A’ mi időnknek vala fenntartva az a’ ditsösség, hogy benne Hazai Nyelvünk, a’ szép Tudományoknak el-terjedése által, nagyobb tökélletességre, bővségre s tisztaságra kezdjen lépni; ’s úgy tetszik ha azokra a’ munkákra tekintünk, mellyek egynehány esztendők ólta jöttek-ki sajtóink-alól, mintha egyszerre ébredtünk vólna fel hosszas mélly álmunkból. De ez a’ késő ébredés nem azt mutattya, hogy a Nemzet a’ Természettől a’ SZÉPnek el-fogadására elegendő érzékenységet nem kapott; mert Hazai Történeteink bizonyíttyák, hogy Buda a’ Hunyadi ditsősséges uralkodása alatt a’ Tudományoknak virágzásával még a’ fegyver-zörgés közt is egész Europát tiszteletre ragadta; sőt tudjuk hogy az Attila’ idejébenn nékünk is voltak Tyrtaeusink ’s Bardussaink, kik a’ magyar fegyver’ diadalmait énekkel magasztalták; akár Scythiai szokás lett-légyen ez, akár azoknak a’ Nap-nyúgoti Nemzeteknek hímezése, mellyeknél az Éneklök már akkor is kedvességben vóltak.

 Ez az El-késődésünk természetes következése vólt azoknak a’ sok HADAKOZÁSOKnak, mellyekkel Hazánk a’ régibb idökbenn tsaknem meg-szűnés nélkűl el vólt foglalva. Nem egyedűl a’ Mohátsi tsata az a’ mellyet értünk; néptelen pusztáink emlékeztethetnek azokra az idökre, a’ midőn esméretlen vólt Eleink előtt az Olaj-fa-árnyék, mellyben a’ szelid Músák nyúgodni szeretnek. De még nyomosabb okát találhattyuk ennek a’ közinkbe hozott DEÁK NYELVHEZ VALÓ SZOROS RAGASZ-KODÁSUNKBANN. Ezenn írattatván, az akkori közönséges szokás szerint, Törvényeink, ez rendeltetvén köz-dolgaink folytatására, el-felejtkeztünk Anya-nyelvünkről, ’s ennek tanúlására fordítottuk leg-szebb esztendeinket. Mennyivel bövebb, mennyivel el-készűlttebb vólna most Nyelvünk, ha Törvényeink, köz-dolgaink, pereink, Oskolai könyveink ezenn szóllhattak vólna. Melly kívánságot hogy olly könnyen lehetett vólna tellyesítésre vinnünk mint más Nemzetek vitték, bizonyíttyák a’ Vármegyéknek régibb Jegyző-könyvei, némelly Társasságoknak törvény-szabásai, meg-avúltt pereink ’s az azokban hozott Itéletek, bizonyos kézenn forgó Vitézi Meg-szóllítások, a’ Tudományoknak tsaknem minden nemébenn nem kevé’s számmal írtt, nevezetesen pedig Vallást illető Könyveink.

 Érzették Eleink Nyelvünknek alkalmatos vóltát, ’s Albricusnak azonn Leveléből, mellyet Seraphim Esztergomi Ersekhez írt, ’s a’ Kálmán Király törvényei elibe függesztett, úgy látszik, mintha Törvényeink Magyarul lettek vólna írva, ’s azokat (talám hogy előbbeni Királyaink Rendeléseivel eggy Nyelvenn légyenek) Deákra Albricus fordította vólna: ¹ de veszedelmesnek tartván minden ujjítást nem gondolkoztak arról, hogy a’ már egyszer bé-vett rend-tartást meg-változtassák. Tudóssaink szintén a’ mostani Századig mindent Deákul írtak, ’s sajtóink alól imádságos könyveknél, Szentek életénél ’s halotti Prédikatzióknál egyéb igen ritkán jövén-ki úgy látszott, mintha minden Tudomány ismét a’ Papi Rendnél lett vólna, mint régenten az Ostobaság századjaibann a’ Szerzetesek közt, le-téve.

 Meg-jelene ugyan későbbre Zrínyi Miklós, Gyöngyösi István, Beniczky Péter ’s más Rhytmista Társai, Páriz Pápai, és Gróff Haller: de kevesen vóltak még is a’ kik ezeknek ditső példájokat követték vólna. Akkor kezdett végre a’ Nemzet Nyelve tökelletessítésénn gondolkozni, mikor kedves Asszonyunk alatt el-felejtkezett a’ vérontásról, ’s a’ külső Nemzetek Iróji nemes büszkeségét vetélkedésre ingerlették. Szükségtelen itt azokat a’ Neveket említeni, mellyeket háládatos Maradékink tisztelettel adnak majd el nem fajúltt Követőjöknek szájokba tekintsünk vissza inkább a’ hellyett két tizedünkre, ’s nézzük-el mit nem mutathatunk.

 Nem szóllunk mi most munkáinknak belső érdeméről, sőt nem általlyuk meg-vallani, hogy még a’ jobb darabjainkbann is, ha szoros ítélet alá vesszük, fogyatkozásokat találunk. De ez nem lehetett másképpen; Plautusnak és Enniusnak ideje nem szűlt mindjárt Tibullust ’s Horatiust; ’s midőn Róma Catullust és Virgiliust mutatott, Caesiusa és Baviusa is vólt. Abbann az időben a’ mellybenn mi most vagyunk, minden Nemzet úgy bukdosott, mint mi. Sőt ha az élőket tekintyük, a’ kiknél minden környül-állás öszve-esküdött a’ Nyelvnek tökélletes elő-vitelére; a’ kik a’ más Nemzetekkel való társalkodás által Nyelveket tsaknem közönségessé tették; a’ kiknek játszó-színnyek, Phidiássok, Apellessek vagyon; a’ kik között még azok az elmék is, a’ mellyek szűk értékek miatt nállunk el-senyvednének, elő-vitelt, ’s első probájok ki-botsátása által is gazdag jutalmat nyernek, s e szerint el-kezdett úttyoknak további folytatására nem tsak a’ halhatatlanság felől való álmodozás, hanem az élelem’ keresete által is ösztönöztetnek; a’ kiknek Tudóssai a’ Nemzet Nagyjainak ’s magoknak a’ Fejedelmeknek esmerettségekre, társasságokra ’s belső baráttságokra meltóztatnak, – ’s el-nézzük hogy mi mind-ezek nélkűl szűkölködünk; hogy minket nem Nagyjaink meg-külömböztetése, nem Nyomtatóink adakozása, nem az el-hiresedés, hanem egyedűl a’ nemes elmékbe öntött akadályok’ meg-haladása ’s a’ köz haszon kereseti elevenít; hogy mi munkáinkat nyerekedés és jutalom reménylése nélkűl, sőt gyakorta önnön költségűnk rá fordításával botsáttyuk-ki – ’s még is illyen kevés idő alatt ennyit haladtunk, azt tartyuk, hogy ez az öszve-hasonlítás nékünk emelést ád. Miket nem mutathatnánk mi most, ha Atyáink fogtak vólna ahoz, a’ minn mi – talám még nem éppen későn – most iparkodunk.

 De a’ tökélletesség el-érésére nem elégséges az, hogy könyveink számát halmonként szaporítsuk; hogy a’ sok gondolat ’s tűz nélkűl való ízetlen verseket írogassuk, szépnek tartván mihelyt sorai eggyező hangokra nyekennek, vagy a’ Görög és Római mértéket tóldozva-fóldozva meg-ütik. Akkor közelítünk majd ahhoz, ha egynehány Hazája’ szeretetitől meg-ihletett barát eggyüvé áll, ’s félre tévén minden részre-hajlást, sőt nem gondolván azzal a’ nehézteléssel is, mellyet ítéleteink egyenes ki-mondása maga után vonszani szokott, a’ közre botsátott munkákat a’ Critica’ szövétnekével meg-visgállya, azt, a’ mi bennek ditséretet érdemel, meg-dítséri, a’ mi távoztatni való ki-mutattya, ’s e szerint Hazafi társait a’ SZÉPnek és RÚTnak, az IGAZnak és NEM IGAZnak, a’ TÖKÉLLETESnek és HIBÁSnak meg-külömböztetésére ’s eleven érzésére vezérli, ’s mind azt, a’ mi a’ szép Tudományoknak el-terjesztését, ha bár óldalaslag is, elő-mozdíthattya, közönségessé tészi.

 Ezek vóltak azok a’ gondolatok, a’ mellyek ezt a’ kis Társasságot, ezen munka ki-botsátására indították. Mindazt, a mit itt elő-számláltunk egész mértékbenn tellyesíteni több és erőssebb vállak terhének esméri ugyan: de az a’ gondolat, hogy mindennek tsekély a’ kezdete, – hogy a’ félbe nem szakasztott szorgalom és szíves igyekezet a’ törekedőt önnön magával gyakorta meg-haladtattya, hogy ez a’ példa talám másokat is fel fog gyúlasztani, sokkal kedvesebb reménnyel bíztattya, hogysem akár a’ nehézségnek ’s egyéb történhető akadályoknak el-képzelése, akár más tekintetek meg-határozott szándékától el-ijeszthessék. Ne is nézzék ezt úgy Olvasóink mint valamelly tudós Újságot, mert erre számosabb Társasság, ’s hívatalbéli szünetlen foglalatosságtól szabad Tagok kívántatnak; tsak úgy tekintsék ezt, mint egynehány Barátnak egymást serkengető barátságosan vetélkedő igyekezetét. Örömmel fogunk mi ennek folytatásától meg-szűnni, ha hellyünkbe számosabb alkalmatosabb ’s nyelvünk eránt hasonlóúl buzgó Hazafiak lépnek-elő, ’s örömmel fogjuk munkáinkat (mellyeknek űzésétől külömben el nem állunk) kezekhez azzal a’ kéréssel kűldeni, hogy azokat gyüjteménnyeik közzé iktatni méltóztassanak. Az-alatt pedig míg az a’ bóldog idő el-érkezik, igérjük, hogy noha el-kezdett munkánkat esztendőt által negyedenként kissebb vagy nagyobb darabokbann (mert szakaszainknak vastagságát előre meg-határozni nem lehet) idegen segedelem nélkül is ki-botsáttyuk: ha mindazáltal valamelly érdemes Hazafi a’ Nyelv elő-vitelére tzélozó költeményes munkáját a’ miéink közzé iktatni kívánná, ’s nevének alá-vetésével a’ MAGYAR PARNASZSZUS IRÓIHOZ utasítván, hozzánk akár szabad postánn akár valamelly más alkalmatosság által bé-kűldené, azt bé-fogadjuk, ’s meg-eggyezett akarattal közre botsáttyuk. Önként értetődik azonban, hogy az ollyan munka nyomtatásra méltó, semmi személyes vagy vallásbeli versengésbe nem ereszkedett, eggy szóval minden illetlen ’s nem a’ Nemzet hasznát arányzó alatsony tekintettől mentt légyen. Ok nélkűl fogna tehát az ollyan Iró reánk neheztelni, ha munkáját egy vagy más tekintetből közre nem eresztvén, önnön maga nevének is kedveznénk.

 Ha az Ég igyekezetünkre ollyan áldást terjeszt, a’ millyet ennek ártatlansága ’s a’ Haza szent szereteti kíván, melly kötelességnek eggy részét némi-némű képpen ez által tellyesíteni akartuk, édes remény bíztat bennünket, hogy ennyi késedelem után mutathatunk valamit, a’ mi régi panaszinkat enyhítheti. Kassán. Társasságunk kötésének estvéjénn. Novembernek 13dikán. 1787.