Libánnak nagy magzatja ’s a’ picziny
Izsóp között Zeüsz hézagot hagya,
És melly igen nagyot! melly végig láthatatlant!
Társaid’ sorában, Tölgy, te állsz ugyan,
Eggy győzedelmes nagy Király, elől;
’S a’ szüntelen zöldlombú jegenye,
A’ véle-testvér bús de szép fenyővel,
A’ kőrös, a’ bikk, és az illatos hárs,
A’ játszva-rezgő nyár, nyír és topoly
És a’ juharnak sok neme a’ szerént
Hajt térdet és főt néked, mint azok,
A’ mellyeket Pomóna ’s Flóra véd,
És mint a’ Líriodendron és Platán,
A’ nagylapú Catalpa ’s a’ Negundo,
’S te Tölgy-Királyné, szép Acátia!
De Zeüsz igaz volt társaidhoz is,
’S becs nélkül még a’ fűzet sem hagyá:
Buján ereszt ő gallyakat, sebet tűr,
Hamar tenyész, nem kíván mívelést,
Árnyékot tart a’ háznak és akolnak.
’S midőn a’ vad tetők’ dühödt vize
Pusztítja a’ jámbor gazda’ földjeit,
’S atyai hajlékát elseperni készűl,
A’ fűz, nem a’ tölgy, gátolja a’ veszélyt.
Sok a’ mit tettem, ’s nem volt hasztalan.
A’ nem-hazug három rokkás-leány
Ígéretét nagy keggyel teljesíté:
Szolgált hazámnak vég lehel’tem is!