HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Csokonai Vitéz Mihály – Festetics Györgynek
Debrecen, 1803. július 17.
Debretzenb.*
A rövidítés föloldva: Debretzenben.
Jul. 17d 1803.

Méltóságos Gróf,
Kegyes Pártfogó Uram!

A’ tavalyi tűztől, de kivált a’ télközéptől fogva szűntelen gyengébbűlő Egésségem, valamint annak a’ tsekély Ódának béajánlásától, úgy most a’ Nagyságod’ erántam, érdemetlen eránt, mutatott Jótéteményének előbbi meghálálásától, szomorúan megtartóztatott. Méltóztasson Nagyságod megbotsátani, hogy Szívem kész és erőss dobogásinak gyenge tollam és ujjaim most is egészen meg nem felelhetnek. Nemesszívű Orvosomtól függ rám nézve az űlésnek, írásnak, és beszédnek mennyisége, és ideje.
Munkáimat, mellyek most három felé is gyakorolják a’ Sajtót, másnak diktálom, ’s mások által tisztáztatom. Kímélnem kell magamat, hogy egy nagy Poémámnak elvégezésére kisajtóltt ereimet még egyszer öszveszedhessem. ÁRPÁD ez, vagy a Magyarok kijövetele, mellyet Homér és Virgil mustrájok szerént kidolgozni szándékozom, ’s ha Isten életemet megtartja, és egésségemet helyre állítja, rajta Virgilként holtom’ napjáig munkálkodom. Azért sietnék örömest Lyricumjaimnak ’s egyéb apró Munkáimnak, ’s azután Fordításaimnak is, Kiadásával. – Ezen Hetekben közre botsátom Árpádról való Heroicumomnak*
Heroicumomnak Az om apró betűvel a szó megfelelő része fölé írva.
Skizzét és Kritikáját.
Mikor Poétai Launém nintsen, akkor a’ LinnéSystema Vegetabiliumjának megmagyarosításán dolgozgatom. – És ha e’ két Munkámat Nemes Nemzetem’ javára és díszére kidolgozhatom: megelégedéssel nézem, ha Geniusom még fiatal korában főld felé fordítja életemnek fűstöt vetett szövetnekét.
Most pedig Nagyságodnak kegyes Rendelése szerént a’ Hadi Oskoláról való Ódámat, tsökkentt erőmhöz képest újabban megvisgálván, Prefektus Kúltsár Úrnak felkűldöttem. – Az én Múzsám, melly a’ most Pesten Sajtó alatt lévő Amaryllisomban azzal kevélykedik maga előtt hogy Lantja soha sem zendűlt meg érdemetlenre, tisztelettel ’s hálával emlékezik Nagyságodnak azon lebotsátkozásáról, hogy egyűgyű Énekét, maga Nagyságod méltóztatik a’ szegény de felséges Hazának közpiatzára kitenni. Tudja ő azt, hogy illy tiszteltt Pártfogás által, nyerni fog az ő hijjánossága! – Ez okon Magát, Lantját, Trombitáját és pásztori Sípját a’ Nagyságod’ örök Nevének zengésére ajánlja fel a’ Keszthelyi erdők’ árnyékiban.
Ő ugyan könnyen fizet – mint minden Músák. De én – én mivel tudjam tsak azt is meghálálni, a’ mivel most legközelébb Nagyságod adóssá tenni méltóztatott? Hát még azt, a’ mi egy ollyan természet fiánál, a’ ki magával lakni megtanúlt, minden pénznél és bankónál betsesebb – azt a’ Nagyságod’ nemes leereszkedését mivel lehetne valaha meghálálnom?!
Az Ermenonvillei Jegenyék és Nyárfák lennének unokáink előtt egy Nagy Magyar Méltóságról, ’s az alája temettetett Természet’ fiának hálája felől tanúk, – ha valaha Ermenonvillem lenne, – azoknak levelei susognák ki az érzékeny Ott-múlató Magyarnak Képzelődésibe, hogy, a’ ki ott fekszik, még akkor is
Nagyságodnak
hív tisztelője
Csokonay Mihály.
mk.