Magatok is tudjátok, Édes jó Barátim, hogy én a’ hálálkodás felől igen tsekély ítélettel vagyok. Tudom én a’ hálálkodást’ esméretes szavait, régen feszes formába öntött szententziáit, gyakorlom is; de tsak ott, ahonnan való megválásom nagyon historice
*
historice: (lat.) valójában, történetesen. „Furcsa szó ez a historice. Leginkább a „történetesen” szóval lehetne értelmezni, vagy ezzel: „véletlenül”. Csokonai egyik gúnyos versében [ti. az Egy fiatal házosúlandónak habozása címűben, mely a Karnyóné betétdala volt] így szerepel: „Csak pénzében lennék vice, Megölelném historice.”” (Vargha, 1974a, 229. l.) Itt az olyan helyzet megnevezésére alkalmazza Csokonai e szót, amelyben az elválás nem jelentett számára érzelmi megrázkódtatást, jelentése egy szóval leginkább talán az ’esetlegesen’-nel adható vissza.
esik.
Én, ha számkivetésbe kűldődném: talám az Anyámtól bútsúznám legkevesebb szókkal, sőt éppen némán.
Ez a’ – nem annyira principiumom, mint érzésem’ módja okozta, hogy Tőletek olly stoice láttattam megválni. De a’ mire tsakugyan azért is kellett még erőlködnöm, hogy egyébarántis nagyon elgyengűltt természetemnek legkissebb rést is ne nyissak, nehogy kirohanjon, és kevés erejét is hasztalanúl elvesztegesse.
Most már, reggeli hét órakor űlvén íróasztalomhoz, talám higgadtt magánosságomban efféléktől nem tarthatok. De még így is tsak kímélem az erős kifejezésektől és hosszas előadástól magamat. Mert én egyedűl is rá tudok a’ búsúlásra fanyalodni, kivált most, és a’ szomorú képektől nagyon nehezen válok meg.
Köszönöm tehát erántam mindnyájatoktól – sőt mintegy versent – mutatott barátságtokat, melly noha mindenkor édes vala is nekem, de édesebbnek soha sem érzettem, mint most, a’ midőn keresztűl futván elmémmel az elmúltakat, előttem állanak ama’ sok boldog és kedves Órák és Napok, mellyek többé nem fogják tűrhetőbbé tenni komor Hazámban való remete-lakásomat.
Botsássatok meg, ha erőtlenségem miatt mostanába vagy régebben ollyat szólhattam vagy tselekedhettem, a’ mi a’ Barátságnak valamellyik tiszteltt törvényje ellen lehetett. Szívem mentse ki azt előttetek, a’ mellynek hasonló szándéka soha sem volt. A’ hibát ne tegyétek egy helybe a’ gazsággal!
Minthogy pedig nékem az én Világban lévő Fekvésem, semmibe, a’ mivel boldogságtokat segéllhetném, módot nem adott: az egy kívánságommal óhajtalak benneteket boldogságtok tzélja felé mozdítani, ’s minden szerentsés lépésteket a’ magaménak vélvén, részt veszek az azon való Örömben. És ezt az én szíves érzésemet tartsátok néminémű világi vagyontoknak!
Héj, Barátim! melly nehezen esett az nékem, mikor már nem volt pénzetek összeszerzéséhez reménységem; ’s melly igen örűltem, hogy a’ naggyát, ha-mind keservesen is, egybetsinálhattam! Ti nem azt érdemlitek én tőlem, hogy a’ világra való kiindúlástokban hátramaradást tsináljak, vagy hogy megtsaljalak: de magatok tudjátok, hogy engem is a pénz’ béjövetele eránt mindenünnen megtsalt a reménység és várakozás; azomba azt is tudjátok melly szomorú környűl-állások között vagyok hosszas nyavalyám miatt. Megengedtek tehát, úgy reménylem, hogy aprólékos adósságimmal még későbbre maradok. Én azt magam sem tudom mennyi, és ez okon kérlek, kűldjétek ki most a’ summáját, hozzá tévén a’ 4 gyékény széknek az árrát is. Reménylem, tsak adódik nékem is majd módom, és azt lefizethetem oda, ahová írástokban kívánjátok.
Mit írjak még? Írhatnám hogy sokkal rosszabbúl vagyok mint voltam, a’ lábom nem bír, nem eszem, a’ mit eszem is kihányom, hogy a köhögés szakadatlan rajtam, és 10 grádussal erőszakosabb ’s a’ t. de az effélékkel minek terheljelek? ha meggyógyúlok megírom, ha meghalok, lesz tán a’ ki megírja: Istenhozzátok! ne szűnjetek meg szeretni, a’ ki titeket haláláig fog szeretni.
Csokonai Mih.