Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

A Madarasrúl irott Leveledet Matoltsi Chirurgus által vettem – hogy azólta Néked nem irtam, ebben meg akadályoztatott az én mostani lételem környűl allása. Te tudod és emlékezel azon szikrára – melly tölled lett szomorú el válásunk alkalmatosságával esett – ’s csak azért távoztunk el, hogy Pestrűl lett visszajövetelünkel a’ tüz, melly addig nevekedett; de bent tartoztatott. – Nagy erövel rohant ki. – Kevésbe múlt hogy mind kettőnket meg nem emésztett. – És nagy törődessel, és munkával nyerhettük meg szabadulásunkat.^* – – Már én, lelkem barátom! többe Al-földi lakos nem leszek – Gesztelybe – mert talám elöre meg érzette ezt, az én kivánságom, megyek lakni. – Ki adta ugyan-is édes Nagy Uram Atyám, a’ Gesztelyi, Kaki és Sisás Pusztabéli részit, ’s a’ Berentei Szölleit,^* a’ Gazdálkodás végett. Ezért-is még a’ Télen a’ köveket meg hordatom, ’s a’ jővő Esztendöben éggy-is kis Tusculanumot^* epittetek, magamnak, és az barátimnak. – Kicsiny lesz ez, a’ Világ el fajult gyermeki előtt – kicsiny a’ pompának, és a’ vesztegetésnek – csak egyedül nékem, és néktek, édes baratim! lessz ez elég tágas. – Mit ér nékem a’ leg nagyobb boldogság – Mit ér a’ leg tágasabb hely? – a’ leg nagyobb gazdagság-is mit használna? – Ha az én Szivem érzeseit ki önteni barátom kebelébe, alig vagyon égy kis szegelet. – Ha a’ sóhajto csuklásokat-is bé kell fojtanom, hogy a’ más meg tompúlt erzésinek engedelmes légyek. – Ha hazugsaggal, és alacsony lelekkel kell mászkálni az Igaz Léleknek – a’ – – – De mit festem én le az én környül állásimat. Tenéked, a’ ki tudom, mennyiszer sohajtottál én értem. – Elég az, hogy én már szabad emberré lettem – Sok már ez énnékem, – és bár melly kevés lenne-is az én mostani vagyonom – tudod! magában a’ szabadságban melly sok eltetö erö vagyon. – Mig már az házam elkészül hol itt, hol Ongán töltőm az időt. Innen 18 Jan. indulok Ongára és ottan mulatok Februarius végéig, és igy oda Postán per Tokaj Miskoltz a’ leg bizonyosabban el várom Leveledet. – Ird meg azt-is hogy a’ Német, és Deak Classicus Auctorokat^* hogy szerezhetném meg leg jóbb moddal. Mert Fejes Istvánnál^* van erre 50 Rhft. fundusom, a’ ki meg fogja nékem szerezni, csak a’ modját irjam meg. Kinek a’ betüivel nyomtattatott Bécsben – hány Darabbúl ál, mind öszve – és mi az Ára éggy éggy kötetnek. – Ez lessz az én Bibliothécam, az én kis szobámban, és azon éggynéhány könyvek a’ mellyeket már meg szerzettem. – édes el ragadtatással vezet, és fog oda hivni Titeket Barátim! az én Szivem! ha valamit találtok benne, a’ mit látni, és olvasni akartok. éggy csendes szobát – a’ gondolkozásra. – ’s karjaimon éggy szép videket mutathatok Tinéktek. és igy éggy két baráttságos Orakat adhatok – az én édes barátimnak. – Az emlekezetünkbe néha néha örömmel váltja fel, a’ el múlt sok edjűtt, és külön ért, szomorú, ’s vig orák emlékezeti égymást, örülni fogunk eggyütt letünknek – ’s ollykor lankadtan tekintünk azon semmiségbe a’ hová okvetetlen el ragad az idö; – ’s az ezzel, el gyengült Természet – – –

Sokszor meg vidámit bennünket az én kedves Feleségem jó szive, ’s nyájas vélünk mulatozása – Szivesen köszöntet mostan-is Tegedet, és ohajtva várjuk e nehány hólnapok el teléset, hogy minél elébb fel szentelhessük Tusculanumunkat a’ barátságnak. –

Barátom minthogy többszöri tapasztalásomból tudom micsoda rossz liferantok a’ Deákok, azért nem bátorkodtam ezen – külömben emberséges – Innepi Deákunkra^* bizni az Abderitákat^* és a’ Kosarat. És mivelhogy a’ Poëtai kalap szüntelen a’ Pegazus körül járt vala, nem találtaték sohol mert Apolló fel ragadta ötet. – – – –

Kando Feri,^* a’ ki most itt van, köszöntet, és meg küldi az István napjára Eleknek irt köszöntöjét. –

Sokáig élj és szeresd barátod