Kapcsolattörténet: Éles István Komáromban volt tanító, majd 1803-tól átkerült Nagymegyerre, ugyancsak rektornak. Öt Csokonaihoz írott levelét ismerjük, és egy rövid üzenetét Weinmüller Klára egyik levelének a végén (a költőtől egy hozzá írott sem maradt fenn), mindegyikben ügyek elintézése, kötetek szétosztása a téma, vagyis Éles István is Csokonai jóakaró barátainak egyike volt.
A Tavasz és a Dorottya kiadatása
Az 1802. március 10. körüli levélben
* a költő két munkájáról van szó. Az egyik
A’ Tavasz, amelyet éppen a levél megírásának idején nyomtatott
Weinmüllerné Komáromban, akivel
Éles a kész példányok Pestre szállításáról alkudozott, úgy tűnik, kevés eredménnyel. A másik, cenzuráztatásra
Élesnek átadott művet Vargha Balázs korábban (
CsEml. 565. l.)
A’ Tavaszban vélte felfedezni, később azonban (
Vargha, 1974b, 14–15. l.) módosította álláspontját, s a
Dorottyával azonosította azt. Ez utóbbi tűnik inkább valószínűnek, hiszen
A’ Tavasz nyomtatása ekkor már szinte teljesen készen volt, a nyomdász nemigen vállalt volna ilyen kockázatot. Továbbá éppen februárban hirdette meg az újságban gyűjteményes munkáit, a Kleist-fordítás után a
Dorottyát és a
Lillát ígérve. Ez utóbbiról itt nemigen lehet szó, mert még készen sem volt a kötetterv, s csak ősszel került a kassai cenzúrára. A
Dorottya viszont lehetett, mert már korábbi levelezésében (ld. például
Festeticcsel való levélváltását
*) szóba került, s éppen 1801 őszén kapta vissza a kéziratot
Sárközy Istvántól.
További fontos adalék, hogy fennmaradt
Schwarzl cenzor véleménye a
Dorottyáról, amelyet egy címzés nélküli levélben fogalmazott meg. Vargha Balázs ezt közölte a
CsEml.-ben (139. l.), méghozzá
Kultsár Istvánhoz szóló levélként, mivel
Kultsár Csokonaihoz írott, 1803. április 16-i levele a következő passzust tartalmazza: „Engedelmet kérek, hogy ezen viszsza térő Dorottyát elolvasni merészeltem. Azt vélem, hogy mestersége, és szépségei megmaradhatnának azoknak eltörlésével, mellyek a Censurán fennakasztották.”
* Utóbb módosította álláspontját (
Vargha, 1974b, 14–15. l.), s
Éles Istvánt nevezte meg a cenzor levelének címzettjeként, vagyis az e levélben említett „manuscriptum” a
Dorottya, a mellette küldött „betsülletes levél” pedig
Schwarzl cenzor levele volna. Ezt alátámasztja az a tény, amelyet Vargha Balázs is idéz, vagyis hogy a cenzori levél a költő hagyatékában maradt fenn, a hátlapján Csokonai feljegyzésével:
„Schwarzl Úr. RKomárom. 1802.” Figyelemre méltó, hogy e jegyzés írásképe teljesen azonos az
Éles e levelén található ugyancsak autográf jegyzetével.
* Megjegyzendő továbbá, hogy a költő a
Dorottya 1803. február 6-án keltezett előbeszédében helyenként tételesen kitér a cenzori véleményre (vö.
CsEml. 574. l.), ezt pedig nem tehette volna meg, ha csak
Kultsár István 1803. április 16-i levelével kapja azt kézhez. A fentiek alapján alaposan feltételezhető, hogy a költő
Éles e levelének kíséretében kapta vissza a
Dorottya kéziratát a cenzor nyomtatást megtagadó levelével egyetemben (
Kultsár levele inkább a mű cenzúrai engedélyeztetésének egy újabb fejezetéhez kötődhet). Az alábbiakban közöljük
Schwarzl Zsigmond levelét (MTAK. K 4/49.):
„Drága Nagy-Jó Uram!
Vitéz Csokonyai Mihály Urnak, a’ Somogyi Gavallérok Dámák, ’s Kis Aszszonyokrol írtt Satyráját egészen által olvastam. A’ mi a’ Poësist illeti, igen jól vagyon a’ fictio, involutio, evolutio; a vers-is helyessen vagyon. De mivel nyilvan ki van téve Kaposvár, Somogy Varmegye, Hertzeg Eszterházi Kastélya, ám bátor a’ Gavallerok’ és a’ Dámák’ és a’ Kis Aszszonyok’ nevei meg vagynak forditva, mégis a’ ki a Somogy Vármegyei Nemességet esmeri, ’s a valóban történt dologrol emlékezik, mint példának okáért én, a’ ki akkor Pétsen laktam, és gyakorta Somogy Vármegyében meg fordultam, kőnnyen tudhattya ki volt légyen a Vén Dorottja, a gőrbe hátu Adelgunda ’s a. t. azért féltös, ne talántán a’ Somogyi Urak, vagy nem olvasván, vagy nem értvén azt a’: Honny soit qui mal y pense: nagyon neheztelve olvassák ezt a Satyrat. Az én tsekély itéletem szerént tehát az Nagy érdemű Auctornak, valamint a’ Gavallérok’ és Dámák’ neveit meg változtatta az Poëmába; ugy a’ Varmegyének, ’s Varosnak, és az Osztályok’, tulajdon neveiket vagy egészen el hagyni, vagy meg kellene váltóztatni; hogy ekképen a’ Somogy Varmegyei Nemességnek neheztelését el kerüllye. Imitt amott pedig motskos expressiók-is találtatnak. p. o. az 3dik Könyvben 57 lapon az avantgárdában – – azok az eleven Freycorok valának, a’ kik már Férj nélkül szülni is tudnának: tehát a Somogy Varmegyei Urak és Dámák társaságában, egy Noble Bálban, illyenek-is valának? szégyenleni fogják ezt az említett Urak, és Dámák! a 4dik Könyvben a Lokaj Gergönek a’ beszédje-is több helyeken motskos: p. o. Ihogtak-vihogtak: – meg követem – még a’ nadrágba-is nyúltak. ’s. a. t. Erre való nézve, botsánatot kérek hogy nem bátorkodom az opust, ugy a’ mint most vagyon, az typusra botsátani. Talán mas valamelly Censor és Revisor fogja approbálni.
Sch.”
Vargha Balázs (s a nyomán Szilágyi Ferenc is, CsÖM. IV. 677., 780. l.) korábban Schwarzl Ferenc váci teológiai tanárral azonosította a cenzort Decsy Sámuel Almanachja alapján (CsEml. 574. l.), kiadásunkhoz készült kéziratos jegyzetei között viszont már Schwarzl Zsigmondot nevezi meg, hivatkozva annak Révai Miklós egyik művébe benyomtatott, Révaihoz szóló levelének aláírására (Révai, 1806, 219. l.: „Comaromii, die 20. Maii, anno 1800. Sigmondus Schwartzel m. p. e Scholis Piis, Gymnasii Comaromiensis Director localis”). A cenzor valóban inkább Schwarzl Zsigmond lehetett, mivel Schwarzl Ferenc (1740–1817) 1791-től folyamatosan Vácon működött, majd 1801-től kezdve visszavonultan élt (ld. VáciNévtár, 907. l.), vagyis a kérdéses időben nem cenzorált, s nem írhatta le azt, amit itt olvasunk („a’ ki a Somogy Vármegyei Nemességet esmeri, ’s a valóban történt dologrol emlékezik, mint példának okáért én, a’ ki akkor Pétsen laktam, és gyakorta Somogy Vármegyében meg fordultam”). Leírhatta viszont Schwarzl Zsigmond, akinek Pécsett több munkája is jelent meg, egy beiktatási versezet 1785-ből, valamint egy halotti beszéd 1798 januárjából (ld. PetrikBibl. III. 350. l).