Míg súgva kóvályog az estvéli szél,
ʼs hunyorgva le-lankad aʼ róʼsa-levél;
Sír Laura, ʼs az érre le-szegzi szemét,
melly gyorsan el-hordgya előlle vizét.
„Ah! így fut előllem az édes öröm,
„miólta szerelmemʼ epével ölöm.
„Meg-törte, az Álnok! örökre hitét.
„Örökre! Mert másnak el-adta kezét.”
Ezt mondgya zokogva, ʼs egy dombra le-dől,
hol lelke aʼ szótlan kesrvnek hevől.
Óh Lyányka! mit bánod eʼ Tsalfaʼ kezét?
Nem érez az, aʼ ki el-játsza hitét.