Amott a’ tsendes völgy’ ölében,
Hol zúgva görg a’ vízkövets;
A’ parton lengett a’ fövenyben
Egy Nefelejts.
Ah! benne, ammint rám mosolyga,
Laurámnak láttam kék szemét,
A’ harmat éppen rá hullatta
Gyenge tejét.
Két tsöppet láttam, mint remegtek,
Oh kedves képzet! szép ölén;
Egymásba végre mint peregtek
Sík levelén.
Ezt, Laura! néked hogy letörtem,
Sohajtva mondtam: Nefelejts!
Ah! minden a’ te szíved nékem:
El ne felejts!