A Te Lelked úgy fellyebb emelte az enyimet, hogy én véled-is meg elégedve laknám a’ földet, ha szintén ott több lélek nem találkozna-is. De’ hát – ha a’ tulsó Szigetbe
B… lakna és
N… S… ugy a’
Gessner első hajósának csodáját meg haladnánk, előttünk evezne
Amor – de nem rózsa koszorúval, hanem Pálma és
Laurus koronával, – ’s hát körülöttünk? – az emberiség – az értelem, ’s a’ magános öröm
*
örök Sajtóhiba, em.
uszkálna! Bóldog ősz Vitéz-Uram! Te a’ Vér piatzon a’ haldoklók jajgatási között eggy kis
Cartussággal nyerted meg azt – a’ mit a’ te ember szereteted és filozófusságod érdemelt.
*A mondat végéről hiányzik a pont, em.
– Az a’, B – ur
Dragonyos Kapitány, nagy prédáló volt, sok özvegyet, árvát, rabot, ’s koldust tett, halál barátja volt Ő, ’s a’ pusztitásnak nyele, de áldassék azért az ő emlékezete, mert annak a B... filozófusnak és poétának vénségében nyugodalmat, és csendességet szerzett. – Metzenas már Ő és oltalma alatt, a’ mi most ritka példa, egy nagy
geniet takargat. –
Én pedig számkivettetve az én hazámban, unalommal huzom komor napjaimat, ’s csak úgy vagyok boldog, ha eggy Újj világot találok számomra, ott
Respublicát és Filadelfiát építek magamnak, – és mint
Franklin legalább itten –
eripio fulmen coelo sceptrumque tyrannis – itten à la Robinzon élek – nincsen senki vélem és mellettem csak a’ bóldog magánosság. Vagy néma Barátim társalkodnak vélem, vagy magam – én pedig magamban mindent fel találok. – Nem
kevély szó ez! Mert magamban fel találom az én barátaimat-is, fel találom az én jól tévőimet-is, fel találom Uram az Urat-is. – – A’ könyvek többnyire idő töltő barátim, ezek kézen fogva vezetnek a’ Természetnek – Szentek Szentébe. Nem gonoszok ezek, mint az emberek, a’ kiket a’ haszon vezet orroknál és lelkeknél fogva. Nem gonoszok. Én ezek közül a’ Pappal-is, a’ Szegénnyel-is, a’ Gróffal, a’ Királlyal-is egyaránt társalkodom, és a’ mi az emberek között a’ természeti originális egyenlőséget hellyre állitja, csak a könyv és koporsó. De ha ezek nem volnának-is, a’ Természet és az ész olly ki merithetetlen könyv, a’ mellyből az ember hóltig tanulhat. – Én ugyan, ha soha annyi tehetségem nem lész-is, hogy
könyvházam lehessen, tudom, hogy tőkélletesíthetem
*
tőkéllesíthetem A hiányzó szótagot em.
lelkemet, megütöm homlokomat ’s eggy
Minerva pattan ki belőle, eggy szüz, eggy nyájas s még eggy fegyveres
Minerva. – De reménylem, annyi pénzem csak lesz, hogy filozofusnak eggy
Helvetiust,
poétának eggy
Pópet vehetek. Akkor csak az ég három ollyan szivet teremtsen az én számomra, mint az Uré, nem fogom sem a’ lármás bálokat ’s
passzomantos Dictatori barátokat, sem az arannyal és mollyal bé vont gazdag
Bibliothékákat óhajtani. Addig pedig öleljük meg eggymást, Uram, a’ Világon kivűl ’s képzeljük azt a’ boldog idő szakaszt, a’ mellyben a’ természet fel fogja emelni az ő mindenható szavát és az emberek el hányván azt a’ kevély és fanatikus lélekkel fel szedett Mennyei páva tollakat, magok-is mind emberek lésznek, érezni, gondolkozni és szeretni fognak. –
A’ mi eggyütt létünk ugyan már kevés, mert az Ur idős, én
*
’én Az aposztrófot elhagytuk.
pedig – meg lehet, hogy az Urat meg előzöm; ’s akkor vagy örülni fogunk ujjonnan lett társalkodásunknak, vagy a’ mi belőlünk lett semmi el vádolándja semmiségünket, minekutánna a’ mi testünkből – melly az Isten fiának testével atyafi, a’ Temető-kertben bogáts-kórók és földi-bodzák fognak erőt adni a’ ki fáradt igás lónak. – – Élj vígann és szeress – –