HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Szabó Mihály – Csokonai Vitéz Mihálynak és Csokonai Józsefnének
?, 1801. augusztus 15.
Megjelenése: CsEml. 95. l.; CsLev. 143–144. l.

Szövegkritika: A lap tetején idegen kézírással: „Szabó Mihály levele.” Az üresen maradt utolsó oldalra idegen kéz odamásolta a Magyar Hírmondó 1801. szeptember 29-i számában megjelent Jelentést, amely Csokonairól szól.

Keletkezése: „A sok ilyen nevű debreceni diák közül valószínűleg az a Szabó Mihály írta a levelet, aki 1789-ben Csokonai osztálytársa volt, s az április 2-i dispositio szerint ötvennegyedik volt a klasszisban (Thury, 1908, II. 426.). Ugyancsak valószínű, hogy azonos azzal a Szabó Mihállyal, aki a Patakra távozó Csokonait versben búcsúztatta (l. 79. l.) és a dadi, Komárom megyei iskola rectorával, aki Csokonai halálára verset írt.” (CsEml. 562. l.) Vargha Balázs vélekedését kétséget kizáróan sem megerősíteni, sem cáfolni nem áll módunkban (noha valószínűleg igaza van): a Csokonai életrajzában négyszer feltűnő Szabó Mihály név (a diáktárs, a levél, valamint a búcsú- és a gyászvers írója) mögött éppúgy lehet egy személy, mint több. Mindehhez hozzátehetjük még, hogy A’ Tavasz előfizetési és terjesztési listáin ugyancsak többször feltűnik ez a név, „Ref. Con-Rector Úr, R. Kom.” valamint „Kom. Praec.” megnevezésekkel, bizonyosan a későbbi búcsúversek írójára utalva (MTAK. K 679/II. 4a., 5a., 21a.). A levél első bekezdése szól Csokonai anyjához, a továbbiak a költőhöz.