Későre tudtam meg egy jó
Barátomtól, hogy azon 50
f. mellyet számomra
Pestről Beleznay Úr
*
Beleznai Lajos: Az 1803. április 16-i levélben Kulcsár István is említi.
*
hozott, és felőle azt állította, hogy annak Nemes Ajándékozóját sem maga nem tudja, sem azt felőle nem hiszi, hogy én valaha megtudhatnám, –
Excellentziádnak erántam, érdemetlen eránt, mutatott kegyes Jótéteménye légyen, és hogy – az én még akkori gyanúm s’ vélekedésem tsakugyan igazságos volt.
A’ mit azért szint’ ekkoráig kötelességemből kűlsőképpen elmúlattam, azt most ezen Hálá-levelem által bétőlteni szerentsés vagyok. Mert belső háladatosságom ugyan, és az a’ mélly tiszteletem, mellyre az Excellentziád Nemes Szíve, Lelke, és talentomjai köteleznek, sem a’ Levelek’, sem az Idők’ határi közzé nem szoríttathatik.
Ha a’ síron túl részt vesznek még a’ halandók’ Árnyéki, azokban, a’ miket e’ főldi vándorságoknak idején tettek, vagy kedveltek; ha abba a’ nagy Tartományba, mellyet tőlünk tengerjei zárnak el a’ homálynak, valamelly Hír lebeghet el erről a’ lármás
planetáról, mellyben a’ Napnak világánál zsibongunk; és ha ott az Egyenlőség’ lugassai között a’ Nemzetek egymást előtalálják, megértik, szeretik: úgy, tudom, ama’ természetes Festőnek, ama Prusszus Májornak
*
Prussus Major: a ’porosz őrnagy’ Ewald Christian von Kleist, A’ Tavasz költője.
Nemes Árnyéka, olvadozva emlékezik a’ mi Honnyunkbéli Grófnéról, ’s az ő fellelkesedése méltóbb tömjén lesz az
Excellentziád’ Nagy Érdemeinek,
Kleist eránt, mint minden én gyarló Ékesenszóllásom, melly tsak erőlködő selypesség, és rebegés.
Kegyelmes Asszonyom! Jussom van mind magam, mind édes Hazámra nézve, a’ Grófot Ő Excellentziáját minden soromban a’ NAPhoz hasonlítani, melly ragyog és éltet: nints é jussom akkor Excellentziádat az Aetherhez hasonlítani, mely noha nem kívánja magát mutatni, mégis terjesztője a’ fénynek és melegségnek? – Excellentziád is tsak jóltévő ’s élesztő Munkáiban érezteti vélünk nemes voltát. – Kötelez e’ bennünket Irókat arra, hogy a’ Köznépet is, melly rövidebb látású, figyelmetessé tegyük az – Aetherre!
Méltóztassa tehát megengedni Excellentziád, hogy nagyságos Érdemeiről az én tsekély Músám ezután énekelhessen, ’s az által néminémű próbájit adja annak az érzékeny
tiszteletnek, mellyel maradok
Excellentziádnak
Csokonay Mihály. m.k.