Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Kapcsolattörténet: Csokonai 1792 nyarán küldte el bemutatkozó levelét Kazinczynak, mellékelve néhány költeményét (vö. erről Vargha, 1974a, 81. l., Szilágyi, 1981, 488–489. l.). Hogy melyek voltak ezek, arra nézve több meghatározási kísérlet is történt. Vargha Balázs az 1792. [augusztus 6. előtti] levélben említett szavak alapján a következőket állapítja meg: „a széjjel és az újj A Rózsa című versben szerepel (CsÖV, 1956, I. 34.), az előbbi Az Ösz-ben is (uo. I. 68.), a tőlle A szerencse változó című versben (uo. I. 13.), a csendessen A békesség-ben (uo. I. 66.), az attya a Horváth Ádámhoz címűben (uo. I. 131.). A többi szó nem fordul elő az ismert korai versekben, így föl kell tennünk, hogy elveszett versben vagy meglevő versek nem ismert változatában szerepeltek.” Szauder József (Szauder, 1980, 275. l.) a szóllani és az új szavakat a Hymnus című Sander-fordításban egymás után következve találja meg, s erre hivatkozva véli, hogy ez is a Kazinczyhoz küldött darabok között volt. Szilágyi Ferenc viszont nem tartja Csokonai műveinek a Sander-fordításokat (Szilágyi, 1981, 132–154. l.).

Az 1792 augusztusa előtti költemények vizsgálata alapján azonban nem látszik kikövetkeztethetőnek hozzávetőlegesen sem, hogy mely versekkel mutatkozott be Csokonai Kazinczynál. Egyrészt már az bizonytalanságot okoz, hogy igen kevés az autográf kézirat, aminek hiányában éppen a helyesírási sajátságok megítélése ütközik komoly nehézségekbe. Másrészt a versek az említett szavakat igen nagy számban, tehát az imént idézetteknél jóval többször tartalmazzák, de olyan rend nem figyelhető meg, mint amit Szauder József is próbált keresni, vagyis hogy Kazinczy lejegyzésének sorrendje megfelelne a szavak valamely versbéli előfordulási sorrendjének. (Persze lehet, hogy nem is volt ilyen rend.) Amit bizonyosan állíthatunk, az az, hogy a Felvídúlást és az Egy kesergő magyart ismerte Kazinczy, mert 1793. áprilisi levéltöredékében* le is másolta ezeket; az is biztos azonban, s éppen a bírált szavak alapján, hogy több vers volt a bemutatkozó levélhez mellékelve.

Kazinczy levele szemléletes bizonyítéka a küzdelemnek, amelyet az egységes helyesírási norma kialakításáért folytatott (a helyesírási jegyzetek leíró ismertetését ld. Pásztor, 1991, 522–523., a cikk egésze: 520–524. l.). Hatása jelentős volt, ez Csokonai példáján is lemérhető, mint azt a költő helyesírásának fejlődését vizsgáló Juhász Géza és Szilágyi Ferenc kimutatta, éppen e levél tanulságainak a figyelembevételével (ld. Juhász, 1977, 302–321. l., CsÖM. I. 190–194. l.).

Csokonai és Kazinczy kapcsolatáról 1801. júliusi találkozásuk* után egészen 1802 elejéig nincs adatunk. Ekkor egy nézeteltérés kapcsán látjuk összefutni útjaikat. Csokonai 1802 januárjában verseket (Dr. Főldi sírhalma felett, Virág Benedek Úrhoz) közöl a Magyar Hírmondóban (1802. január 16., Tóldalék, 81–84. l.). Erre reagálván, február 20-i keltezéssel Kazinczy bíráló megjegyzéseket tartalmazó cikket tesz közzé a Magyar Kurirban (1802. március 19., 367. l.; ld. CsEml. 199. l.; vö. minderről Kardos, 1930, 481. l.). Kifogásolja a babér szó használatát a laurus megfelelőjeként a költői hírnév szimbolizálására, s helyette a borostyánt ajánlja (egyébként tévesen írja, hogy e szó a Földiről szóló ódában szerepel: abban éppen borostyán áll, az utána következő, Virág Benedekhez írott ódában viszont kétszer is előfordul). A cikk hatásáról maga Kazinczy számol be egy később, Csokonai halála után írott levelében: „Cs: öszvejővén velem, nagy nehezteléssel szólla az újságok azon articulusa felől, a’ mellyben az ő babérja attakíroztatott. Azt hitte, hogy a’ pipaczéhben készült az az articulus. Elhallgathattam volna, hogy én írtam: de midőn a’ Publicumnak mondok valamit, kivált barátom felől, akkor bizonyosan nem mondok ollyat tudva, a’ miért pirulnom kelljen. Kimondám tehát néki minden megszeppenés nélkűl, hogy azt én írtam. Cs. nem goutírozta a’ mit én a’ babér ellen írtam. Ha neki van igaza, győzzön ő: ha nekem van igazam: úgy minden apologiája mellett, enyém a’ győzedelem. Ki részén van az Igazság a’ babér dolgában, az nem lehet kérdés, csak hogy azok légyenek a’ processusban a’ Bírák, a’ kiket a’ Bíróság illet.” (KazLev. IV. 217. l.) Ekkoriban tehát személyesen is találkoztak, s a vitatott kérdésben nem jutottak egyetértésre. Kazinczy a továbbiakban is gyakran hangoztatta véleményét leveleiben, epigrammáiban (vö. KazLev. IV. 137., 152., valamint a Fonákság című epigramma és jegyzete a Tövisek és virágokban, továbbá a Jövendölés című csúfoló epigramma, ld. CsEml. 526. l.), Csokonai pedig nyilvánosan szándékozott válaszolni a bírálatra egy tervezett munkája előszavában (ld. erről CsSzéppr. 470., 472. l.).

Legközelebb – tudomásunk szerint – 1802 májusában találkoztak, a Nagyvárad melletti Félix-fürdőn (ld. a következő fejezetben), majd Kazinczy november végi levelével* megkezdődik Csokonaihoz fűződő kapcsolatának egy újabb jelentős szakasza, a Dayka Gábor műveinek átdolgozása körüli együttműködés és csendes vita. Kazinczy itteni, majd december 12-én* megismételt kérését követően igen gyorsan, egy hónapon belül elkészül Csokonai „egy futó recensió”-val,* s Bagamérban várakozik, hogy személyesen beszéljék meg az ügyet. Minthogy erre nem adódik alkalom, 1803. február 5-én kísérőlevelet* fogalmaz az összerendezett anyaghoz, 20-án letisztázza,* de ezt majd csak egy másik levéllel* együtt küldi el. Kazinczy március 2-án válaszol,* s már ekkor világos, hogy kettőjük között elvi jellegű nézetkülönbség van a hagyaték kezelését, kiadását illetően. „Az Aestheticai Jegyzések közzűl egynehánynak hasznát veszem a’ könyv’ hátúlján az Úrnak szavaival és személyében: de nékem leginkább a’ csorbák’ kifenésére vagyon szükségem”* – írja itt Kazinczy, mintegy válaszul Csokonai udvariasan, de határozottan jelzett fenntartásaira az átdolgozást illetően: „Ezen Recensióm mellett is, megmaradok elébbi ítéletemben, hogy Diplomatica hűségből hadd jöjjenek ki az Alexandrinussai Dayka Gábornak. – Én mihelyest válaszát vehetem a’ Tekintetes Úrnak: azonnal a’ magunk köztt tejendő egyezésnek pontjai szerént mindent elkövetek Dayka’ maradványin, valamit jónak, és rám nézve lehetségesnek találandunk.”*

Az átdolgozás elvégzését ettől kezdve folyamatosan ígérgeti Csokonai. Március 15-i levelét követően egy nyári végi találkozásukról tudunk (KazLev. III. 95. l.), s ekkoriban Kazinczy még bízni látszik a munka elkészültében. Anyjának írja augusztus 27-i keltezésű levelében, amely egyben Csokonai és Kazinczy kapcsolatához is fontos adalék: „Nékem nagyon fájt, édes Asszonyám, azt látni, hogy Asszonyám, mihelyt Bécsből jövén, a’ szekérről leszállék, mindjárt azzal a’ szóval ád kezembe eggy levelet, hogy az valami haszontalan ember levele. Pedig azt az embert Csóka János Uram nem tartja alábbvaló embernek magánál, a’ világ pedig külömbbnek tartja. Ne vegye Asszonyám tiszteletlenségnek, vakmerőségnek, ha én azt állítom, hogy bírok annyi ésszel, hogy az embereimet megválaszthatom. Csokonainak vannak igen szép oldalai, mellyért őtet nem én, de a’ legnagyobbak is distingválják. Én ő vele szoros kötelékben nem vagyok. De nekem nem válik gyalázatomra az ő barátsága, mellynek ő most eggy szép jelét adja, és a’ melly engemet háladatosságra kötelez, ha némely ember nevet is talán rajta. Én tudván az Asszonyám idegenségét ő eránta (melly csak onnan eshetik, mivel ő testvére eggy falusi nótáriusnak), őtet ide soha nem hoztam; sőt négy embert kértem levelem által, hogy ide ne jöjjön, félvén, hogy Asszonyám velek éreztetni fogja, hogy nem úgy nézi őket, mint én. De most kéntelen vagyok Csokonait vagy harmad napra ide hívni, dolgozni. Azért nékem pénzt adnak.” (KazLev. III. 87–88.) A munka azonban így sem készült el. Csokonai ígérte még 1804. február 14-i* és június 14-i* leveleiben is. (Csokonai és Kazinczy kapcsolatának gazdag irodalmából itt most csak az irodalmi nézeteik különbözőségét újabban összefoglaló Wéber Antal tanulmányára utalunk: Wéber, 1983, 747–753. l.; ld. továbbá áttekintésünket: Debreczeni, 1997a, 67–97. l.)

Csokonai és Kazinczy kapcsolatának történetéről az 1803. március 15-i levél* után majdnem egy éven át nincsen semmi közvetlen dokumentumunk. Kazinczy leveleiből azért tudjuk, hogy időnként találkoztak, egy ilyen alkalomra utal Kozma Gergelynek 1803. szeptember első napján írott levelében: „Az Úr munkáját által adtam Csokonay Úrnak Debreczenben ’s olvastattam véle az Úr’ levelét. Ő nagyra becsűli az Úr’ emlékezését ’s ajándékát velem eggyütt szívesen köszöni.” (KazLev. III. 95. l.; vö. uo. 79. l.) Emlegeti még Kazinczy Csokonait Édes Gergelynek október 29-én írott levelében is: „A’ Debreczeni vásárból hazajővén, ’s a’ szekeren Csokonai Anacreoni dalait olvasgatván, Anacreon juta eszembe, ’s annak magyar fordítója, az Úr, Földi és mások.” (KazLev. III. 119. l.)

Csokonai Félix-fürdőn Kazinczyval is találkozott: akkor és ott készült az Anakreoni Dalok ajánlása: „Egy csoport kálvinista prédikátor, kik közt Bod, a létai és a bihari … Csokonaival a ferdőbe. Ekkor nap és itt írta Csokonai az ő Anacreoni darabjai előtt álló ajánlást: Kazinczy, Földi, kik belőlem stb. – Kijövének a cigány muzsikusok Váradról. Csokonai ezekkel vonatta el Szulyovszkynak Kossovicsnak azt a muzsikai kompozícióját, melyben az, ki a Szulyovszky elfogattatásakor Szulyovszky házánál, Rákóczon, kisasszonyait muzsikára tanította, Szulyovszkynak elfogattatását kesergette. Ezen muzsikális kompozícióra írta Csokonai a Földiekkel játszó stb. énekét” – emlékszik vissza Kazinczy naplójában, a május 10-i feljegyzésben (KazÉlet. 234. l.).

Ez a közös időtöltés más szempontból is fontossá vált. Kultsár István augusztus 4-i levelében, reagálva Csokonai beszámolójára, amely azonban nem maradt fenn, azt írja, hogy irígyli a „Váradi társaság”-ot.* 1803. április 16-án hosszabban és konkrétabban ír, mikor a „váradi fördést olly kellemetessé” tevő hölgy után érdeklődik Csokonainál („Talán Széphalmi Vinczénk őlébe készül az a szép Kegy?”).* Itt, Félix-fürdőn kezdődött ugyanis Kazinczynak mintegy két éven át tartott, vonzásokkal, majd egyre inkább taszításokkal teljes kapcsolata Sárosy Andrásné Ilosvay Krisztinával (ld. erről részletesen Kazinczy idézett naplójában), aki november 20-án megözvegyült (ld. Sárosy András gyászjelentése, MTAK. 2-r 2., Studiumok. I. 14.). Vargha Balázs azonban felvetette, hogy Csokonait is gyengéd érzelmekre lobbantotta Ilosvay Krisztina (Vargha, 1975, 61–72. l., újra megjelent a szerző tanulmánykötetében: Vargha, 1984, 324–349. l.). Nagy Gábor feljegyzése szerint két Lilla-vers (A’ bátortalan szerelmes, Az Éjnek Istenihez) ez év őszén egy bizonyos Eurydicéhez készült (ld. CsEml. 387. l.). „Maga a név: Eurydice – nyomra vezet. Mert ő a mitológiában Orpheus párja. Márpedig Kazinczynak Orpheus volt az írói (szabadkőműves) neve. […] A két vers tehát olyan hölgyhöz szól, aki Kazinczyhoz tartozik, s ezért kapta Csokonaitól ezt a mitológiai nevet. Ez a hölgy csak Ilosvay Krisztina lehet” – írja Vargha Balázs (Vargha, 1984, 332. l.).

Csokonai neve még kétszer, két vonatkozásban merül fel az ügy kapcsán. Cserey Farkashoz szóló, 1807. március 12-i levelében Kazinczy így emlékezett vissza Ilosvay Krisztinával való viszonyára: „Megszűnni valakit szeretni nem vétek: az sem vétek, hogy a’ nyújtott jobb el nem fogadtatik: de bosszúra vetemedni, ’s ollyakat cselekedni mint a’ Csokonayval való kocsizásban cselekedtünk, már az ollyas dolog, hogy a’ ki azt el tudja követni, a’ Missverstandniss-ben nem kereshet vigasztalást.” (KazLev. IV. 516. l.) Szentgyörgyi Józsefnek pedig, még 1806-ban így írt: „a’ NAGY Bacsányinak elárul [ti. Ilosvay Krisztina] ’s VELE visszálkodásba hoz, úgy hogy neked magadnak is Csokonaihoz kelle menned ’s őtet instruálnod.” (KazLev. IV. 151. l.) Lehet egyébként, hogy erre az esetre utal egy másik, szintén Szentgyörgyihez szóló levelében is: „Te még mindég térítgetél a’ szép Asszony dolgában. – Kívánhatom e én azt, hogy Te a’ vélem elkövetetteket olly világosan hagyd emlékezeted előtt lebegni mint azok az én emlékezetem előtt lebeghetnek? Hagyjuk-meg az egymás érzéseit a magok’ szabadságokban, ’s tűrjük ollyaknak egymást, a’ millyenek vagyunk. Te most vagy ollyforma mint én voltam, én pedig ollyformán, mint Te voltál, midőn gratuláltál Heilbarkeitomhoz ’s vallottad hogy megtévedtem volt, ’s midőn Csokonaihoz mentél volt el, most vagyok.” (KazLev. IV. 216. l.)

A fenti szövegrészek, valamint Az utolsó szerencsétlenség (először: Végbútsú Rózsitól) című, 1803 elején keletkezett vers alapján Vargha Balázs feltételezte, hogy „a »bátortalan szerelmes« sikeres szerelmessé lépett elő. A bizonyítéka ennek nem perrendtartásszerű, de nyomozásunk során elfogadható: a még mindig féltékeny Kazinczy pletykája 1807-ből. […] Ami történt, az Kazinczy felől nézve bosszú, s Csokonai a bosszú-hím. Csokonai felől nézve azonban gyönyörű elégtétel egész hátralévő rövid életére. Hogy Kazinczy, aki kezdettől fogva atyai fölénnyel kezelte őt, feddette, oktatta, s aki Félix-fürdőn úgy elébe vágott – Kazinczy ez egyszer vesztes maradt.” (I. m. 340. l.) Z. Szabó László kétségeit fejezi ki a történet hitelét illetően (Z. Szabó, 1984, 170–172. l.), Szilágyi Ferenc viszont elfogadja azt (Szilágyi, 1981, 40., 192., 221., 291., 327., 339. l.), ahogy már Váczy János Kazinczy-életrajza is ilyen értelmű utalás tartalmaz (Váczy, 1915, 568. l.).

Kazinczy emlékezései azonban ma már olyannyira homályosak, hogy valódi értelmüket, utalásaikat nem fejthetjük fel, bizonyítékként még „nem perrandtartásszerű” voltukban sem fogadhatóak el, nem is beszélve Az utolsó szerencsétlenség című vers idekapcsolásáról („Rózsi Krisztinával azonos”, i. m. 339. l.). Az egyébként rendkívül szellemes és ötletgazdag rekonstrukciót áthatja a Kazinczy Csokonaival szembeni ellenszenvéről szóló előítélet, ami azonban a költő életének időszakában nemhogy nem igazolható, hanem egyenesen az ellenkezője az igaz (vö. Debreczeni, 1993a, 68. l.). A rendelkezésre álló adatok hézagossága sokféle rekonstrukciót tesz lehetővé a Kazinczy emlékezéseiből felsejlő történetet illetően, lényegében azonosan alacsony valószínűsíthetőségi fokkal.

A történetnek egy vonatkozásával, még pedig Batsányi János szerepével így is érdemes foglalkoznunk, mert ezen a nyomon haladva valamelyes fényt vethetünk Batsányi és Csokonai kapcsolatára. Kazinczy Batsányival való „visszálkodása” s Csokonai eziránti „instruálása” nyilván Batsányi magyarországi, méghozzá debreceni vagy Debrecen környéki tartózkodása idején történhetett. Annyit meg tudunk állapítani, hogy Batsányi 1804 októberében Debrecenben tartózkodott, s találkozott Csokonaival (ez persze nem jelenti egyben azt is, hogy a „visszálkodás” ugyanekkor esett meg, mindössze csak valószínűsíti ezt). Batsányi „Debrecenben létében (1804) a Herder Adrasteajának eggyik kötetét hordta zsebjében ’s Csokonaitól azt kívánta, hogy adná ítéletét eggy abba nyomtatott német ódája felől” – írja Kazinczy utóbb egy levelében (KazLev. V. 67. l.), majd másutt ugyanezt az esetet mondja el, csak 1803-as dátummal (KazLev. V. 95. l.). Ez utóbbi azonban téves, mert az emlegetett verset (a Der Kampf töredékét) csak 1803. december 25-én kelt levelében tudta Batsányi eljuttatni az időközben meghalt Herder fiaihoz, akik végül kiadták az Adrastea című folyóirat posztumusz kötetében (BJÖM. I. 517–518., IV. 142–145. l.). Ezt mutogatta Batsányi Debrecenben. Időben ez nem lehetett 1803-ban, csak egy évvel később (1802-ben pedig, mint maga Batsányi írja, még nem is ismerte Csokonait, vö. levelét Kazinczyhoz, 1802. június 16., KazLev. XXIII. 52. l.). Közelebbit tudhatunk meg, ha figyelembe vesszük A rab és a madár című Batsányi-vers kéziratán található, Kazinczytól származó feljegyzést: „B. ezt az allegóriát magához vette a debreceni vásárkor 180[!] októberben, bálba menvén; nyilván oly szándékkal, hogy azt valakinek mutathassa. Az a valaki nem jelent meg a bálban, és így, hogy rajta ne vesszen, az én markomba nyomá.” (BJÖM. I. 385. l.) Más forrásból is tudjuk egyébként, hogy Kazinczy ekkor, 1804 októberében Debrecenben tartózkodott, itt írta levelét 31-én a rézmetsző diákokhoz (KazLev. XXII. 82. l.). A Batsányi-vers sajtó alá rendezői, Keresztury Dezső és Tarnai Andor is 1804-et helyettesítették be a hiányos évszám esetében, s a „valaki”-t Ilosvay Krisztinával azonosították. Ilosvay Krisztina egyébként 1803 eleje óta Debrecenben lakott, nyilván többször találkozott Csokonaival, egy alkalomról tudunk is, 1803 novemberében ő vitte meg Kazinczy betegségének hírét az ugyancsak beteg költőnek.* Csokonai szerepe persze így sem világosabb a Batsányi–Kazinczy–Ilosvay Krisztina háromszögben, de hát mindössze ennyi, amit filológiailag hitelesen mondhatunk.