Már haladék, ’s sírás öntötte-el arczodat. Ámor
Megszánt, ’s két koszorút nyújta tüzelve neked.
’S most ez szálla-el itt, most ott a’ másika; ’s míg én,
Oh az irígy! ezt ’s azt felszedem, elhaladál.
Állj-meg, ’s add nekem e’ kettőt, ’s add önn-magad ezzel!
Szebb koszorút nem nyert még soha győzedelem.