Melly lángba hozza lelkem’ e’ levél,
És a’ mit e’ levél kedvezve nyújt!
Elnedvesűlve nézi itten szemem
Te, hív Királya a’ HÍVhez hív Magyarnak,
Te nagy ’s kegyes Theréz! vonásidat.
’S mivel kezedre nem nyomhatja szám
A’ tiszteletnek forró csókjait,
Fogadja-el őket – aljas színlelést
Lelkem nem ismér – e’ szentelt ereklye,
Mellyen karod, betűjit írva, nyugvék.
Rómának délczeglelkű gyermeke
A’ jó Királyt sem tűri!*Az aláhúzás itt és a továbbiakban utóbb ceruzával lehúzgálva.
monda Brútusz,
És porba dőlt a’ Clódiusz barátja. Caesar ezekhez a’ gazokhoz csapta magát,
Ő gaz Bitanglót ölt, és nem Királyt, ’s a’ gyenge Cicero Caesárhoz állott volna,
’S csak kart adott a’ törvény bosszujának. de szégyenlette a’ Clodiuszok társaságát.
Igy
1[E sortól a lap aljáig, a vers végéig a lapszélen haránt irányban megjegyzés olvasható, a sorokat piros ceruzás jegyzés meg is jelöli:] Ezek a’ sorok nem csak kisimítást, de talán újra dolgozást is fognak kapni. Meleg szívvel fogom, mert haszna lesz, és azért, mert szükség, hogy a’ később kor ismerje gondolkozásomat.
a’ ki dölyfös testvérét, nemes
Könyűkre olvadva, megkéselteté. (Timóleon, Timophanesz.)
És a’ kik a’ szent Szűz nagy innepén
A’ myrtuságba rejték kardjokat,
’S ismét szabaddá tették a’ hazát (Aristogíton, Harmódiusz.)
Ah, a’ szabadság nem nekünk való!
’S nem a’ szabadságnak mi! Róma, ’s Hellasz
Kinőtt a’ más igazgatása alól,
’S nagy lelke bírta fékezni önn magát.
Mi kiskorúk (minorennis) vagyunk, ’s bennünket az
Atyai fenyíték kapcsol eggyüvé,
És a’ mit ott a’ köznek szent szerelme
Hatalmasan tanított a’ nagyoknak:
A’ jót szeretni, ’s gyűlölni a’ gonoszt,
A’ törpe népnél nem tanítja szív,
De bér, de büntetés ’s parancsolat.
És még is így, félvén a’ jó atyát,
Mint ők magokban, boldogok vagyunk.