HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Festetics György – Csokonai Vitéz Mihálynak
Keszthely, 1801. január 9.

Bizodalmas, Nagy jó Uram!

Különös az én örömöm, midőn, az Úr ritka, szép Talentuminak édesgető gyümöltsét ismérvén, azoknak a’ kellemetessebb Tudományokra lett fordítását az Úrnak barátságos Leveléből tapasztalom. Megszóllamlatta az Úr deák Virgiliust hazai nyelven? és Magyar köntösbe felékesítve a’ Magyar Tudományoskodásnak díszesíttésére a’ Világgal láttatni akarja? szép ösztön, kies tárgy és gondos fáradság ez valóban – mégis mivel Erdélyben Kováts József az Aeneist már kiadta, Tiszt. Rajnis József pedig a Bucolicát lefordította, reményelhetni, hogy ez a’ Georgicát-is kiadgya; és így tartani lehet attól ne, hogy a’ külömbféle Kiadásokból valamelly Confusio eredgyen – én úgy gondolnám, jó volna ezen dítséretes Szándékot késöbbre hallasztani – Mindazonáltal ha az Úr azt ítéli, hogy az Úr munkája amazokét fellülhalladgya, tessék azt Pestre Pintér Györgÿ Szalkszentmártonyi Fiscálisomhoz leküldeni; én azt, minthogy magam több foglalatosságoktól elfoglaltatom, a’ Minerva Költeménnyei megvisgálóinak általadván ki fogom nyomtattatni.
Az Úr nemesi felszánásának, mellytől indíttatván Csurgón a’ fizetését*
a fizetését: Csokonai e szót aláhúzta, s a következő megjegyzést fűzte hozzá: „azaz: A’ Tractustól ajánlott 50 Rft. Honorariumot.”
ki nem vette, igaz betsüllője lévén, ezen Nagy Szívűségének jutalmáúl ezennel 25 ftokat küldök az Úrnak; kinekis Barátságába magamat ajánlván minden tisztelettel vagyok
Bizodalmas Nagy jó Uramnak
Keszthelyen 9dik Jan. 1801.
alázatos szolgája
Groff Festetits György
mk.

[Címzés:]

Csokonaÿ Vitéz Mihály Úrnak*
A címzés az első lap aljára van írva.