HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Széky Zsigmond – Csokonai Vitéz Mihálynak
Tiszaigar, 1802. július 17.

Bizodalmas Jó Ur!

Hozzám utasitott Levelét vettem becsüllettel, nem kevés meg illetödéssel olvastam azon hallatlan nagj tüz által lett meg károsodását, tudom mellj keserves légjen, négj szer probáltam magam is 3 szor az Istállom, egj szer leg elöször midön erre földre jöttem lakni harmadik esztendöben Gergelj nap táján meg gjújtottak az Istallomat. 21 darab marham éget oda melljek közöt jó féle két paripam oda egtek, egj szer 5. boglja Szénámat kertemben gjujtottak meg, egj szere, mind ezekbül todom nehéz a kárt szenjvedni s keserves, elégé igjekeztem szolgállattjára miképen lehettem volna matérialekkal kivansaga szerint, de most sem szál fát a Tisza hátrul, sem deszkát nem hordonak ugj mint annak elötte sem az fel földi tótok, deszkaim az mi vólt Puky István Unokamnak küldöttem az mi volt, az Nadammal Igari Parochiánkat kerítettem s otholi Hazunkat a szel meg kezdette arra köttettem, itt körülöttunk pedig most penzért sem lehet kapni azért azal nem szolgálhatok; hanem vagj 12 Pgfor. küldök ezen Expttus*
Expttus A rövidítés feloldva: Expertus.
emberem által maradok szíves jó akaroja
Bizodalmas Jó Uramnak

Igar Die 17. July 1802
Ns. Széky Sigmond mp.

[Címzés:]

Nemes és Nemzetes Csokonai Mihálj bizodalmas Jó akaró Uramnak adassék becsüllettel.
Debretzen Városab.