Psal. 39. v.
*
Psal. 39. v. 1, 2, 3, 4, 8, 9, 10, 11–14.: 39. zsoltár, 1, 2, 3, 4, 8, 9, 10, 11–14. versek:
1,
*„1. Dávid’ Sóltára, az Eneklő-mesternek tudni-illik Jedutumnak adatott:”
2,
*„2. El-végezém magamban, hogy meg-örizzem az én útaimat, hogy ne vétkezzem az én nyelvemmel; meg-zabolázom az én számat, míg a’ hitetlen én elöttem vagyon.”
3,
*„3. Meg-némúlék vesztegléssel, és a’ jót-is el-hallgatom vala; mikor az én navalyám nevekednék.”
4,
*„4. Meg-hevüle az én szívem én bennem, és az én gondolatomban fel-gerjede a’ tüz; és végre így szóllék az én nyelvemmel:”
8,
*„8. Azért én most mit várok, Uram? minden bizodalmam te benned vagyon!”
9,
*„9. Minden én vétkeimböl szabadíts-meg engemet, és a’ bolondnak szidalmazására ne vess engemet.”
10,
*„10. Meg-némúlék és meg nem nyitám számat; mert te tselekedted azt.”
11–14.
*„11. Vedd-el én rólam a’ te ostorodat; mert a’ te kezednek fenyítéke miatt én el-fogytam.
12. Midön meg-fedded az embert a’ hamisság-ért: meg-emészted az ő szépségét, mint a’ molyt: Bizonyára hijába-valóság minden ember!
13. Hallgasd-meg, Uram, az én könyörgésemet, és vedd füleidbe az én kiáltásomat: az én köny-húllatásimra ne vesztegelj; mert én te elötted jövevény vagyok és ’sellér, miképpen minden én atyáim vóltanak.
14. Szünjél-meg én tölem, hogy vehessek erőt, minek-elötte el-mennék, hogy azután ne légyek.” (Károlyi Gáspár fordítása a debreceni református kollégiumban Csokonai idejében általánosan használt 1751-es bázeli kiadás alapján, ez utóbbi vonatkozásra Fekete Csaba hívta fel figyelmemet.) Erre nézve ld. még Gál László emlékezését (CsEml., 411. l.).
Doluisti, ut ipse confessus es, te id fecisse, quod pridem molitus es, certe et ego dolui, doleo, et in perpetuum dolebo; plus dico, dolore illo penitus aegre valeo; sciunt quibuscum exinde loqui datum est. Ego ineptus sum, qui cum aliis loquar, tanto minus valeo pro viribus docere; ad quod faciendum Tuo ipsius judicio inhabilis existo, tanto magis, quod jam et alium increpare dignatus sis, ob
Praeceptoratum haud susceptum; unde factum est, ut ego stolidus in casu necessitatis factus fuerim Deus, olim truncus, ficulnus, inutile lignum, cum sapientes alii in Collegio non fuerint; ego qui Legibus ejus semper contrafacio, Proceres Scholasticos non honoro, eorum instituta, vile subiectum subvertere Gigantico ausu laboro, e cursu meo, quo proprium genium sequebar, retractus, conditione opima, privatus, ad lanienam reservatus, publicae contumeliae, sacroque Enthusiasmo devotus, immerens, latro, nec in latronum societate ferendus, beneficiis omnibus indignus, vanus philosophaster; raro exemplo Poëtarum
Praeceptor, et simul publice illudendus constituor. Lacrymas cohibet justus, altus et major dolor, quam flere permittat! Deum, atque hominum fidem! Eum in finem duntaxat ego, fortuna mea privor, ut hic per annum, sine fructu, privato sumtu, serviam publico, lusus sum multis, et iocus ingratiis, aegerrimo corpore asininos Classis labores, ideo tantum ferre cogor, ut laudis et utilitatis nihil, dolorum, indignationis, et langvoris anno exacto, plurimum referam. Proh fatalem illum diem! quo me contemtum, eiectum, odiosum, invisumque caput, uno prandio vendendum praebui! Nunc victi, tristes, quoniam Fors omnia versat, tristem sustinemus notam. At ita cum iis agitur, quibus non omne placet, quod Somogyiana manus offert, apud alios etiam indigni omnibus beneficiis reputantur, qui tali flagitio Divinam ultionem lacessere non horrescunt. Lis mea 60 florenis aestimatur: civili foro, tot pro unius personae, quantumvis huic Athenaeo propter pecuniam utilissimae laesione, ridicula, et ceparia non solvissem.
*Utalás arra a vádra, miszerint Csokonai azt üzente volna egy bizonyos Somogyiné asszonyságnak, a szakácsnőnek: „Kurvannya kofájának mond meg, tsinálya jobban a Vetretzét, ne tegyen belé annyi hagymát.” A költő eképp mentette magát: „Itt is befejezett ügyről van szó. Ezt én nem izentem, mindazáltal lehetséges, hogy a reggelinél vagy ebédnél méltatlankodás közben ilyesmi kicsúszott a számon. Betegeskedtem, s az orvos által előírt orvossággal éltem, s sült húson kívül egész nap nem tudtam mást enni. Ez az oka annak, amiért Somogyiné asszonyomnak üzentem, hogy végre gondosabban készítse el azt az ételt.” (CsEml., 44. l.)
Sed res est horrenda, et quam ante
Bachum sepultum patrare ausus sum, post dimissos a me discipulos, et ab Iurato, Civitatenses hospites – sera scilicet nocte.
*Csokonainak felrótták, hogy gyakran maradt tanítványaival éjszakára is a tanteremben, s hogy ott mulatoztak. Itt egy ilyen esetre történik utalás, amint az a jegyzőkönyvi vallomásokból kiderül: „Laki Sándor esküdt úr elmondotta, hogy éjjel 12 órakor a poétai osztályba belépve, ott találta az osztály egyik tagját, aki ezt mondta Odább B – a’ lelkét; ez, ha nem téved, akkor történt, mikor Csokonai tanítványaival Bachus temetését tartotta. (Ez azt jelenti, hogy maga is iszogatva és tanítványainak és diáktársainak is bő alkalmat nyújtva az ivásra, s énekléssel is tetézve a dolgot, erre az alkalomra készült versek szavalása közben búcsút akart mondani az italozásnak.)” (CsEml., 54–55. l.; az egész ügyre vonatkozólag ld. uo. 50–55., valamint a Kotsi Sebestyén Istvánra is hivatkozó Dombyt: Domby, 1817, 46–47. l.).
Ego vero horum omnium veniam peto, sine satyra – nec exscissa e libro quopiam schedula – gratias simul pro Paterno Tuo, quo nullus major esse possit, amore, cumulatisque in me indignum prodiga manu beneficiis, favoreque, cui totam felicitatem debeo: gratias inquam habeo dignas, ut reliqui Praeceptores fecerunt. Nunc vale, meque imposterum etiam amare perge. Sum.