Berényben Mart. 10dikén
802
Hív Barátom! Valaminő nagyon óhajtottam ’s nagy örömmel vettem febr. 23dikán hozzám utasított baráttságos Leveledet; szint’ olly nagy szomorúsággal töltött az bé engemet, mivel tsak tegnap adatott kezemhez, még pedig egészlen által ázva, sőt kivűl sárral olly nagyon bemázolva hogy írásodra mind addig nem esmerhettem míg fel nem nyitottam azt. – Képzelheted é azt a’ szomorúságot melly Szívemet szaggatta midőn olvastam Kivánságodnak a’ mái napra tett határát? – el hiszem képzelheted mert tapasztalhattad mennyire vonsz érzékeny Szívem hozzád – de itt nem tsak a’ Te javad; hanem még a’ Közönségé is kérdésben forog; mind a’ kettő pedig olly nagy olly hathatós előttem, hogy már most győtrődnöm kell czélodnak és a’ Közönség’ hasznának hátráltatásán. – Szörnyű szerentsétlenség az, a’ melly nyomja a’ mi Correspondentiáinkat! Az első Levelem mellyet Lengyel Tótiból irtam 20 fttal együtt el tévedt; a’ többiek későn – igen későn mennek és jönnek kezedhez és kezemhez. – – Nyugtass meg kérlek Barátom! gondolj ki más módot a’ melly által lehetne segíttenem ’s magamat mostani tűnődéseimből ki ragadnom. – – Nállam már van munkáidra valami négy Praenumeratio le téve; többet is vehettem vólna fel; de hol létednek bizonytalansága tartóztatott még eddig mind a’ további igyekezettől mind a’ fel küldéstől – Most már erre a’ vásárra tellyes lehetetlenség azt tennem mivel kezedbe nem mehetne; azért újj módot kell ki gondolnunk. Tégy Terminust mikorra szükséges? és én minden módon azonn leszek hogy felküldjem vagy Sógorom által Neked le fizettessem. –
Innen leg jobb alkalmatosság vagyon Fehér vári Vásárkor melly leg közelebb 24d Aprilis fog tartatni; ’s ha előbb nem lehetne is akkor a’ fel menő Berényiektől el kűldeném a’ pénzt ’s ha Fehérvárra le mennél akar Komáromból akar Pestről, bizonyossan Kezedhez vehetnéd azt ’s az Exemplárokat is el küldhetnéd. – Még közelébb való módot is tudnék, t. i. hogy ebbe a’ Hónapba le jőn hozzánk pro 15a Mart. Gyűlésre Gróf Széchénÿ Exclja ’s itten fog mulatni mintegy két vagy három hétig – Ha hát tudnám hogy Pestenn fogsz lenni, vagy hogy a’ Gróf oda menne vissza, kűldhetnék a’ Secretariussától. – Külömben rövid időnn bizonyossabb alkalmatosságról foglak tudósíttani.
A’ 20 ftos Levelem eránt az Igali Járásbeli FőSzBiró Urat fogom kérni, mert annak el kűldetése úgy esett: hogy LTóti és Szemes között szembe találtuk Csepán Urat Pestre menő útjában – Ő Szemesenn maradt hálásra; mi pedig LTótiba 12 óra után értünk éjtszaka – Én akkor hirtelen írtam neked Csepán Úr felől hogy ő jól gondolkozik felőlled ’s Nevemmel fog neked 20 ftot által adni, mellyeket én hozzá írt Levelembe zártam – Ezen Levelet a’ Szárszói Forspontosoktól kűldöttem-el, ’s még hogy annál jobban siessenek jó borra valót is adtam; de a’ mint Csepán Urtól hallottam, ő ezen Levelemet soha sem látta – így tehát mostani Gyűlés alkalmatosságával fogom ki tapogatni az egész dolgot. –
Állapotom ’s Versezésem felől rövid időnn fogsz tőllem bővebb tudósittást venni
Gróf Széchenÿnek ámbár – – – de még is örűllők, hogy olly buzgóssággal vólt hozzád.
Czinderyné Asszonyság igen is férjhez ment Gróf
Erdődy Lajoshoz a’
Bán fijához – semmi Hivatalba nintsen ez a’ Gróf, és mostan
Bétsben mulat, de tavaszra reménlem hogy
Attádra viszza fog jönni. – Elég
*
<Ez a’ Gróf> elég Az ismétlés miatt (ld. az előző mondatban) kihúzott szavakat nem pótolta mással, s a mondat kezdőbetűjét sem javította Szokolay, em.
betsűletesnek láttzott előttem ’s nyájasnak – Kétszer vólt szerentsém vélle ebédelni – de úgy látczik hogy az elméje a’ mi a’ Tudományt
etc. illeti nem a’ leg
pallérozottabb.
Császári nyavalyog Tanítványjaival együtt mivel azokat az ő Jenai Tonussára egészlen húzni nem lehet – az oskola most sem nagyobbodik – Kovács István Lábadi Pr[edikator] és helyette Marton Gábor Csurgai Predikator a’ Taníttó.
Írd meg a’ felzendűlést kérlek környűlállásaival együtt – én ha időt vehetek le írom a’ Somogyit ’s meg kűldöm neked. Élj boldogul és szeress mint Tégedet
SzD
[Címzés:]
Ihr
Ihr Herrn Michaël Vitéz von Csokonay [?]
*Itt egy olvashatatlan szó következik, Vargha Balázs Wohlgebohrn olvasattal közli (CsEml. 107. l.), de ez nem értelmes szó.
par
Wien
Presbourg
a
R:Comorn*
a R:Comorn Utóbb (2. javítás, Komáromban) más, sötétebb színű tintával áthúzva, beírva elé: Ofen.
abzugeben in der buchdruckerey – Sollte aber Tit. Herr schon fort farn [?] so bitte diesen brief bey Hern
Patay am Parade Platz im Bollaischen Hause, dem Ürményschen vis a vis abzugeben in
Pest*
Pest Utóbb (1. javítás, Pesten) más, világosabb színű tintával áthúzva, mellé írva: Comorn, valamint elé: egy olvashatatlan szó. Ezt követően (2. javítás, Komáromban) ez is áthúzva, s aláírva: in Debretzin. Az útvonal rekonstruálását ld. a jegyzeteknél.
Mimódonn adod ki minden Munkáidat ’s mit tsináljak azon praenumeratiókkal mellyek 3 fttal vagynak arra? – kérlek tudosítts –
Levelet ha írsz, tituláld Bétsnek, mert arra felényi idő alatt kezembe jön.