64–74., 138–150., 235–239. l.; KazLev. XI. 422., 449. l.), továbbá a Magyar Arión című, kéziratban maradt énekgyűjteményéhez írott előszavában és jegyzeteiben (MTAK. M. Ir. RUI 8-r 48. és OSzK. Oct. Hung. 587.; vö. Kecskés A., i. m. 416. l.).
Horváth e levelének igazi érdekessége az, hogy fény derít Csokonai poétikai-verstani tájékozódásának egy új forrására is. Már Orosz László megállapította: „Költészetében [t.i. a Csokonaiéban] viszonylag egyenletes a megoszlás a három verselési rendszer között. Eredményei Földivel is, Pálóczi Horváthtal is rokonítják. Verstani tanulmányának a Földiétől való függését Beke Albert tisztázta.” (Orosz, 1980, 63. l.; vö. Beke, 1955, 62–75. l.) Ehhez most hozzátehetjük, hogy Csokonai verstani gondolkodása nemcsak rokon a Horváth Ádáméval, de részben abból is táplálkozik.
Horváth Ádám és Csokonai kapcsolatának az 1799 karácsonyán történt levélváltás az utolsó ismert részlete. Somogyban bizonyosan többször találkoztak, Gál László szerint Horváth Ádám mutatta be Csokonait szintén Nagybajomban élő sógorának, Sárközy Istvánnak (CsEml. 426, l.). A költő Csurgóra kerülése után nem sokkal könyvet ajándékozott az iskolának, amelynek tényét Csokonai autográf bejegyzése örökítette meg, június 12-i dátummal (ld. Szép, 1994, 328–331. l.). Laczkó András mindazonáltal felveti, hogy kapcsolatuk megromlott a személyes megismerkedés után (Laczkó, 1978, 87–96. l; változatlan szöveggel, Laczkó, 1985, 50–65. l.; némi szövegszerű módosítással, Laczkó, 1980a, 11–18. l.). A’ füredi parton című vers panaszát („Akik régen jó barátim voltak, / Még felkőltek ellenem”) Horváthra vonatkoztatja, feltételezve, hogy 1796-ban, az akkor Balatonfüreden élő Horváth Ádám meglátogatásakor, valamiért benne is csalódva, íródott a vers, noha erre részben semmi nyom nem utal, részben a vers csak 1798-ban keletkezett (vö. Szilágyi, 1981, 319–325. l.). Gyanúsnak tartja továbbá, hogy nem Horváthnál, hanem a frissen megismert Sárközynél lakott Csokonai, mikor Nagybajomban járt, valamint hogy Horváth mondott üdvözlő beszédet Császári Lósi Pál beiktatásakor, pedig még Csokonai el sem hagyta Csurgót. E kiragadott mozzanatok azonban nemigen elégségesek annak a feltételezésnek a megalapozására, mely szerint Horváth nem viszonozta volna Csokonai barátságát, illetve csak szóban tette meg. A fennmaradt levélváltás hangneme mindenesetre ennek ellenkezőjére enged következtetni.