Csak abban lehetünk biztosak, hogy a folyóiratot kiadó kassai társaság megalakulása 1787. november 13-án történt. A három jelenlévő, a megalakuló társaság három tagja e tekintetben egybehangzóan nyilatkozik: Kazinczy a Pályám emlékezetében, Batsányi Ráday Gedeonnak írott 1788. április 22-i levelében, Baróti Szabó Dávid a Magyar Museum 1. számának élén álló Társaság-kötés című verse alcímében nevezi meg ezt a dátumot.¹ A további mozzanatokat illetően részben Kazinczy önellentmondó leírásaira, részben Batsányi ezektől ugyancsak eltérő megnyilatkozásaira vagyunk utalva. A két szerkesztő kései emlékezései természetesen abban sem egyeznek, hogy ki volt az „ötletgazda”.

 „Azt legalább senki sem tagadhattya, hogy a mí Társaságunk volt a kezdő. Mí törtük-meg a jeget: mí emeltünk, úgy szóllván; zászlót hazafi-társainknak, nemzeti nyelvünk’ szent űgyének hathatósb védelmére” – jelenti ki Batsányi húsz év múltán a Magyar Museum megalapítására utalva.² 1795. április 28-án keltezett védőiratában pedig azt írja, hogy mikor 1787-ben Kassára ment, megfogadta atyai jótevője és pártfogója, Orczy Lőrinc tanácsát: „Ő, midőn Pestről az említett városba távozóban voltam, több ízben tanácsolta és lelkemre kötötte, hogy társuljak az irodalom ottani művelőivel, név szerint jelesül a híres hazai költővel: Baróti Szabó Dávid tanárral; és valami árkádiai társaságfélét alapítsunk azért, hogy az irodalom ügyét közös erővel mozdítsuk elő, és más honpolgároknak is ösztönzést adjunk példánkkal, s idők múltával talán valami effajta nagyobb vállalkozásnak alapjait is megvessük. Tehát barátainkkal tanácsot tartva, abban állapodtunk meg, hogy a mondott célt előmozdító művecskéinket összegyűjtjük és nyomtatásban is elszélesztjük.”³ Kazinczynak ugyancsak határozott elképzelései voltak egy folyóirat alapításával kapcsolatosan; amint a Pályám emlékezetében írja Ráday Gedeonnal folytatott beszélgetései kapcsán: „egy folyóírást készülgeték kiadni, mely bírálgassa megjelent munkáinkat […] Ráday örűle készületimnek”.⁴ Semmi nem cáfolja, hogy valóban mindketten foglalkoztak társaságalakítási és folyóirat-alapítási tervekkel, ilyen elképzelésekről mások esetében is tudunk (l. pl. ugyanebből a körből Ráday Gedeont vagy Horváth Ádámot⁵). Az pedig szinte természetes a fejlemények ismeretében, hogy utólag mindketten maguknak tulajdonították a kezdeményező szerepet.

 A nevezetes nap estéjének történéseit Kazinczy kései leírásaiból ismerjük, ezek azonban különféle mozzanatokban eltérnek egymástól. Egy kimondottan e tárgyban, harmadik személyben fogalmazott feljegyzésében ez olvasható: „Kassán lakván minden héten legalább két estve ő [Kazinczy] és Batsányi öszvegyűlének Baróti Szabó Dávid Rhetoricát tanított Professornál. Kazinczy sok ízben buzdította Szabót, hogy kezdenének illy Írást, ’s azt állította, hogy azt csak merni kell; […] Eggy estve Batsányi nem vala jelen, ’s Kazinczy szerencsés vala rá venni a’ szándékra Szabót.”⁶ Toldy Ferencnek írott 1827. január 25-i levelében a vonatkozó rész így hangzik: „Mindig eggyütt valánk estve. […] Eggy estve nem vala jelen Bacsányi. Mondám Szabónak, hogy én holnapos írást kezdek.”⁷ Fél évvel később, ugyancsak Toldynak: „Eggy estve Barótinál valék, ’s kértem álljunk össze, ’s eresszünk-ki eggy Holnapos-Írást.”⁸ Mindez a Pályám emlékezetében: „Egy estve (1787. november 13-d.) meglátogatám Barótit. Felmelegülve a beszédben, tudatám vele, mit forgatok. […] Nagy örömmel vette a hírt”.⁹ Az elbeszélt mozzanat (Kazinczy ráveszi Barótit a folyóirat alapítására) azonos, a modalitásban azonban különbségek fedezhetők fel (buzdította; kezdek; kértem; tudatám vele), miként abban is, hogy a javaslat akkor és ott született-e meg vagy folyamatos győzködés után állott kötélnek Baróti.

 Az est további eseményeit illetően is hasonló bizonytalanságban maradunk a visszaemlékezések változatait olvasván. A Pályám emlékezetében kerek történetté összeállt eseménysor lényege az, hogy a folyóirat alapításában éppen megegyezett Kazinczy és Baróti, mikor megérkezett Batsányi, aki szintén társult, de három feltételt támasztva: 1. először csak hármuk munkái jelenjenek meg; 2. többségi szavazás döntsön a vitás kérdésekben; 3. az ypszilonista helyesírást kövessék (tehát pl. nem barátja, hanem baráttya irasson mindenki által). A Pályám emlékezetében azonban az első kötet, míg a kéziratos feljegyzésben az első füzet neveztetik meg, mint amiben csak hármuk munkái szerepelnének; továbbá Batsányi ypszilonista helyesírásra vonatkozó javaslatát Kazinczy csak a kéziratos feljegyzésben fogadja el végül, hogy elháruljon a kiadás elől az akadály, a Pályám emlékezetében úgy nyilatkozik, hogy „tudományos kérdések eldöntését nem a voksok többségétől, hanem a voksok jobbságától kell felfüggeszteni”.¹⁰ Az előbeszédre vonatkozóan ezt követően így folytatódik önéletírása: „Másnap felovasám előttök Előbeszédemet, mely régolta készen állott”.¹¹ A feljegyzés szerint még Batsányi megérkezése előtt Baróti Szabó bízta rá Kazinczyra, „hogy írná meg a’ Praefatiót”,¹² a Toldynak írott levélben az szerepel, hogy „Baróti és Bacsányi magoktól bízák reám az Előbeszéd’ dolgozását, nem az én kérésemre. Felolvastam. Elfogadtatott.”¹³ Hogy végül is mikor és kinek, minek a hatására keletkezett az előbeszéd, nem deríthető ki, csak annyi bizonyos, hogy Kazinczy írt egy előbeszédet,¹⁴ s hogy a folyóiratot illetően ötletgazdaként, a lap valóságos alapítójaként jelenítette meg magát mindig.

A három alapító tag 1788-ban – a kizárólag általuk jegyzett első szám megjelenéséig eltelt egy év során – többeket meghívott a társaságba, kereste a kapcsolatot a lehetséges támogatókkal és literátorokkal. Ráday megnyerését már a társaságkötés estéjén elhatározták,¹⁵ s erre biztatta Kazinczyt Kovachich Márton György is (mondván, Ráday a nyáron hasonló tervről tett említést¹⁶). Kovachichot ugyanis Kazinczy tájékoztatta a társaság megalakulásáról, s egyben kérte, hogy az folyóiratában, a német nyelvű Merkur von Ungarnban adjon hírt erről az eseményről.¹⁷ Rádayt meghívták tehát, s ő 1789. február 15-i levelében igenlően nyilatkozott.¹⁸ Javasolta egyúttal a munkatársak számának növelését és ismert tekintélyek bevonását (Teleki Józsefet és Ádámot, Orczy Lőrincet, Pálffy Károly kancellárt említi). Kazinczy szervezőmunkáját jobbára csak válaszlevelekből ismerjük, májusban Molnár János ajánlotta magát, Szentgyörgyi István pedig további tájékoztatást kért,¹⁹ júniusban Prónay László emelkedett hangon dicsőítette Kazinczy érdemeit, jelezvén, hogy várja a tervezett lap számait.²⁰ Földi János Ráday ismeretsége által került közel a társasághoz, mint korrektor és mint szerző, Horváth Ádám pedig Földi közvetítését követően jelentkezett 1788. május 30-i levelében Baróti Szabó Dávidnál.²¹ Utóbb Kazinczynak írott október 6-i válaszlevelében köszönte a társaságba való meghívást, s munkáit ígérte.²² Batsányi Rádaynak 1788. november 1-jén arról számol be, hogy Horváth Ádámtól kaptak is kisebb darabokat, Földi most nem ígért újakat, de mégis számítanak rá, valamint társként hívják Teleki Józsefet és Orczy Lőrinc közreműködését is remélik²³ (Batsányi Telekinek írott, ugyancsak november 1-jei keltezésű levele fenn is maradt²⁴). Orczy hamarosan küldött kisebb darabokat, s Teleki is megígérte ezt.²⁵ Kazinczy korabeli kéziratos jegyzete a három alapító mellett Rádayn és Molnár Jánoson kívül még Vécsey Miklóst nevezi meg tagként.²⁶

 A társaságszervezési igyekezetek ellenére az első számok szerzői köre szűk maradt és jól látható a közvetlen személyi kapcsolatok meghatározó szerepe. Az első számot az alapító hármas jegyezte, a továbbiakban is csak ők és Ráday szerepelt több közleménnyel a lapban. Mellettük Horváth és Földi, két kassai illetőségű szerző, Szuhányi Ferenc és Simai Kristóf, a Ráday mellett korrektorként feltűnő Verseghy, s Batsányi patrónusa, Orczy Lőrinc egy-egy darabja jelent meg. A magát ugyancsak egy verssel képviseltető nagyváradi tanító, Szentjóbi Szabó László Barótival már 1786 óta kapcsolatban állt, s Kazinczyval való ismeretsége is 1789 előttre tehető.²⁷ A társaság az első időben tehát nyilvánvalóan a Baróti–Batsányi–Kazinczy kassai hármasra és Ráday Gedeonra épült, s ezen belül a két ifjú játszotta a vezérszerepet. A két idősebb literátor kettőjük rivalizálása közé szorult. Hogy Baróti miként oldotta meg rendkívül kényes helyzetét (a szavazattöbbség elve miatt övé volt a döntő szó), azt csak Kazinczy emlékezéseiből ismerjük, így ténylegesen nem igazán tudjuk megítélni (bár Kazinczy véleményének bizonyára volt némi alapja).²⁸ Ráday Gedeon egyensúlyozó-közvetítő szándéka viszont számtalan példán keresztül megfigyelhető a Ráday–Batsányi és Ráday–Kazinczy párhuzamos levelezésekben, valójában e dokumentumok az elsődleges forrásaink a társaság és a folyóirat történetére nézve.

 A Batsányi és Kazinczy közötti viszonyt kezdettől a bizalmatlanság és a rivalizálás fertőzte meg. Már a tervezett folyóirat címét illetően koncepcionális vita folyt közöttük, ami majd Ráday véleménye alapján zárult csak le. Kazinczy előszavában Magyar Parnassus néven emlegeti a lapot (az első, Kassai Músák címet áthúzta a kéziraton),²⁹ Rádaynak erre reflektáló levelében még nem találunk ellenvéleményt. A társak azonban német mintára, a költészetnél tágabb körre utaló³⁰ Magyar Museum elnevezés mellett vannak, s Kazinczy hiába ellenkezik,³¹ maga Ráday is emellett teszi le a voksát: „A’ szándékban lévő Gyűjteménynek új neve, melly szerént Museumnak neveztetik, itiletem szerént meg maradhat: ugyanis Német Országbanis, hasonló Museum név alatt jő ki egy bizonyos kedves és érdemes Gyűjteményes munka, melly már alkalmas Tomusokból áll, és a’ tzéllyára nézve az Urak tzéllyához nagyon hasonlitt.”³²

 A cím körüli vitával párhuzamosan zajlott a Bé-vezetés átírása miatti konfliktus. Mint láttuk, Kazinczy többféleképpen emlékezett, mikor és kinek a hatására készítette előbeszédét. Az azonban kétségtelen, hogy az első változatot ő írta meg, ezt 1788 januárjában elküldte Ráday Gedeonnak,³³ majd később németül Kovachich Márton Györgynek.³⁴ Batsányi Rádayhoz írott 1788. április 22-i levelében viszont már ezt olvashatjuk: „Által-küldöm itt Nagyságodnak a’ Magyar Museumhoz tartozó Bé-vezetést.”³⁵ Hogy mi történt a közbenső időben, azt csak Kazinczy interpretációjában ismerjük: eszerint a társak elfogadták az általa írt előbeszédet, majd miközben ő távol volt Kassától, Batsányi átírta azt, s a szavazattöbbség elve alapján bele kellett nyugodnia, hogy ez kerül a folyóirat élére.³⁶ A rendelkezésünkre álló kevés adat megerősíteni látszik mindezt: Kazinczy február, március körül valóban távol volt Kassától;³⁷ Batsányi a sajátjaként tartotta nyilván a Bé-vezetést;³⁸ Kazinczy megtagadta azt megjelent formájában.³⁹ Kazinczy még az így átdolgozott és áprilisban Rádaynak elküldött változatot illetően is gyanakvó volt, nem történt-e újabb változtatás az ő ismételt utazásai alatt.⁴⁰ Más ügyekben is nézeteltérések támadtak közöttük, például Kazinczy Klopstock-fordítása mellett közölni akarta az eredeti német szöveget is, de ezt társai ellenezték, s Rádayt kérték döntőbíróul,⁴¹ aki viszont nem akart beleavatkozni az ügybe,⁴² így hát a német eredeti benne maradt a lapban.

Az ellentétek idővel nemhogy csillapodtak, hanem a második szám szerkesztése közben tovább éleződtek, amint arra a rendelkezésre álló adatokból következtethetünk. 1788/1789 fordulóján Földi János már a társaság megszűnésétől tartott, s február 5-én írott válaszlevelében örömmel nyugtázta, hogy bár félelmei nem alaptalanok, a szakítás még nem következett be.⁴³ Ugyanekkor azonban már reflektál Kazinczynak egy új társaság felállítását és új folyóirat kiadását illető tervére is,⁴⁴ amiből az is világos, hogy a szétválást csak idő kérdésének tekintette. Elpanaszolja továbbá, hogy Batsányival az elmúlt év őszén már neki is volt konfliktusa (idézi is Batsányi október 18-i levelét), s a 2. számba sem kerültek bele szerelmes tárgyú költeményei. Világosan látja az elvi, ízlésbeli különbséget, s ezt a felekezeti különbséggel kapcsolja össze; a levélben mindvégig nagyon határozott a mi–ők elhatárolás.⁴⁵

 A társaság belső ügyeit kevésbé átlátó, mert még csak éppen csatlakozott Horváth Ádám Kazinczynak írott február 7-i válaszlevelében még annak a reményének ad hangot, hogy „talám idővel öszve gyalulódunk”⁴⁶, de a következő levélváltás során világossá válik számára, hogy erre már nem lehet számítani.⁴⁷ Miként Földi, úgy Horváth is tisztán látja, hogy a személyi ellentétek alapvető ízlésbeli különbségekkel fonódnak össze: „Tudom ugyan már jó formánn, mi tettzik Szabónak és Batsányinak; és azt talám megtselekedhetném, hogy mikor neked a’ Te gustusod és sok Tudós Hazánkfiai szája ízint valót küldenék, küldhetnék amazoknak is ollyant, a’ mit ők szeretnek.”⁴⁸ Mindezt nem pusztán a Kazinczytól hallottak alapján írja, hanem saját tapasztalataiból is okulva, hiszen ugyanebben az időben leveleket váltott Batsányival, amelyek tudatosították benne a költészetfelfogásban, helyesírási kérdésekben való szemléleti ellentéteket.⁴⁹ Noha Kazinczyval sem ért mindenben egyet, s ezt meg is írja neki, mégis határozottan mellé áll, s szakít Batsányival.

 Kazinczyban tehát 1789 elejére megérett a társaságból való kiválás gondolata, s ekkorra már megszületett elképzelése egy új folyóirat megindításáról és egy új társaság szervezéséről. Földi és Horváth reakciói után az első közvetlenül Kazinczytól származó megnyilatkozás Ráday Gedeonnak írott március 14-i levelében található: „én mind gyakori útazásaim miatt, mind eggy más okra nézve is, magamat a’ Museum úgy nevezett Tagjai közzűl ki-szakasztottam.”⁵⁰ Ezt követően 1789-ben az Orpheus előkészítése⁵¹ egyszerre zajlott a Magyar Museum első kötete még megjelentetésre váró két számának készítésével. Kazinczy a szerkesztésben valóban nem vett részt,⁵² de adott közlésre a maga és a mások műveiből, igaz, nem mindig közvetlenül Batsányinak,⁵³ s Rádayval is folyamatosan egyeztetett mindkét folyóirat ügyében.

 A Magyar Museum Kazinczy kiválásával nem rögtön formálódott teljesen Batsányi arculatára. A harmadik szám a Toldalék miatt kevesebb anyagot közölt, s Földitől, Horváthtól nem is jelent meg benne semmi, a kassai Szuhányi Ferenc, valamit Ányos Pál, Orczy Lőrinc kaptak inkább helyet a belső négyes szövegei mellett. A negyedik szám viszont az összes nyolc szám között a legszélesebb és legsokrétűbb szerzőgárdát sorakoztatja fel. Helyet kapott itt a belső négyes mellett a Kazinczy köréhez tartozó Horváth és Földi, az ugyancsak Kazinczy által felfedezett Dayka és Döme, de már megjelent a Batsányival tartó Virág Benedek, Verseghy, Szuhányi, s újként jelentkezett a mindkettőjükkel kapcsolatot tartó Aranka György, valamint Orczy Lőrinc és Molnár János is, s a már nem élők közül Ányos és Szilágyi Sámuel. Valószínűleg 1789 végére, az Orpheus első számának elkészülése idejére tisztázódott, ki kivel tart (Batsányi Földinél még 1789 őszén is érdeklődött, mi az oka hallgatásának és műveket kért közlésre). Ez volt az a pont, amikor véglegesen szétvált a két folyóirat és a köréjük csoportosuló két szerzőgárda útja. Ráday Gedeon ugyan egyenlő távolságot igyekezett tartani Kazinczytól és Batsányitól a viták során, és a szakítás után is egyaránt támogatta mindkét orgánumot, de a folyóirat kiadásának Kassára való áthelyezését követően érezhetően eltávolodott Batsányitól, s nem sokkal halála előtt visszakérte tőle a nála lévő kéziratokat.

 A második kötet első számával egy küllemében, koncepciójában és szerzőgárdájában megújult Magyar Museum került az olvasók kezébe (igaz, szélesebb körben majd csak jó másfél éves késéssel, 1792 elején). A kiadói és szerkesztői szerepet minden kétséget kizáróan Batsányi töltötte be, aki a folyóirat szerzőgárdáját egy jól meghatározható körből szervezte. Aranka Györgynek írott 1791. augusztus 8-i levelében egész pontosan meghatározza ezt a belső kört: „Szabó Dávid úr alázatosan tiszteli Mélt. Urat. Ő ki légyen, úgy is tudja kedves barátom uram. A többi társak imezek (NB. a Museumra nézv.): mélt. id. gr. Ráday Gedeon úr. Versegi Ferencz expaulinus. Budán privatizál. Nagy tudományú, nyílt elméjű, igaz lelkű derék férfiú. A hárfát úgy veri s e mellett oly szépen énekel, hogy hozzá fogható alig van a hazában erre nézve. Virág Benedek, professor Székesfehérvárott. Ez is expaulinus. Különös jó poéta, mind cadentiás, mind metrumos versekben. Kreskay Imre, expaulinus hasonlóképp, Szatmárott volt az előtt director scholarum. Jó deák és magyar poeta; és szép tudományú jeles ember. Szentjóbi Szabó László, néhai rhetorices professor Nagy-Bányán. A minap itt lévén Kassán, emlékezett, hogy van szerencséje személyesen ismérni kedves barátom uramat. Most nyomtatódnak Pesten minden munkái. Ezek a tulajdonképpen való tagjai társaságunknak. Kazinczy úr nincs közöttünk. Maga kezére dolgozik. Isméri kedv. uram barátom az úgynevezett Orpheust. Éppen most ád ki ezen munkájában egy mérges recensio formát, Versegi társunk ellen, hol ezt az érdemes embert pasquilláns s egyéb eféle illetlen titulusokkal érdekli. Be nem jó mikor az ember sensu abundat! Mások, kik Museumunkba holmit adnak, többen vagynak.”⁵⁴

 A vállalt elődök, Ányos, Barcsay és az ugyancsak korábbi hagyományokat képviselő főúri literátorok, Teleki József, Gvadányi, Sándor István tartoznak e szélesebb körbe, míg a társaságot magát Baróti, Ráday, Verseghy, Virág, Kreskay, Szentjóbi alkotja. Az első kettő a kezdetektől fogva odatartozott, az először Kazinczynál jelentkező Szentjóbi pedig utóbb egyértelműen Batsányit választotta. A többiek esetében feltűnő a visszatérő „expaulinus” megnevezés (s a költő-előd, a tanulmánnyal megtisztelt Ányos Pál is pálos szerzetes volt). A társaság újjászerveződésének hátterében, úgy tűnik, az 1770-es, 1780-as évek fordulóján a magyar irodalomban jelentős szerepet betöltött pesti pálosok kapcsolatrendszere (és ezzel együtt szellemi–ízlésbeli tájékozódása) sejlik fel. Ismeretes, hogy Batsányi szemléletét Pestre kerülése után milyen nagy mértékben meghatározta az Orczy-ház, s az a közeg, amelyhez Orczy Lőrincen keresztül került közel.⁵⁵ Ennek az útra bocsátó személyes és eszmei hálózatnak az ereje segíthette Batsányit a kassai Magyar Társaság újjászervezésében és önálló arculatának kialakításában a második kötet első számától kezdődően. Az azonban nem volt kétséges, hogy immár ő a szerkesztő, aki lényegében teljhatalmúan dönt a folyóiratot érintő kérdésekben. Sőt, megkísérelte a kiadó szerepét is ellátni.

Egy folyóirat alapításában a szerzői kör, vagyis a társaság kialakítása mellett kitüntetett jelentőséggel bír a kiadó megválasztása is. E választásban nem kis mértékben annak eldöntése nyilvánul meg, hogy ki és hogyan finanszírozza a vállalkozást. Lehetőségként a korban a saját (szerzői) kiadás mellett a mecenatúra különféle (személyes és intézményi) formái, az előfizetéses rendszer, illetve a kiadói magánvállalkozás (s ezek különféle kombinációja) volt adott. A XVIII. század végén a kiadók és nyomdászok funkcionális szétválása még éppen csak megkezdődött, vagyis a magánfinanszírozás lényegében annak a nyomdásznak a vállalkozását és kockázatát jelentette, aki esetleg felvállalta az adott kiadvány megjelentetését.

 A kassai társaság a megalapítást követően a folyóirat pesti kiadása mellett döntött. Ezt maga Kazinczy javasolta, mint Ráday 1788. február 15-i válaszleveléből tudjuk: „azt írja az Úr, hogy azt Cassán (hihető az Akadémiai munkákra nézve) allig lehetne ki nyomtattatni, és igy láttzik az Úr Pestrűl gondolkozni. Itten én, aki a’ nyomtatásra való költséget magára válalná, mást nem reménylhetek a Posonyi Landereren és Weingandon kivül; de úgy tartom, hogy ezekis szeretnék előszször meg próbálni, mennyi előre való fizetőjük vólna”⁵⁶ Jól látható tehát, hogy eme elgondolás szerint egy nyomdász vállalkozásaként jelentetnék meg a lapot, s ehhez keresik a megfelelő partnert, számot vetvén a kor szokásos kockázatcsökkentő megoldásaival, az előjegyzéses és előfizetéses rendszerrel is (subscriptio és prenumeratio). A szerkesztőknek azonban valójában nem volt szándékukban élni e formákkal, s tudomásunk szerint egyik sem valósult meg az első kötet esetében.⁵⁷

 Ráday idézett levelének utóiratában felveti Trattner nevét is, s ajánlja, hogy beszél vele és a többi említett nyomdásszal. Erre reagálva írja Batsányi Rádaynak 1788. március 11-én: „Éppen ma vevém a’ Pesti Trattner Úrnak Levelét, mellyben jelenti, hogy munkáinknak Nyomtatását magára vállallya. Mivel azért 15-dik februáriusban Kazintzy Uramhoz botsátott Levelében azt írja Nagyságod, hogy a’ jövő Vásárkor fog a’ Posonyi Landererrel és Weiganddal is az említett nyomtatás iránt szóllani; tehát (mivel Kazintzy Uram valamelly hivatalbéli Commissioban máshol foglalatoskodik) szükségesnek itéltem lenni, Nagyságodat Trattnernak szándékáról előre tudósítani.”⁵⁸ Trattner tehát végül is nem Ráday, hanem Batsányi párhuzamosan folytatott szervezőmunkája eredményeképpen lett a Magyar Museum kiadója. Trattnernek egyébként nem kellett külön engedélyt kérnie a folyóirat kiadására, mivel nem újságként, azaz postán kívánta terjeszteni azt. A Magyar Museum így a könyvterjesztésnek a korban adott csatornáin keresztül juthatott el az olvasókhoz: részben a könyvesbolti forgalomban, részben a könyvkötők bizományosi hálózatán keresztül (főleg vásári alkalmakkor),⁵⁹ továbbá személyes kapcsolatok útján (ez utóbbi fontos szerepére nézve számos adatunk van a korabeli levelezésekben). Egy füzet 20 krajcárba került, igaz, ezt egyes olvasók sokallták.⁶⁰

 A szerkesztők és a nyomdász megállapodtak a kiadás feltételeiről és a formátumról, Batsányi fenti levelében idézte is Trattner e tárgyban hozzá írott levelét: „Így vagynak tulajdon szavai Trattner Uramnak, a’ hol jelenti, mitsoda conditiokkal vállallya magára Gyűjteményünknek ki-adását: »Erstens: zwe˙ Hefte davon zu drucken, und wenn nach deßen Bekanntmachung sich nur wenige Abnehmer fänden, davon abzustehen. 2-ten der Gesellschaft unentgeltlich 25. Exempl. zu geben, so lange nur unter und bis 200. Stücke davon abgesetzt werden; 40, wenn 250–300 abgehen; endlich 50, wenn die Anzahl 300. übersteigt. 3-ten daß mir gedachte Samlung unter keinem Vorwande entzogen werde, so lange ich sie fortzusetzen gedenke, oder doch in diesem Falle ein ganzen Jahrgang, das ist 4. Hefte geliefert werden. Schriften werden ganz neu (die ich nächstens erwarte) dazugenommen werden, und Papier so gut und schön, als es zu haben ist; das Format beliebe die Gesellschafft selbst zu bestimmen«. Láttya Nagyságod, hogy Trattner megérdemli, hogy reá bízzuk Munkánkat illy igaz és illendő fel-tételek alatt.”⁶¹ Kikötésként szerepelt tehát az újonnan metszett betű használata, a finomabb papír és a tetszetős nyomtatás, s egy jó ideig azért nem kezdődhetett el a kiadás, mert még nem érkezett meg az új betűkészlet.⁶² A szerkesztők a továbbiakban is törekedtek a formai megjelenés befolyásolására, ismerjük például Batsányi olyan levelét, amelyben még a betűfokozatokra vonatkozóan is részletes instrukciókat ad,⁶³ másutt meg például a kék borítóra írandó tartalomjegyzékről rendelkezik.⁶⁴

 A Trattnerrel való kapcsolattartást, a nyomtatás felügyeletét Ráday magára vállalta, folyamatosan közvetítve a kassai szerkesztők instrukcióit a pesti nyomdásznak.⁶⁵ Segítségül maga mellé vette a Pesten orvosnak tanuló Földi Jánost,⁶⁶ aki azonban csak az első szám munkálataiban vett részt, mert utána Szatmáron kapott állást, s elhagyta Pestet, így más után kellett nézni.⁶⁷ Verseghy Ferenc maga jelentkezett,⁶⁸ de aztán betegeskedése és a Duna befagyása miatt (Budáról ugyanis nem juthatott át Pestre) nem tudott bekapcsolódni a 2. szám elkészítésébe, helyette Gindl József, volt pálos szerzetes lett a korrektor.⁶⁹ Ő sem sokáig működhetett azonban, így aztán mégis Verseghy lépett be.⁷⁰ A nyomtatás felügyeletének ez a némiképp zavaros helyzete rányomta bélyegét az első két szám minőségére, több rendbeli hibaigazítót is kellett készíteni, s ezekben még mindig csak kisebb része jelent meg a valóban feltalálható hibáknak. A Kassa–Pest távolság e tekintetben, úgy tűnik, túl nagynak bizonyult.

 A nyomtatás minősége mellett a másik alapvető problémát az jelentette, hogy fokozatosan megromlott a Trattnerrel való kapcsolat. A szerkesztők legfőbb kifogása Trattner ellen a késedelmesség, a korabeli levelezések tele vannak ezirányú panaszokkal.⁷¹ Komoly hiányosságok történtek a terjesztésben is, sokszor maguk a szerkesztők sem jutottak hozzá a nekik járó példányokhoz.⁷² A feszültségek egyre élesebb voltára utal az olyan kitétel is, amelyet pl. Batsányi 1789. július 4-i levelében olvashatunk: „Trattner Uramnak nem jó helyen van tehát az agya…” Úgy érezték, elsősorban persze a meghatározó szerepbe kerülő Batsányi, hogy ki vannak szolgáltatva a lapot kiadó nyomdász akaratának. Mint már a Trattnerrel való szakítás után írja: „A’ Muzeum’ exemplárjainak Kassára való kőltöztetésére nézve: nem látom okát, miért tselekedtem vólna helytelenül, hogy Trattner uramnak szolgája nem lettem. Elégedgyék-meg vele, hogy az egész társaság, igaz-értelemben pedig, ingyen béresse vólt!”⁷³ Ez a megfogalmazás igen pontosan rögzíti a kiadó és a szerző-szerkesztő korabeli általános viszonyát: nemhogy honoráriumról nem volt szó, de a nyomdász mintegy kegyet vélt gyakorolni a kiadás felvállalásával. Mindez együttesen érlelhette meg Batsányiban a váltás szükségességének gondolatát 1789 során, lényegében ugyanazon időszakban, amikor az eredeti kassai társaság meghasonlása és szétválása megtörtént.

Az első adataink a folyóirat Kassára való költöztetésének tervéről 1789 decemberéből vannak, akkor Ráday levelében beszámol Kazinczynak a Batsányitól hallott elképzelésről, úgy értelmezvén azt, hogy már az első kötetet sem fejezné be Pesten, Trattnernél.⁷⁴ Ráday eme véleményére reagál Batsányi karácsonykor írott levelében: „Soha sem vólt énnékem szándékom, hogy ezen negyedet Trattner uramnak ne adgyam; mert azon-kívül, hogy egyenetlen lett vólna a’ nyomtatás, fogadásunk-is tartotta, hogy az első esztendőt, vagy-is kötetet nálla nyomtattattyuk.”⁷⁵ Ugyanakkor itt is megerősíti szándékát, hogy a második kötetet Kassán, Ellingernél akarja nyomtatni, noha már a korábban vonakodó Landerer is ajánlotta magát. Érvelésében első helyen a tetszetősebb formátum, szebb nyomtatási kép ígérete áll, valamint az, hogy Kassán lévén, közvetlen felügyeletet gyakorolhatna a nyomtatás felett.⁷⁶ Az Ellinger iránti bizalom arra épülhetett, hogy már korábban munkakapcsolatban voltak, Batsányi Teleki Józsefnek szóló 1788. november 1-jei levelében Ellingert ajánlja a grófnak, s csatolja egy lapnyi betűminta-nyomtatványát, amelyen egyébként Batsányi máshonnan nem ismert, néhány soros Osszián-fordítása is szerepel.⁷⁷ A vállalkozását nemrég indított Ellinger azonban tarthatott a folyóirat kiadásának felvállalásától, legalábbis erre vall Batsányi megjegyzése: „De ez az Ellinger még nem léphetett elég erős lábra mű-helyével. Azonban tsak-ugyan reá áll még-is, ha akarjuk.”⁷⁸

 Mindebből az is világosan látszik, hogy Batsányi ekkor még csak a nyomdász-kiadó lecserélését tervezte. Ellinger anyagi természetű vonakodása miatt az is megfordult a fejében, hogy csak bérmunkára veszi igénybe a nyomdász szolgáltatásait és más kiadót keres: „Strohmayer Urat-is kináltuk vólt a’ minapában, ide való filialis Factorja által, hogy ha Ellingernél nyomtattatni fogja, nékie engedgyük.”⁷⁹ Erről a változatról azonban nem találunk több adatot, s a második kötet első száma mégis Ellinger kiadásában jelent meg 1790 júniusában. Trattner értesítésével azonban Batsányi nem sietett túlzottan, Rádayhoz szóló, 1790. július 4-i levelének tanúsága szerint még az új szám megjelenése után sem tette ezt meg: „Nem kétlem, tudtára adatta már Nagyságod Trattner Uramnak, a’ Kassai Nyomtatást. Magam-is írok néki, mihelyt időm esik, mert most nyakig vagyok a’ foglalatosságban. Ő, úgy hisszük, leg-kevesebbet sem gondol vele, akárhol nyomtattattyuk.”⁸⁰ Ráday erre vonatkozó reakcióját nem ismerjük, az azonban egyéb (s részben már idézett) megnyilatkozásaiból (valamint Batsányi válaszaiból) világosan kivehető, hogy nem nézte jó szemmel a Magyar Museum Kassára költöztetését, nyilván saját tevékenysége minősítését is látta ebben. A lap kiadásának további, az eddigieknél még radikálisabb átalakítása pedig végképp ellenére volt, ahogy Batsányi udvarias, de egyre határozottabb hangú védekezéseiből kivehető 1790–1791 folyamán. Végül az utolsó két számból teljesen ki is maradt, s a Batsányinál volt kéziratait is visszakérte.⁸¹

 A folyóirat Kassára való költöztetése mellett egy másik terv is foglalkoztatta Batsányit (és a literátor közvéleményt) ekkoriban: a tudós társaság, az Akadémia megalapításának a lehetősége. „A’ múltt postával íra hozzánk Révai Miklós Úr Győrről, hogy Mélt. Gróf Eszterhazy József Úr a’ fiatal Leopold fő-Hertzeget annyira birta, hogy Társaságunknak Pártfogó Feje, és annak helyben-hagyása végett az Attyánál, a’ mi kegyes Királyunknál, Közben-járónk örömest-is legyen, és arra kére, hogy a’ kik az Országban eggyütt-is másutt-is kisebb Társaságokba öszve-szövetkezvén úgy-is fáradunk már elég sok akadályokkal küszködvén a’ Haza’ javában, állyunk-öszve egy nagyobb Társaságba, kivált illy Pártfogó alatt, és pedig még az Országnak-is örömest léendő reá-állásával ’s helyben-hagyásával. Mi véteknek tartottuk vólna, nem két kézzel kapni e’ szép alkalmatosságon, a’ mellyet már rég’ időtől fogva olly haszontalan óhajtottunk.”⁸² Ráday mellett beszámolt erről az ígéretesnek látszó kezdeményezésről Kreskay Imrének is, aki azonban a Bessenyei-féle Hazafiúi Magyar Társaság szervezésének részeseként már megtapasztalta a királyi támogatás hiányát.⁸³ A terv ezúttal is elakadt.

 A második kötet első számának 1790. júniusi megjelenése után másfél évnyi szünet következett, amelynek során a folytatás is bizonytalanná vált.⁸⁴ Ez alatt az idő alatt, a korabeli levelezésből ítélve 1791 elejére megérett Batsányiban a gondolat, hogy saját kiadásában, vagyis a költségeket felvállalva adja ki a Magyar Museumot. Korábban ezt a lehetőséget csak „jámbor szándéknak” minősítette,⁸⁵ de utóbb nem látott más lehetőséget, minthogy maga vegye kézbe a szerkesztés után a kiadás ügyeit is, noha pénze nem lett több. „Azt az egyet fájlaljuk leginkább, hogy a költségnek szűk volta miatt nem adhatjuk szaporábban közre egymás után negyedeinket. Még mind ez ideig sem találkozott a gazdagabb uraságok között, aki egynéhány száz forinttal előmozdítani kívánta volna igyekezetünket; holott fájdalom! a banderiumok czifraságira negyven, ötven ezereket sem szántak kiadni. – Most azon vagyok, hogy annyi költséget szerezhessek össze, hogy egy esztendő alatt négy negyedet lehessen nyomtattatni, s a vevőknek postán megküldeni, valamint az idegen országi journálokkal szoktak cselekedni.”⁸⁶ A kiadási költségek felvállalása mellett tehát új elemként jelentkezik Batsányi koncepciójában az is, hogy a terjesztést nem könyvként képzeli el, hanem postai úton, azaz előfizetéses rendszerben, a mai értelemben vett folyóiratként.

 Ahhoz azonban, hogy elindulhasson a lap kiadása az előfizetéses rendszerben, ami jó esetben a kiadást is finanszírozni képes, indulótőkére volt szükség. A januári panaszok után márciusra kedvező fordulat állott be, többektől kért támogatást, s az ennek nyomán Széchényi Ferenctől kapott 200 forintnyi kölcsön megoldást jelentett a Magyar Museum kiadásának újraindítására.⁸⁷ Az előfizetéses rendszert (prenumeratio) azonban nem merte kizárólagosan bevezetni, megengedhetőnek tartotta (nyilván saját kockázatát növelve ezzel) a vásárlási szándékot kinyilvánító előjegyzést is (subscriptio): „Hogy a praenumeratio még szokatlan Magyar Országban, vagy-is, igazabban szóllva, hogy némelly lármás igéretű s szavokat meg nem tartó emberek miatt a Nemzetnek nints bizodalma hozzá: jól tudom én-is. De ugyan-azért kell iparkodnunk, hogy szokásba hozhassuk, s hitelt szerezhessünk nékie. Erre nézve: előre való fizetést tsak azoktól fogok kívánni, a kiknek bizodalmok lessz; a kik pedig pénzeket ki-adni nem merik, azok tsak neveket fogják alá-irhatni. Ha majd látandgyák, hogy van folyamattya a dolognak: bátrabban s számosabban fognak fizetni. Hogy pedig praenumeratio nélkül a postán való meg-küldés ne légyen (Nagysád szavai szerint) éppen lehetetlen, már előre rendelést tettem arról is.”⁸⁸ Hasonló értelemben tájékoztatja a közönséget a Magyar Museum újraindulásáról a Hadi és Más Nevezetes Történetek 1791. március 29-i számában megjelent közlemény is, noha az előfizetést nem említi,⁸⁹ ez az elem majd csak az 1791. októberi Tudósíttásban válik hangsúlyossá, ami azonban már a királyi engedély megszerzését követően jelent meg.

 A postai terjesztést ugyanis engedélyeztetni kellett. Batsányi még márciusban beadta eziránti kérelmét, április 5-én a helytartótanács rendeletben szólította fel a kiadvány tervezetének benyújtására, amit május 5-i dátummal meg is tett.⁹⁰ 1791. július 4-én már úgy tudta, hogy kérelmét a király elé terjesztették, s hamarosan várható az engedély megadása.⁹¹ Az engedélyező helytartótanácsi határozat augusztus 23-án meg is született,⁹² Batsányi készülhetett az előfizetési felhívás közzétételére. Szeptemberben elkészült a Tudósíttás,⁹³ a cenzúráztatás azonban nem ment simán, a cenzor, Sahlhaussen Móric szeptember 23-án egy levél kíséretében visszaküldte a kéziratot Batsányinak, mondván, hogy az olvashatatlan, mire Batsányi másnap letisztázva visszajuttatta Sahlhaussennek, önérzetes hangú levél kíséretében.⁹⁴ Végül október közepén megjelent az egy ívet kitevő nyomtatvány, a folyóirattal egyező formátumban, amit az Ephemerides Budenses október 14-én, a Hadi és Más Nevezetes Történetek október 22-én és 25-én ismertetett.⁹⁵ A második kötet második száma már az előfizetési rendszerben jelent meg, s 1792 elején küldték szét, csatolva hozzá a másfél éve kinyomtatott első számot.

 A Tudósíttásban a programírás jellegű első rész után részletes tájékoztató olvasható a folyóirat tervezett megjelenési rendjéről, áráról, valamint az előfizetés bonyolításának gyakorlati módozatairól; mindez arra vall, hogy jól átgondolt és gondosan szervezett volt Batsányi vállalkozása. A korábbi terveknek megfelelően, mint írja, kezdetben valóban lehetőség nyílik az előfizetés mellett a subscriptióra is, noha egyértelműen az előbbit preferálja. Utóbb már csak a prenumeratió lehetséges a postai terjesztésben: „Pénz nélkül semmit sem küldhetünk, mert lehetetlenség. Azért praenumeratio; és azért oly igen-igen csekély az egész esztendei fizetés. Itt nekem mindent készszel kell kielégítenem, és a portoriumot minden praenumeránsért egy egész német forinttal fizetnem.”⁹⁶ Korábbi leveleiben még csak 300–400 előfizetőre gondolt, s Rádayval szemben védekezvén a nyereségnek még a lehetőségét is elutasította,⁹⁷ a Tudósíttásban viszont már – 400–500 előfizetőt remélvén (I. 513.) – ezzel is számolt, igaz, a hazafiság érzésétől indíttatva ezt a reménybeli nyereséget a kiadásba kívánta visszaforgatni (I. 511.). Egy szám a korábbi 20 krajcárral szemben 25 krajcárba kerül (nem előfizetőknek, azaz darabonként vásárolva 28 krajcárba), ez az összeg viszont a korábbival ellentétben már tartalmazza a köttetés árát is, ami egy poltúra, azaz másfél krajcár volt. A négy számból álló kötet ára így 100 krajcárra, azaz 1 rajnai forint 40 krajcárra rúgott, s ehhez jött még a kötetenkénti 1 forintos postaköltség.⁹⁸

 A második kötet végéhez csatolt előfizetői névsor 326 nevet tartalmaz (I. 494–502.), s habár a pénz beszedésével akadtak is gondok,⁹⁹ ez mégis jelentősnek mondható szám. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a terjesztésben a posta mellett a könyvkötők és könyvkereskedők is részt vettek, továbbá literátorokból és vármegyei tisztségviselőkből álló kiterjedt hálózat segítette Batsányit (I. 512.), akkor az a benyomás alakulhat ki bennünk, hogy az első magyar irodalmi folyóirat nemcsak patrióta tettként értékelhető, hanem üzleti vállalkozásként is figyelemre méltó, az érdektelenség legalábbis nem sorolható a megszűnés okai közé. A feltételes módban való fogalmazás azért indokolt, mert pontos adataink nincsenek a gazdasági eredményekről, a beérkezett pénzek és a kiadások egyenlegéről, s azt sem tudjuk, mi lett a Széchényi Ferenctől felvett kölcsönnel, visszafizettetett avagy sem.

A Magyar Museum első számának élén álló bevezetés 1788. május 1-jei keltezésű, de Batsányi leveléből tudjuk, hogy azt már április 22-én elküldte Ráday Gedeonhoz.¹⁰⁰ Az volt a szerkesztők elképzelése, hogy két változatban nyomtatják ki: tudósításként (májusi 1-jei dátummal), a figyelem felkeltése érdekében, majd pedig tényleges bevezetésként (a társaságkötés 1787. november 13-i dátumával). E terv nem valósult meg, mert Trattner nem vállalta az ezzel járó többletköltségeket, s maga Ráday Gedeon sem látta szükségesnek ezt a megoldást.¹⁰¹ Az áprilisban elküldött bevezetés után az első szám anyaga majd csak júniusban került Rádayhoz: „Ime, itt vagyon végre Museumunknak első darabja. Bé-vezetésünk talám már nyomtatódik-is.”¹⁰² Ráday július 8-i levelében nyugtázza a küldemény megérkezését.¹⁰³

 A nyomtatás azonban akadozik, mert Trattner, mint említettük, nem akart külön tudósítást, Ráday július 28-i levele utóiratából a következőkről értesülünk: „Hogy Pestre be jöttem, tudakozódtam a’ nyomtatásról, de még nints több ki-nyomtatva két árkusnál, azok közzűlis a’ második még tsak most van az Correcturán.”¹⁰⁴ Szeptember 22-én pedig még mindig arról számol be, hogy Földitől tudja, „az tudvalévő Gyűjteménynek két Árkusa már ujonnan kinyomtattatott, a’ kívánt változásokkal; hanem egy citatio az én tanátsomból mostis ki-maradott.”¹⁰⁵ Kazinczy szeptember 27-i levelében jóváhagyja a változtatásokat, majd október 15-én megerősíti a jóváhagyást. Földi október 2-án még mindig Trattner késedelmességére panaszkodik: „Ma újra nála létemben ismét fogadta, hogy már e’ mái Napon dél után el végezteti bizonyossan. Meg felel e szavának, nem tudom. Ő igen rest ember, ha én siettetem, sürgetem, meg-éri azzal: Ja! ő néki sok dolgai vagynak! A’ Legényje pedig ezzel fog-ki: tsak ugyan nints itt még a következendő Negyed, és igy, mivel a’ban eggy végbe nem dolgozhatik; ő neki a’ Gazdája más dolgot ád.”¹⁰⁶

 Kazinczy Rádaynak 1788. október 15-i levelében ezt írja: „Én még nem láttam a’ Museumot”¹⁰⁷, ami úgy hangzik, mintha már megjelent volna, s Ráday látta volna. Batsányi november 1-jei levelében is múlt időben szól a megjelenésről.¹⁰⁸ Kazinczy november 20-án küldi a lap első számát Prónay Lászlónak (aki azt majd február 2-i levelében igazolja vissza).¹⁰⁹ A rendelkezésre álló kevés adat alapján úgy tűnik tehát, hogy az első szám nyomtatása október folyamán elkészült, s novembertől kezdték szétküldözgetni azt.

Az első szám megjelenésének elhúzódása csúszást okozott a második számban is, ami lehetetlenné tette a négy számra tervezett első kötet 1788-as megjelenését. A szerkesztők az eredeti terv módosítását is fontolóra vették: „ez a’ szándékunk, hogy mivel az első Negyed későn jött-ki, és így már erre az esztendőre 4. negyedet nem adhatunk, tehát ezt a’ második, azaz, utólsó Negyedet legalább hét-nyóltz árkusra fel-vihessük, hogy a kettőből egy kötet vállyék. Trattnernek úgy akarjuk tsak kezéhez szolgáltatni, hogy X-ber végéig el-végezhesse nyomtatását. Mert minek heverjen híjába nála? azért-e, hogy 4. holnapig nyomtasson hat árkust? –”¹¹⁰ A tervek szerint december elejére Pestre kellett volna küldeni a kéziratot.¹¹¹ A második szám azonban egyáltalán nem jelent meg, sőt még el sem jutott a nyomdába 1788-ban. Ráday Gedeon Kazinczynak írott, 1789. január 20-i levelében igazolja vissza a szám anyagának vételét: „Az Úr levelét az ki-nyomtattatni küldött második Negyeddel edgyütt vettem.”¹¹²

 Ettől kezdve egy jó bő hónapon át, több levélváltás során vitatják meg és alakítják át Ráday műveinek tervezett közlési rendjét.¹¹³ A Ráday által Kassára küldött ötívnyi anyagból a szerkesztők négy darabot válogattak be a második számba, a III., VIII., X. és XIII. sorszám alatt, valamint a kötet élére Baróti Szabó Dávid Rádayhoz szóló alkalmi költeményét iktatták. Ráday az üdvözlőverset ki akarta hagyni, a III. szám alatt közölni tervezett Anakreón-fordításokat a következő negyedre, a XIII. szám alatti Fabulákat javítva és előbeszéddel ellátva a negyedik negyedre halasztotta, s a másik két darabot is újakkal akarta helyettesíteni a korábban átadott anyagból. A Fabulák helyére Gellert-fordításait küldte (két részletben, a másodikat ugyanis újonnan készítette). Csak ez utóbbi esetében járult hozzá nevének kiírásához, a többi esetben ragaszkodott az A. J. monogramhoz. A szerkesztők tudomásul vették a névaláírásra vonatkozó kívánságát, valamint az Anakreón-fordítások és a Fabulák kihagyását, viszont javasolták, hogy Baróti üdvözlőverse maradjon a helyén, s utána az aláírt Gellert-fordítások jöjjenek. Ráday a sorrendi cserét nem akarta és a nyomtatás előrehaladott állapota miatt nem is tudta megvalósítani, az üdvözlővers meghagyásába belenyugodott, s úgy tűnik, a másik két vers (a VIII. és X.) sem változott az eredeti szerkesztői választáshoz képest.

 Közben folyt a nyomtatás is. Ráday február 19-én arról számol be Kazinczynak, hogy az első ív már napok óta kész, s reméli, hogy a második ív is munkában van.¹¹⁴ Március 1-jén azt írja, hogy Trattner a harmadik ívhez fogott, egy Batsányihoz szóló nem sokkal későbbi levelében pedig arról adhatott hírt (Batsányi válaszából kikövetkeztethetően), hogy a március 19-i József napi vásárra elkészül a teljes szám.¹¹⁵ A nyomtatás azonban késett a számos hiba miatti újranyomtatások következtében is. Mint Batsányi írja: „Nagyságod’ Levelét dt-o 31-a Marty, 5-a Apr. vettem. Ugyan akkor vettem egyet Versegi Barátomtól-is. A’ nyomtatásban esett hibáról Ő-is bőven emlékezik. – Jól esett, hogy Nagysád újra nyomtatatta; mert más orvoslása nem-is lehetett vólna. – Valóban igen késedelmes ember Trattner Uram. Úgy reménylettük már minden kétség nélkűl, hogy a’ vásári alkalmatossággal meg-kapjuk az exemplarokat, ’s ime! még ki sints nyomtatva. Nagyon meg-tsonkúl így a’ Publicumnak kedve-is. A’ hibák’ tábláját újra elkűldgyük, meg-tóldva. Parancsollya Nagyságod, hogy ezt nyomtassák-ki; úgy pedig, hogy nem a’ kék papirosra, hanem az utólsó Árkusnak végére essék a’ nyomtatása.”¹¹⁶ Május 9-én Batsányi és Kazinczy is levelet írt Rádaynak, kérvén a szám darabjainak küldését, amely Kazinczy szerint „már régen ki-jött”.¹¹⁷ Nagyon régen persze nem jelenhetett meg, ha Batsányi április 11-én még csak ígérte a hibajegyzék küldését, de az valószínű, hogy április végére tényleg elkészült a szám nyomtatása. A példányok Kassára küldése azonban késett, Batsányi pedig egyre ingerültebben sürgette azt.¹¹⁸

„A’ Múzéum második darabját még mind ez óráig sem láttuk. Trattner Uramnak nem jó helyen van tehát az agya, ha még-is tsudálkozik, hogy a’ 3dik Negyedet nem küldgyük; annyi emberséggel tsak lehetett vólna hozzánk, hogy leg-alább eggy Exemplárt kűldött vólna, ha többet nem-is ennyi időtől fogva. Abban bizonyos lehet, hogy mind addig nem fog tőlünk egy betűt is nyerni, valamig a’ ki-nyomtatottakat kezünkhöz nem szolgáltattya” – írja Batsányi Rádaynak július 4-én.¹¹⁹ A fenyegetőzést maga sem gondolhatta azonban komolyan, legalábbis erre utal az, hogy a számba beválogatott anyagot hamarosan mégis elküldte: „Nem kétlem, kezéhez vette már Nagysád a’ IIIdik Negyedünket, mellyet Pestre menő Collegámra Szolgáry Úrra bíztam vólt. Hirtelen esett el-menetele, ’s azért Levelet sem függeszthettem a’ Nyalábhoz.”¹²⁰ A Toldalék azonban még nem volt cenzúráztatva sem, így nem is küldhette el. Ráday augusztus 1-jén arról számolt be Kazinczynak, hogy két ív elkészült,¹²¹ szeptember 1-jén pedig a Toldalékkal kiegészített teljes szám nyomtatásának befejezéséről ír: „Uri levelét tegnapi Postán vettem: az mi az abban accludalt fordittást illeti, azt valóságos gyönyörűséggel olvastam, és nagyon sajnálom, hogy az a’ harmadik Negyedben már bé nem mehet, mert ezen Negyed nem tsak egészben ki nyomtatódott már, hanem éppen tiz nyomtatott Arkust foglalt el. A valóságos Museumnak Negyedgye, nem foglal ugyan többet el ött árkusnál, de az hozzá adatott Toldalék maga ött árkus. E’ szerént már az Ur fordittásának tsak a’ Negyedik Negyedbe esik jöni.”¹²²

 Ez a fordítás a Szemira és Szemin, ami végül nem itt, hanem az Orpheus I. kötetének 3. számában jelent meg.¹²³ Kazinczy ezt augusztus folyamán küldte el Rádaynak,¹²⁴ kihagyván Batsányit (vagy legalábbis nem utal arra, hogy megbeszélte volna vele a fordítás pótlólagos beiktatását). Ekkorra ugyanis már kivált a szerkesztésből, s Földivel és Horváth Ádámmal folytatott korabeli levelezése tele van Batsányi elleni panaszokkal. Valójában egyikük sem tudja, mi is kerül bele a számba a korábban adott írásokból: „A’ Museum 3dik darabjába én 3. darabot adtam, Horváth Ádám is adott valamit; de mit vesznek bé a’ Tagok, mit nem, nem tudom, minekutánna én közzűlök ki-léptem.”¹²⁵ Végül egy Horatius- és egy Klopstock-fordítás jelent meg tőle, Horváth és Földi viszont teljesen kimaradtak. Ráday a többször emlegetett Zrínyi-átirattal, egy Horatius-óda fordításának két változatával és egy vallásos énekkel szerepelt a számban.¹²⁶ Kimaradtak az előzőből ideutalt s még májusban is tervezett Anakreón-fordítások,¹²⁷ a Batsányi által kért prozódiai tanulmány pedig nem készült el.¹²⁸ A végbement változtatások egy részének körülményeiről nincs információnk, azok a kézirat Pestre küldése után történhettek.

A harmadik és negyedik szám összeállítása időben összeért, a harmadik anyagának Pestre küldése után nem sokkal írta Batsányi Rádaynak: „Siessen Trattner Uram a’ nyomtatással, mert vagyon már-is majd egy nyalábra való gyűjteményünk. Nagysád fordíttásai Anakreonból és Horatiusból, és Zrínyi’ 3dik Eneke az utólsó Negyedbe fognak jönni. Úgy szintén Kazintzy Úr’ Klopstockja-is Apropos! nékem úgy tetszik, hogy a’ Messiás’ fordíttása nem elég méltósággal van találva. Félek, azt ne mondgyák majd Nyelvünkről, hogy elégtelensége okozta. Nem vólna-e szabad Nagysád’ bölts ítéletét eziránt meg-tudnom? –”¹²⁹ Az említett művek közül a Zrínyi eposzából készült átirat és az Anakreón-fordítások valóban itt jelentek meg, de a Horatius-fordítás és Kazinczy Messiás-fordítása a 3. számban volt benne.

 A negyedik szám kéziratának Pestre küldése azonban még jó fél évet váratott magára. Az utolsó lapon szereplő felhívás keltezése 1789. decemberi (248.), s Ráday azt írja Kazinczynak 1789. december 12-én, hogy „Kassárúl még eddig sem küldötték meg az utolsó Negyed darabjait; mit gondol iránta Batsányi Uram, nem tudhatom, és az halladást Trattner se tudgya, mire véllye; holott Pesten azt mondotta Batsányi Uram, hogy már az ahoz szánt darabok bőven kezénél vannak. Említette itt ugyan ő Kegyelme, hogy talám Trattner helyett más Typographust választ; de tsak ugyan illendő lett vólna, ha tsak az első Tomustis egy Typographussal ki nyomtattatni”.¹³⁰ Batsányi december 24-i válaszában pár napon belül ígéri a küldemény útnak indítását,¹³¹ január elején kelt (pontosan nem datált) levelében pedig azt írja, hogy „A’ Museum’ utólsó negyedét már a’ múlt héten útra indítottuk, sőt talán már kezéhez-is érkezett Nagyságodnak”.¹³² Kazinczy január 5-én írott levelében semmi biztosat nem tud mondani Rádaynak,¹³³ január 25-én viszont Arankával már azt közli, hogy sajtó alatt van a negyedik szám.¹³⁴ Ráday Kazinczynak 1790. február 18-án és 24-én ugyancsak megerősíti a nyomtatás tényét.¹³⁵ A megjelenés pontos idejéről nem ismerünk adatokat, de a március valószínűsíthető, mert február végén még nyomtatták, április elején pedig Batsányi már az új kötet első darabjáról szól, meg sem említve a még Pesten készült előző számot.¹³⁶

Batsányi Rádaytól 1790. április 9-én kiadandó darabokat kért az új számba, majd május 7-én már az időközben Ráday által megígért Zrínyi-átirat V. énekét sürgeti, mert, mint mondja, megismételve az áprilisi levélben írottakat, „minek-előtte Diaetára el-mennék, ki akarnám az Első Negyedet nyomtatni.”¹³⁷ A kék borítón közölt tudósítás májusi keltezésű (I. 488.), a cenzori engedély május 17-én kelt.¹³⁸ Június 9-én már küldi is a Zrínyi kinyomtatott példányát; az egész szám még nincsen kész, de napokon belül reméli a nyomtatás befejezését.¹³⁹ Július 2-án viszont már azt írja: „Reménylyük el-jutott már Nagyságodhoz a’ Museum IIik Kötetének Első Negyede.”¹⁴⁰ A küldött nyomtatvány nem érkezett el Rádayhoz, de július 23-án Batsányi már arról számol be, hogy 17 példányt küldött neki Baróti Szabó Dáviddal.¹⁴¹

Ezt követően másfél éves szünet következett, noha 1791 elején, mint azt Rádaynak írja, már lényegében készen állott a szám: „Még a’ Muzeum II-dik Kötetének 2-dik Negyede nem jött-ki. Készen hever nállam, ’s a’ költséget várja. Oly szép darabokból álló Negyedünk, mint ez, még nintsen. Eleget vagyok rajta, hogy költséget talállyak reá.”¹⁴² Ebben az időszakban Batsányi a postai terjesztés engedélyeztetését végezte. Az engedély 1791. augusztusi megszerzését és a Tudósíttás októberi kiadását követően kerülhetett sor a II. kötet második számának nyomtatására, amit egy október 24-i levél tanúsága szerint december elején szándékozott elkezdeni.¹⁴³ A kék borítón közölt tudósítás is decemberi keltezésű (I. 489.). A munka azonban csak 1792 januárjában fejeződhetett be, február 2-án ugyanis e szavakkal küldött példányt Rádaynak: „Imhol vagyon, Méltóságos Gróf Úr! a’ M. Museumnak két első Negyede”.¹⁴⁴ Kazinczy ezután nem sokkal, február 13-án szintén említette a lapszám elkészültét.¹⁴⁵

Batsányi, mikor az előző számot küldte Rádaynak, egyben kérte, adjon közlésre új darabokat.¹⁴⁶ Ráday (nem ismert) levelére válaszolva pedig így írt április 2-án: „Örömmel olvastam a’ többek között azt-is, hogy valamelly dissertatiótskákat szándékozik ki-dolgozni Nagyságod, a’ Magyar Nyelvnek mívelésére nézve. Szeretném, ha a’ harmadik Negyedbe eggyet bé-tehetnénk. Nem méltóztatnék-e Nagyságod mennél előbb el-készitteni? –”¹⁴⁷ Ezek szerint tehát ekkor a szám még szerkesztés alatt állott, június 1-jén azonban már 13 példányt küldött Rádaynak, igaz, bekötetlenül, ami arra utal, hogy a nyomtatást nemrég fejezték be.¹⁴⁸ E levélben egyúttal sajnálkozását fejezte ki, hogy a várt értekezés nem készült el, továbbá hogy Ráday Horatius-fordítása későn érkezett. A nála lévő kéziratokat Ráday kérésre visszaküldte. Rádaynak nem jelent meg közleménye sem ebben, sem az utolsó számban.

A Magyar Hírmondó 1792. november 9-i számában megjelent tudósítás így fogalmaz a II. kötet utolsó számának várható megjelenésére nézve: „Az ide-való Magyar Társaság’ Museuma érdemes Olvasóinak tartozó tisztelettel jelentetik: hogy az e’ folyó esztendőre járó, és még hátra lévő Utólsó Negyed a’ jövő Decemberben fog közre botsáttatni.”¹⁴⁹ A szám kék borítóján olvasható tudósítás (I. 492.) pedig a szerkesztő hosszas utazásaival (Batsányi Bécsben tartózkodott) menti a megjelenés késedelmességét; ezt Batsányi Kassára való visszaérkezte után, decemberben írhatta, hiszen itt már olyan utalás olvasható, amely leginkább Sáros vármegye december 1-jén kelt feljelentésére vonatkoztatható.¹⁵⁰ Biztosan annyi tudható, hogy Batsányi Arankának 1793. február 10-én megírja: „A Museumot januárius elején általadtam a postatisztségnek. Nem kétlem tehát hogy már elérkeztek az oda járó nyomtatványok.”¹⁵¹ Mindebből arra következtethetünk, hogy a nyomtatás egészében, vagy legalábbis túlnyomó részben elkészült 1792 decemberében, s csak a szétküldés maradt januárra.

A legrészletesebb képet a Magyar Museum kortársi fogadtatásáról Ráday Gedeon erdélyi levelezőpartnereinek megnyilatkozásaiból kaphatjuk. Ráday különös gondot fordított arra, hogy a hozzáérkező véleményeket összegyűjtse és eljuttassa a szerkesztőkhöz. Még az első szám megjelenése előtt elküldte a Bé-vezetés szövegét Zilahi Sámuel marosvásárhelyi professzornak, hogy az ő és más erdélyi tudósok véleményét kérje arról.¹⁵² Aranka György részletesen leírta megjegyzéseit Zilahinak (1789. január 10-én), aki továbbküldte azokat Rádaynak, ő pedig Kazinczynak – így maradtak ránk.¹⁵³ Aranka pontokba szedve tekinti át a Bé-vezetés mindazon szavait, kifejezéseit, fordulatait, amelyeket Erdélyben másként mondanak, hangsúlyozva azonban, hogy az eltéréseket nem tartja hibának. A Bé-vezetés egészét igen kedvezően ítéli meg, mint írja: „Illyen jelentő Levél után nagy reménységem vagyon a’ Magyar Museumról.”¹⁵⁴ A szövegezést – nem ismervén a szerzőt – Kazinczynak tulajdonítja. Kazinczy azonban Rádaynak írott március 14-i válaszlevelében igen élesen elhatárolódik a Bé-vezetéstől, s utal Batsányival való vitájára, igazat adva Aranka egyik megjegyzésének.¹⁵⁵ Batsányi Rádayhoz ugyanekkortájt írott levelében szintén örömmel fogadja Aranka elismerő véleményét, a megjegyzések némelyikének jogosságát is elismervén.¹⁵⁶

 Ráday Kazinczyhoz szóló, 1789. augusztus 3-i levelében idézi Zilahi Sámuel egy másik levelét is, amelyet az már a második szám vétele után írt neki, s amelyben kifejti, hogy „nékem sokkal inkább tettzik a’ Második Negyed, mint az első. Itt másokis illyen formán itélnek. És ha az ezután kibotsátandó Negyedek annyival haladják fellyül egymást, mint ez a’ második az elsött: nagy reménységünk van hozzá, hogy azon Társaságnak érdemes Tagjai fel tett czéljokat hamar el-érik.”¹⁵⁷ Egyúttal száz példányt kér, amelyeknek terjesztését magára vállalja. Aranka György immár közvetlenül Rádaynak címzett levelében szintén kevesli az Erdélybe eljutott példányokat, s Zilahihoz hasonlóan vélekedik az első két számról, Benkő Ferenc pedig arról számol be, hogy a nála lévő harminc példányból tízet eladott, másik tízet Nagyenyedre küldött, de a vevők drágállják a számokat.¹⁵⁸

 A pesti literátor körökben kiváltott közvetlen visszhangot illetően kevés adatunk van, Földi János számol be arról 1789. augusztus 25-én, hogy „mikor Horányihoz a’ néki ajándékozott Museumot el-vittem, szinte ott valának Dugonits, és Koppi, ’s mindnyájan neki esének egyszerre ez idegen Névnek: Museum.”¹⁵⁹ Horváth Ádám ismerősei pedig a lapban megjelent kritika kapcsán a recenzálás hasznát vonják kétségbe,¹⁶⁰ igaz, egy bizonyos Lengyel Antal viszont éppen az említett recenzióval ért egyet.¹⁶¹ Általában azonban inkább az elismerés hangjai dominálnak: „Sok méltóságokkal vagyok együtt tsak nem mindennap, hol itt, hol Füredenn; a’ kik látták Múseumtokat, ditsérik szándéktokat, sőt sokan, kik ismerik veletek való barátságomat, nyilván is kérnek, hogy írjak nektek, hogy meg ne szűnjetek.”¹⁶² A társaságból való kiválásuk után Kazinczy, Földi, Horváth, illetve majd Ráday is folyamatosan figyelemmel kísérik az újonnan megjelenő lapszámokat,¹⁶³ s Batsányi iránti ellenszenvüket félretéve bíráló megjegyzéseik mellett az elismerés hangjait sem fojtják el.¹⁶⁴

A Magyar Museumról számos cikk jelent meg a korabeli hírlapokban is, ezek azonban többnyire tudósítások, s jobbára csak információkat közölnek a folyóiratról (legfeljebb a hazafiságot dicsőítik), gyakran egyszerűen megismétlik a Museum tájékoztató szövegeit. Mindazonáltal talán nem felesleges itt felsorolnunk ezek lelőhelyeit (az esetleges újabb kiadáséval együtt), mert így együtt nem találhatóak meg sehol.¹⁶⁵

 – Magyar Kurir (Bécs), 1788. szeptember 20. és Magyar Hírmondó (Pozsony), 1788. szeptember 24., 76. szám, 652.¹⁶⁶

Azonos szövegű tudósításban jelentik a kassai társaság megalakulását, a magyar nyelv pallérozására szólítván fel.

 – Magyar Múzsa (Bécs, a Magyar Kurir melléklapja), 1789. március 28., 99.

Jelenti a Museum 2. számának elkészültét.

 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1789. december 10., I. 593–597.

A Tudományi Jelentés többek között ismerteti a kassai magyar társaságot és közli Batsányi Koporsó Írás című versét.

 – Orpheus I. kötet, 1. szám (1790. február)¹⁶⁷

A Literátori tudósítások végén hírt ad arról, hogy a Museumnak már három száma megjelent, s különösen Erdélyben nagy kedvességgel fogadták.

 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1790. április 27., II. 542.

A kapható új könyvek listáján szerepel a Magyar Museum.

 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1790. július 9., III. 32.

Szinte szó szerint megismétli (idézőjelben) a II. kötet 1. számának borítólapján található Tudósíttás négy pontját.

 – Ephemerides Budenses, 1790. szeptember 28., 50. szám, 462.

Ugyancsak az említett Tudósíttással kapcsolatos.¹⁶⁸

 – Orpheus I. kötet 3. szám (1790. augusztus, szeptember)¹⁶⁹

Többször utal a lap közleményeire és a Rájnissal folytatott vitára.

 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1791. március 29., IV. 380–381.¹⁷⁰

A Novák István cenzor haláláról való megemlékezést követően tájékoztat (feltehetően a szerkesztő Batsányi), hogy a folyóiratot a továbbiakban postán tervezi terjeszteni.

 – Ephemerides Budenses, 1791. június 24., 48. szám, 402.

A postai terjesztésről ad hírt.¹⁷¹

 – Ephemerides Budenses, 1791. október 14., 31. szám, 239.

A Tudósíttást ismerteti.¹⁷²

 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1791. október 21., V. 525–528.

A Tudósíttás pontokba szedett részét közli szó szerint, idézőjelben.

 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1791. október 25., V. 542–543.

A Tudósíttásnak a terjesztésre vonatkozó információit foglalja össze szabad idézetekkel.

 – Magyar Hírmondó (Bécs), 1792. november 9., 712.¹⁷³

A közlemény valószínűleg Batsányitól származik, s a II. kötet 4. számának késedelmét igyekszik magyarázni.

 – Magyar Hírmondó (Bécs), 1793. március 1., 289–290.

A II. kötet 4. számának borítólapján olvasható Tudósítás alapján készült.

 – Magyar Hírmondó (Bécs), 1793. augusztus 2., Toldalék, 179–180.¹⁷⁴

Batsányi közleménye a lap kiadásának félbehagyásáról.

A folyóirat megszűnését nem az érdektelenség okozta. Sőt, azt lehet mondani, hogy a kor viszonyaihoz képest igen nagyszámú előfizetője volt (a lista mintegy 320 nevet tartalmaz), s tudjuk, hogy a II. kötet 1. számából nyomtatott 800 példányból két és fél év múltán, 1793 tavaszán csak 75 volt már meg, s közben másfél évig nem is terjesztették. A literátorok lényegében általános elismeréssel fogadták a lapot, s a politizáló vármegyei közvélemény egy része is kedvezően ítélte meg, amennyire a ránk maradt adatokból ez kikövetkeztethető. Egy másik része azonban nem nézte jó szemmel a Magyar Museum szellemiségét és irányultságát, mint Batsányi írja a viharfelhők gyülekezése idején, 1792 decemberében: „Vagynak – fájdalom! – vagynak e’ munkának ellenzőji-is. Sajnállyuk, – de nem tehetünk rólla. Lehetetlen, és nem is akarunk, mindennek tetszeni.” (I. 493.) Végül is az ellenzők bizonyultak erősebbnek. A Magyar Museum és a Batsányi elleni vizsgálatok története részletesen fel van dolgozva a szakirodalomban, így most itt csak összefoglaljuk az eseményeket, mintegy naplószerűen.¹⁷⁵

 1792. december 1. Sáros vármegye közgyűlése Péchy József főszolgabíró előterjesztésére feljelenti a helytartótanácsnál a Magyar Museum II. kötet 1. számát, annak lázító tartalmú közleményei, különösen A’ Frantzia-Országi változásokra című vers miatt.¹⁷⁶ A helytartótanács 1793. január 15-én továbbítja a számot Rietaller Mátyás budai cenzornak megvizsgálásra. Batsányi február 10-én Arankának így számol be az ellene indított vizsgálatról: „egy nagy pápistaságáról ismeretes eltótosított vármegye, mint veszedelmes könyvet denunciálta, és eltiltását kérte a királytól”.¹⁷⁷

 1793. február 13. Rietaller elkészíti jelentését, amelyben több közleménnyel szemben is súlyos kifogásait hangoztatja (Serkentő válasz, A’ Teremtésről, A’ Magyar Országi tudományoknak fő gyülekezetihez, A’ Frantzia-Országi változásokra, T. N. Aba-Új Vármegye’ öröm-ünnepén). Mindezek alapján a kérdéses szám példányainak elkobzására, valamint a nyomtatási engedélyt kiadó cenzor és a nyomdász megbüntetésére tesz javaslatot.¹⁷⁸ A helytartótanács a jelentés alapján február 19-én felterjesztést készített a kancelláriának, s ugyanezen a napon levelet küldött Kassa város magisztrátusának, melyben elrendelte a kérdéses szám példányainak elkobzását.

 1793. március 14. A kancellária jóváhagyta a helytartótanács felterjesztését, s Batsányi felelősségre vonását kezdeményezte. A királyi jóváhagyás után április 1-jén ilyen értelmű rendelkezést küldött a kancellária a helytartótanácsnak.

 1793. március 19. Batsányi levele Aranka Györgynek: „A mí munkánknak különösen nagy és dühös ellenségei vannak, és arra vivék a dolgot, hogy a II-dik kötetnek első negyedét, mely már ezelőtt 3 esztendővel került világosságra – eltiltani s confiscálni készűlnek. Örömest arra akarnák vinni, hogy majd ezután az egész munkát s institutumot elronthassák. Azonban hatalmas védelmezői vannak a fels. királyi Helytartótanácsnál. Személyem ellen különösen agyarkodnak, s minden módot elkövetnek, hogy árthassanak.”¹⁷⁹

 1793. április 5. Batsányi nyilatkozatot ír és ad át Kassa város két követének, akik az elkobzás végrehajtása céljából ugyanaznap felkeresték.¹⁸⁰ Ebben megtagadja a még nála fellelhető 75 példány átadását. A kassai magisztrátus április 8-án jelenti a helytartótanácsnak a történteket.

 1793. április 15. Batsányi kérvényt ír a nádorhoz, amelyben az elkobzási rendelet visszavonását kívánja elérni.¹⁸¹ Ebben hivatkozik a kérdéses szám szabályszerű cenzúráztatására, amely 1790. május 7-én történt; az 1791. április 5-én beadott és kedvezően elbírált kérvényre a postai terjesztés iránt, melyhez mellékelte a kérdéses számot; védi megbírált verseit és határozottan kiáll a sajtószabadság mellett.

 1793. április 17. A helytartótanács az időközben megérkezett kancelláriai rendelet és az elkobzás sikertelenségéről tudósító kassai magisztrátusi jelentés alapján utasította Abaúj vármegyét az elkobzás végrehajtására és vizsgálat lefolytatására.

 1793. május 6. Batsányi levele Aranka Györgynek: „A múlt napokban egy apologiát készítettem a nádor-ispányhoz; mert denunciálva vagyok a Museummal. a … lígája itt nagy és hatalmas. El akarja rontani institutumunkat; különösen pedig engem nem szenvedhet. Nem tudom mi foganatja lészen mentőírásomnak, melyben mindazáltal nem annyira magam’ igyekeztem kimenteni vádjaik alól, mintsem hazámnak egy tetemes szolgálatot tenni. Az udvar is parancsolatot küldött már a consiliumra irántam, mert a felség előtt is gyanússá akartak tenni. A hazának főbb emberei azonban a Little Consiliumnál mind mellettem vannak. Ha tehát kárt szenvedek, vagy valamely szerencsétlenség ér: az a veszedelmes … czimbora fogja cselekedni, mely a mostani időkhöz képpest hatalmassá tudta magát tenni a fejedelmi udvarok előtt. Az én apologiám 5 árkusra megy columnaliter német nyelven. Valaha nyomtatásban is ki fog jőni. Látni fogja akkor a világ, hogy én nem voltam rossz hazafi. Nemzetem java mellett akkor szólottam, mikor mások hallgattak, tudván, hogy az igaz embernek nincs nagy szerencséje. […] A Museum alunni fog amíg az ügyemnek vége nem lesz. Talán nem is fogom többé folytathatni.”¹⁸²

 1793. június 12. Batsányi nyilatkozatot ír Abaúj vármegyéhez, amelyben ismét összefoglalja álláspontját az ügyben.¹⁸³ Ebből kiderül az is, hogy a helytartótanácsi rendeletet végrehajtva a vármegye zárolta a kérdéses számot, erre utal Kazinczy is egyik levelében.¹⁸⁴ Az ugyanezen a napon tartott tárgyaláson a vármegye határozottan kiállt Batsányi mellett, s ilyen értelmű jelentést küldött a helytartótanácshoz. Nyilván nem független ettől az esettől a két nappal korábbi közgyűlési határozat a sajtószabadság védelmében, amely Schlözer folyóiratában nyomtatásban is megjelent.¹⁸⁵

 1793. július 2. A helytartótanács a vármegyei jelentés alapján a nyomozás megszüntetését javasolta a kancelláriának. A kancellária július 25-én tárgyalta az ügyet Lányi József tanácsosnak a helytartótanácsétól eltérő szellemű, állásvesztést javasló előterjesztése alapján.¹⁸⁶ A királyi döntést a kancellária augusztus 16-án írta meg a helytartótanácsnak, az pedig szeptember 6-án értesítette a vármegyét a nyomozás megszüntetéséről. A vármegye időközben (augusztus 29-én) előléptetésre terjesztette fel Batsányit.

 1793. augusztus 2. Batsányi jelentést tesz közzé a Magyar Hírmondóban: „Bizonyos okokra és tekéntetekre nézve – egynehány holnapok előtt arra határoztam vólt meg magamat: hogy a’ nevezett munkának további folytatását eggy ideig el-halasszam.”¹⁸⁷ A halasztás aztán véglegesnek bizonyult.

 Batsányi meghurcoltatásának azonban ezzel nem szakadt vége, mert a vizsgálat lezárultával szinte egy időben újabb összeütközésbe került Sahlhaussen Móric cenzorral a Levél Szentjóbi Szabó Lászlóhoz kiadása kapcsán, s ennek a vizsgálatnak az eredményeképpen hivatalvesztésre ítéltetett. A Magyar Museum korábban vizsgált számának és Batsányi abban található költeményeinek az ügye e második eljárásban is előkerült és súlyosbító körülményként vették figyelembe. A Martinovics-per során aztán ismételten felrótták neki ezt, s újra védekezni kényszerült e téren is.¹⁸⁸