K O L O ’S V Á R T.
–––––––––––––––––
Nyomt. a’ Ref. Coll. betűivel. 1810.
Melly lángba hozza lelkem’ e’ levél
És a’ mit e’ levél kedvezve nyujt!
Elnedvesülve nézi itten szemem,
Te, hiv Királya a’ Hivhez hiv Magyarnak,
Te, nagy ’s kegyes T h e r é z, vonásidat:
’S mivel kezedre nem nyomhatya szám
A’ tiszteletnek forró csókjait,
Fogadja-el öket – aljas szinlelést
Lelkem nem ismér – e’ szentelt ereklye
Mellyen karod betüit öntve nyugvék.
Romának délczeglelkü gyermeke
A’ jó Királyt sem türi! monda B r u t u s z,
És porba dölt a’ C l o d i u s z’ barátja.
1Caesár, Urává akarván tenni magát szabad Hazájának, ’s látván, hogy segéd-társakra, még pedig minél többekre, van szüksége, barátságába fogadta a’ legútáltabbakatis. A’ nagy, de félénk, és e’ miatt álhatatlan C i c e r o bizonyoson el fogott vólna tántorodni a’ Cátók feléről, de átallatt egy részen lenni a’ minden vétkekkel meg-fertéztetett Clodiusokkal.
Ö gaz bitanglót ölt, és nem Királyt,
’S tsak kart adott a’ törvény bosszujának
Melly Caesárt bárd alá kárhoztatá.
Igy a’ ki dölyfös testvérét, szelid
2T i m o l e o n sok izben kérte szeretett bátyját Timophaneszt, hogy tenne-le vét kes szándékáról. Nem használtak kérései. Mostan tehát meghittjeivel hozzá ment, ’s ezekkel, még maga a’ testvéri hüség’ könyüjit sirta, mint törvényt tisztelő, ’s hazáját szeretö pólgár, az uraságra vágyót megölette.
Könyükre olvadva, hagyta vérzeni.
Igy a’ kik a’ szent Szüz’ nagy innepén
3
Harmodiusz és Arisztogiton Athenének elnyomóját, Pisisztratuszt , az áldozat myrtuságaiba rejtvén-el törjeiket, a’ Panathepaeon’ nagy innepén megölték, ’s neveiket a’ ditsö tettért, egy isméretes Görög Szkólion (asztali dal) magasztalja
A’ gyilkoló tört myrtuságba rejték,
’S szabaddá tették ismét honnyokat.
Ah, a’ szabadság nem nékünk való!
’S nem a’ szabadságnak mi! Róma ’s Hellász
Kinött a’ más igazgatása alól,
’S nagy lelke bírta fékezni önn-magát.
Mi kiskoruk vagyunk, ’s bennünket az
Atyai fenyiték kaptsol eggyüvé;
És a’ mit ott a’ köznek szent szerelme
Hatalmasan tanitott a’ nagyoknak, –
A’ jót szeretni ’s gyülölni a’ gonoszt, –
E’ törpe népnél nem tanitya sziv,
De bér, de büntetés ’s parantsolat.
És még-is igy, félvén a’ jó Királyt,
Mint ök magokban, bóldogok vagyunk.
Azok valánk, nagy Fejdelem, szelid
Jobbodnak értett bölts kormánya alatt!
Te nem vetettél városodnak üszköt,
Hogy annak utzájit sinórod és
Kevély ’s makats kéj rajzolhassa-ki.
Te népeidnek eggyetlen nyakát,
Hogy eggy csapás elölje, nem sohajtál.
Tisztelted a’ törvényt és önnmagad’,
És a’ midön javad ’s a’ nép java
Kivánni látszatott az áldozást,
Királyi méltóságod érzetében
Parantsolál, de nagy valál hazudni.
Szent vólt elötted a’ mi szent; az oltár
Nagy fényben csillogott; a’ máshitüek
Uj kedvezést nem nyertenek, de birt
Jusaikban öket, anyjok nékik-is,
Bár mit sugalla hived, meg-hagyád.
A’ járom könnyebb lön a’ pór nyakán,
’S most általad magát embernek érzi,
’S felejti hajdan-szenvedett csapásait.
Te nyugodalmat adtál nemzetemnek,
’S bövséget és virágzatot; ’s mivel
Leg föbb szüksége a’ fegyverek’ fijának
Az vólt, hogy vérrel-ázott kosszoruja
Olajjal eggyesüljön, a’ szelid
Pallásznak papjait lakodba
*lakódba em.
hoztad:
’S e’ tett után, mint egy nagy lánggal égö
Csillagzat, melly az ég’ fö disze vólt,
’S most más világnak vágyván fényleni,
Ellobban, áldva ’s áldattva itt hagyál.
Neved maradjon áldva, jó ’s nagy Asszony,
Leg-késöbb unokánkig, kit kevély
Öröm fog uj nagy tettekre elragadni
Ha majd hallándja, hiv atyájitól
Miként vevél vég bucsut, és nékik
Hogy értted, ’s hazádért megvivtanak
És birtokid’ meg-tarták, mint köszönted.
Szép látni thronuson Királyt ’s Atyát,
Ki magzatit szemléli hiveiben –
’S ez érzést szived jó vala érzeni.
’S kinek mosolyg itt rám ismért keze?
Gyulaszt ez-is; ah, B A R C S A Y, ez te vagy!
B á r ó c z y nak legkedveltebb barátya,
És legkedveltebbje a’ vén O r c z y nak,
És néked, tisztelt árnyék, P á s z t h o r y !
’S C s e r e y m, Ipadnak és nagy Sógorodnak,
4
Csereynek Ipa Gubernialis Consiliarius, és Erdélybe Fö Provincialis Comissarius Gróf Haller Gábor; a’ Sógora a’ tavaly meg-halálozott nagy Vesselényi.
(Kitöl az Erdély Fö Gyülésein,
Polgár ’s barát, és ö-is Szépbeszéllö,
Gyakorta irigylette a’ köz tapsolást,
’S el-elragadva még gyakrabban adta) –
Lágy lelke láng vólt; ’s e’ levél-is az.
Ü r m é n y i tégedet magasztal, és
Kopasz barátját, O r c z y, tégedet.
5
B a r c s a y O r c z i t szokott enyelgéssel e’ levelében-is kopasz Poétának nevezi. Orczi nem pirult hajatlansága miatt, mint a’ Clodiuszok erköltseire nézve-is érdemes társa; ’s fedezöjét a’ hideg hónapokon kivül csak ott tette-fel, a’ hol a’ nélkül meg nem jelenhetett.
Megszégyenül a’ rossz elöttetek:
De néki hármas ércz ült homlokára,
’S koczkázza a’ köz jót Czimért, pillogásért.
Urunk nagy jót akar, mond B a r c s a y,
6
J ó z s e f az Erdélyi Cancellariát a’ Magyarral ekkor csatlá-öszve. Kit értett légyen Barcsay a’ tót Socrates alatt, a’ levélből nem tudhatni. Ugy látszik a’ Besztertze-Bányai születésü Tudóst.
De a’ zsíros kontzért a’ tót S o c r a t e s
(Csereym, kit értett ö?) jó félre nem tér,
’S a’ jó felen nem tud állani – –.
Nyáj ’s Pásztor ismérd a’ konczon kapókat!
Itt Kaprinainak látom rendeit,
Atyád hiv Mentorának. Itt azét,
Ki Bélisairt megszóllaltatta közttünk.
’S im itt Erdélynek két Fö-Papjai,
B a j t a y ’s M a j o r; tündöklö nagy nevek!
A’ nemzetet-betsülö Fejdelem
Azt mesterévé tette J ó z s e f ének;
Ezt, kinos hosszas szenvedése után,
Munkácsnak tömlöczeiböl püspöki
Székre ültette, ’s a’ sorsnak érdemetlen
Verésiért elhalmozá kegyeivel –
’S az, a’ ki a’ foglyot, rongyolt öltözetben,
Imádott Asszonyunk’ elébe vitte,
Az, a’ ki szivét intézte irgalomra,
Az, a’ kinek keblébe B a r c s a y
Illy’ hévvel szokta gondjait önteni,
Neked, barátom, nemzöd vólt. Örülj
E’ fényes származáson, és kövessd
Atyádnak tisztán-fénylö nyomdokit,
’S haladj megfutni-kezdett utadon –
Fényt birni ’s a’ fényt érdemelni disz;
Nem birni ’s érdemelni – nem kevésbb disz:
De birni ’s meg nem érdemelni, szenny!
Ezt mondja szived, ezt leghübb barátod.
Nagy a’ kints, mellyet nékem nyujt kezed;
De még atyád ’s Lörinczed levele
7
C s e r e y Lörincznek korán halálában sokat vesztett a’ Haza. A’ Referendárius neki gondos nevelést adott. Eggyik érdeme az vólt, hogy a’ külföldröl sok könyveket külde-bé a’ Magyar földre, melyek most a’ Kaprinaiéival és a’ melyeket a’ tudós Refe- rendárius maga szerzett, Krasznán tartattnak. Meghólt a’ nagy reményű Ifju Colo niá- ban, a’ Rajna mellett, 1783. September’ 27-kén. [A jegyzetindex hiányzik a vers megfe - lelő helyéről, pótoltuk.]
Nem jö-meg, ajjándékod csonka lészen.
Küldd, és hálámot kétszerestt fogadd
T h e r é z szekrényemben már K a u n i t z a
’S S w i e t e n j e mellett áll. Nem vólt néki
Sem hivebb sem nagyobb két embere.
Ölelje B a r c s a y n k itt is kedveseit,
’S Bajtayt, ’s Majort Luther. Nincs nálam és
8Czélzás L u t h e r nek két keze-irására, melly az Episztóla Irójának Gyűjte mé- nyében áll. [A jegyzetindex hiányzik a vers megfelelő helyéről, pótoltuk.]
Elysiumban többé ellenkedés!