Hogy jambuszimra gáncs fog szállani,
Előre láttam; ők az Iskola’
Törvényit bátran általszökdösik.
Becsűlik a’ törvényt, de csak ha jó:
Becsűlik a’ példát, de csak ha szép.
De kell e törvény, kell e Szépre
*kell e <a’> Szépre
példa?
’S nemszéppé
*nem<->széppé
a’ szépet ’s a’ rútat viszont
Nemrúttá,
*Nem<->rúttá,
e’ kettő’ kéje tészi e?
A’ babonának reszkető fija
Nem lát, nem hall; <azt tartja, a’ mit tanítnak.>
tanítják, s ő hiszi.
*Későbbi javítás, a sor végére írva.
Homér hatosban zengé hőseit,
Úgy érti Mesterétől, ’s a’ hatos szép.
Murány rotyog, potyog, totyog, szotyog;
És, minthogy ezt így fűzte Gyöngyösi,
Ím a’ rotyog, potyog, totyog, szotyog, szép.
Két kurta eggy hosszut ád. Tehát, csak értsd,
„Remegő nyulakat, avagy bitang darut a’ hurok”
Mert ezt Horátzban így lelé; pedig
Ő füllel, ujjal mérte a’ hangokat;
Fület-varázsló zengzet, szép iámbusz.
Nyilván ez is szép jámbusz lesz tehát,
Mert törvény ellen nem kél pártosan:
„Te, Szerelem! eleget epedek, eleget iszom” –
Daykának édes-zengzetű dala:
„Homályos bánat dúlja lelkemet.
Talán újúlnak régi szenvedésim?
Talán tündér előre-érezésim
Rémítnek?…” – rossz; mert másod és negyed
Fogásiban az első tag hamis,
’S középben a’ vers ketté nem hasad.
*Utána egészen áth. sor: <’S így Dayka ügyetlen … verskovácsoló.>
Nem vétek, hogyha Virgílben ’s Homérban
Négy sponda lép négy dactülosz’ helyébe:
De Dayka a’ másod és negyed fogásra
Spondát ne végyen. Ők a’ harmadik
Czikkelyben általszökdösik gyakorta
A’ nyugalom’ pontját, és mentek érte:
*ment<t>ek <értte> érte:
Pört vonsz fejére Dayka, ezt hogy teszi.
Oh, marhalelkek! méltók vonni igát,
*vonni <jármot,> igát,
Mert fül’ helyébe féket kaptatok!
Hányszor fakaszta már dongástok engem
Szelíd kaczajra, hányszor már epére!
Mi tészi a’ verset verssé? „Szózatosság.”
’S mi ezt? „A’ hosszú és rövid tagoknak
Arányos és kedveltető egyezése.”
Vers a’ mi a’ fülnek hol tág, hol szoros
Törvény szerint nyujt bájt, ’s a’ holt igébe
Hizelkedő zengéssel éltet önt;
’S a’ nyűgöt, melly közt kényesen lebeg,
Érezni nem, de csak gyanítni hagyja.
’S így Plautusznak ’s Terentznek rendei,
Bár szűk bilincsre verve nincsenek,
Füled’ gyönyörrel ’s játszva verdesik.
Így jámbuszom, ha páros öt fogásin
Úgy ejti kurta tagjait, hogy ők
Utól ne álljanak, ’s ha véghelyén
Nehéz ütés nem bukdos; ő keményt
Kettős röviddel ütni nem szeret;
Komoly dalának bátran járja tánczát,
’S az iskolások’ gáncsaikat kaczagja.
De nem talál helyt minden mindenütt.
Az boldog, a’ kit nyájas Istene
Keggyel vezérel a’ saját nyomon.
A’ verselés’ legrégiebb neme
Az volt közöttünk, a’ mellyen Tinódi
Szikszó’ borától fűlve dúdola.
Rest és süket vers, melly hat párja közzül,
A’ sort középben kétfelé szakasztván,
Csak eggyikének adja gondjait.
És még is olly, hogy tapsolást remélhet,
Ha ihletéssel énekeltetik,
És a’ vezérrend’ két utóbb csapását
Selypűl nem adja vissza a’ többiben,
’S házát ’s hazát, és szálát meg’ valát
’S vagyont ’s hagyjont nem toldoz eggyüvé.
Az adva, kapva, rakva, lél kegyelmet,
Mert kedves ollykor még a’ tompa hang is.
Elhalhatatlan fényt ezen nyere
Az, a’ ki majd ösének szép elestét,
Majd a’ kemény lyány’ csüggesztésit dallá;
’S egünkön Zrínyi csillagként ragyog.
*Az egész sor a lap alján betoldva, német nyelvű utasítás és jelek mutatják szövegbeli helyét.
Kevésbbe könnyü mint volt Gyöngyösi,
Jóval tanultabb, ’s fenntebb szárnyalású,
*szárnya<l>lású,
’S e’ versnem hordja Zrínyinek nevét.
A’ Tiberisz’ ’s Ilisszusz’ szép leánya
Sylvesterünket fényesb
*fényesb<b> Itt és a továbbiakban a második b kihúzva.
útra hívá.
Magasb kecsekhez szoktatott fülét,
Hogy értse Nyelvünk’ szózatosb folyását,
Nektáros ujjal ő illette meg,
’S más húrokat vont zörgő karvasára.
Fülelt a’ tér, füleltek a’ tetők,
’S Tihanynak játszó lyánya felkapá
A’ kedves hangot, ’s sokszorozva vitte
Tatrának égbe-nyúlt sziklájihoz,
És a’ holott az Olt siet vizét
Az Iszterével eggyesíteni.
De Meoníde
*< De a’ Hellénisz > De Meoníde A sor végén betoldva.
a’ rekedt koboz’
Nyivását kedvelő sereg között
Még nem talála érzékeny tisztelőt,
’S jobb korra várván, nyúgalomra dőle.
A’ szunnyadót nagy későn Ráday
Költötte fel hosszúra-nyúlt altából,
És Péczelének zöld árnyékiban
Titkos szerelmek’ űzésére hajtá.
Itten lopá el a’ szerelmesektől
Eggy pór szarándok lantjokat. De Zeüsznek
Szelíd leányai kergeték a’ tolvajt,
’S kezében a’ lant tompa hangot ejte.
Rájnis, Szabó, ’s Szabóval Révai,
Nyerék meg azt a’ kedves Éneklőtől
Ki őutánok eggyre sem mosolygott
Még édesebb, még bájosabb kegyével,
Mert a’ dagály nem fennség, mint Virágra.
Sok a’ meghitt, a’ választott kevés.
Az ének és a’ vers ellenkezésben
Állottanak mindaddig. Az rövid
Ütést adott amannak hosszujára;
És a’ midőn ez megszökött, amaz
Balúl hosszúra tátogatta száját.
’S így a’ tudom majd túdom, majd tudóm lett,
’S a’ lyányka’ mézes ajkát a’ zsolozma
Hamis hangzások’ ejtetére kínzá.
Hermesznek békebotját Ráday
Nyujtotta el a’ két versenygő felett;
’S ők, mint a’ kígyók a’ boton, legott
Szerelmes összeölelkezésbe költek,
’S visszálkodások’ harcza véget ért.
’S most a’ magyar dal már görög kecsekkel
Dicsekszik, és a’ nagy békéltetőt
Hermíone hálásan tiszteli.
Nyert, és sokat, dalunk,
*a’ magyar dal, a’ Az aláhúzott rész fölé írva a javítás: és sokat, dalunk,
midőn görög
Tetőkre léptetett: a’ régi veszte,
*<de veszt> a’ régi veszte,
Midőn reá új éket raggatának.
A’ lagzisoknak részegűlt czigányaik
Tibullnak mennyei kellemű leányát
Piros csizmába bujni kényszeríték,
Hogy czinczogásaik mellett a’ Homér’
’S a’ sánta Múza’ tánczait lejtegetvén,
Patkós bokájit össze csattogassa,
’S a’ csűrhe nép közt vad kaczajt röpítsen.
A’ részegeknek tetszik e’ veszettség;
De a’ kinek szent tűz hevíti keblét,
*A sor mellett a lap szélén a következő megjegyzés található, ami nem illik a szövegbe: melly sok a’!
’S Hellásznak Istenségeit
*Istenségeit A szókezdő betű i-ből javítva, a sor előtt megismételve a javítás.
tiszteli,
Az átkot-vonszó helytől futva fut,
’S a’ farsanglás’ szentségtörő bohójit
Adrasteának bosszujára hagyja.
Zrínyink’ kobzának
*<A’ Zrínyi kobza’> Zrínyink’ kobzának A sor végére betoldva.
két pár húrjait
Eggy párra szállítá le Bessenyei;
Azért e, hogy négy eggyezőt keresni
Kifárada a’ szűk nyelvben? vagy mivel,
Procrusteszi ágyként, a’ négy rend’ köre
A’ gondolatnak, hogyha kurta, nyujtást,
És hogyha hosszú, nyesdesést parancsol?
Az Örsi öreg nyirettyűs, ’s Barcsai,
Rokon nagy lelkek, összefont barátok,
Verseik’ kidolgozásában nehézkék,
’S eltelve még is végtelen’ kecsekkel,
’S magyar lelkeikben halhatatlanok.
És
*<’S az,> És A sor elé betoldva.
a’ ki testvérének sírkövét
A’ bánat’ ágával foná körűl;
És a’ ki Czídet hozta tájainkra,
A’ Széki háznak ez ’s az fényes éke,
És a’ Zsibó’ Urának sógora;
És Ányós, eggyütt indultak vele.
Körűlök elbájolva gyűle fel
*elbájolva <lépe fel> gyűle fel
Eggy dőre pórhad, ’s minden hangicsálást
Zengésnek vévén, mint a’ tók’ lakóji
A’ fülmilének csattogása mellett,
Rekedt szavával dong kong úntalan’.
Pirult a’ büszke Píerisz, ’s helyére
Nyomván a’ hulló pártát, títeket
Szólíta fel honom’ nagy díszei,
Kisem, te Berzsenyim, ’s a’ Róza’ boldog
*Utólag betoldva a sor szélén.
férje,
’S kevély örömmel lépe társai közzé.
Barátom, Orczy ’s társai már avulnak.
Avulni fogtok eggykor majd ti is!
’S mint a’ te fényed lök homályt Bugacznak
Szent dallosára most: úgy zengi majd
Az únokának eggy újabb Virág,
Eggy újabb Dayka szózatosbb dalát,
Melly a’ te lantod’ édes énekét,
És a’ mit Istennéje sug Kisünknek,
És Himfy zengett, elfeledteti.
Mi még hajnallunk, ’s távol a’ határ.
De nem leszen kor, melly a’ vak tudatlan’
’S a’ pöffedt sanda bölcsnek bosszujára,
Ki títeket nyelvrontóknak
*nyelvrontóknak Az első n N-ből jav.
szidalmaz,
Mint Marszyász azt gyáva lantolónak,
Kire ég, föld, ’s még a’ poklok is fülelnek,
Neved’ csodálás nélkül emlegesse.
’S mint én irígylem két réf pantlikáját
És a’ nyomorgó viskót Orczynak:
Akként irígylik Pszychéd’ majd neked,
’S a’ mit hazád’ hív szent szerelme zeng.
A’ melly leány énnékem
*<Az a’> leány <melly> nékem Az A’ melly és az én sor fölötti betoldások.
a’ legelső
Sonettet
*Sonettet A második e ó-ból jav.
ihlé nyelvünkön, Somogy’
Venúziumának szózatos hattyúja,
A’ te Éneklőddel megmérkezni fél.
Ő nem leánya az Aegiszcsörtetőnek,
Nem eggyik húga a’ Delphi’ szent urának,
*urának Az u U-ból jav.
Nem öltözött Küprisznek bájövébe,
’S a’ zengő pánczél’ szárnyas tánczait
Pallásszal felhők közt
*<a’> felhők közt A felhők k-ja a sor közben, a közt a sor végén betoldva
nem tánczolgatta.
Hol a’ Hegyalja’ látni örűl magát
A’ sullogó Bodrog’ víg tűkörében,
Ottan akadt ő eggyszer dallva rám,
Befutva Eósznak lángsugárival.
Mint hűltem el, ’s oh mint levék oda,
Midőn megláttam! Inte, hogy követném,
’S követtem őtet. ’S a’ mint e’ zavar
Lassúlni kezde keblemben, ’s az élet
Szózattal eggyütt tére vissza, kérdém:
Ki vagy te, szép Szűz? lángoló szemed,
’S e’ barna-fürtös üstök, e’ szemérem,
Orczádnak színe, ’s e’ varázs kecsek,
Benned honomnak szültjét sejtetik.
De barna-fürtös üstököd’ virágai,
’S a’ hang, melly édes ajkadon lebeg,
’S eggy mondhatatlan báj, mellyet szemem
Még eggyikén sem láta Szépjeinknek,
Külföldinek mutatnak. Ah, ki vagy?
Csodállak és szeretlek.
’S a’ leány
Mondá: Nevem Xenídion ’s Etelyke.
Báróczi volt ápolóm, az új
Szép Atticának méhe. Ő tanított
Engem szemérmes-édest selypeni,
’S távozni a’ durva nép’ beszéditől,
’S nevetni a’ durva népnek gúnyait.
Kis énekem, melly hozzád elhatott,
Külföldnek éneke. Hallottam a’
Quirína’, ’s a’ szebb Meonisz’
*M<a>eonisz’
dalát,
’S a’ mit Torquáta, Louison, ’s Gőthchen zengtek.
’S pártájik elhullott virágaikat
Pártámba fűzöm e’ völgy’ díszei mellé;
’S kényem szerint eldallom bérczeinknek
Mind, a’ mit tőlök eltanúlhaték.
Így bánt Quirína Meonisz’ dalával;
’S Virgíl ’s Horátz Pindárnak és Homérnak
Virágaikból fűztek koszorút
A’ föld’ nagy asszonyának homlokára.
Csak a’ butát rettenti az, a’ mi még új.
Külföld’ termése volt a’ rózsa is;
A’ mívelés belföldivé tevé,
’S Heszpéri eget szítt e’ tetők’ gyümölcse.
Jer, halljad lantom’ zengzetét. Ne kérdd,
Mindég enyém volt e. Most már enyém.
Ne kérdd, törvénnyel egyez é, nem é.
Eggyez, ha szép; mert törvényt ez teszen.
A’ kellem’ Istennéjit engeszteljed:
Nyert, a’ kinek kedvellik áldozatját.