Magyar Museum

Nyitólap

Első kötet

Második kötet

Mellékletek

Függelék

Irodalomszemléletek a Magyar Museumban

Jegyzetek

Mutatók

Fakszimilék

Forráskiadvány

Társportálok

BÉ-VEZETÉS.

Szövegforrás

MM. 1. III-XXIV.

1788

kritikai szöveg
a forrás keletkezése

HA erre az utólsó két tíz esztendőre, mellyben Hazai Nyelvünket betsűlni ’s mivelni kezdettük, és azokra a’ munkákra tekéntünk, mellyek az-ólta sajtóink alól ki-jöttek: nem lehet valamennyire nem vígasztalódnunk. Úgy tetszik, mintha egyszerre ébredtünk vólna fel hoszszas mélly álmunkból; vagy-is inkább, mint-ha egyszerre szabadúltak vólna fel kezeink a’ lántzok alól, mellyek alatt esztendő-százoktól fogva senyvedtenek.

NEM szükség ebbéli szabadúlásunknak hátráltató okait nagy szorgalmatossággal keresnünk. Friss emlékezetben lehetnek még nállunk azok a’ számtalan véres viszontagságok, mellyek Nemzetünknek nem tsak egyéb értékeit, de még elmebéli tehetségeit-is, le-köttve tartották. Az örök végzések tsak azért látszattak Nemzetünket szűlő földgyéről e’ tájakra még egyszer ki-hozni, hogy újjonnan-nyertt Hazájának mezeit szüntelenűl ellenségeinek, ’s önnön fijainak vérével öntözze. Nem az egy Mohátsi ütközet az, mellyet itt értünk; népetlen pusztáink még ma-is emlékeztetnek bennünket ama’ gyászos időkre, midőn édes Atyáink, Hazájok’ ’s szabadságok’ óltalmazása közben, halmokra húllottak. Ha-mikor az öldöklés meg-szűnt, ’s Mársnak^* dühössége le-tsillapodni látszott, az nem a’ békesség’ szeretetéből, hanem az ellen-feleknek el-erőtlenedéséből származott. Szomorú békesség! melly Hazánknak tsak azért engedtetett, hogy szenvedett kárát sírathassa, ’s meg-maradott gyermekeit új veszedelmekre készíthesse!

„Örökös háborúk birták századait,

Nemes vére festé Dunája habjait!”¹

Ányós.^*

Az idézet Ányos Pál A szép tudományoknak áldozott versek című 1780-as művéből való.^*

MÉG tovább ment a’ belső egyenetlenség, mellynek ragadó mérge meg-vesztegetvén Nagyjainknak szíveket, szűntelenűl Hazánk’ kebelét szaggatta.

IDE járúlt az Országokat-pusztító Vallásbéli Versengés, melly Magyarainkat, mint ellenségeket, egymásba-vesztvén, önnön magok által emésztette.

KÖNNYEN el-gondolhatni, hogy az illyetén vérengző időkben, az olaj-fa’ békes árnyékát-szerető szelíd Músák közöttünk nem igen múlathattak.

IGAZ ugyan, hogy Hunyadinak^*fényes uralkodása alatt, Buda a’ Tudományok’ virágzása által még a’ fegyver-zörgés köztt-is egészsz Európát maga’ tiszteletére ragadta; sőt igaz az-is, hogy önnön az – Attila’^* idejében-is vóltak Tyrtaeusink^*’s Bárdussaink,^*

„A bárdok vagy bárdusok olyan különös rendbéli emberek voltak az északi népeknél, kik, hívataljok szerént, azoknak jeles cselekedeteiket énekelve magasztalták, versekbe foglalták, s e’ szerént emlékezeteket a’ később időkre által küldötték” – írja Batsányi 1789-es Osszián-fordítása, a Kárthon előbeszédében. (Lásd II.3.VIII.)

kik a’ Magyar fegyver’ diadalmait énekekkel magasztalták, ’s nevekedő Vitézeinket Attyaik’ követésére, ’s Hazájok’, szabadságok’ védelmére, gerjesztették. De ritka jelenések vóltak ezek, ’s nem állandók; jelenések, mellyek néműnémű-képpen tsak azt látszattak mutatni, mitsoda nagy mértékben vettük a’ Természet’ ajándékát a’ Szépnek és Jónak érzésére, ’s el-fogadására; és mitsoda nagy magasságra nem juthatna Nemzetünk, ha Mársnak vérengző mezeit el-hagyván, a’ Músáknak áldozhatna. –

BÓLDOG emlékezetű Aszszonyunk’^* királysága alatt kezdettünk végre meg-pihenni; és ekkor ugyan úgy látszott, mintha nyelvünknek-is fel akart vólna régen óhajtott, de soha többé nem reménylett hajnala derűlni. Az ellenkező Végezéseknek itt-is másként tetszett! A’ Deák Nyelv, melly első közinkbe való hozattatásakor, valamint egyéb Napnyúgoti Nemzeteknél, szükséges vólt, úgy el-hatalmazott, hogy miatta édes Anyai Nyelvünk, tulajdon maga hazájában, méltatlanúl meg-vettettnék, ’s le-nyomattattnék. – A’ Deák Nyelven írattattván Törvényeink, azonn folytattattván köz-dolgaink: tanúlására fordítottuk leg-szebb ideinket. Iffiaink húsz, harmintz esztendős korokban, alig mentek tovább a’ Rhetoricánál, az az, nem tanúltak egyebet Deák szónál; és így mikor, anyai nyelvökön tanúlván, már tudományra juthattak vólna, akkor kezdették először hallani, miként kellessék gondolkodni. – A’ Nemzetnek az a’ része továbbá, melly a’ Deákot nem értette, nem tanúlhatott, ’s következés-képpen, tudatlanságában maradott; a’ nélkűl, hogy reménysége lehetett vólna, belőlle valaha ki-gázolni.

NYELVÜNKNEK alkalmatos vóltát ugyan régen meg-esmérték Hazánk’ fijai; sőt Albricusnak, Seraphim Esztergami Ersekhez írtt, ’s azutánn Kálmán Király’ Törvénnyei eleibe függesztett Leveléből,^*

Kálmán király (1074 k. –11;1116) Albricus (Alberich) Benedek-rendi német papnak az 1096-os magyar országgyűlésről Szerafin esztergomi érseknek küldött tudósításáról van szó.

úgy lásztik, mint-ha Törvényeink már akkor Magyarúl írattattak, és Deákra (talám azért, hogy az ő-előtte éltt Királyok alatt tett Rendelésekkel egy nyelven lennének) Albricus által fordíttattak vólna,²

Colomanni Decr. L. I. §. 6. „Non in hoc opere proprii arbitrii vestigia figo: verum praeuiis alieni itineris visibus insisto” etc. – és §. 16. „Verum tamen tu, mi Domine! qui in huius populi linguae genere minus promptum me consideras, si quid calamus a suscepti itineris tramite declinauerit” etc. – –^*

A lábjegyzetben idézett latin szöveg magyarul: „Könyves Kálmán Törvényei – I. Könyv Elöljáró beszéd Serafin esztergomi érsekhez. 6.§ Én e munkában nem saját szándékomat követem, hanem idegen útnak követem útmutató jeleit… és 16.§. De mégis, te, uram, ki tudod, hogy én e nép nyelvében kevésbé vagyok járatos, ha tollam a felvállalt útiránytól elhajlana…”

de vagy a’ fellyebb-említett számtalan viszontagságok nem engedvén, vagy Eleink az ollyantén újjítást még akkor veszedelmesnek állítván: a’ már egyszer bé-vett ’s jóváhagyott rend-tartást változtatni nem akarták. Tudóssaink, egész a’ mí időnkig, mindent Deákúl írtak, ’s sajtóink alól Imádságos Könyveknél, Szentek’ Életénél, Halotti Prédikátziók’ ’s Verseknél egyéb alig jövén-ki, úgy látszott, mint-ha itt a’ Magyar Iróknak gát vettetett vólna.

NEM vólt tudni-illik Királyi Udvarunk, hol Nyelvünknek bötse lett vólna. A’ Fejedelem mindenkor példája a’ Népnek. Míg Bétsben I. Jósef^*alatt tsak Olaszúl, VI. Károly^*alatt Spanyolúl, I. Ferentz,^* mint született Lotharingus alatt, többnyire Frantziáúl szóllottak: nem lehetett bötse a’ Főbb Rendnél a’ Haza’ nyelvének. – A’ Frantzia Nyelvnek tsak egy XIV. Lajos,^* a’ Németnek tsak egy II. Jósef^*kívántatott: ’s íme! leg-ottan egész Európában el-terjedni, ’s magoknak örökös szállást verni látod. –

HA a’ mi Magyar Nagy Lajosunk-is^* hajdan szélessen terjedett birodalmaiban, a’ törvény székeknél a’ Deák helyébe a’ Magyar Nyelvet helyheztette vólna; ha Hunyadi Máttyásnak olly nagyon, és valójában méltán, el-híresedett Udvara, Magyarúl beszéllvén, Vitéz János³

Janus Pannonius.Úgy írják, hogy Vitéz János^*valójában egy Magyar Grammaticát készített légyen; de a’ melly a’ mostoha idők miatt el-veszett. ^*

Itteni azonosításuk tévedés, ezt utóbb javította is Batsányi (Vitéz helyett Cesingét írva, BJÖM. II. 93.). Az az információ, hogy Janus Pannonius írt egy Magyar Grammatikát széles körben elterjedt volt, de a mű nem maradt fenn, s az sem bizonyos, hogy egyáltalán létezett.

’s több akkorban virágzott nagy Férjfiak, munkáikat Magyarúl írták vólna; ha Törvénnyeink, köz-dolgaink, pereink, Oskolai könyveink ugyan-azon Magyar nyelven készűltek vólna:⁴

Hogy ezek, valamint szintén más Nemzeteknél, nállunk-is mind bé-tellyesedhettek vólna, bizonyítttyák Vármegyéinknek régibb Jegyző-Könyvei; némelly Társaságoknak törvény-szabásai; meg-avúltt pereink, ’s az azokban hozatott itéletek; bizonyos vitézi meg-szóllítások, ’s t. aff.

bóldog Isten! mire nem mehettünk vólna! mennyire nem külömböznék állapotunk mostani sorsunktól! – – De ne gondollyunk erre, majd véres könyvbe borúlnak ismét ortzáink! Mit használ úgy-is a’ lehetetlenségről álmodoznunk? – Lássuk inkább, mire mehetnénk még mostani erőnkkel. Lássuk a’ mái tudós Nemzeteket, mitsoda eszközök által jutottak arra a’ magasságra, a’ holott most vagynak; és kövessük mí-is, a’ mennyire környűl-állásaink engedik, nyomdokikat.

EL-ÜZETTETTVÉN Mahometnek^*győzedelmes pogánysága által Hellespontus’^*partyairól azok a’ tudós Férjfiak, kik ottan még valamelly kevés számmal lappangtanak, Napnyúgotra jövének kenyeret ’s bátorságot keresni. Kevés idővel történt ez-előtt a’ Könyv-nyomtatásnak fel-találása.^*

Johannes Gutenberg (1397 k.–1468) 1440 k. találta fel a cserélhető betűkkel történő könyvnyomtatást.

– Tudva vagyon, mitsoda nagy változásokat vonszott ez a’ két nevezetes történet az egész Napnyúgoti Nemzetek’ erkőltseiben maga utánn. A’ Római ’s Athénabéli elmének, ékessen-szóllásnak, bőltsességnek drága kíntsei setét fogságokból egyszersmind világosságra vitetődvén, az újra fel-éledő jó-ízlés olly nagy győzedelmet vett töstént a’ Klastromi^* Oskoláknak kedvetlen taníttásin, hogy Európának a’ leg-mostohább Ég alatt fekvő Nemzetei-is illendőbb érzésekre, nemessebb indúlatokra hozattattnának. Mennyivel az olvasás’ és írás’ mestersége, melly mind-addig tsak a’ Papság’ számára tartatott titok vólt, minden Rendekre jobban-jobban ki-terjedett; mennyivel a’ Tudós Régiségnek Történet-íróji, Kőltőji, és Bőltselkedőji közönségesebben, ’s óltsóbban olvastathattak: annyival inkább nőtt naponként a’ Tudományok’ kedvellőjinek-is száma; el-annyira: hogy kevés idő alatt a’ Világiak-is szebb ’s tisztább derűletre kapnának, hogy-sem az a’ homályos tsillám vala, mellyet eddig a’ Papi Rendnél a’ leg-tisztább nap-fény gyanánt árúltanak.⁵

Iselin über die Geschichte der Menschheit VIII. Buch 14. Hauptst.^*

Isaak Iselin (1728–1782) idézett műve: Geschichte der Menschheit (1764).^*

Igy lett-meg ismét a’ Tudományoknak helyre-hozatása; minek-utánna több száz esztendőkig egész Napnyúgot a’ tudatlanságnak leg-vastagabb setétségében senyvedett vólna.

A’ Régieknek Irásai teli források gyanánt szolgáltak az Újjaknak. Példáúl vették magoknak az Olaszok, Frantziák, és Anglusok őket, ’s a’ mennyire tsak lehetséges vólt, magokévá tévén gondolkodásoknak módgyát, hasonló tökélletességre törekedtek.

Az Este Háznak,^*Mediciseknek,^* és X. Leo^* Pápának nagyságos párt-fogása ’s adakozása, Olasz Országot ismét a’ Tudományok’ bőltsőjévé tette. Ezek az egész Emberi Nemzetnek Jóltévőji olly magasra emelték ez által Hazájokat, a’ hová önnön maga Görög Ország tsak Perikles’^*és Demosthenes^*fényes napjaiban; az hajdani Róma ellenben még Augustus’^*idejében sem emelkedhetett.⁶

Iselin über die Geschichte der Mensch. VIII. Buch 15. Hauptst.^*

Dante^*vólt első, ki az ő bájoló Versei által az Olasz nyelvet Hazája’ fijaival meg-kedveltette. Azutánn jött a’ 14dik Százban Petrarcha.^*Azutánn, Ariosto,^*Tasso,^* Sannazár^*’s több örök nevezetű Férjfiak, kik az Olasz nyelvet fel-állították.

A’ Mediciseknek, ’s X. Leo Pápának ditső példája fel-gerjesztette I. Ferentz^*Frantzia, és VIII. Henrik^*Anglus, Királyokat-is; kik azoknak’ tiszteletre-méltó nyomdokaikat követvén, által-vitték Országaikba a’ Tudományokat, mellyek még addig tsak az Olasz főldet látszattak kedvellni.

EKKOR virágzottak osztán a’ Frantziáknál Marot,^*St. Gelais,^* Montagne,^* Ronsard^*noha tsak ugyan IV. Henrik’^*uralkodása’ vége felé jelent-meg még-is Malherbe,^* kit első jó Frantzia Poétának, tarthatni.⁷

Lásd a’ Sans-souci Philosophust^*^*

II. (Nagy) Frigyes (1712–1786), aki e nevet Potsdam melletti kastélyának nevéről kapta (sans souci: ’gond nélkül’). Említett műve: De la littérature allemande (1780)

a’ Német Litteraturáról:kiváltképpen Boileaut^*^*

A másik említett szerző Nicolas Boileau-Despréaux (1636–1711), akinek Art poétique(1674) című művére történik utalás.

az l’Art. Poetiqueben.^*

E részlet megszövegezése hosszas levelezést követően vált véglegessé, mert először e helyen Batsányi egy egészen ellentétes értelmű megfogalmazása szerepelt. Az 1788. április végén megkapott szövegre Ráday megjegyzéseket tett, erre Batsányi május 13-án reflektált, s kérte Ráday további közreműködését a szöveg jobbításában. A most szóban forgó helyet illetően megadta forrását: „Az a’ Citatio tsak azt illeti, a’ mit Malherberől mondottam, hogy tudniillik őtet inkább tsak Verselőnek, hogy sem igaz Poétanak tarthatni; és én ezt tsak ugyan Friderik utánn mondottam; a’ mint hogy ő példát-is hoz elé, a’ melly állítását bizonyíttya. Azonban ezt-is tellyesen Nagyságod tetszésében fog állani, meg-tartani, vagy kihagyni.” (BLev. Molnár 86.) Ráday Kazinczy útján válaszolt, közölvén levelében további újabb francia szakirodalmi vélekedéseket is Malherbe-ről: „Batsányi Uramnak válaszoltam ugyan már két levelére, de igéretem szerént még egy válaszszal tartozom; most útolsó levelének némelly tzikkelyei közűl egyikre tsak azt válaszolom: Hogy a’ Prussiai Király éppen Malherbe iránt itélettételében hibázott, Boileaunak Malherbe iránt való értelmét nem elég világossan adván elő: mert ha versificateuron tsak vers koholót, vagy Vers kovátsot ért, ugy az Judiciumában felette hibáz: ha pedig azt érti rajta, hogy Malherbe volt az leg első, a’ ki a’ Frantziákat nem tsak jó, hanem szép és ékes hangú verseket irni tanitotta, úgy az ő itélet tétele az Boileau[é]-val meg edgyez.” (1788. június 2., KazLev. I. 182.) A végleges szöveget ilyen értelemben írta át Batsányi: „Kazinczy Uram közlötte véllem Nagysád’ Levelét Malherbe iránt. Én könnyen Nagysád’ részére hajlottam, így végződhetik a’ periodus: kit első frantzia Poetának tarthatni.” (Batsányi Rádaynak, 1788. június 23., BLev. Molnár 87.)

Későbben jöttek azutánn a’ Frantzia Nyelvnek Attyai, Corneille,^* Racine,^* Despreux,^*Moliere,^*la Fontaine,^* Bossuet,^* Flechier,^* Pascal,^* Fenelon,^* és mások kik, XIV. Lajos’Százát olly fényessé tették, ’s nyelvöket egész Európával meg-szerettették.⁸

A’ Nantesi Parantsolatnakmeg-változtatása,^*

A nantes-i ediktum (1598) a protestánsokkal szembeni vallási türelmet hirdette, ennek visszavonása (1685) következtében két-háromszázezer ember hagyta el Franciaországot.

ez a’ haldokló Babonának utólsó próbája, nem keveset használt a’ Frantzia Nyelvnek, ’s a’ Tudományoknak terjesztésére. Azok a’ nemes Bújdosók, kik a’ vak buzgóság miatt hazájokat el-hagyni kénteleníttettek, Európában széllyel-terjedvén, ’s a’ Tudományokat, mesterségeket, szorgalmatosságot, és szelíd erkőltsöket magokkal vivén, azon országnak, a’ mellyben le-telepedtek, tulajdonivá tették.

ÍGY lettek osztán Angliának-is Spenser,^* Shakespeare,^* Waller,^* Dryden,^* Milton,^* Pope,^* ’s több olly halhatatlan Férjfijai, kiket Britanniának szerentsés szigetei Világunknak adtanak. –

LEG-UTÓLSÓK vóltak ezen Tudós Nemzetek között a’ Németek, kiknek majd hasonló akadályokkal kelletett küszködniök, mint mí-nékünk. A’ Német Litteraturának nevezetesebb idő-szakaszsza a’ most-folyó Száznak tsak negyedik tízével kezdődik. Bodmer,^* Breitinger,^*és Haller^*eleget fáradoztak ugyan már az előtt, de nem találtak akkor még követőket. Az ötödik tízben szövetkeztek-öszve egész Német Országon a’ leg-szebb Lelkek, nyelvöknek mivelésére, ’s a’ Tudományoknak terjesztésére. A’ hatodikban és hetedikben mind többen-többen lettek; és így hová tovább, mind inkább gyarapodott nyelvök ’s Tudománnyok, el-annyira, hogy ma a’ Litteraturának akármelly nemében, bátran a’ leg-nevezetesebb Európai Tudós Nemzetekkel vetekedhetnek. –

A’ tanúlttság’ ’s világosságnak terjesztésére leg-nagyobb segélytségűl szolgáltak mind ezen Nemzeteknek az Academiák és Tudós Társaságok; mellyek Európának majd minden nevezetesebb Városaiban fel-állottak. Azok a’ szerentsés Lelkek, kik a’ Természet’ ajándékiból más ember társaiknál bővebb mértékkel nyertek, Társaságokat kötöttek, hogy egygyeztetett erővel annál foganatosabban űzhessék a’ setétséget, melly környéköket borította. A’ honnét a’ következett, hogy ezen Tudós Gyűlekezetekbe a’ Szépnek és Jónak igaz szeretete minden Rendbéli nagy embereket egybe-hozván, a’ betsűletre való vágyakodás még a’ leg-restebb elméket-is nemes vetélkedésre gyúllasztotta. – Meg kell itt azonban jegyeznünk, hogy mindenkor a’ Poézis vólt minden egyéb mesterségek közzűl leg-első, melly a’ Nemzeteket vadságokból ki-vetkeztetvén, a’ méllyebb Tudományoknak el-fogadására alkalmatosokká tette. Linusnak,^* Orpheusnak,^*’s Amphionnak^*tsuda-tételei esméretesek. A’ Poézis vólt, melly a’ népeket a’ Törvény-tévőknek el-készítette, ’s engedelmességre szoktatta. Lacedaemonban,⁹

Strabo^* X. 545. 547. óld.^*

Itt fő művére, a 17 könyvből álló Geographicára történik hivatkozás.^*

^* valamint-szintén Cretában-is,^* Versekbe foglaltattak mind az erkőltsi, mind a’ polgári törvények. Lycurgus^*Cretából Thalest^*küldötte maga előtt, hogy polgár-társait előre el-készíttené a’ Törvénynek el-fogadására, mellyet idővel eleikbe szabni szándékozott.¹⁰

Plutarchus,^* Lycurgus’ élet. 206. óld.^*

– –

IGY mentek tehát szomszéd Nemzeteink arra a’ magasságra, a’ holott most őket tündökleni láttyuk. Igy mutatták-meg az útat, mellyen kell indúlnunk, ha valaha mí-is oda jutni kívánunk.

A’ Poézisban már jó tova mentünk; és a’ Tudományoknak egyéb nemeiben-is mutathatunk munkákat, mellyek bizonyos reménységet nyújtanak, hogy nem sokára fel-virradnak a’ mi régen-vártt napjaink-is. Szükségtelen itt azokat a’ nemes Hazafiakat említtenünk, kiket háládatos maradékink tisztelettel neveznek majd gyermekeik előtt. Annál nagyobbak ezeknek érdemeik, mennél nehezebbek ’s számosabbak valának az akadályok, mellyeket meg-haladtak.

TSUDÁLKOZÁSRA méltó dolog bizonnyára, ha el-gondollyuk, hogy fellyebb-említett környűl-állásinkban, a’ meg-nevezett tudós Nemzetekhez-képpest, tsak ennyire-is érkezhettünk. Azoknál, a’ nevezetesebb Irók nem tsak a’ Fejedelemnek ’s ország’ Nagyjainak pártfogása ’s adakozása által ébresztetnek a’ nyelvnek ’s Tudományoknak gyarapíttására, hanem még azok az elmék-is, mellyek a’ szerentsének szűk ajándéki miatt külömben setétségben senyvedni kénteleníttetnének, segítséget, ’s első probájok’ ki-botsáttásával-is gazdag jutalmat, ’s ditséretet nyernek; és e’ szerént; nem tsak a’ halhatatlanságnak, hanem az élelemnek keresése által-is, ösztönöztetnek.

MÍ mind ezek nélkűl szükölködünk. A’ mí Íróinkat, nem Nagyjainknak meg-külömböztetése, nem a’ jutalom, nem az el-híresedés, hanem egyedűl tsak a’ köz-haszonnak keresése, ’s a’ Hazának szerelme, gerjeszti.

IZZADVA szerzett Munkáinkat, nem elég, nyerekedő Nyomtatóinknak ingyen által-engednünk; azt kívánnyák, hogy ezenn-fellyűl a’ nyomtatást-is pénzünkkel fizessük.¹¹

Úgy tudósíttya egy a’Magyar Közönséget,hogy Hazánkhoz viseltető különösnagy szeretetéből,’s a’ Köz-Jónak elő-mozdíttásához való nagy buzgóságából,Tudósainknak nyomtatásra-méltó munkáikat ingyenmagára vállallya, ’s a’ maga’ kőltségén ki-nyomtattya – prenumeratioért! ^*Így bitangoltatnak számtalanúl a’ leg-szentebb dolgoknak nevei a’ leg-alatsonabb szándékokból!

HA ezt a’ nagy külömbséget, mondám, el-gondollyuk: nem lehet Iróinknak szerentsés fáradozásin, ’s nyelvünknek szemlátomást való gyarapodásán nem tsudálkoznunk, ’s szívünkből nem örvendeznünk.

NEM azt állíttyuk ez által, mint-ha Munkáink minden fogyatkozásoktól, kivált belső érdemeikre nézve, menttek vólnának. Koránt-sem. Leg-nagyobb fogyatkozásunk vólna, gántsainkat meg nem esmernünk. De ez nem-is lehetett még eddig másképpen. Plautusnak^*és Enniusnak^*ideje nem hozott mindgyárt Tibullust^*’s Horatiust;^* ’s a’ mikor Róma Catullust^*és Virgiliust^*mutatott, Caesiussa^*’s Baviussa-is^* vólt. –

AKKOR közelíttünk majd leg-nagyobb lépésekkel a’ tökélletességhez, ha több tudós Magyarok egybe-állván, Nyelvünknek ’s Tudományainknak elő-mozdíttására Társaságot szereznek. E’ végre állott-fel a’ Frantziáknak Nyelv-mivelő Társaságok; és Olasz Országban az Academia della Crusca,^* mellynek fő tárgya a’ nyelvnek fenntartása, ’s az írás módgyának tisztasága. –

SZÜKSÉGÜNK vagyon mí-nékünk illyen egy Társaságra; melly mind a’ maga tagjait kőltsön segítséggel, mind egyéb Magyar Írókat hasznos tanáts-adással a’ Tudományoknak Hazánkban való terjesztésére, ’s az anyai nyelvnek szépíttésére, serkentse, és ösztönözze; a’ közre-botsátott munkákat próba-kővére húzván, a’ józan Criticának szövétnekével,^* minden részre-hajlás nélkűl, meg-visgállya; a’ mi azokban követésre méltó, vagy távoztatni való, ki-mutassa; és e’ szerínt Hazánk’ fiait a’ Szépnek és Rútnak, az Igaznak és Nem-igaznak, a’ Tökélletesnek és Hibásnak meg-külömböztetésére, ’s eleven érzésére vezérellye.

DE mindenek felett szükséges vólna, hogy az a’ Társaság egy ollyan Nyelv-könyvet dolgozna-ki, mellyben minden Magyar szók, és szóllás’ módgyai fel-találtatnának; hogy azok szerént a’ Nyelvnek tisztaságát meg-itélni lehetne. Számtalan Magyar szók találtatnak Hazánknak környékiben, mellyek a’ második, harmadik Vármegyében már érthetetlenek; ’s a’ mellyeket írásainkban gyakorta tsak azért nem alkalmaztathatunk, mivel azok vagy esmeretlenek, vagy leg-alább határozatlan értelműek. Mennyi számtalan szavaink vagynak, mellyek Páriz-Pápaiban^*

Pápai Páriz Ferenc^* (1649–1716) szótárára történik utalás.^* A lábjegyzetből már a nyomtatás és korrektúra stádiumában –mint Ráday Gedeon írja Kazinczynak – „egy citatio az én tanátsomból mostis ki-maradott. Azon citátió pedig ebből áll, (mert a’ citált Könyv Auctora mostan eszemben nem jut) az hol az mondatik, hogy az Német nyelv sokat köszönhet az Bremai Beytragoknak: itten az dolog maga, úgymint a’ Beitragrúl való emlékezés meg maradott, hanem egyedűl a citált Auctor nevét hagyattam ki még az előbbeni árkusban két okokból. 1-o: Mivel szégyen vólna minékünk tsak 788. ki jött Könyvből aztat ki-tanúlnunk, minémü nagy hasznot tettek a’ Brémai Beitragok Német Országban. 2-o: Azon citált könyvetske nem vólt méltó a’ citáltatásra, ugyanis mindenütt majd nem hemseg a’ sok hiba benne, mellyet példákkalis meg tudnék mutatni. Ezen Könyvnek a’ titulussa engemetis meg tsalt, de minekutánna forgatni kezdettem, láttam az Auctornak gyengeségét a’ Német Litteraturában, és abban ejtett sok hibáit” (1788. szeptember 22., KazLev. I. 209.). A lábjegyzet második mondata Ráday Gedeontól származik. Már Kazinczynak írott, 1788. június 2-i levelében megjegyzi, hogy „Wielandis hasonló Gyűjteményeket ád ki Deutscher Mercur név alatt, mellyis már, ha jól jut eszembe, 50. kötéske jön ki, a’ melly négy különös titulus alatt négy rendes kötetben szokott köttettetni. Én mind a’ két munkát hordatom magamnak, és mondhatom, hogy a’ munkátskák ki válogatására való nézve praeferálni lehet mind a’ Múseumot, mind a Mercuriust az Bremai Beytragoknak. Eszerént méltónak itélném az kezemhez küldetett Bevezetésben felőlök emlékezetett tenni, ottan az hol a’ Bremai Beytragok emlittetnek.” (KazLev. I. 182.) Aztán ősszel, mikor már tart a nyomtatás, már idézett levelében megírja: „Az több változásokat az újonnan ki-nyomtatott Árkusokban magamis helyben hagyom, még aztatis, az hol magam, midőn az Nótában a’ Német Mercuriusról, és Museumról emlékeztem, deák szót találtam elegyiteni, noha azt Magyarúlis ki-tehettem vólna; de meg vallom, az ezen hibából esett, hogy tsak az dolgot magát tettem ki hirtelen, és mikor azt nyomtatásra adtam, el-felejtkeztem azon deák szót magyarúl ki-tenni.” (1788. szeptember 22., KazLev. I. 209.)

fel nem találtatnak? – Az illyen közönséges Nyelv-Könyvnek nem-létéből következik osztán, hogy írásainkban vagy a’ sok idegen szót halmozzuk, vagy gondolatainkat tellyességgel Magyarúl akarván ki-fejezni, új szókat koholunk, ’s nyelvünknek könnyű, természetes folyását, a’ sok delem -dalom -vány -mány, ’s több efféle idétlen hoszszú szavainkkal rútíttyuk. –

A’ míg tehát ez az óhajtott nap fel-virradna, ’s Hazánknak valamelly szerentsés környékén ollyan egy Társaság fel-állhatna: el-tökéllettük mí egynéhányan magunkban, ebbéli fogyatkozásunkat valamennyire másként ki-pótolni.

TUDVA vagyon, mennyit használnak más Nemzeteknél a’ Tudományoknak ’s Hazai nyelvnek elő-mozdíttására, az a’ végett hetenként, vagy holnaponként közre-botsáttatni szokott Írások. Az afféle Gyűjtemények, ha külömbféle válogatott jó darabokból állanak, mind a’ Nemzetnek kedvet adnak az olvasásra, mind pedig az Íróknak alkalmatosságot szolgáltatnak, holmi jeles munkátskáikat, mellyek külömben talám esméretlenűl maradtak vólna, számos kézbe, ’s közönséges esmeretségre juttatni.¹²

A’ Német Litteraturaegy illyen Gyűjtemény által jött leg-inkább virágzásba, úgy-mint a’ Bremische Beiträge^*

Bremer Beiträger, Johann Christoph Gottsched által szerkesztett folyóirat (1744–1748). ^*

által! melly Munka ennek a’ Száznak ötödik tízében kezdődött, és a’ Német Országi leg-szebb elméknek szüleményeit magában foglalta. A’ leg-újjabb illyen-nemű munkák: der deutsche Merkur,^*

Christoph Martin Wieland folyóirata (1773–1789).^*

mellyet Wieland ád-ki. Kezdődett 1773ban, és most-is folytatódik. Deutsches Museum,^*

a Magyar Museum névválasztására e kortárs folyóirat volt a legnagyobb hatással

melly leg-előszer 1776banjött-ki, ’s hasonló-képpen most-is folytatódik.

ILLYEN egy Gyűjteményt fogunk mi, M agyar Museum nevezet alatt, esztendőt által négyszer, kissebb vagy nagyobb darabokban (mert szakaszainknak vastagságát előre meg-határoznunk nem lehet) közre botsáttani. Ebbe a’ Gyűjteménybe mind azon kissebb-szabású Munkák bé-fogadtattnak, ’s közre eresztettnek, mellyek jelentett tárgyunkra, az az, Anyai Nyelvünknek gyarapíttására, ’s a’ Tudományoknak Hazánkban való terjesztésére, szolgálnak.¹³

Többnyire ugyan a’ Poézist illető Írások fognak Gyűjteményünkben foglaltattni, úgy-mint, a’ mellyek Haza Nyelvünknek gyarapíttására leg-egyenesebben tartoznak. De mivel a’ méllyebb Tudományokból-is fordúlhatnak ollyan darabok elő, mellyek ugyan-azon tárgyra nem keveset szolgálnak; tehát inkább akartunk annak tágasabb mint-sem szoros értelmű nevezetet adni. Ugyan azért fogadtuk-fel a’Museumrövid, de széles értelmű nevezetet. Annyival-is inkább, mivel avval efféle Gyűjteményekben más Nemzetek-is élnek.

Azok az érdemes Hazafiak tehát, kik valamelly munkájokat Gyűjteményünkbe iktattatni kívánnyák, azt szabad Postán, vagy valamelly más alkalmatossággal ide Kassáraa’ Magyar Museum Írójihoz útasítván, nevöknek alá-írásával, hozzánk bé-kűldhetik. – Önként értetődik azonban, hogy az ollyan Munka nyomtatásra méltó, jól ki-pallérozott, semmi személlyt vagy Vallást érdeklő versengésbe nem ereszkedett, egy szóval, minden illetlen, ’s nem a’ Nemzet’ hasznát arányzó alatson tekéntettől, mentt légyen. Ok nélkűl fogna tehát az ollyan Író reánk neheztelni, ha kinek munkáját, egy vagy más tekéntetből közre nem eresztvén, önnön maga nevének-is kedveznénk.

EZEN első Szakaszban (a’ millyen négy az esztendőnek végével egy Kötetet fog tenni) többnyire a’ mí saját munkáink foglaltatnak; melly Szakasz egyszersmind példa-is lészen, miként fogjuk dolgunknak további folytatását intézni.

REMÉNLYÜK, hogy tőllünk minden pontban tökélletes munkát mindgyárt eleintén senki sem fog kívánni. Egy illyen Munkának egybe gyűjtését, ’s helyes ki-adását, több és erőssebb vállak’ terhének esmerjűk lenni magunk-is; ’s azt-is tudgyuk, hogy erre számosabb Társaság, ’s hivatalbéli foglalatosságtól szabad tagok kívántatnak; de az a’ gondolat, hogy minden nagynak tsekély a’ kezdete, – hogy ez a’ példa talám majd másokat-is fel-gerjeszt, – hogy a’ köz-jónak szeretete kis Társaságunkhoz majd több igaz Magyarokat-is szövetkeztet, – ez a’ gondolat, mondom, sokkal édesebb reménnyel bíztat bennünket, hogy-sem akár a’ nehézségnek, ’s egyéb történhető akadályoknak el-képzelése, akár más tekéntetek, meg-határozott szándékunktól el-téríthessenek. Reménylyük azt-is, hogy, ha az Ég igyekezetünkre ollyan áldást terjeszt, a’ millyent annak ártatlansága, ’s a’ Hazának szent szeretete kíván, ennyi késedelem utánn mutathatunk valamit idővel, a’ mi régi panaszainkat enyhíthesse.

Kassán, Pünköst’ Hav. Iső napj 1788.