NEM szükség ebbéli szabadúlásunknak hátráltató okait nagy szorgalmatossággal keresnünk. Friss emlékezetben lehetnek még nállunk azok a’ számtalan véres viszontagságok, mellyek Nemzetünknek nem tsak egyéb értékeit, de még elmebéli tehetségeit-is, le-köttve tartották. Az örök végzések tsak azért átszattak^* Nemzetünket szűlő földgyéről e’ tájakra még egyszer ki-hozni, hogy újjonnan-nyertt Hazájának mezeit szüntelenűl ellenségeinek, ’s önnön fijainak vérével öntözze. Nem az egy Mohátsi ütközet az, mellyet itt értünk; népetlen pusztáink még ma-is emlékeztetnek bennünket ama’ gyászos időkre, midőn édes Atyáink, Hazájok’ ’s szabadságok’ óltalmazása közben, halmokra húllottak. Ha-mikor az öldöklés meg-szűnt, ’s Mársnak dühössége le-tsillapodni látszott, az nem a’ békesség’ szeretetéből, hanem az ellen-feleknek el-erőtlenedéséből származott. Szomorú békesség! melly Hazánknak tsak azért engedtetett, hogy szenvedett kárát sírathassa, ’s meg-maradott gyermekeit új veszedelmekre készíthesse!

 MÉG tovább ment a’ belső egyenetlenség, mellynek ragadó mérge meg-vesztegetvén Nagyjainknak szíveket, szűntelenűl Hazánk’ kebelét szaggatta.

 IDE járúlt az Országokat-pusztító Vallásbéli Versengés, melly Magyarainkat, mint ellenségeket, egymásba-vesztvén, önnön magok által emésztette.

 KÖNNYEN el-gondolhatni, hogy az illyetén vérengző időkben, az olaj-fa’ békes árnyékát-szerető szelíd Músák közöttünk nem igen múlathattak.

 IGAZ ugyan, hogy Hunyadinak fényes uralkodása alatt, Buda a’ Tudományok’ virágzása által még a’ fegyver-zörgés köztt-is egészsz Európát maga’ tiszteletére ragadta; sőt igaz az-is, hogy önnön az Attila’ idejében-is vóltak Tyrtaeusink ’s Bárdussaink, kik a’ Magyar fegyver’ diadalmait énekekkel magasztalták, ’s nevekedő Vitézeinket Attyaik’ követésére, ’s Hazájok’, szabadságok’ védelmére, gerjesztették. De ritka jelenések vóltak ezek, ’s nem állandók; jelenések, mellyek néműnémű-képpen tsak azt látszattak mutatni, mitsoda nagy mértékben vettük a’ Természet’ ajándékát a’ Szépnek és Jónak érzésére, ’s el-fogadására; és mitsoda nagy magasságra nem juthatna Nemzetünk, ha Mársnak vérengző mezeit el-hagyván, a’ Músáknak áldozhatna. –

 BÓLDOG emlékezetű Aszszonyunk’ királysága alatt kezdettünk végre meg-pihenni; és ekkor ugyan úgy látszott, mintha nyelvünknek-is fel akart vólna régen óhajtott, de soha többé nem reménylett hajnala derűlni. Az ellenkező Végezéseknek itt-is másként tetszett! A’ Deák Nyelv, melly első közinkbe való hozattatásakor, valamint egyéb Napnyúgoti Nemzeteknél, szükséges vólt, úgy el-hatalmazott, hogy miatta édes Anyai Nyelvünk, tulajdon maga hazájában, méltatlanúl meg-vettettnék, ’s le-nyomattattnék. – A’ Deák Nyelven írattattván Törvényeink, azonn folytattattván köz-dolgaink: tanúlására fordítottuk leg-szebb ideinket. Iffiaink húsz, harmintz esztendős korokban, alig mentek tovább a’ Rhetoricánál, az az, nem tanúltak egyebet Deák szónál; és így mikor, anyai nyelvökön tanúlván, már tudományra juthattak vólna, akkor kezdették először hallani, miként kellessék gondolkodni. – A’ Nemzetnek az a’ része továbbá, melly a’ Deákot nem értette, nem tanúlhatott, ’s következés-képpen, tudatlanságában maradott; a’ nélkűl, hogy reménysége lehetett vólna, belőlle valaha ki-gázolni.

 NYELVÜNKNEK alkalmatos vóltát ugyan régen meg-esmérték Hazánk’ fijai; sőt Albricusnak, Seraphim Esztergami Ersekhez írtt, ’s azutánn Kálmán Király’ Törvénnyei eleibe függesztett Levelébűl^*, úgy lásztik, mint-ha Törvényeink már akkor Magyarúl írattattak, és Deákra (talám azért, hogy az ő-előtte éltt Királyok alatt tett Rendelésekkel egy nyelven lennének) Albricus által fordíttattak vólna,²de vagy a’ fellyebb-említett számtalan viszontagságok nem engedvén, vagy Eleink az ollyantén újjétást^* még akkor veszedelmesnek állítván: a’ már egyszer bé-vett ’s jóváhagyott rend-tartást változtatni nem akarták. Tudóssaink, egész a’ mí időnkig, mindent Deákúl írtak, ’s sajtóink alól Imádságos Könyveknél, Szentek’ Életénél, Halotti Prédikátziók’ ’s Verseknél egyéb alig jövén-ki, úgy látszott, mint-ha itt a’ Magyar Iróknak gát vettetett vólna.

 NEM vólt tudni-illik Királyi Udvarunk, hogy^* Nyelvünknek bötse lett vólna. A’ Fejedelem mindenkor példája a’ Népnek. Míg Bétsben I. Jósef alatt tsak Olaszúl, VI. Károly alatt Spanyolúl, I. Ferentz, mint született Lotharingus alatt, többnyire Frantziáúl szóllottak: nem lehetett bötse a’ Főbb Rendnél a’ Haza’ nyelvének. – A’ Frantzia Nyelvnek tsak egy XIV. Lajos, a’ Németnek tsak egy II. Jósef kívántatott: ’s íme! leg-ottan egész Európában el-terjedni, ’s magoknak örökös szállást verni látod. –

 HA a’ mi Magyar Nagy Lajosunk-is hajdan szélessen terjedett birodalmaiban, a’ törvény székeknél a’ Deák helyébe a’ Magyar Nyelvet helyheztette vólna; ha Hunyadi Máttyásnak olly nagyon, és valójában méltán, el-híresedett Udvara, Magyarúl beszéllvén, Vitéz János³ ’s több akkorban virágzott nagy Férjfiak, munkáikat Magyarúl írták vólna; ha Törvénnyeink, köz-dolgaink, pereink, Oskolai könyveink ugyan-azon Magyar nyelven készűltek vólna:⁴ bóldog Isten! mire nem mehettünk vólna! mennyire nem külömböznék állapotunk mostani sorsunktól! – – De ne gondollyunk erre, majd véres könyvbe borúlnak ismét ortzáink! Mit használ úgy-is a’ lehetetlenségről álmodoznunk? – Lássuk inkább, mire mehetnénk még mostani erőnkkel. Lássuk a’ mái tudós Nemzeteket, mitsoda eszközök által jutottak arra a’ magasságra, a’ holott most vagynak; és kövessük mí-is, a’ mennyire környűl-állásaink engedik, nyomdokikat.

 EL-ÜZETTETTVÉN Mahometnek győzedelmes pogánysága által Hellespontus’ partyairól azok a’ tudós Férjfiak, kik ottan még valamelly kevés számmal lappangtanak, Napnyúgorra^* jövének kenyeret ’s bátorságot keresni. Kevés idővel történt ez-előtt a’ Könyv-nyomtatásnak fel-találása. – Tudva vagyon, mitsoda nagy változásokat vonszott ez a’ két nevezetes történet az egész Napnyúgoti Nemzetek’ erkőltseiben maga utánn. A’ Római ’s Athénabéli elmének, ékessen-szóllásnak, bőltsességnek drága kíntsei setét fogságokból egyszersmind világosságra vitetődvén, az újra fel-éledő jó-ízlés olly nagy győzedelmet vett töstént a’ Klastromi Oskoláknak kedvetlen taníttásin, hogy Európának a’ leg-mostohább Ég alatt fekvő Nemzetei-is illendőbb érzésekre, nemessebb indúlatokra hozattattnának. Mennyivel az olvasás’ és írás’ mestersége, melly mind-addig tsak a’ Papság’ számára tartatott titok vólt, minden Rendekre jobban-jobban ki-terjedett; mennyivel a’ Tudós Régiségnek Történet-íróji, Kőltőji, és Bőltselkedőji közönségesebben, ’s óltsóbban olvastathattak: annyival inkább nőtt naponként a’ Tudományok’ kedvellőjinek-is száma; el-annyira: hogy kevés idő alatt a’ Világiak-is szebb ’s tisztább derűletre kapnának, hogy-sem az a’ homályos tsillám vala, mellyet eddig a’ Papi Rendnél a’ leg-tisztább nap-fény gyanánt árúltanak.⁵

 Igy lett-meg ismét a’ Tudományoknak helyre-hozatása; minek-utánna több száz esztendőkig egész Napnyúgot a’ tudatlanságnak leg-vastagabb setétségében senyvedett vólna.

 A’ Régieknek Irásai teli források gyanánt szolgáltak az Újjaknak. Példáúl vették magoknak az Olaszok, Frantziák, és Anglusok őket, ’s a’ mennyire tsak lehetséges vólt, magokévá tévén gondolkodásoknak módgyát, hasonló tökélletességre törekedtek.

 Az Este Háznak, Mediciseknek, és X. Leo Pápának nagyságos párt-fogása ’s adakozása, Olasz Országot ismét a’ Tudományok’ bőltsőjévé tette. Ezek az egész Emberi Nemzetnek Jóltévőji olly magasra emelték ez által Hazájokat, a’ hová önnön maga Görög Ország tsak Perikles’ és Demosthenes fényes napjaiban; az hajdani Róma ellenben még Augnstus’^*idejében sem emelkedhetett.⁶

  Dante vólt első, ki az ő bájoló Versei által az Olasz nyelvet Hazája’ fijaival meg-kedveltette. Azutánn jött a’ 14dik Százban Petrarcha. Azutánn, Ariosto, Tasso, Sannazár ’s több örök nevezetű Férjfiak, kik az Olasz nyelvet fel-állították.

 A’ Mediciseknek, ’s X. Leo Pápának ditső példája fel-gerjesztette I. Ferentz Frantzia, és VIII. Henrik Anglus, Királyokat-is; kik azoknak’ tiszteletre-méltó nyomdokaikat követvén, által-vitték Országaikba a’ Tudományokat, mellyek még addig tsak az Olasz főldet látszattak kedvellni.

 EKKOR virágzottak osztán a’ Frantziáknál Marot, St. Gelais, Montagne, Ronsard noha tsak ugyan IV. Henrik’ uralkodása’ vége felé jelent-meg még-is Malherbe, kit első jó Frantzia Poétának, tarthatni.⁷Későbben jöttek azutánn a’ Frantzia Nyelvnek Attyai , Corneille, Racine, Despreux, Moliere, la Fontaine, Bossuet, Flechier, Pascal, Fenelon, és mások kik, XIV. Lajos’ Százát olly fényessé tették, ’s nyelvöket egész Európával meg-szerettették.⁸

 ÍGY lettek osztán Angliának-is Spenser, Shakespeare, Waller, Dryden, Milton, Pope, ’s több olly halhatatlan Férjfijai, kiket Britanniának szerentsés szigetei Világunknak adtanak. –

 LEG-UTÓLSÓK vóltak ezen Tudós Nemzetek között a’ Németek, kiknek majd hasonló akadályokkal kelletett küszködniök, mint mí-nékünk. A’ Német Litteraturának nevezetesebb idő-szakaszsza a’ most-folyó Száznak tsak negyedik tízével kezdődik. Bodmer, Breitinger,és Haller eleget fáradoztak ugyan már az előtt, de nem találtak akkor még követőket. Az ötödik tízben szövetkeztek-öszve egész Német Országon a’ leg-szebb Lelkek, nyelvöknek mivelésére, ’s a’ Tudományoknak terjesztésére. A’ hatodikban és hetedikben mind többen-többen lettek; és így hová tovább, mind inkább gyarapodott nyelvök ’s Tudománnyok, el-annyira, hogy ma a’ Litteraturának akármelly nemében, bátran a’ leg-nevezetesebb Európai Tudós Nemzetekkel vetekedhetnek. –

 A’ tanúlttság’ ’s világosságnak terjesztésére leg-nagyobb segélytségűl szolgáltak mind ezen Nemzeteknek az Academiák és Tudós Társaságok; mellyek Európának majd minden nevezetesebb Városaiban fel-állottak. Azok a’ szerentsés Lelkek, kik a’ Természet’ ajándékiból más ember társaiknál bővebb mértékkel nyertek, Társaságokat kötöttek, hogy egygyeztetett erővel annál foganatosabban űzhessék a’ setétséget, melly környéköket borította. A’ honnét a’ következett, hogy ezen Tudós Gyűlekezetekbe a’ Szépnek és Jónak igaz szeretete minden Rendbéli nagy embereket egybe-hozván, a’ betsűletre való vágyakodás még a’ leg-restebb elméket-is nemes vetélkedésre gyúllasztotta. – Meg kell itt azonban jegyeznünk, hogy mindenkor a’ Poézis vólt minden egyéb mesterségek közzűl leg-első, melly a’ Nemzeteket vadságokból ki-vetkeztetvén, a’ méllyebb Tudományoknak el-fogadására alkalmatosokká tette. Linusnak, Orpheusnak, ’s Amphionnak tsuda-tételei esméretesek. A’ Poézis vólt, melly a’ népeket a’ Törvény-tévőknek el-készítette, ’s engedelmességre szoktatta. Lacedaemonban,⁹ valamint-szintén Cretában-is, Versekbe foglaltattak mind az erkőltsi, mind a’ polgári törvények. Lycurgus Cretából Thalest küldötte maga előtt, hogy polgár-társait előre el-készíttené a’ Törvénynek el-fogadására, mellyet idővel eleikbe szabni szándékozott.¹⁰– –

 IGY mentek tehát szomszéd Nemzeteink arra a’ magasságra, a’ holott most őket tündökleni láttyuk. Igy mutatták-meg az útat, mellyen kell indúlnunk, ha valaha mí-is oda jutni kívánunk.

 A’ Poézisban már jó tova mentünk; és a’ Tudományoknak egyéb nemeiben-is mutathatunk munkákat, mellyek bizonyos reménységet nyújtanak, hogy nem sokára fel-virradnak a’ mi régen-vártt napjaink-is. Szükségtelen itt azokat a’ nemes Hazafiakat említtenünk, kiket háládatos maradékink tisztelettel neveznek majd gyermekeik előtt. Annál nagyobbak ezeknek érdemeik, mennél nehezebbek ’s számosabbak valának az akadályok, mellyeket meg-haladtak.

 TSUDÁLKOZÁSRA méltó dolog bizonnyára, ha el-gondollyuk, hogy fellyebb-említett környűl-állásinkban, a’ meg-nevezett tudós Nemzetekhez-képpest, tsak ennyire-is érkezhettünk. Azoknál, a’ nevezetesebb Irók nem tsak a’ Fejedelemnek ’s ország’ Nagyjainak pártfogása ’s adakozása által ébresztetnek a’ nyelvnek ’s Tudományoknak gyarapíttására, hanem még azok az elmék-is, mellyek a’ szerentsének szűk ajándéki miatt külömben setétségben senyvedni kénteleníttetnének, segítséget, ’s első probájok’ ki-botsáttásával-is gazdag jutalmat, ’s ditséretet nyernek; és e’ szerént; nem tsak a’ halhatatlanságnak, hanem az élelemnek keresése által-is, ösztönöztetnek.

 MÍ mind ezek nélkűl szükölködünk. A’ mí Íróinkat, nem Nagyjainknak meg-külömböztetése, nem a’ jutalom, nem az el-híresedés, hanem egyedűl tsak a’ köz-haszonnak keresése, ’s a’ Hazának szerelme, gerjeszti.

 IZZADVA szerzett Munkáinkat, nem elég, nyerekedő Nyomtatóinknak ingyen által-engednünk; azt kívánnyák, hogy ezenn-fellyűl a’ nyomtatást-is pénzünkkel fizessük.¹¹

 HA ezt a’ nagy külömbséget, mondám, el-gondollyuk: nem lehet Iróinknak szerentsés fáradozásin, ’s nyelvünknek szemlátomást való gyarapodásán nem tsudálkoznunk, ’s szívünkből nem örvendeznünk.

 NEM azt állíttyuk ez által, mint-ha Munkáink minden fogyatkozásoktól, kivált belső érdemeikre nézve, menttek vólnának. Koránt-sem. Leg-nagyobb fogyatkozásunk vólna, gántsainkat meg nem esmernünk. De ez nem-is lehetett még eddig másképpen. Plautusnak és Enniusnak ideje nem hozott mindgyárt Tibullust ’s Horatiust; ’s a’ mikor Róma Cattullust^* és Virgiliust mutatott, Caesiussa ’s Baviussa-is vólt. –

 AKKOR közelíttünk majd leg-nagyobb lépésekkel a’ tökélletességhez, ha több tudós Magyarok egybe-állván, Nyelvünknek ’s Tudományainknak elő-mozdíttására Társaságot szereznek. E’ végre állott-fel a’ Frantziáknak Nyelv-mivelő Társaságok; és Olasz Országban az Academia della Crusca, mellynek fő tárgya a’ nyelvnek fenntartása, ’s az írás módgyának tisztasága. –

 SZÜKSÉGÜNK vagyon mí-nékünk illyen egy Társaságra; melly mind a’ maga tagjait kőltsön segítséggel, mind egyéb Magyar Írókat hasznos tanáts-adással a’ Tudományoknak Hazánkban való terjesztésére, ’s az anyai nyelvnek szépíttésére, serkentse, és ösztönözze; a’ kőzre-botsátott^* munkákat próba-kővére húzván, a’ józan Criticának szövétnekével, minden részre-hajlás nélkűl, meg-visgállya; a’ mi azokban követésre méltó, vagy távoztatni való, ki-mutassa; és e’ szerínt Hazánk’ fiait a’ Szépnek és Rútnak, az Igaznak és Nem-igaznak, a’ Tökélletesnek és Hibásnak meg-külömböztetésére, ’s eleven érzésére vezérellye.

 DE mindenek felett szükséges vólna, hogy az a’ Társaság egy ollyan Nyelv-könyvet dolgozna-ki, mellyben minden Magyar szók, és szóllás’ módgyai fel-találtatnának; hogy azok szerént a’ Nyelvnek tisztaságát meg-itélni lehetne. Számtalan Magyar szók találtatnak Hazánknak környékiben, mellyek a’ második, harmadik Vármegyében már érthetetlenek; ’s a’ mellyeket írásainkban gyakorta tsak azért nem alkalmaztathatunk, mivel azok vagy esmeretlenek, vagy leg-alább határozatlan értelműek. Mennyi számtalan szavaink vagynak, mellyek Páriz-Pápaiban fel nem találkoznak^*? – Az illyen közönséges Nyelv-Könynek^* nem-létéből következik osztán, hogy írásainkban vagy a’ sok idegen szót halmozzuk, vagy gondolatainkat tellyességgel Magyarúl akarván ki-fejezni, új szókat koholunk, ’s nyelvünknek könnyű, természetes folyását, a’ sok delem -dalom -vány -mány, ’s több efféle idétlen hoszszú szavainkkal rútíttyuk. –

 A’ míg tehát ez az óhajtott nap fel-virradna, ’s Hazánknak valamelly szerentsés környékén ollyan egy Társaság fel-állhatna: el-tökéllettük mí egynéhányan magunkban, ebbéli fogyatkozásunkat valamennyire másként ki-pótolni.

 TUDVA vagyon, mennyit használnak más Nemzeteknél a’ Tudományoknak ’s Hazai nyelvnek elő-mozdíttására, az a’ végett hetenként, vagy holnaponként közre-botsáttatni szokott Írások. Az afféle Gyűjtemények, ha külömbféle válogatott jó darabokból állanak, mind a’ Nemzetnek kedvet adnak az olvasásra, mind pedig az Íróknak alkalmatosságot szolgáltatnak, holmi jeles munkátskáikat, mellyek külömben talám esméretlenűl maradtak vólna, számos kézbe, ’s közöséges^* esmeretségre juttatni.¹²

 ILLYEN egy Gyűjteményt fogunk mi, Magyar Museum nevezet alatt, esztendőt által négyszer, kissebb vagy nagyobb darabokban (mert szakaszainknak vastagságát előre meg-határoznunk nem lehet) közre botsáttani. Ebbe a’ Gyűjteménybe mind azon kissebb-szabású Munkák bé-fogadtattnak, ’s közre eresztettnek, mellyek jelentett tárgyunkra, az az, Anyai Nyelvünknek gyarapíttására, ’s a’ Tudományoknak Hazánkban való terjesztésére, szolgálnak.¹³Azok az érdemes Hazafiak tehát, kik valamelly munkájokat Gyűjteményünkbe iktattatni kívánnyák, azt szabad Postán, vagy valamelly más alkalmatossággal ide Kassára a’ Magyar Museum Írójihoz útasítván, nevöknek alá-írásával, hozzánk bé-kűldhetik. – Önként értetődik azonban, hogy az ollyan Munka nyomtatásra méltó, jól ki-pallérozott, semmi személlyt vagy Vallást érdeklő versengésbe nem ereszkedett, egy szóval, minden illetlen, ’s nem a’ Nemzet’ hasznát arányzó alatson tekéntettől, mentt légyen. Ok nélkűl fogna tehát az ollyan Író reánk neheztelni, ha kinek munkáját, egy vagy más tekéntetből közre nem eresztvén, önnön maga nevének-is kedveznénk.

 EZEN első Szakaszban (a’ millyen négy az esztendőnek végével egy Kötetet fog tenni) többnyire a’ mí saját munkáink foglaltatnak; melly Szakasz egyszersmind példa-is lészen, miként fogjuk dolgunknak további folytatását intézni.

 REMÉNLYÜK, hogy tőllunk^* minden pontban tökélletes munkát mindgyárt eleintén senki sem fog kívánni. Egy illyen Munkának egybe gyűjtését, ’s helyes ki-adását, több és erőssebb vállak’ terhének esmerjűk lenni magunk-is; ’s azt-is tudgyuk, hogy erre számosabb Társaság, ’s hivatalbéli foglalatosságtól szabad tagok kívántatnak; de az a’ gondolat, hogy minden nagynak tsekély a’ kezdete, – hogy ez a’ példa talám majd másokat-is fel-gerjeszt, – hogy a’ köz-jónak szeretete kis Társaságunkhoz majd több igaz Magyarokat-is szövetkeztet, – ez a’ gondolat, mondom, sokkal édesebb remennyel^* bíztat bennünket, hogy-sem akár a’ nehézségnek, ’s egyéb történhető akadályoknak el-képzelése, akár más tekéntetek, meg-határozott szándékunktól el-téríthessenek. Reménylyük azt-is, hogy, ha az Ég igyekezetünkre ollyan áldást terjeszt, a’ millyent annak ártatlansága, ’s a’ Hazának szent szeretete kíván, ennyi késedelem utánn mutathatunk valamit idővel, a’ mi régi panaszainkat enyhíthesse.