Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Éneás Nem, Fejedelemasszony, kérem: nem Harag, sem Félelem, az mi megindítja a’ Frígiai Vitorlákat, és engem ^* másová szállít. Tudom, hogy engem szeret Dídó: (való, nagyonn tudom azt) ’s nemis tartok az ő Hűségétől. Őtet imádom, és emlékezem rá, mennyit tett én érettem: nem vagyok háládatlan. Hanem hogy én újra kitégyem a’ Habok’ Kotzkájára az én Napjaimat, azt nékem a’ Végezés parantsolja, ’s az Istenek akarják: és olly boldogtalan vagyok, hogy az én ^* Vétkemnek látszik a’ Fátumé.

Szeléne Ha hosszas Tévelygésed utánn nyúgodalmat, és Hajlékot keressz, ímé e’ Partonn ajánlja azt néked az én Néném, a’ te érdemed, és a’ mi buzgó indúlatunk.

Éneás Nyúgodalmat még most nem enged nékem az Ég.

Szeléne Miért?

Ozmídás Mitsoda Beszéddel jelentették ki tenéked az Istenek saját Akaratjokat?

Éneás Ozmídás, soha az Álom ezen Szemekre nem hozza az ő édes Elfelejtését, hogy az Atyám komor Tekíntetét ne fesse le mindjárt előttem. Fijam, (így szól ő, és én azt hallom) háládatlan fiam, ez az Olasz Ország, mellynek felkeresését reád bízta Apolló, és én? A’ szerentsétlen Ásia várja, hogy a’ te Erősséged ^* Munkája ^* által eggy ^* más Főldön épűljön fel ismét Trója. Te azt felfogadtad, ép az én Életemnek utolsó Pertzénn azt a’ te fogadásodat értettem, akkor midőn a’ Kéznek tsókolására hajlottál, és nékem arra megesküdtél. És te azonba, Hazádhoz, önnön magadhoz, Atyádhoz háládatlan lévén, ittenn a’ ^* Henyeségbe (te perdis) ^* vesztegeted magadat, és a’ ^* Szerelembe? Kelj fel: a’ te Hajóidnak vétkes Köteleit ^* vagdald el, ereszd meg a’ Hajóköteleket: nézz azutánn én reám komor Szemőldökkel, és menj:

SZELÉNE Borzadok a’ hideg miatt (Vagy: A’ hideg lél az Irtózás miatt.)

OZMÍDÁS (Minteggy ^* boldog vagyok én: ha elmegy Éneás, oda lessz eggy vetélkedő Társam a’ Királyságban.)

SZELÉNE Ha elhagyod a’ te Kíntsedet, meghal Dídó (és nem él többé Szeléne.)

OZMÍDÁS A’ Királyné érkezik. (közelget.)

ÉNEÁS (Mit fogok már mondani?)

SZELÉNE (Nem tudom kinyilatkoztatni az én Gyötrelmemet.)

ÉNEÁS (Oltalmazd, Szívem, magadat: ímhól a’ Próba.)

DÍDÓ Éneás, Ásiának Fénnye, kellemetes Gondja Tziteréának, és Énnekem, ^* nézd mimódonn emeli ^* Homlokát ^* feljebb minden Szempillantásban a’ te itt lakásoddal Kevélykedő Kártágó. Az én Fáradságimnak gyümöltsei ám ^* ama’ Boltozatok, ^{* *} ama’ Templomok, és azok a’ Kőfalak: de az én Fáradságimnak nagyobb Diszek, Éneás, te vagy. Te én reám nem nézel, és hallgatsz? Illyen módonn, eggy hideg hallgatással fogad Éneás engemet? Talám már a’ te szívedből az én Képemet ki ^* rekesztette Ámor?

ÉNEÁS Dídó, az én elmémbe (esküszöm minden Istenekre) mindég jelen vagyon: és sem idő sem távollétel nem hinthet (eztis az Istenekre esküszöm) az én Tüzemre Feledékenységet.

DÍDÓ Mit szabadkozol! Én nem kívánok esküvéseket tetőled. Arra hogy én néked hidjek, eggy tekínteted, eggy Sóhajtásod elég.

OZMÍDÁS (Sokra megy.)

SZELÉNE (És én szólni nem merek.)

ÉNEÁS Ha ^* nyúgodalmadat óhajtod, gondolkodj a’ te Nagyságodról: rólam többé ne gondolkodj!

DÍDÓ Hogy ^* Rólad többé ne gondolkodjam? Én, a’ ki egyedűl te általad élek? Én a’ ki az én Napjaimat boldogságokonn nem örvendek, ha valaha engem elhagysz?

ÉNEÁS Óh, Egek, mit mondasz? És mitsoda időt választottál! Ah, nagyonn is nagyonn is nemes szívű vagy te eggy Háládatlan ^* eránt. ^{* *}

DÍDÓ Háládatlan Éneás! Miért? Tehát únalmas fog tenéked az én Tüzen lenni?

ÉNEÁS Még eddig soha nagyobb gyengeséggel nem szerettelek tégedet. ^* De – – –

DÍDÓ Mit?

ÉNEÁS A’ Hazám – – – Az Ég – – –

DÍDÓ Szólj.

ÉNEÁS „Tartoznám –- – – De nem – – – A’ Szerelmet – – – (oh Egek!) A’ ^* Hívséget. – – – Ah, mert nem szólhatok: ^*Fejtsd meg te ^* helyettem.”

DÍDÓ Így megy el, így hágy el engemet Éneás? Mit akar mondani az a’ Hallgatása? Mibe vagyok bünös?

SZELÉNE Ő a’ te Elhagyásodról gondolkodik. Az ő Szívébe tsatázik (és nem tudom mellyik fog győzni) a’ Ditsőség és Szerelem.

DÍDÓ ^* Ditsőség elhagyni engemet?

OZMÍDÁS (Rá kell szednem.) Királyasszony, Éneás Szívét nem hatotta bé Szeléne. A’ Mórok’ Királyától ide jött a’ Követ Arbatzes.

DÍDÓ Mi végre?

OZMÍDÁS A’ te Lakadalmadat kérni fogja az a’ kevély Király; és fél Éneás, hogy te engedni fogsz az Erőnek, és annak ajánlod magadat. Ezért, így menvén el, kerűli ^* a’ te látásodból való Fájdalmát.

DÍDÓ Értem. Eredj, kedves Húgom: az Éneás’ szívéből űzd ki a’ Gyanúkat, és mond meg néki, hogy ő tőle semmi engem el nem vehet, hanemha a’ Halál.

SZELÉNE (Még erre is bűntetsz te engemet, oh Sors!)„Megmondom majd, hogy hív vagy:Az én Hivségemenn nyúgodj meg:Érted kegyes szívű leszek;(Magamért kegyetlen lészek.)Ki tudják majd az én Ajjakaim nékiNyilatkoztatni a’ te Kívánságodat,(De az én Kínomat, oh Egek!Hogyan fogom eltakarni?)”

Dídó, a’Mórok’ Királya engemet választott az ő Intézetei’ hűséges Meghozójának. Én tenéked ajánlom őtet, ^* a’ mint tetszik, a’ te ^* megtartásodat eggy szempillantásbann, vagy a’ te Leromlásodat. Ezeket, a’ mellyeket ^*azomba szemlélsz, ezeket az Ruhákat, Drágaköveket, Kíntseket, Embereket, és Vadakat, a’ mellyeket az ő néki alávetett Áfrika termeszt, az ő Nagyságának zálogáúl, ajándékba útasította te hozzád. Az Ajándékba tanúld meg az Ajándékozó millyen.

DÍDÓ Ha ^* én elveszem ^* az ő Ajándékát, bőv Jutalmat nyér azzal a’ te Urad: de ha ő nem okosabb, az, a’ mi most Ajándék, Adóvá is válhatik. (Melly kevély az!) Űlj le, és beszéllgess.

ARÁSPESZ (Millyennek ^* látszik tenéked, óh Uram?) Lassan Járbáshoz.

JÁRBÁS (Kevélynek és Szépnek.) Lassan Aráspeszhez. Emlékezz reá, óh Dídó, hogyann jöttél Tírusból: és mitsoda kétségbe esett Tanáts vezetett téged e’ Partra. A’ te hitetlen Bátyádnak barbarus szándéki ^* és fösvény természete [Lelke] ^* előtt Afrika vólt tenéked oltalmad és védelmed. Ez a’ ^* kegyetlen Főld, mellyenn emelkedik a’ kevély Kártágó az én Uram’ Ajándéka vólt: és még – – –

DÍDÓ Az Ajándékkal eggybezavarod az Eladást – – –

JÁRBÁS Engedd elébb, hogy én beszéllyek, és azutánn felelj.

DÍDÓ (Miért bosszankodjam én?) Lassan Ozmídáshoz.

OZMÍDÁS (Tűrd el.) Lassan Dídóhoz.

JÁRBÁS A’ nemes szívű Járbás, az én Királyom, a’ te Lakadalmadat kérte. Te megvetetted: ő elszívelte ezt a’ ^* gyalázatot, minthogy megesküdtél akkor, hogy a’ Zikéus ^* Hamvaihoz ^* Hűségedet meg ^* kívánod tartani. Most tudja az egész Afrika, hogy az ^*elrontott Ásiából Éneás ide jött: tudja, hogy te őtet béfogadtad; és tudja, hogy őtet szereted: ’s nemis fogja elszenvedni, hogy szerelmekkel ellenkezni jöjjön eggy Trójai Maradék, (reliquia) ^* a’ Mórok’ Királyjával.

DÍDÓ És mind a’ ^* Szerelmei, mind a’ Haragjai eggyaránt terméketlenek fognak lenni.

JÁRBÁS Engedd meg elébb, hogy én elvégezzem, és azutánn felelj. Az én Nemesszívű Királyom, a’ Háború helyett, téged Békességgel kínál, ha akarod. És megjobbításáért Hibáidnak óhajtja a’ te Indúlatidat, kéri a’ Nyoszolyádat, Kívánja megvetését Éneásnak.

DÍDÓ Elmondtad?

JÁRBÁS Elmondtam.

DÍDÓ A’ Tírusi Királyházból én ezen Fövenyekre jöttem, Szabadságot keresvén, ’s ^* nem lántzokat. Az én Kíntseimnek Árra, és épenn nem a’ te Királyod’ Ajándéka Kártágó. Az én Kezemet, az én Szívemet mikor Járbástól megtagadtam, hűségesnek lenni Férjemhez akkor vólt eszembe. Most többé az nem vagyok.

JÁRBÁS Ha az nem vagy – – –

DÍDÓ Engedd meg elébb, hogy én feleljek, és azutánn beszéllj. Most többé az nem vagyok. Változtatják a’ Bőltsek a’ Történetek folyamatja szerént az ő Gondolatjaikat. Enéás tetszik az én Szívemnek; használ (gyönyörködteti) az én Királyszékemet; és az én Mátkám fog lenni.

JÁRBÁS De az ő Megvettetése – – –

DÍDÓ Nem könnyű a’ Triumf, még sok ^* izzadásba is kerűlhetne ez a’ Trójai Maradék (fogyaték) a’ Mórok’ Királyjának.

JÁRBÁS Ha az én Uramat bosszantód, el jönek majd Hadat indítani te ellened valamennyi Getulokat, és valamennyi Numidákat, ’s Garamántokat Afrika tart magábann.

DÍDÓ Tsak hogy én velem legyen Enéás, én meg nem zavarodom, jöjjenek ezen Partokra Garamántok, Numidák, Áfrika, és a’ Világ.

JÁRBÁS Tehát megmondom – – –

DÍDÓ Mondd meg, hogy őtet mint szerelmest fel sem veszem, hogy őtőle, mint haragostól nem félek.

JÁRBÁS Gondolj jobbat, o Dídó.

DÍDÓ Már meggondoltam. (felkelnek.)„Királyné vagyok és szerető vagyok –és bírodalmát egyedűl magam kivánom az énKirályszékemnek, és az én Szívemnek.Nékem törvényt szabni, hasz’talan kíván,a’ ki tőlem el akarja venni (disputálni) a’ Ditsőség’,és a’ Szerelem’ Választását (Arbitriumát).”

JÁRBÁS Aráspesz,^* bosszúállásra. (Elmenés közbe.)

ARÁSPESZ Nékem Vezérim a’ te Lépésid.

OZMÍDÁS Arbatzes, várakozz.

JÁRBÁS (Mit fog kivánni ^* ez én tőlem?)

OZMÍDÁS Lehet akaratom szerént szabadonn beszéllnem?

JÁRBÁS Szólj.

OZMÍDÁS Ha akarod, ajánlom magamat a’ te Haragodnak társúl, és vezérűl. Dídó én bennem bízik; Enéás engemet barátjának hisz; és a’ fegyverek mind az én íntésemtől függenek. Nagyonn megfogod könnyíthetni az Útat az Intézeteidnek.

JÁRBÁS De te ki vagy?

OZMÍDÁS Követője a’ Tírusi Királynénak: Ozmídás vagyok én: Ciprusba vólt a’ Bőltsőm. És az én Szívem nagyobb az én Szerentsémnél.

JÁRBÁS Ajánlásodat elfogadom, és ha hűséges leszel, a’ mit tsak kérsz, mind jutalmúl fogod azt venni.

OZMÍDÁS Legyen a’ te Királyodé Dídó: nékem engedődjön Kártágó Birodalma.

JÁRBÁS Én azt néked megígérem.

OZMÍDÁS De ki tudja, ha megeggyez é a’ te Urad azon mérész Kérelembe.

JÁRBÁS Igéri a Király, mikor ígéri Arbatzes.

OZMÍDÁS Tehát.

JÁRBÁS Minden ártatlan tselekedet itt gyanús lehet. Tartsd tanátsidat bátrabb és rejtekebb helyre. Bízakodj. Ozmídász Király, ha Járbás Mátka.

OZMÍDÁS „Te engem serkentesz (emelsz) ^* eggy nagy Intézetre, és a’ teHaragodra, a’ te vágyodásodra az énBátorságom téged serkenteni fog.Igy ád kőltsön a’ Patakotska, míg lassan a’Mezőt ellepi, élelmet a’ Fátskának; és az Árnyék helyett, Nedvességet ád annak.”

ARÁSPESZ Melly bolond, ha hiszi, hogy én néki meg fogom tartani hitemet.

ARÁSPESZ Azt megígérted néki.

JÁRBÁS Nem érdemel ^* hítet, a’ ki azt másnak meg nem tartja. De eredj, szeretett Araspeszem. Minden késedelmezés gyötrelem ^* az én Dühösségemnek. Eredj: az én Bosszúállásimat eggy te tsapásod tegye bátrakká. Enéás ölettessen meg.

ARÁSPESZ Megyek: és nem soká az ő, és az én Erősségemnek eggy nyílvánságos Viadalbann megválasztója (Arbitere) fog lenni a’ Fátum.

JÁRBÁS Nem: állj meg. Én nem akarom, hogy vakesetre ^* bízattasson a’ te Betsűleted, az én Gyülölségem, az én Bosszúállásom. Véletlen támadd meg őtet, és élj tsalárdsággal.

ARÁSPESZ Én tőlem Tsalárdság? Uram, jobbágynak születtem én, de nem Árulónak ám. Mondd nékem, hogy én menjek mezítelen a’ Tüzek’ közepibe, ellenébe a’ Fegyvereknek: mind megfogom tselekedni. Te vagy Ura az én Életemnek: a’ te Oltalmadba nem hátrálok semmi Próbatételt. De tőlem ne kérettessenn eggy árúlás.

JÁRBÁS Köz Lélek’ érzései. Nékem nem fogyatkozik meg a’ tiednél hűségesebb Kar.

ARÁSPESZ És hogyan, óh Istenek, a’ te Virtusod! – – –

JÁRBÁS Ehj, mitsoda Virtusom? A’ Világonn vagy Virtus nem találtatik, vagy tsak az a’ ^* Virtus, a’ mi gyönyörködtet és használ. „A’ Királyszék fényessége között szépek a’ Vétkek; el veszti az Irtózást a’ Megtsalattatás; minden Virtus lesz. El kerűlni a’ kárt Tsalárdsággal kételkedhetik ha szabad az a’ Szerentsétlen Lélek, melly született Szolgaságbann.”

Istentelen! Az az Irtózásis, mellyet eggy Véteknek Mardosása visel, boldog; azt a’ Békességet a’ Szerentsétlenségekbenn, mellyet a’ Virtus producál, mint nem érzi? Óh ^* fenntartója a’ Világnak, az embereknek, és ^* az Isteneknek ékessége, szép Virtus, az én Vezérem te vagy. „Ha a’ Tsillagok közűl te nem vagy Vezér a’ hitetlen Habok’ Szélvészei között, soha ezen Lélekbenn Tsendesség nintsen. Te bátorítsz (securussá tészsz) ^* engemet az én Veszedelmimbenn, a’ Szerentsétlenségekbenn te adsz tanátsot énnekem, és megelégedést egyedűl te élretted érzek.”

^*

<Se>

ENEÁS Már néked azt mondtam, o Szeléne: rosszúl magyarázza Ozmídás az én Gondolatimat. Ah, tetszene ^{* *} az Isteneknek, hogy Dídó vólna ^* hitetlen; óh bár én ábrázolhatnám magam előtt őtet hitetlennek tsak eggy szempillantásig! De tudni, hogy ő engem imád, és tartozni őtet elhagyni, ez a’ Gyötrelem.

SZELÉNE Legyen, a’ millyennek akarod, az az Ok, a’ melly téged kénszerit elmenni; néhány szempillantásokig tartózkodj legalább, és a’ ^* Neptunus’ Templomába^* menj: az én Néném akar ott beszéllni véled.

ENÉÁS Kín fog lenni a’ Késedelem.

SZELÉNE Hallgasd meg őtet, és menj el.

ENÉÁS És attól, a’ kit imádok, fogok ^* venni vég bútsút?

SZELÉNE (Hallgatok, és nem halok meg?)

ENÉÁS Sír Szeléne?

SZELÉNE És hogyann, ^* mikor így beszéllsz, akarod, hogy én ne sírjak?

ENÉÁS Szűnj meg sóhajtani. Egyedűl Dídónak van oka panaszolkodni az én Elmenetelemenn.

SZELÉNE Ugyan eggy Szívünk van Dídónak, és nekem?

ENÉÁS Annyira rongálod ő érte magadat?

SZELÉNE Ő úgy él én bennem, én úgy élek ő benne, hogy minden ő Bajai az én Bajaim.

ENÉÁS Nemesszívű Szeléne, a’ te Sóhajtásaid úgy megindítanak engemet, hogy én a’ ti aggodástokban elfelejtem a’ magaméit.

SZELÉNE Ha az én Szívemet látnád, talám a’ te Megíndúlásod (pieta) nagyobb lenne.

JÁRBÁS Az egész Király ház kifutott keresvén Enéást, ’s még sem akadok én reá?

ARÁSPESZ Talám innen elment?

JÁRBÁS Nem ő é ez? (meglátván Enéást.) Ő Áfrikainak a’ Ruházatjáról nem látszik én előttem. Idegen, mondd meg nékem, ki vagy? (Enéáshoz.)

ARÁSPESZ Melly igen tetszik az az Ábrázat az én Szemeimnek! (meglátván Szelénét.)

ENÉÁS Felette, szép Szeléne – – – (azutánn hogy Járbást megpillantotta.)

JÁRBÁS Héj: nem hallod? (Enéáshoz.)

ENÉÁS Felette ^* Nagyonn jószívű máshoz – – – (mint feljebb.)

SZELÉNE Be kevélyenn beszéll. (Járbásra nézvén.)

ARÁSPESZ (Melly szép!) (mint felljebb.)

JÁRBÁS Vagy mondd ki a’ Neved, vagy én – – – (Enéáshoz.)

ENÉÁS Mitsoda jussod van néked azt kérdeni? Mi hasznod abba néked?

JÁRBÁS A’ jus az én tetszésem.ÉNÉÁS Mi nálunk nem szoktak felelni a’ bolondoknak. (elakar menni.)

JÁRBÁS Ennek az Atzélnak – – – (akarván kirántani a’ ^* Kardját, Szeléne őtet meg tartóztatja.)

SZELÉNE A’ Szeléne’ szemei előtt a’ Dídó Királyházábann eggy illy vakmerőséget?

JÁRBÁS A’ Járbás’ Követjének illy kevés tiszteletet?

SZELÉNE Ezt a’ bolond Dölfösséget a’ Királyné megfogja tudni.

JÁRBÁS Tudja meg azt: azonba’ lásson engemet az ő bosszújára eltsapni azt a’ fejet; és azzal az Eneásét eggyűvé ^* tévén vinni azt az én megbántott Királyom Lábai elibe.

ENÉÁS Nehezebb fog lenni, mint te hiszed.

JÁRBÁS Te ellenkezhetsz majd? vagy az az Enéás, a’ ki ditsőségesenn hordja elő annyi ő veszteségeit?

ENÉÁS Sokat cedálnak a’ Ditsőség eggybevetésébenn az ő veszteségeinek a’ te Győzedelmeid.

JÁRBÁS De te ki vagy, ki vélem ő érte annyira tzivódol?

ENÉÁS Vagyok eggy, a’ ki tőled nem félek, és a’ néked legyen elég. „Mikor megtudod ki vagy, olly vad nem leszel, ’s úgy nemis fogsz beszéllni Óhajtja elhagyni a’ Partokat ama’ tüzes Utazó: a’ habok között bánja osztán, ha a’ Hajós gyalázatjára mentek ez ^* el a’ Parttol.”

JÁRBÁS Nem fog elmenni, míg elébb – – – (akarván követni.)

SZELÉNE Attól mit kívánsz? (megtartóztatván őtet.)

JÁRBÁS Az ő Nevét.

SZELÉNE Az ő Nevét olly nagy Dühösség nélkülis, én tőlem megfogod tudni.

JÁRBÁS Ezen törvény alatt én megállok.

SZELÉNE Az az Enéás, a’ kit te keresel, épenn ez.

JÁRBÁS Ah, tőlem elloptál eggy tsapást, mellyet az én Karomnak ajánlott a’ jóltevő Ég.

SZELÉNE De miért az a’ nagy Harag? Mibe sértett meg téged?

JÁRBÁS A’ Dídó indúlatit az én Uramtól el akarja disputálni: te előtted esméretes: és tőlem azt kérded, mibe sértett meg engemet?

SZELÉNE Dunque supponi, Arbace, che scelga a suo talento il caro oggetto un cor che ’s innamora? a’ Szerelem Oskolájábann mégis rudis vagy.

JÁRBÁS Nints tovább ideje Aráspész, így rejteni el magamat. Sokba áll eddig a’ Tűrés nékem.

ARÁSPÉSZ És mit fogsz tselekedni?

JÁRBÁS Az én Katonáimat, a’ kiket az Erdőbe elrejtvén innen nem messze hagytam az én Eljövetelemkor, hívni fogom a’ Királyházba: fel (szét) ^* fogom rontani Kártágót, és azt a’ gonosz Szívet méltatlan Rívalisom mellé fogom vonni. – –

OZMÍDÁS Uram. (Sietséggel.) Már a’ Neptún’ Templomába ^* a’ Királyné. A’ te Szemeid előtt a’ Kevély Trójainak, ha késel óltalmazni, adja a’ Kezét.

JÁRBÁS Illy nagy Vakmerőség!

OZMÍDÁS Nints ideje a’ haszontalan Panaszoknak.

JÁRBÁS És millyen Tanátsot?

OZMÍDÁS A legkészebb a’ legjobb. Én te előtted megyek, merj. Minden Kezdetre én tsinálom a’ te ^*Gyámolodat, és a’ te Óltalmadat.

ARÁSPESZ Hová futsz, óh Uram?

JÁRBÁS A’ Riválist levágni.

ARÁSPESZ Hogy’ reményled ezt? Még a’ te Katonáid is nem tudják a’ te Akaratodat.

JÁRBÁS A’ hol az Erő nem ér, jöjjön a’ Fortély.

ARÁSPESZ És a’ te Bosszúállásodat eggy Áruló’ Hibájánn akarod vásárolni?

JÁRBÁS Aráspesz, az én Kedvezésem nagyonn Mérésszé tett ^* tégedet. A’ Munkára ^* szabadabbnak; és a’ Tanátsadásba kevésbbé késznek akárnálak én ^* tégedet. Ki vagyok én emlékezz reá, és ki vagy te.
„Vagyok ama’ Folyóvíz, a ’melly dagadt lévén a’ nedvességektől, mikor a’ Fagy rohanó Patakká olvad, Erdőket, Tsordákat, Majorokat, Pásztorokat, visz magával, és Tartalékja nintsen. – Ha láttatik Tőltések kőzé szorítva, haragszik a’ Partra, confundálja Széleit, és kevélyenn atsarkodva megy.”

OZMÍDÁS Hogyan? A’ te Ajjakidról fogja Dídó megtudni, hogy őtet elakarod hagyni? Ah, hallgass, az Istenért, és kímélld meg az ő Szívét e’ Kíntól!

ENÉÁS Azt megmondani Kegyetlenség, de Árúlás lenne azt elhallgatni.

OZMÍDÁS Bár állandó légy akármint, én reménylem, hogy az ő Sírására te megfogod változtatni Gondolatodat.

ENÉÁS Elveheti nékem Életemet, de nem tsinálhatja az én Fájdalmam azt, hogy én eltsüggedjem az én Hazám, és az én Atyám eránt.

OZMÍDÁS Óh Nemes Mondások! Meggyőzni maját Indúlatit, felyűlhalad minden más Ditsőséget.

ENÉÁS Mennyibe áll mindazáltal ez a’ Győzedelem!

JÁRBÁS (Imhol a’ Rívális, ’s nints ^* is ^{* *} vele valaki az ő Követői közűl.) (Lassann Aráspeszhez.)^*

ARÁSPESZ (Ah, gondold meg, ki vagy te – – –) (Lassann Járbáshoz.)

JÁRBÁS (Kövess engem, és hallgass.) (Mint felyebb.) Így az én ^* iniuriámat – – – (Akarja megtsapni Éneást, de megtartóztattatván Aráspesztől, neki kiesik a’ Kardja, mellyet Aráspesz felvesz,)

ARÁSPESZ Állj meg. (Járbáshoz.)

JÁRBÁS Méltatlan, (Aráspeszhez) az Ellenségednek Segítségre?

ENÉÁS Mit akarsz, gonosz Lélek? (Aráspeszhez, látván néki a’ Kardot a’ Kezébe.)

OZMÍDÁS (Minden oda van.)

OZMÍDÁS Elárultattunk, óh Királyné. (Tettetett félelemmel.) Ha később lett vólna az Arbatzes’ Segítsége, a’ vitéz Enéás az embertelen Tsapás alatt ma elesett vólna.

DÍDÓ Az áruló kitsoda? hol múlat?

OZMÍDÁS Nézd őtet: Kezébenn van a’ fegyver mégis. (Érti Aráspészt.)

DÍDÓ Ki támasztott fel tenéked Kebeledbenn olly Kegyetlen Kívánságot?

ARÁSPESZ Az én Uram’ Ditsősége, és az én Tartozásom.

OZMÍDÁS Hogyan? Maga Arbatzes helybe nem hagyja – – –

ARÁSPESZ Azt tudom, hogy ő engem kárhoztat: az ő Haragjától félek: de az ^* nem vólt nékem Vétkem, és nem bánom.

DÍDÓ És épenn nem szégyenled szentségtörő istentelenségedet!

ARÁSPESZ Vissza mennék ezerszer ugyanazt tsinálni.

DÍDÓ Meg foglak téged előzni. Ministri! Őrizzétek őtet. (Aráspész elmegyen az Őrizőkkel.)

ENÉÁS Nemes Ellenségem, (Járbáshoz.) olly nagy Virtust én te benned nem gondoltam. Engedd meg, hogy ezen Kebelhez – – –

JÁRBÁS Távozz Enéás. Tudd meg, hogy a’ te Életed Aráspesz’ Ajándéka: hogy én a’ te Véredet kívánom: hogy én Járbás vagyok.

DÍDÓ Te Járbás?

ENÉÁS A’ Mórok’ Királyok?

DÍDÓ Eggy Király olly vétkes Érzéseket nem zár a’ Kebelébe: te eggy ^* hazug vagy. Fegyverkeztetessék ki.

JÁRBÁS Senki közelítni ne merjen, vagy én őtet levágom. (Kirántván a’ Kardját.)

OZMÍDÁS (Szűnjék legalább eggy kitsinyt, míg én az Embereket öszvegyűjtöm: rám bízd magadat.) (Lassan Járbáshoz.)

JÁRBÁS ^* (És olly alávaló legyek?) (Lassan Ozmídáshoz.)

ENÉÁS Álljatok meg, Barátim: engem illet őtet megbűntetni.

DÍDÓ A’ te Erődet tartsd jobb Dologra. Mit várni többet? vagy adja meg magát, vagy levágva essen Lábaimhoz.

OZMÍDÁS (Tartsd meg ^* magadat a’ Bosszúállásra.) (Lassan Járbáshoz.)

JÁRBÁS Imhol a’ Kardom. (Elveti a’ kardot, mellyet az Örzők felvesznek, és elmegy azok között.)

DÍDÓ Megzabolázni a’ dagályos Lelkét a’ te Gondod légyen. (Ozmídáshoz.)

OZMÍDÁS Az én Hűségemenn nyúgodj meg.

DÍDÓ Enéás, békével (sálvus) ^* vagy már a’ kegyetlen Tsapástól. Érettem tartanak meg az Istenek illy kellemetes Életet.

ENÉÁS Oh Egek, Királyné!

DÍDÓ Talám mégis bizonytalan vagy az én Hívségem felől.

ENÉÁS Nem. Sokkal halálosabbak az én Szerentsétlenségim. Akarja a’ Végzés – – –

DÍDÓ Engem elhagysz! Miért?

ENÉÁS A’ Jupiter’ Paransolatja, az Atyám’ Árnyéka, a’ Hazám, az Ég, az Ígéretem, a’ Tartozásom, a’ ^* Betsűletem, a’ Hírem, minden az Olaszországi Partokra hív engemet. Az én hosszas Késedelmem valóba nagyonn megindította az Istenek’ Haragját.

DÍDÓ És így rejtetted eddig, hitetlen, a’ te Szándékodat?

ENÉÁS Fu pieta?

DÍDÓ Che pieta? A’ te hazug Ajjakad Hívséget esküdött nekem; és azonba a’ te Szíved azonn gondolkodott, hogy mehess el messze én tőlem? Kinek fogok többé hitelt adni, szegény fejem!? Alávaló megvetetjét (rifiuto) ^* a’ Haboknak befogadva őtet, a’ Partról, őtet megújítom a’ Tenger iniurijáitól: az ő már széllyelszórt Hajóit és Fegyvereit én néki visszadom: és néki helyt adok az én Szívembe, az én Országomba; és ez kevés. Száz Királyoknak ő érette megvetvén Szerelmeket, Haragjokat fellovalom. Imhol osztán a’ Jutalom. Kinek fogok többé, szegény fejem! hitelt adni?

ENÉÁS Még én élek, óh Dídó, édes Emlékezet fogsz az én Gondolatomnak lenni: nemis mennék el valaha, ha az Istenek’ Akaratjábol nem kellene feláldoznom az én Fáradságomit a’ Látziumi Birodalomnak.

DÍDÓ Valósággal nints az Isteneknek más Gondjok, mint a’ te Végzésed.

ENÉÁS Én megfogok állani, ha akarod, hogy periurus legyen eggy boldogtalan.

DÍDÓ Nem: adóssa lennél a’ Világ’ Birodalmával a’ te Fiaidnak. Eredj pur: kövesd a’ te Fátumodat: Keresd ^* Olaszországot: a’ Habokra, ^* a’ Szelekre bízd pur a’ te Reményedet: de hallgasd. Az Ég magokat ezen Habokat fogja az én Bosszúállásom’ ministerjeivé tenni: és akkor későnn megbánván hogy hittél az elementum insánumnak, hijába fogod gyakran kiáltani a’ te Dídódat.

ENÉÁS Ha nékem látnád a’ Szívemet – – – –

DÍDÓ Hagyj el engem, árúló.

ENÉÁS Legalább az én Ajjakamtól kevésbbé haragos Ortzával végy utólsó Istenhozzádot.

DÍDÓ Hagyj el engem, háládatlan.

ENÉÁS És valóba illy nagy Haraggal nints okod engem kárhoztatni.

DÍDÓ Méltatlan! „Nints okod, háládatlan eggy elhagyatott Szívnek attól, a’ ki néki esküdött Hívséget? Szerelmes Lelkek, ha azt valaha próbáltátok, mondjátok meg azt én helyettem. Hitetlen! Te azt tudod, valyon jutalmúl eggy Árúlást érdemlettem é én te tőled? És mi lesz a’ Gyötrelem, Szerelmes Lelkek, ha ez az enyim nem az?”

Én elfogom tűrni, hogy illy barbarus jutalma legyen a’ te Hívségednek, én Lelkem? Annyi Szerelem, annyi Ajándékok. – – – Ah, elébb mint én téged elhagyjalak, vesszen el Italia, a’ Világ: maradjon mélly Feledékenységbe eltemetve az én Hírem: menjen Hamuba Troja még eggyszer. Ah, mit mondttam! Az én szerelmes Bolondságimnak, Nagylelkű Atyám, engedj meg! én el nem pirulok: nem Enéás vólt, a’ ki szólott, azt a’ Szerelem mondta. Menni kell. És a’ gonosz Mór fogja ölelni azén Kintsemet? Nem – – – De az alatt hiteszegett fog az ő saját Attyához lenni a’ Fiú? Atyám, Szerelem, Féltés, Istenek, Tanátsot. „Ha a’ Partonn megállok, ha eloldom a’ Vitorlákat; hitetlennek, Kegyetlennek, hallom magamat neveztetni.” „És azalatt zavarodva halálos Kétségbe, nem megyek, nem maradok: hanem probálok Kínszenvedést, melly vólna a’ menésbe, melly vólna a’ maradásba.”

SZELÉNE Ki vólt a’ ki az embertelennek elóldotta Lántzait?

ARÁSPESZ Tőlem, szép Szeléne, azt hijába kérdezed. Én rab, és bűnös, szabad, és ártatlan, eggy szempillantásbann mególdottnak látom magamat, és hallom a’ békok köztt az én Uramat: megyek az ő jobbvóltáért a’ Királyházba, és őtet ott találom.

SZELÉNE Ah, Enéás ellen valami Álnokság van elkezdve. Oltalmazd aző Életét.

ARÁSPESZ Az én Ellenségem: (pur) ha kivánod, hogy Aráspesz a’ Lesektől őtet óltalmazza; néked azt megígérem: a’ míg az én Betsűletem azzal nem ellenkezik: de ez néked elég legyen.

SZELÉNE Az nékem elég lesz. (elakarván menni.)

ARÁSPESZ Ah, ne vedd el olly hamar a’ tégedet Nézés’ Gyönyörűségét az én Szemeim elől.

SZELÉNE Miért?

ARÁSPESZ El kellene hallgatnom, hogy én szerető vagyok: de bűnös az én Vétkemmel a’ te Ábrázatod.

SZELÉNE Aráspesz a’ te Vitézséged, a’ te Ortzád, a’ te Virtusod nekem tetszik; de már gyötrődik az én Szívem más Fáklyáért. (miatt.)

ARÁSPESZ Melly szerentsétlen vagyok!

SZELÉNE Azabb Szeléne. Ha téged gyúlyt ^* az én Ortzám: beszélld legalább a’ te Kínaidat, és én azt hallgatom. Én elrejtett Tüzemről hallgatni nem tudok, és szólni nem merek.

ARÁSPESZ Tűrd el legalább az én Hívségemet.

SZELÉNE Igen; de tőlem ne várj ^* Jutalmat. Ha a’ te Virtusod szerethet engem e’ törvény alatt, én néked azt megengedem: de ne kérj többet.ADÁSPESZ Többet ^* nem kérek.

SZELÉNE „Égj én értem hűséges, tartsd Szívedbenn a’ Nyilat; de ne mondj egem kegyetlennek, ha nem fog lenni Jutalmad.” „Egyenlő Szerentsétlenségek van a’ te, az én Állhatatosságunknak: te érted nints Reménység, nints Könyörűletesség én értem.”

Te azt mondod, hogy én ne reményljek, de nem mondod azt eléggé, utolsó a’ mi elvész, a’ Reménység.

DÍDÓ Már tudom, hogy a’ Mórok’ Királya van elrejtve a’ hazudott Arbatzes alatt. De légyen a’ mi neki jobbann tetszik, ő engem megbántott, és minden Késedelem nélkűl, akár jobbágy, akár Fő, én akarom, hogy haljon meg.

OZMÍDÁS Mindég a’ te Parantsolatidnak hűséges Telyesítőjét fogod bennem bírni.

DÍDÓ Jutalmát fogod nyerni a’ te Hívségednek.

OZMÍDÁS És mitsoda Jutalmat, óh Királyné? ^* Haszontalan veszem munkába, te ^* éretted Hívségemet, és Erőmet: tsak Enéás fogja el egésszenn a’ te Szívedet.

DÍDÓ Hallgass: ne emlékeztess arra a’ gyűlölséges Névre, Ő eggy hitetlen, ő eggy háládatlan, ő eggy Törvény nélkűl, és eggy Hit nélkűl való Lélek. Magam magamra haragszom, hogy eddig őtet szerettem.

OZMÍDÁS Ha vissza térsz őtet látni, téged meg fog engesztelni.

DÍDÓ Vissza térni őtet szemlélni? Míg tsak én élek, soha sem fog többé engem látni ez az istentelen Lélek.

SZELÉNE Véled akarna Enéás szólani, ha néki azt megengeded.

DÍDÓ Enéás! Hol van?

SZELÉNE Itt közel. Hol óhajtja a’ te viszont szemlélésed’ gyönyörűségét.

DÍDÓ Vakmerő! Hadd jöjjön. Ozmídás, menj el. (Szeléne^* elmegy.)

OZMÍDÁS Én nem megmondtam ezt tenéked? Enéás a’ te Szívednek Békeségét egésszenn ellopja tetőled.

DÍDÓ Ne kínozz engemet többé: hagyj engemet magambann.

DÍDÓ Hogyan? Még sem mentél el? Ékesíti mégis e’ Vadon Partokat a’ nagy Enéás? És valóba én azt hittem, hogy, már általmenvén a’ Tengerenn, az Itália’ Kebelébenn Triumfusba húznád a’ meghódoltatott Népeket, és az elnyomott Királyokat.

ENÉÁS Ez a’ keserű Beszéd nem jó illik a’ te Szívedhez, szép Királyné. A’ te, az én Betsűletünkről gondoskodván jövök ide. Én tudom, hogy a’ Mórnak vad Kevélységét Halállal akarod bűntetni meg.

DÍDÓ És ez a’ Papiros az.

ENÉÁS A’ Ditsőség nem szereti, hogy én az én Gyötrelmimet illyen képenn bosszúljam meg: ha őtet én értem kárhoztatod el – – –

DÍDÓ Elkárhoztatni őtet te érted? Nagyonn megtsalod magadat. Elmúlt az az Idő, Enéás, hogy Dídó terólad gondolkodjon. Elóltatott a’ Fáklya, és elóldatott a’ Lántz, és a’ te Nevedről most alig emlékezem.

ENÉÁS Gondold meg, hogy a’ Mórok’ Királya az a’ tsalóka Követ.

DÍDÓ Én nem tudom, ki légyen ő: őtet hiszem, hogy Arbatzes.

ENÉÁS Óh Egek! Az ő Halálával egész Áfrikát ellened bosszantod.

DÍDÓ Tanátsot én nem kérek: Te provideálj a’ te Országidról, én gondolkozom a’ magaméról. Nálad nélkűl eddig Törvényeket adtam; felemelkedni ^* nálad nélkűl Kártágót én láttam: boldog vólnék, ha te, háládatlan soha e’ Partokra nem jöttél vólna.

ENÉÁS Ha megveted a’ te Veszedelmedet, ajándékozd nekem őtet: grátziát kérek ^* érte tőled.

DÍDÓ Igen, valósággal én köszönöm az én Országomat, és magamat a’ te nagy Érdemednek, illy hűséges Szeretőnek, illy jó szívű Hérósnak, illy nagy Közbenjáró igazságos könyörgéseinek semmit sem kell megtagadni (megy az Asztalhoz). Embertelen! Tirannus! Ez tám a’ legutolsó Nap, mellyenn szemlélned kell engemet; Jöszte az én Szemeim elébe; tsak Arbatzesről beszélsz nekem, és velem nem gondolsz? vajha tsupán tsak vagy ^* eggyetske könnytseppel lett vólna nedves a’ Szemed. Eggy Tekintetet, eggy Sóhajtást, eggy Szívesség’ Jegyét tebenned nem találok. És osztánn grátziákat kérsz tőlem? Illy nagy Kevélységekért még megkell jutalmaztatnom téged? Minthogy te azt mentnek akarod, én akarom, hogy haljon meg. Ír.)

ENÉÁS Én Bálványom, a’ ki valóba’ vagy a’ Végzés’ bosszúságára, az én Bálványom; mit mondhatok? mit tesz megújítni a’ Sóhajtásokkal a’ te Fájdalmodat? Ah, ha én értem a’ te Szívedbenn valami gyenge Indúlatod vólt valaha, engeszteld meg a’ te Haragodat, és világosítsd (derítsd) ^* ki a’ te sugáridat. Az az Enéás kéri azt tetőled, a’ kit a’ te Szívednek, a’ kit a’ te Kintsednek neveztél némelly Naponn, az, a’ kit eddig szerettél inkább a’ te Éltednél, inkább a’ te Királyszékednél. Az – – –

DÍDÓ Elég: meggyőztél: imhól a’ Papíros. Lásd mint imádlak tégedet még háládatlantis! Tsak eggy Tekínteteddel is elveszed tőlem minden óltalmamat, és engemet kifegyverkeztetel. És van szíved elárúlni? ^* És osztán elhagyni engem?
„Ah ne hagyj el engem, ne én Szép Bálványom. Kihez bízzam, ha te engem megtsalsz? Életem elfogyna, az Istenhozzád mondás közbe: a’ ki nem élhetnék annyi bajok között.”

ENÉÁS Én érzém tántorogni az én Állhatatosságomat illy nagy Szerelem mellett.

JÁRBÁS Mit tsinál a’ győzhetetlen Enéás? Látom néki mégis az elmúlt Félelem’ jeleit Ábrázatjánn.

ENÉÁS Járbás a’ Békókból ki van óldva! kiadott néked Szabadságot?

JÁRBÁS Megengedi Ozmídás, hogy a’ Királyházonn belűl keresztűl járhassak: de akarja, hogy én kóboroljak a’ te Bátorságodra az én Kardom nélkűl.

ENÉÁS Így árúlja el Ozmídás a’ királyi Parantsolatot?

JÁRBÁS Mond nekem, mit félsz? Mit lopsz el futva ^* engemet e’ Kőfalaktól? Soká itt fogok maradni a’ te Szerentsétlenségedre.

ENÉÁS A’ te mostani Állapotod Könyörűletességet tsinál, nem Félelmet.

JÁRBÁS Kiméld meg a’ te nagy Szívedet ezen Szánakozástól. ^* Eggy szerető Királynénak probáld (pur) az én Káromra, keresd (pur) felbosszantani ^*eszelős Haragjait. Más Fegyverrel nem tudják a’ Bántatásokat megbosszúlni a’ Trójai Hérósok.

ENÉÁS Olvasd. A’ Királyi Asszony ezen Papirosonn a’ te Halálodat jegyzette saját Kezével. Ha Enéás Áfrikai lett vólna, Járbás meghólt vólna. Nesze, (Vedd) ^* és tanúld meg, Barbarus, embertelen, mimódonn bosszúlja meg (NB. *a Trójai* NB.) Enéás saját Bántatásait. –

Ezen ^* Illy rendkivűl való Történeteket, én nem foghatom meg. Az én Ellenségembe Szívességet, az én Vérembe hűségtelenséget találok én. Ah, talám mindenik az én Káromra esküszik öszve. De ezekkel én nem gondolok. Jószívűséget tettessen az én Riválisom, légyen az én Barátom tsalárd, nem fog lenni a’ Járbás’ Szíve a’ Félelemnek bévehetője. „Gyászos Felhő a’ Napot fedje el, vagy nyíljon ki a’ tiszta Ég: nem változik meg Szívem Kebelembe, nem háborodik meg az én Gondolatom.” „A’ Szerentsének Viszontagságit megtanúltam erős Lélekkel Dalle Fasce nem rettegni.”

ENÉÁS A’ Tartozás és Indúlat között mégis kételkedve habozik a’ Szívem. Valósággal igen nagyonn raboskodott az én Erősségem eggy Szép Ábrázatnak imperiumára. ^* Ah, eggyszer a’ Hérós gyözze meg a’ Szerelmest.

ARÁSPESZ Eddig nyomodba’ indúlt a’ Királyudvar.

ENÉÁS Barátom, jöszte e’ Karok közé.

ARÁSPESZ Távozz, Enéás: ellenséged vagyok. Rántsd ki, rántsd ki azt a’ Fegyvert: Veled Hadat, nem barátságot akarok.

ENÉÁS Te a’ Járbás’ Kevélységétől elébb engem ellopsz, és azutánn Hadra kívánsz, és Barátságot nem akarsz?

ARÁSPESZ Megtsalod magadat; akkor oltalmaztam az én Királyom’ ditsőségét, nem a’ te Életedet. Nemesebb Tsapással ^* várom visszadását néki annak az igazságos Bosszúllásnak, mellyet ő tőlle elvettem.

ENÉÁS Enéás rántson Kardot az ő oltalmazója ellen?

ARÁSPESZ No: mit késel?

ENÉÁS Az én Életem a’ te Ajándékod; vedd el azt épenn, ha akarod; én megelégedett vagyok. De hogy én nékem ^* a’ te Károdra kelljen felfegyverkeztetnem a’ Kezemet, nemes szívű Vitéz, azt hijjába reményled.

ARÁSPESZ Ha nem hartzolsz Kardoddal, méltánn foglak téged gyávának és alávalónak nevezni.

ENÉÁS Ezt a’ férfji Szívet ^* szégyenítő Fenyegetést Enéás el nem tűri. Imhol: hogy neked eleget tegyek én kirántom a’ Fegyverem. De elébb az én Érzésimet Hallják meg minden emberek, hallják meg az Istenek. Én Aráspesznek barátja vagyok: én az én Életemet az ő Erejének köszönöm: az én Szívemnek bosszújára szállok ki eggy nagy Probára, Gyávassággal szidalmaztatván: és hogy alávaló ne légyek, háládatlanná tészem magamat.

SZELÉNE Illy nagy mérészséget a’ Királyházba? No: álljatok meg. Igy tartod meg nékem Hitedet? Igy óltalmazod, árúló Aráspesz, az Enéás’ Életét?

ENÉÁS Nem, Fejedelemasszony: Aráspesz’ Szíve nem foghatja bé az Árúlásokat.

SZELÉNE A’ ki Járbás’ Követője, hűséges nem lehet:

ARÁSPESZ Szép Szeléne, tsak te merheted, bátorkodhatod, ^* te ^* emelheted fel arra magadat, hogy ^* így szidalmazz engemet.

SZELÉNE Tsendesedj, és menj el.

ARÁSPESZ „Elfogok hallgatni, ha te azt kívánod; hanem gyötrelmet tsinálsz az én Lelkemnek, ha engem nevezel árulónak. „Elfogom messze vinni Lábaimat; de ezen Haragjaidat, tudom, hogy meg ^*szégyenleni fogod.”

ENÉÁS Akkor mikor Aráspesz engem kihívni jött, az ő Urának Dolgait igazította velem. Az ő Virtusát ha kárhoztatni kívánod, azt a’ szívet nagyonn igazságtalanúl sérted meg.

SZELÉNE Legyen, a’ millyen ő akar, Aráspesz:^* most nints idő beszéllni ő róla: kíván Dídó véled beszéllni.

ENÉÁS Kevéssel ez előtt az ő Királyi palotájából én ki húztam a’ Lábomat. Ha újonnan engem kér, hogy én maradjak ezen Partonn hijjába fog öregbedni a’ mi Gyötrelmünk.

SZELÉNE Hogy’ tudnád annyi Bajok köztt, én Szívem, azt ^* a’ ki téged szeret elhagyni?

ENÉÁS Szeléne, nékem én Szívem?

SZELÉNE Dídó az, a’ ki beszéll, és nem én vagyok.

ENÉÁS Ha a’ te Testvéredért illy jó szívű vagy; ne gondolj velem többé, menj vissza hozzá, mondd néki, hogy vígasztalódjon, hogy engedjen a’ Fátumnak, és derítse ki Szemét.

SZELÉNE Ah, nem: változtasd, én Kintsem, változtasd Szándékod.

ENÉÁS Te engem nevezel te Kintsednek?

SZELÉNE Dídó az, a’ ki szól, és nem Szeléne. Jer: és őtet hallgasd. Eggy vígasztalás az, a’ mit ő kér tetőled.

ENÉÁS Eggy szerető Szívnek ez a’ ^* szokott tsalása: mindég keres vígasztalást, és talál gyötrődést. „Minden kegyetlen ^* Kínnál, kegyetlenebb, Kín, az a’ vadon Pillantat, melly kétfele szakaszt eggy Szívet.” „Olly tiránnusi Gyötrődés, hogy eggy Lélek azt nem bírja. Ah, ne probáld azt, Szeléne,^* ha még azt probáltad.”

Balgatag! miért ^* sóhajtok? Én Reménység nélkűl vesztem el az én Békeségemet? De ki kénszerít engemet hijjába sóhajtani? Választasson eggy szív, kedvesebb az én Kívánságimra. Választasson – – – Óh Egek! A’ Választás nem az én Árbitriumom: nem is Szépség, nem Bőltsesség, vagy Vitézség az, a’ mi bennünk felébreszti a’ Szerelmet: még néha a’ nem szép, a’ bolondabb az, a’ melly imádtatik. Kiki azutánn szépnek kőlti az ő Gondolatjába a’ maga Tüzét, de kevésszer igaz. „Minden Szerelmes felteszi, hogy az ő Sebének oka a’ Szépség: de nem a’ Szépség az.” „Az eggy kellemetess Kívánság, melly akkor születik, mikor kevésbbé várni: ^* érzeni, hogy gyönyörködtet, de nem tudni miért.”

DÍDÓ Bizonytalan lévén az én Fátumomról én többé élni nem akarok. Ideje már, hogy utólsoképpen Enéás megprobáltassék. Ha mondani néki az én Kínaimat, ha a’ Szívesség nem használ; tegye a’ Féltés az utólsó próbát.

ENÉÁS Hallani újonnan a’ te Szemrehányásidat jöttem, óh Királyné. Tudom, hogy akarsz engemet mondani háládatlannak, hitetlennek, ^* pártolónak, hitszegőnek, méltatlannak: nevezz a’ mint akarsz; űzd el a’ te Haragodat.

DÍDÓ Nem: haragvó nem vagyok. Hitetlennek, háládatlannak, ^* hamislelkűnek, pártolónak téged többé nem nevezlek: emlékeztetni tégedet nem kívánlak a’ mi Szerelmeinkre, (Tüzeinkre): ^* tőled tanátsot kérek, és nem Szerelmedet. Űlj le. (Leűl.)

ENÉÁS (Mit fog már mondani?)

DÍDÓ Már lásd, Enéás, hogy az Ellenségek között van az én születő Birodalmam. Megvetettem eddig, az igaz, a’ Fenyegetéseket, és Dühösségeket; de a’ megbántatott Járbás, mikor meg fogok majd fosztatódni a’ te Segítséged nélkűl, nékem elfogja venni a’ Bosszúállásért mind Életemet, mind Országomat. Illy kétséges Állapotbann minden Orvosság haszontalan: mennem kell egyenesenn a’ Halálnak, vagy a’ kevély Áfrikainak nyújtani a’ Kezemet. Mindenik sem tetszik nékem, és zavarodott vagyok. Legalább asszony, és magános lévén, az én Hazám Egétől távol elvesztem a’ Bátorságot: és nem tsuda, ha én meghatározást tenni nem tudok: te adj nékem Tanátsot.

ENÉÁS És így a’ Halálonn, vagy a’ halálos Lakodalmonn kivűl, nem találhatni jobb menedéket?

DÍDÓ Igenis valósággal vólna.

ENÉÁS És mellyik?

DÍDÓ Ha nem restelne Enéás az én Mátkám lenni Áfrika látni fogná, hogy az Arábiai Öböltől fogva azt Atlási Tengerig Kártágóba tiszteli (imádja) ^* a’ maga Fejedelmét: mind Trójának, mind Tírusnak megújúlhatna – – – De mit beszéllek? Lehetetlent kőltök magamnak, és én balgatag vagyok. Mondd nekem, mit kelljen tsinálnom? erős Lélekkel fogom, a’ mint akarod, választani Járbást vagy a’ Halált.

ENÉÁS Járbást, vagy a’ Halált? És én tanátsot adjak néked? Azt, a’ kit annyira imádok, a’ gyülőlt Riválisnak látni Karjánn? ^* – – –

DÍDÓ Ha olly nagy Kínt találsz az én Lakadalmomba, én azzal felhagyok. De hogy elvegyem magamat az ingerlések (insulti) elől, szűkséges meghalnom. Rántsd ki azt a’ Kardot, vágd le a’ te Hívedet. Jószívűség Dídó eránt kegytelennek lenni.

ENÉÁS Hogy én téged levágjak? Ah, inkább szakadjon énrám az Ég’ Haragja, elébb fogyasszák el az Istenek, a’ te Napjaidnak szaporítására, az én Napjaimat.

DÍDÓ Tehát Járbásnak ajánlom magamat: Hej! Hallod-é? (kijön eggy Inas.)

ENÉÁS Jéh, állj meg: felette gondos vagy, óh Egek! te az én Kínomért.

DÍDÓ Tehát vágj le.

ENÉÁS Nem, engedni kell a’ Végzésnek: Járbásnak nyúlytsd ki a’ te Királyi Jobbodat: fosztasson meg a’ Békeségtől az Enéás’ Lelke, tsak te élj. ^*

DÍDÓ Minthogy másénak kívánsz engemet, majd eleget tudok én néked tenni. Járbást hívjátok. (Az Inas elmegy.) Lásd mellynyire engedelmes vagyok én tenéked.

ENÉÁS Királyné, Istenhozzád. (Felkelnek.)

DÍDÓ Hová? hová? megállj. A’ boldog Lakodalom Szemlélőjének kívánlak. (Nem állhatja majd.) ^*

ENÉÁS (Állhatatosságot, o Szívem.)

JÁRBÁS Dídó, miért kívánsz éngem? Balgatag vagy, ha azt hiszed, hogy én a’ te Haragodtól, a’ te Fenyegetésidtől elvagyok nyomva. Nem változik az én Szívem: mindég ugyan az.

ENÉÁS (Mitsoda bűszkeség!)

DÍDÓ Jéh, engeszteld a’ te Haragodat, oh Uram. Te elhallgatván a’ te Méltóságodat, és a’ te Nevedet, nagy veszedelemre tetted ki a’ te Tiszteletedet. (fényességedet) És én – – – De itt űlj le, és tsendes Ortzával hallgasd az én Érzéseimet.

JÁRBÁS Szólj: rád hallgatok. (Leűl Járbás és Dídó.)

ENÉÁS Engedd meg, hogy már – – – (el akarván menni.)

DÍDÓ Állj meg és űlj le. Nem fognak nagyonn hosszak lenni a’ te Késedelmeid. (El nem tudja majd állani.)

ENÉÁS (Állhatatosságot, óh Szívem.)

JÁRBÁS Kardra. (Míg verekednek, és Járbás hátrálgat, az ő Mórjai Segítségére jőnek neki, és megtámadják Enéást.)

ENÉÁS Jöjjön az egész Országod.

JÁRBÁS Óltalmazd magadat, ha tudod.

ENÉÁS Nem félek, méltatlan! (Az Enéás’ Társai jőnek Segítségére néki, és megütik a’ Mórokat. Enéás és Járbás hartzolva bejőnek. Következik Dulakodás a’ Trójaiak és Mórok között. A’ Mórok megszaladnak, és a’ Másíkék őket követik. Kijőnek újra ütközve Enéás és Járbás, a’ ki elesik.) Már elestél, és meg vagy győzve. Vagy te engedj nékem. Vagy általszúrom azt a’ Szívet.

JÁRBÁS Hijjába kéred azt.

ENÉÁS Ha a’ haragudott Gyözőtől nem kérsz Kegyelmet.

JÁRBÁS Kövesd a’ te Fátumodat.

ENÉÁS Így: hallj meg – – – De mit tsinálok? Nem: élj: hijjába próbálod az én Szívemet ezzel az eszelős Dagállyal. (elmegyen.)

JÁRBÁS Megvagyok győzve így, de nem elnyomatva. Legalább Tárgyja a’ te Haragjaidnak, állhatatlan Szerentse, Járbás nem maga fog lenni. Eggy Országlónak elesése eggy Országot egésszenn elfog nyomni.

Már a’ Járbás’ óltalmazására a’ Mórok’ Serege ezen Kőfalakhoz jött. Imhol közel az én Nagyvóltom’ Szempillantása. Hogy hívségtelen vagyok eggy háládatlan Asszonyhoz, nem, nem érzek magamba Pirúlást. Így bűntetem meg Igazságtalanságát annak, a’ ki soha sem adott eggy Jutalmat az én Hívségemnek.

JÁRBÁS Kövessetek engemet, óh Társaim: a’ Királyházra, a’ Királyházra. (Ozmídás elébe megy, a’ nélkűl hogy őtet látná.)

OZMÍDÁS Hallod, Uram. A’ te Seregid ^* készenn vagynak; és ideje végre, hogy bosszúld meg a’ te Győztetésidet.

JÁRBÁS Menjünk, Barátaim: (a’ nélkűl, hogy fülét tartaná Ozmídásnak.) nem tűr késedelmeket az én Dühösségem. (elakarván menni.)

OZMÍDÁS Állj meg.

JÁRBÁS Mit akarsz? (haraggal.)

OZMÍDÁS Jéh, ne felejtsd, hogy az én Hűségemnek tartozik a’ te Szereteted eggy Jutalommal.

JÁRBÁS Az igazságos: menjenis előtte a’ te Jutalmad az én Bosszúállásomnak.

DÍDÓ^*

Hiányzik a beszélő neve. [em.]

Nem elég? akarod hogy én Kérő is legyek? Igen is: az én Bajaimnak kérek Járbástól megújúlást: Járbástól Könyörűletessségűl a’ Halált kérem.

JÁRBÁS (Engednek az én Haragjaim.)

SZELÉNE (Igaz Istenek, Kegyelem!)

OZMÍDÁS (Segítséget, óh Istenek!)

JÁRBÁS És valóba Dídó, és valóba olly barbarus nem vagyok, a’ millyennek te engemet hiszel. A’ te Sírásodonn szánakozom. Jer velem. A’ megbántásokat én néked megbotsátom, és mint Mátkámat vezetlek téged a’ Nyoszolyába, és a’ Királyszékbe.

DÍDÓ Én Mátkája eggy Tirannak, eggy gonosznak, eggy kegyetlennek, eggy árúlónak, a’ ki nem tudja, mi a’ hívség, nem esmeri a’ Kötelességet, nem gondol a’ Betsűlettel? Ha én olly alávaló volnék, igazságos vólna az én Sírásom. Nem: az én Boldogtalanságom még annyira nem ment.

JÁRBÁS Még ^* Illy nyomorúlt Állapotbannis ingerlesz? Héj: én híveim menjetek: neveljétek a’ Lángokat. Eggy Pillantásbann dúljátok széljel Kártágót, és ne maradjon ott nyoma Lakosnak, a’ ki azt tapodja. (Elmegy két sereg.)

SZELÉNE Szánd meg a’ mi nyomorúságunkat.

JÁRBÁS Most mondhatsz már méltánn engemet Tirannak. „Hamuba fog esni kevés idő alatt a’ te születő Birodalmad, és esmeretlen fog az Utazónak lenni Kártágó. Ha néked az én Botsánatomnál kevésbbé keserű a’ Halál, nem érdemlesz, kevély, segedelmet, vagy Könyörűletességet.”

OZMÍDÁS Engedj Járbásnak, óh Dídó.

SZELÉNE Tartsd meg a’ magadéval a’ mi Életünket.

DÍDÓ Tsak az árúló ^* Enéás megbosszúllásáért, a’ ki első oka az én Bajaimnak, szeretném én szívni az éltető Levegőt. Ah, tsinálja meg legalább a’ Szél, tsinálják meg legalább az Istenek az én Bosszúállásimat: és villámok, és mennykövek és forgószelek és Zivatarok tegyék a’ Levegőt, és a’ Habokat néki halálosokká. Menjen bujdosóúl, és egyedűl; és az ő Szerentséje olly iszonyú legyen, hogy kéntelenítessék irígyelni az enyímet.

SZELÉNE Jeh, mértékeld a’ te Haragodat! Énis imádom őtet. És tűröm a’ magam Kínját. ^*

DÍDÓ Imádod Enéást?

SZELÉNE Igen; de te érted.

DÍDÓ Ah, hitetlen, te rívalissa az én Szerelmemnek?

SZELÉNE Ha rívalis vóltam, okod nints – – –

DÍDÓ Fuss szemem elől: ne neveld többé Kínjait eggy kétségbe esett Szívnek.

SZELÉNE (Szegény Asszony, hová viszi őtet a’ fátum!)

OZMÍDÁS Nevekednek a’ Lángok, és te a Futásról nem gondolkodsz?

DÍDÓ Vagynak még több Ellenségim? Enéás engem elhágy: Szelénét hivségtelennek találom; Járbás engem bosszant: és engem elárúl Ozmídás. De mit tselekedtem istentelen Istenek? Én nem fertéztettem meg idegen (szentségtelen) áldozatokkal a’ ti Óltáritokat: sem soha tisztátalan lángokkal nem füstöltettem azokat a’ ti bosszantástokra. Hát miért esküszik öszve az egész Ég én ellenem, az egész Pokol?

OZMÍDÁS Ah, gondold meg magadba, hogy ne bosszantsd az Isteneket.

DÍDÓ Mitsoda Isteneket: Tsak haszontalan Nevek, álmodott Kimérák, vagy igazságtalanok.

OZMÍDÁS (Irtózom illy nagy Vétekre, és őtet elhagyom.) (Elmegyen. Leesnek némely Fábrikák, és láttatnak nevekedni a’ Lángok a’ Királyházba.)

Ah, mit mondottam boldogtalan? Mitsoda szörnyűségre vont engem az én ^* Dühösségem? Óh Egek! Nevekedik az Irtózás. Akárhol nézem magamat, de jön a’ Halál, és a’ Rettegés Szemembe: reng a’ Királyházam, és leomlással fenyegeti Szeléne, Ozmídás: ah, mind, mind engedtek az én hívtelen Sorsomnak: nints a’ ki nékem segítsen, vagy megöljön.
„Megyek – – – De hová? Óh Egek! Megállok – – – De azutánn – – – Mit tsinálok? Tehát meg kell már halnom nem találván Könyörűletességet? És van illy nagy alatsonyság az én Szívembe? Nem, nem: haljunk meg: és a’ hitetlen Enéásnak legyen az én Fátumomba eggy halálos jövendő jelentője az ő Útján. ^* Rohanjon le Kártágó; égjen meg a’ Királyház; és legyen annak Hamva az én Temetőm.”
(Ez utolsó Szókat mondván fut Dídó lebuktatni magát kétségbe, és Dühösségbe esve a’ Királyház’ égő omladékiba; és elvész a’ Lángok’, és Szikrák’, és Füst’ gombolyagjai között, mellyek felvetődnek az ő Leesésével.)
(Épenn abbann az Időbenn az utolsó Horizontól kezd a’ Tenger duzzadni, és nyomúlni lassan a’ Királyház felé, melly egészenn bé van árnyékozva alólról setét Felhőkkel, és szekundálva zörgő dörgő Szinfónia’ Lármájától. A’ Tűzhöz való közelgetéskor a’ Tűz nagyobb Ellenállásához proportionate, inkább nevekedik a’ Vizek’ Erőszakja. A’ Habok’ dühös Hánykódása: azoknak eltöredezése és szürkülése az előttök lévő Dűledékek’ ellenkezésébenn: a’ Menydörgések’ sűrű ropogása, a’ Villámok megszaggatott világa, és az a’ szüntelen való tengeri Bőgés, melly eggyütt szokott a’ Zivatarokkal járni, előadják a’ két ellenséges Elementumók megátalkodott Visszálkodását.)
(Végtére egészenn erőt vévén az elaludt Tűzönn a’ győzedelmes Vizek: kiderűl az Ég véletlen: eloszolnak a’ Felhők: víggá változik az írtóztató Zinfónia: és a’ már megengesztelődött és tsendes Habok’ Kebeléből felemelkedik a’ Neptún’ gazdag és fényes Palótája. Annak közepébenn űlvén az ő fényes Tsigahéjjába, vonattatván a’ Tengeri Monstrumoktól, és körűlvétetvén a’ Néreisek’, Szírenek’ és Trítonok’ nyájas seregeitől, megjelenik az Isten, a’ ki rátámaszkodván a’ nagy Háromágúvillára a’ következő renddel szól.)

NEPTÚN Ha a’ régi Visszálkodásra vissza térni látjátok, jóltévő Tsillagzati az Ibéria’ Egének, ez Naponn az Elementumokat; azon ne bámúljatok. Egyenlő Érdemnek ríválissává tesz minket a’ Tiszteletnek jeles vetélkedése. Ha a’ Vetélkedő Vulkán itt az ő Gyúladásit ^* Nézeti ti véletek, mi okonn kellene ^* illy nemes Nyereséget tőlem, ^* a’ Vizek’ Istenétől ^* elpatvarkodni? Miért kellene engednem? Ha ő mennydörög ollykor a’ Mezőbenn az üreges Rezekből a’ ti Haragotoknak hív telyesítője lévén; a’ ti Igazságtoknak énis mindenkor hív telyesítője hordozom a’ távolvaló Világoknak a’ ti Törvényiteket: és azoknak visszahozom Kivánságikat. A’ honnan méltánn kívántam a’ Ditsőség’ eggy Részét: a’ honnan méltánn kénszerítettem a’ felséges Tzivódásbann ^* agyarkodni az én Szélvészeimet az én Oltalmazásomba. Hallgassatok, óh én Szélvészeim, a’ Királyszék Lábainál, most mikor a’ Rívalis nékem engedte a’ pálmát. És az Ibériai Tsillagoknak szerentsés tündöklésekre minden Országi a’ Tengernek térjenek vissza Tsendességre.