Melly lángba hozza lelkem’ e’ levél,
És a’ mit e’ levél kedvezve nyújt!
Elnedvesűlve nézi itten szemem
Te, hív Királya a’ Hivhez hív Magyarnak!
Te, nagy ’s kegyes Theréz! vonásidat.
’S mivel kezedre nem nyomhatja szám
A’ tiszteletnek forró csókjait,
Fogadja-el őket – aljas színlelést
Lelkem nem ismér – e’ szentelt ereklye,
Mellyen karod, betüjit írva, nyugvék.
Rómának délczeglelkű gyermeke
A’ jó Királyt sem türi! monda Brútusz,
És porba dőlt a’ Clódiusz barátja.
1Caesár, eltökéllvén hogy szabad hazájának nyakára jármot rak, és magát annak Uráváteszi, ’s látván hogy erre segéd társakra van szüksége, nem tett válogatást a’ társak választásában, hanem magát a’ legfertelmesebb emberek közzé keverte. Illyen vala Clódiusz. Midőn Cicerót is a’ maga részére akarta vonni, ez a’ nagy de gyenge ember, bizonyosan eltért volna a’ Caesár részére; de szégyenlett eggyütt lenni a’ Clódiusokkal.
Ő gaz bitanglót ölt, és nem Királyt,
’S csak kart adott a törvény’ bosszujának.
Igy a’ ki dölyfös testvérét, nemes
Sírásra olvadva, megkéselteté. (Timóleon Timophaneszt)
És a’ kik a’ szent szűz nagy innepén (a’ Pallászén, a Panathaenëjon innepén)
A’ myrtuságba rejték kardjokat,
’S ismét szabaddá tették a’ Hazát. (Arisztogiton és Harmódiusz
Ah, a’ Szabadság nem nekünk való! táncoltak a’ nagy innepen, ’s
’S nem a’ Szabadságnak mi! Róma ’s Hellász a’ myrtuság közzűl, mellyet a’ ceremonia szerént kezekben
Kinőtt a’ más igazgatása alól, kelle tartaniok, kikapták a’
’S nagy lelke bírta fékezni önnmagát. tőrt, ’s által verék Pisistratust.)
Mi kiskorúk (minorennis) vagyunk, ’s bennünket az
Atyai fenyíték kapcsol eggyüvé;
És a’ mit ott a’ köznek szent szerelme
Hatalmasan tanított a’ nagyoknak:
A’ jót szeretni, ’s gyűlölni a’ gonoszt!
A’ törpe népnél nem tanítja szív,
De bér, de bűntetés ’s parancsolat!
És még is így, félvén a’ jó Királyt,
Mint ők magokban, boldogok vagyunk.