Az esztelen Bölcs títeket, istenek,
Tagadni akarna. De ti felette meg-
Dördítitek bosszús ütéssel
A’ ropogó tüzeket, hogy Újhely
És a’ Hegyalják’ bérczei rengenek,
’S fortyanva csap-ki partjain a’ Tisza,
’S az sápadozva roggyan-össze;
Érzi hatalmatokat, ’s
*’s Utólag toldva a sorba.
– tagadja.
Ekként dühűltek eggykor az elfajult
Tellusz’ szülöttjei ellenetek. De Zeüsz
Felkölt; futának ők, ’s az ádáz
Enceladuszra terűle az Aetna.
Engem szerény szív vonsz tifelétek, és
Nem ingható hit, ’s magzati félelem.
Áld szenvedésim köztt nyögésem:
Áld poharam, ha virág övedzi.
Az éj’ sötétét tiszta nap, a’ fagyos
Telet tavasz ’s
*’s Utólag toldva a sorba.
nyár váltja-fel, és az ősz,
Gerézddel ékesítve fürtjeit;
’S újra sötét jön-elő, ’s fagy újra.
De jőjenek! ti’ gondotok az: nekem
Örvendeni illik, tűrni, reményleni.
Szakadjon ég föld eggybe; szórja
Lángjait a’ Phlegeton! ti védtek.