Kezdete az Epistolának.
Hogy jámbusimra gáncs fog szállani
Előre láttam. Ők az iskola’
Törvényeit bátran általszökdösik.
Becsűlik a’ törvényt, – ha jó a’ törvény;
Becsűlik a’ példát, – ha jó a’ példa.
De kell e törvény, kell e példa a’ szépre?
’S nem-széppé a’ szépet és viszont a’ rútat
Nem-rúttá e’ kettő’ kéje tészi e?
A’ babonának reszkető fija
Nem lát, nem hall; azt tartja a’ mit tanítnak.
Homér hatosban zengé bajnokit,
Úgy érti mesterétől; ’s a’ hatos – szép.
Murány rotyog, potyog, kotyog, szotyog
És, minthogy ezt így fűzte Gyöngyösi,
Ah, a’ rotyog, potyog, kotyog, szotyog, szép. –
Két kurta eggy hosszat ád: Tehát – csak értsd!
„
Remegő nyulakat avagy bitang darut a’ hurok’…”
(Pavidumque leporem etc.)
*A sor után írva.
Mert ezt Horátzban igy lelé pedig
*<találja, szép vers> Az áth. rész fölé írva: lelé, mellette #jel mutatja, hogy a sor utolsó szava (pedig) és a következő sor a lap szélén haránt irányban található.
Ő füllel ujjal mérte a’ hangokat,
Fület-varázsló zengzet,
*<jamb> zengzet
ékes jambus.
Nyilván ez is szép jambus lesz tehát,
*Ez és a következő három sor eredetileg más sorrendben következett: 1. Nyilván…; 2. „Te szerelem!… 3. Mert pártosan…; 4. Szebb mint… A sorrend megváltoztatását a sorok előtti számok jelzik, az első sorpár végi írásjel (: és .) javítatlan maradt, em.
Mert pártosan nem kél törvény ellen:
„Te szerelem, eleget epedek! eleget iszom az üröm’…”
Szebb mint a’ gúnyolt
*<az> a’ gúnyolt Az áth. szó fölé írva.
Accius’ sora? –
„Homályos bánat dúlja lelkemet.
Talán újúlnak régi szenvedésim.
Talán tündér előre érezéseim
Rémitnek…” – Rossz! mert másod és negyed
Fogásiban az első tag nem kurta,
’S középben a’ vers ketté nem hasad;
És Dayka ügyetlen ’s lomha verskovácsló.
Nem vétek az ha Virgíl és Homér
5. dactylus helyébe 4. spondát vesz.
De Dayka a’ másod és negyed fogásra
Spondát ne végyen. – Ők a’ 3dik
Czikkelyben által ugratják gyakorta
A’ nyúgalom’ pontját, ’s kárhoztattnak.
Pert von fejére Dayka ezt ha teszi. –
Oh, marhalelkek, kiknek fék fülök!
Hányszor fakaszta már dongástok engem
Szelíd kaczajra, hányszor élességre.
*Ezen három utolsó sor vonással egybevonva és melléírva: HORAT.
Mi tészi a’ verset verssé? – szózatosság –
’S mi ezt? – a’ hosszú és rövid tagoknak
Arányos és kedveltető öszv’illése.
Vers a’ mi a’ fülnek majd tág majd szorosbb
Törvény szerént nyújt bájt, ’s a’ holt igébe
Hízelkedő zengéssel éltet önt;
’S nyűgét, a’ melly
*a’ melly Az a’ sor fölötti betoldás.
köztt kényesen lebeg,
Érezni nem, de csak gyanítni hagyja.
’S így a’ Terentz’ és Plautus’ rendeit,
Bár szűk bilincsre verve nincsenek,
Szép versek lévén, jóknak is vehet’d;
Igy jámbusom – mert tőlem vette ezt Dayka –
Midőn utolsó czikkelyébe gyors
Ugrású lábat vész,
*vész<en>, Az ékezet a kihúzás miatt toldva a betű fölé
ha a’ 3 első
Fogásban sánta labakat von is –
Ő két ütéssel nem foldoz keményt –
Komoly dalának bátran járja tánczát,
’S az iskolások’ gáncsaikat kaczagja.
De sok van a’ mi mindent meg nem illet.
Az boldog, a’ kit nyájas Istene
Keggyel vezérel a’ saját ösvényen.
A’ verselés’ legrégiebb neme
Az volt minálunk, a’ mellyen Tinódi,
Szikszai borától fűlve, dúdola.
Rest és siket vers, melly 6 párja közzűl
Csak eggyikének adja gondjait.
És még is olly, melly tapsolást remélhet,
Ha ihletéssel
*<én> ihletéssel
énekeltetik,
És a’ vezérrend’ két utóbb hangzatját
Selypűl nem adja vissza a’ többiben;
’S házát ’s hazát és vállát és valát,
’S hagyjont ’s vagyont nem toldoz eggyüvé.
Hervadhatatlan fényt ezen nyere
Az, a’ ki majd ösének szép elestét,
Majd a’ kemény lyány’ csüggesztéseit dallá;
’S egünkön Zríni csillagként ragyog.
Kevésbbé könnyű mint volt Gyöngyösi:
Jóval tanúltabb, ’s fenntebb-szárnyallású
’S e’ versnem hordja Zríninek nevét.
– folyt Sylvester. –
Az ének és a’ vers ellenkezésben
Állottanak mindeddig. Az rövid
Ütést adott emennek hosszújára;
És a’ midőn ez gyors szökést teve
Amaz hosszúra tátogatta száját;
’S így a’ tudom majd túdom ’s majd tudóm lön. –
Hermesnek békebotját Ráday
Nyújtotta-el a’ két versengő felett,
’S ők, mint a’ kígyók a’ boton, azonnal
Szerelmes öszv’ölelkezésbe költek,
’S visszálkodások’ harcza véget ért.
’S most a’ magyar dal már görög kecsekkel
Dicsekszik, és a’ nagy Békéltetőt
Hermíonénk örökre hirdeti.
Nyert a’ magyar dal, a’ midőn görög
Tetőkre léptetett. De veszte a’ régi,
*A vers vége és a levél vége e sort követően külön lapon O jellel összeutalva.
Midőn reá új éket raggatának.
A’ lakzisoknak részegűlt czigányaik
Tibullnak mennyei kellemű leányát
Piros csizmába kelni kénszeríték,
Hogy czinczogások mellett
*mellett A sor fölött betoldva.
a’ Homér’
’S az Elégéja’ tánczát lejtegetvén,
Patkós bokájit öszvecsattogassa
’S a’ csürhe nép köztt vad kaczajt repítsen.
A’ részegeknek tetszik e’ veszettség.
De a’ kinek szent érzés van mellyében,
’S Hellásznak Istenségeit rettegi,
Az átkot-vonszó helytől futva-fut,
*hely<et> futva-fut<ja>, Az új toldalék: -től az áth. toldalék fölé betoldva.
’S a’ farsanglás’ szentségtörő bohójit
Adrasteának bosszujára hagyja.
Nem késik az, ’s ím méri az érdemlett bért.
– – – – – – – – a’ többi most készül.