A’ Nap’ Innepe
Idvez légy, áldás’ forrása,
Világosság’ tengere,
Munkás halandók’ lámpása,
Életünk’ rugó ere!
Te mutatod meg minékünk
Mi fejér mi fekete?
Te általad bús vidékünk
Öröm-kertté tétete.
Halmainkat, vőlgyeinket
Víg szinbe öltözteted,
És sorvadó beteginket
Erőddel élesztgeted:
Sűss Atyáink’ Templomába
Süss szent súgáriddal bé,
’S a’ setét Telet honnyába
Kergesd tőlünk más felé.
Im az Oltár’ Szűzetskéi
Elődbe kiszállanak,
’S jótéted’ első zsengéi
Kaskáikba látszanak.
Fogadd el ez aproságot
Hozzánk-jöttöd’ innepén,
Óh te ki fényt ’s gazdagságot
Hintesz el Péru’ gyepén! –
Az Inkák így éneklének,
Igy a’ Nap’ Leányai,
Igy a’ Kuszkó’ Szent helyének
Minden Béavattjai;
Midőn hozzájok megtére
A’ rokon Nap, ’s fényivel
Hazájok’ zőld Édenjére
Fényt és termést szóra el. – –
Hát mi hogy’ és mit szentellyünk
Néked óh Keszthelyi Nap,
Kitől Éden lesz lakhellyünk,
Kitől Népünk fényre kap?
Óh tiszteld minden haboddal,
Balatonnak Thétise!
Mert ki tesz jól tájékoddal?
Festetits – vagy senki se.