Szemiramis. Nagy Királynéja az Égnek! Bár mi nagy légyen-is meg-tiszteltetésem azon kedvező vélekedés által, mellyel országlásbéli értelmem ’s tehetségim iránt lenni látszol; mind-az-által nem titkolhatom-el magam előtt, hogy én-nékem talán mindeniknél alkalmatlanabbnak kell látszanom arra, hogy e’ jelen-való dologban helyes tanátsot adgyak; el-annyira külömböznek a’ környűl-állások, mellyek között én az én időmben a’ napkeleti leg-első trónusonn ültem, a’ napnyúgoti országoknak mostani állapottyoktól. Azonban, mivel úgy kívánod tőllem, annál szabadabban fogom ki-mondani gondolatimat, mint-hogy talán ez a’ külömbség maga fog bennünket azon egyedűl-igaz principiumoknak nyomára vezetni, mellyek által a’ Monárkhai Igazgatásnak állandósága és fényessége a’ Népnek bóldogságával öszve-kaptsoltathatik.

 Mindeneknek-előtte fel-tészem azt, mint ellene mondhatatlan igazságot, hogy a’ Monárkhia az országlásnak minden formáji között a’ leg-természetesebb, és ugyan-azért a’ leg-eggyűgyűbb, leg-könnyebb, és a’ maga’ tzéllyának leg-jobban meg-felelő Igazgatás légyen; ollyan, a’ mellyhez az embereknek leg-több bízodalmok, és úgy szóllván valamelly beléjek-óltatott kívánságok vagyon, a’ mellyhez következés-képpen leg-könnyebben hozzá szoknak; és a’ mellyben leg-bizonyosabban el-érhetni azt az utólsó véget, a’ mellyre minden polgári társaságok arányoznak. Így kellett leg-alább gondolkodniok a’ leg-régiebb idő-béli embereknek, kik az egész főldön Királyok által igazgattatták magokat; és ugyan hogy’-is gondolkodhattak vólna más-képpen? A’ Természet, melly az embert gyermekségétől fogva az atyai hatalom-alá rendelte, maga vetette-meg az illyetén gondolkodásnak első fondamentomát; az emberek által-vitték azt magokkal, a’ polgári társaságba, és, meg-szokván eggy ollyan atyának, kit ők nem magok adtanak magoknak, határ-nélkűl való igazgatását, annál könnyebben engedték magokat egy közönséges Atyától igazgattatni, kit vagy önnön-magok választottak azzá, vagy az Isteneknek kezeikből nyertek. Mert így néztek ők (a’ mint tulajdon magam’ tapasztalásából tudom) minden Királyt, kinek páltzája alá a’ hadakozás’ kotzkája által jutottak. Mihelyt az, a’ kinek eddig engedelmeskedtenek, a’ hartzonn el-esett, a’ győzedelmes állott helyébe: az ő részin vóltanak az Istenek, és a’ meg-győzettetett népnek nem jutott eszébe, eggy olly tökélletes meg-határozásnak ellene mondani; annyival-is inkább, mivel az új Monárkha rend-szerént több erővel birt óltalmazására; és mivel ennek a’ maga’ saját hasznát nem kellett vólna ismérnie; ha új jobbágyait nem éppen olly atyai módon akarta vólna igazgatni, mint-szintén a’ régieket. Innen van, hogy a’ világnak első idejiben mindenütt, a’ hol nagyobb- vagy kissebb-számú famíliák ’s nemzetségek eggyütt-éltenek, találhatni nagyobb vagy kissebb Királyokat, és, a’ mennyire én tudom, tsak eggyetlen-egy példát sem, hogy durva természet-emberek öszve-jöttek vólna, Demokratziai vagy Aristokratziai igazgatást ’s rend-tartást szerezni magoknak. ’S ugyan mi-is vihette vólna őket, olly mesterséges, olly szövevényes, és a’ társaság’ végére nézve még-is olly alkalmatlan igazgatás’ formájinak fel-találására? Midőn Királyok alá adták magokat, mindeniknek tsak arra vólt gondgya, hogy attyától-maradott kis örökségén, azon fáknak árnyékában, mellyeket Ősei ültettenek, főldének ’s nyájának gyümőltseivel, hozzá-tartozandójival eggyetemben, bátorságban éllyen. Ezen köz bátorságra vígyázni ’s gondot viselni, kinek-kinek az igazságot ki-szolgáltatni, és a’ közönséges tsendességnek meg-háboríttójit meg-bűntetni, a’ Királynak tiszti kötelessége vólt, és ők még, a’ mint-hogy illendő-is vólt, nagyon le-kötelezetteknek tartották magokat iránta, hogy eggy illy fáradttságos hívatalt magára vállalt; kiki szerentsésnek állította magát, ha tsak magáról és a’ magáéiról szorgalmatoskodhatott, ’s ingyen sem gondolkodott arról, hogy még szerentsésebb lenne, ha foglalatosságaitól, nyúgodalmától, és gyönyörűségétől idejének egy részét el-vonnia kellene, hogy a’ közönséges dolgokról való gondoskodásban részt vegyen. A’ gondolkodásnak ezen módgya, melly az én időmkor minden Napkeleti kis országoknál szokásban vólt, fenn-maradt még akkor-is, minek-utánna az én férjem’ uralkodása alatt számos kis tartományok az eggy Assziriai Birodalommá lettenek. Ekkor a’ Monárkhiának szélessége meg-kívánta, hogy, egy fényes Udvaron ’s számos hadi seregen kivűl, sok elől-járói tisztségek ’s hívatalbéli méltóságok rendeltessenek; mellyek között a’ Monárkha a’ maga’ fő hatalmát renddel úgy osztotta-fel, hogy az igazgató gyeplőt mind-az-által a’ maga’ kezében meg-tartotta; és, valamint-hogy ő vólt minden hatalom’ ’s méltóságnak kút-feje, úgy egyszer-’s-mind itélő-bíró maradt mind azoknak magok’-viseletekre nézve, a’ kikre annak egy részét bízta vala. Természet-szerént, hadi ’s békességbéli személlyes érdemek vóltanak eleinten, a’ mellyek mint-egy szembe-tünő just adtak az afféle hívatalokra ’s tisztségekre: de, noha idővel azutánn a’ Királyoknak és az Ország’ fő-fő Tiszt-viselőjinek maradékiból néműnemű örökös Nemesség származott, mellynek születés és nevelés, ősi érdemek ’s örökségben-maradtt gazdagság, szembetünő elsőséget adtak a’ nép’ leg-nagyobb része előtt: mind-az-által ezt az illendőségnek természeti érzése igen könnyen reá szoktatta, ollyan-nemű embereket szemlélni maga felett, kik azon hasznokhoz, mellyekkel mások előtt éltek, érdemmel-szerzett vagy örökségben-nyertt jussal birni látszottak; és a’ mellyeket a’ kötelességnek minden szavára, a’ Monárkhának első intésére, az Országnak annál nagyobb áldozatok által kellett le-fizetniek. A’ nép annál tsendesebben maradt e’-mellett, mivel utóllyára-is a’ Monárkha előtt mindnyájan hasonlók vóltak egymáshoz, és mivel a’ Nép azokat, kik szerentsebéli elsőségeikkel fel-fúvalkodva éltenek, elég gyakran annál rettenetesebben látta le-esni, mennél magassabb vólt a’ póltz, mellyről le-dőltenek.

 Júnó. (halkal Líviához.) Gondoltad vólna-e, hogy ez a’ régi Babiloniai Királyné olly beszédes lenne?

 Lívia. (ugyan-úgy Júnóhoz) Meg kell vallanom, igen távólról fog hozzá.

 Szemiramis. (egy kis hallgatás utánn) Nem lehet tagadni, hogy az illy-féle Monárkhiában – hol minden, eggyetlen-egy embernek akarattyától függ vala, és az ezen határozatlan hatalommal-való vissza-élés ellen semmi egyéb eszköz nem vala, mint-sem a’ mit a’ kétségbe-esés a’ le-nyomattatottaknak javallhatott – a’ Nép tsak addig vala szerentsés állapotban, és a’ Monárkha tsak addig bátorságban, a’ míg ez a’ maga’ alatta-valójit gyermekei gyanánt szemlélte, és ő-tőllök viszontag attyok gyanánt nézettetett. Idővel; igaz, igen-is gyakran meg-történt, hogy a’ Népeknek igen rossz attyaik, és erőtlen atyáknak igen el-fajúltt gyermekeik vóltak. Semmi emberi rendelés sem marad-meg állandóúl a’ maga’ eredeti eggyűgyűségében ’s jóságában. Természet-szerént való dolog vólt, hogy a’ Monárkhiák lassanként meg-változtak, hogy a’ bőlts, munkás, és jó Királyok utánn, rest, buja, ’s kegyetlenkedő fejedelmek-is következtek; hogy a’ Népek nyomorgattattak ’s le-tapodtattak, és ellenben sok uralkodó famíliák a’ trónusról le-verettettek, ’s a’ királyi páltza idegen kézbe jött, vagy eggyik hatalmas birodalom a’ másiktól el-nyelettetett. De mind ezek mellett-is igen különös dolog az, hogy, számtalan illy-féle változások utánn-is, tsak egy Napkeleti Nép sem vetődött arra a’ gondolatra, hogy bizonyos sarkalatos törvények által meg-határozott Monárkhiát, annál kevesebbé pedig Demokrátziát, akart vólna szerezni magának! Vallyon, nem lehetne-e ebből méltán azt ki-hozni, hogy a’ Népek, mellyek eggy ollyan Igazgatás’-formájához, mellytől gyakorta olly sokat kellett szenvedniek, illy állhatatos hajlandósággal viseltetnek, azt, általlyában véve, jónak ’s hasznosnak lenni esmérik; és hogy annak olly jeles tulajdonságokkal kellessék birnia, mellyek minden hibájit ’s fogyatkozásait fellyűl-haladgyák? És valójában így-is van a’ dolog, ha tsak én nagyon meg nem tsalatkozom; sőt, a’ mi több, meg vagyok győzettetve az iránt, hogy a’ Nép a’ Napnyúgoti Országokban-is szinte így gondolkodik; és a’ jármot hasonló békességes-tűréssel szenvedné nyakán, ha némelly nyughatatlan ’s uralkodásra-vágyódó emberektől fel nem lázíttatnék, és egy képzeltt ’s tündéres szabadságnak színe alatt veszedelmes tévelygő útakra nem vezettetnék. Egy Monárkhai Igazgatás, bár melly hibás és rendetlen légyen-is az, még sem olly rossz, hogy még ekkor-is többet ne érjen az Anárkhiánál, mellybe a’ Nép el-kerűlhetetlenűl belé esik, ha egyszerre ollyan szabadság engedtetik néki, a’ mellyre se’ nem alkalmatos, sem vele élni nem tud. Légyen úgy ámbár, hogy eggyetlen egynek uralkodása alatt nagy vissza-élések tsúsztanak-bé az Országba! A’ vissza-éléseket, bitanglásokat, jó rend ’s helyes élés által mindenkor meg lehet orvosolni. És ha valamelly Nemzet, szorongató környűl-állasoknak szokatlan öszve-jövetelek által, olly állápotba^* jőne-is, hogy magának kellene magán segélyteni, tehát ollyankor az értetlen és kegyetlen törvények töröltessenek-el; a’ helytelen elsőségek, törvény-alól való ki-vételek, rontassanak-el; a’ mód-nélkűl-való adó kissebbíttessék-meg, a’ köz jövedelmeknek gond-viselésében tapasztaltt gazdátlanság ’s tékozlás határoztassék-meg: de maga a’ Monárkhia, melly nem vissza-élés, maradgyon sérelem nélkűl; és tsak egy hagymázban-lévő Orvos fogja a’ betegnek fejét el-vágni, hogy többé ne fájhasson néki. De tegyük-fel bár azt-is, hogy valamelly Nemzet mind azon kárt ’s gonoszt, a’ mellynek, régi állapottya’ fel-forgatásából, szükség-képpen következni kell, jobb időknek reménysége alatt mind el akarná szenvedni: miként reménylheti, hogy a’ Demokrátziai Igazgatás alatt jobban lészen dolga? Vagy az ő Törvény-tévőjinek kellene az emberi természetet magát másként formálhatni, ’s mint-eggy újra alkotni: vagy az Ország, a’ Néppel-közös Igazgatásnak színe alatt, lassanként Oligárkhiává fog változni; melly a’ Népnek még károsabb ’s szenvedhetetlenebb lészen, mint-sem az Egynek despotismussa, minden alkalmatlanságaival eggyetemben. – De hiszen, nem arról van a’ szó, ha a’ rossz, a’ melly ellen orvosságot keresünk, rossz-e? hanem, ha lehet-e rajta segélyteni?

 Júnó. Ez az a’ tsomó valójában, a’ mellyet én örömest fel-óldozva látnék. A’ míg mí itt tanátskozunk, körűl-terjed ez a’ Demokrátziai döglelő nyavalya, melly már a’ főldnek eggyik leg-szebb országát el-rontotta; ’s nintsen mit időznünk, ha azt akarjuk, hogy későn ne érkezzék orvosságunk.

 Szemiramis. Nints szűki az Orvosoknak az illyen esetekben, kik, félvén sok időt veszteni, nem siethetnek elegendő-képpen a’ gonosz’ ki-ütésinek meg-akadályoztatásában: de a’ palliativumoknak rossz foganattyok lenne itten, és a’ heves eszközök a’ gonoszt még inkább el-rontanák. Hogy a’ nyavalyát a’ maga’ belső helyében meg-támadni, ’s gyökeréből ki-gyógyíttani lehessen, mindenek előtt szükséges, táplálásától meg-fosztani, ’s a’ forrását el-fojtani, mellyből mindég új-új rossz nedvességeket kapott. A’ Népek nem fognak előbb azon állapottyokkal-való meg-elégedésre, melly nélkűl soha a’ belső tsendesség sokáig fenn nem állhat, sem a’ Monárkhiák előbbi fénnyekre ismét vissza-térni, valamíg a’ régi arányosság a’ Fejedelmek és Népek között ismét helyre nem állíttatik: valamíg a’ Fejedelem a’ maga’ Népét ismét atyai szívvel, és a’ Nép a’ maga’ Fejedelmét ismét gyanútlan ’s határ-nélkűl-való fiúi bízodalommal nem fogja nézni; valamíg el-végre ő a’ maga’ leg-főbb büszkeségét nem alatta-valójinak bóldogságában helyhezteti: ezek ellenben, tökélletesen meg-győződvén arról, hogy ő az ő javokon kivűl semmit egyebet nem akarhat, arról nem-is gondolkodhatnak, hogy igazgatása ellen zúgolódni, ’s parantsolatitól a’ minden fel-tétel nélkűl való engedelmességet meg-tagadni lehetne. Ebből a’ viszont arányosságból szinte olly tsalhatatlanúl fog a’ jó rend, tsendesség, és bóldogság azon nagy familiákban, mellyek polgári társaságoknak (Statusoknak,) neveztetnek, származni, valamint-hogy az eggyes házi-népeknek bóldogságok a’ férj és feleség ’s szülék és gyermekek köztt való eggyességnek ’s tiszta arányosságnak gyümőltse szokott lenni. De hogy’ lehetne valaha oda jutni, a’ míg a’ Népek és Fejedelmek között fenn-forgó bízodalmatlanságnak ’s egymás’ meg-nem-értésének valóságos kút-feje, forrása, bé nem dugattatik? – Előre látom, melly igen nagyon ellenek lészen az az eszköz, a’ mellyet én javallani fogok, a’ most uralkodó vélekedéseknek; és alig bátorkodnám tsak említteni-is, ha kevesebbé vólnék meg-győzettetve iránta, hogy szintén olly ártatlan és jól-tévő, valamint foganattyára nézve bizonyos és tsalhatatlan.

 Júnó. Egész figyelmetességemet fel-gerjeszted, Szemiramis. Mitsoda eszköz lehet az?

 Szemiramis. Igen eggyűgyű az, nagy Isten-Asszony. – Azt a’ szabadságot, melly szerént a’ Népeknek közönséges dolgaikról, az embernek természeti és polgári jussairól, az országló Fejedelmeknek törvény-adások’ ’s kormányozásokról, kiki nyilván azt beszélli és írja, a’ mit – gyakorta helytelen néző-pontból, ’s homályos vagy irígy szemekkel^* igaz gyanánt néz; ezt a’ szabadságot, mondom, annak kell tartani, a’ mi valósággal, az az, a’ köz tsendesség’ meg-háboríttójának; és minden lehető módok ’s eszközök által el kell nyomni. A’ Tudományokat közönségesen, és különösen azokat, mellyek a’ Filozofiának neve alatt értetődnek, ismét a’ titkoknak szent fátyolával, mellyet a’ néhai Görögök olly meg-gondolatlanúl vontanak-le róllok, kell bé-fedezni, és kevés-számú Bőltseknek Rendire bízni, a’ mellynek belső intézetét ’s maga’ viseletét az Igazgató Fejedelem, a’ kitől örökös és tökélletes függésben kell maradnia, által-láthattya, meg-világosíthattya, és illendő határok között tarthattya. A’ Népnek ellenben, mellynek semmi sem ártalmasabb, mint igen sokat tudni, és igen világosan látni, minden Rendire nézve a’ foglalatosság, ’s munkálkodásnak azon kerűletébe ’s határába kell szoríttatni, a’ mellybe mindenik Rend tartozik, és olly lehetetlenségbe helyheztettetni, hogy isméretekre ne tehessen szert tetszése szerént magának, a’ mellyekkel-való élés olly könnyen vissza-éléssé változhatik, és a’ mellyeknek bitanglása mind önnön-magának, mind az országnak, olly könnyen veszedelmére szolgálhat.

 Aspázia. (Elevenséggel szavába esve) Hogy-hogy’, Szemiramis? ’S hát te, a’ te Királlyaidnak kedvekért, illyen zárt akarnál-e a’ Természet’ nagy rendinek, az Emberiség’ mindenkor-nevekedő tökélletességének eleibe vonni? ’S hát az észnek meg-világosodását – –

 Szemiramis. Meg-botsáss, Aspázia, hogy félbe szakasztom szavaidat. – Nem akarok én egyebet, hanem, hogy a’ Tudományokkal-való vígyázatlan élés akadályoztassék-meg, és a’ Nép abba a’ jól-tévő lehetetlenségbe tétettessék, hogy orvosság gyanánt mérget ne vegyen, avagy még jó orvosságok által-is, mellyekre nints szüksége, maga magát meg ne étesse. Légyen szabad a Bőltseknek, az emberi isméretek’ közönséges kíntsének gyarapíttásában, és, ha lehetséges, még az emberi értelem’ határinak terjesztésében-is munkálkodniok, tetszések szerént; sőt kötelességekben állyon, a’ Néppel, a’ Felsőségnek vígyázása alatt, mind azon új tapasztalásokat ’s találmányokat közölni, a’ mellyekről bizonyosan tudhatni, hogy állapottyán jobbíttani fognak, a’ nélkűl, hogy más részről nagyobb kárára válnának. Tsak az ne engedtessék-meg a’ Bőltseknek, hogy mind azt, a’ mit tudnak ’s gondolnak, minden külömbség nélkűl közönségessé tegyék; annyival inkább ne hagyattassék szabad tetszésekre a’ nem-bőltseknek, hogy esztelenségeiknek terjesztése által az Emberi Társaságnak bóldogságát ’s tsendességét háborgassák. A’ mi a’ meg-világosodást illeti: úgy tetszik én-nékem, erre-is reá illik az, a’ mit szoktak mondani: hogy az egymás’ ellenébe tétetett dolgok, leg-végső pontyaikkal egymásba folynak. Úgy látszik, hogy ez, a’ jelen-való időben leg-felső pontyára jutott; és ennek egy közönségesen-érezhető következése az, hogy minden amaz arany időknek vissza-térésére vágyódik, mellyekben az Emberiség, nem mesterkéltt eggyűgyűség’, egyenesség’, ’s meleg érzékenységgel élve, ’s egész erejével birva, olly bóldog vólt, hogy a’ mái világban élő leg-pallérozottabb ’s leg kényesebb Szerentse’ fijai, az ő leg-mesterségesebb ’s keresve keresett gyönyörűségeiknek közepette, sem tartóztathattyák-meg magokat, hogy a’ Természet azon miveletlen gyermekeinek szerentséjeket ne irígylenék. Avagy honnan vagyon, hogy a’ meg-nem-romlott természeti-embereknek eleven festegetése az majd egyedűl, a’ mi egy bizonyos ellent-állhatatlan édesgetéssel ’s meg-bájoló kedvességgel hat minden szívekre; honnan van ez, mondom, ha nem onnan, hogy ez az érzés hová tovább mind inkább közönséges? Nékem úgy tetszik, hogy mí-nékünk, kik innét az Emberiségnek egész állapottyát alkalmasint által-láttyuk, majd akaratunk ellen-is szemünkbe kell ötleni annak, hogy a’ leg-mértékletlenebb puhaságnak közepette-is (mellyet némellyek igen helytelenűl szoktak a’ tökélletesedéssel fel-tserélni) észre-vehetetlenűl minden oda hajlik ismét vissza, a’ honnan az egész Emberi Nemzet egynehány ezer esztendők előtt el-indúlt vólt. A’ Természet a’ maga’ örökös pállyáját, kerekben-forgó úttyát, követi ebben. De, ha olly tehetséget adott mí-nékünk, hogy meg-gondolva ’s okosan munkálkodgyunk vele, fel-tett végeinek el-érésére, mit tselekedhetünk jobbat, mint-sem ha olly rendeléseket tészünk, mellyek által az ő leg-jobb, leg-hasznosabb tzéllya és szándéka, az embereknek nyúgodalma ’s meg-elégedése, leg-rövidebben ’s leg-bátorságosabban elő-segélytetik?

 Júnó. A’ te javallásid, Szemiramis Királyné, meg-érdemlik, hogy gondolóra vétessenek, ’s közelebbről fontoltassanak-meg; és úgy tetszik nékem, mint-ha Aspázia’ szemeiben valami kis nyughatatlanságot látnék, hogy erről való gondolatit ki-nyilatkoztassa.

 Aspázia. Mint-hogy a’ Fels. Királyné, vélekedésének meg-erősíttésére, szükségesnek itélte, egész a’ Polgári Társaságoknak eredetéig vissza-menni, tehát légyen nékem szabad, általlyában meg-jegyeznem: hogy az ég-vonásnak, főldnek, és minden különös helyből ’s állapotból származó tulajdon szükségeknek külömbsége, a’ Napkeleti termékeny országoknak lakossai között, és azon kóborló tsoportok között, mellyek az Éjszaki és Nap-nyúgoti tartományokat lassanként meg-népesítették, nagy külömbséget okozott. Azokban, minden emlékezetet fellyűl-múló időtől fogva eggyetlen-eggy embernek határozatlan igazgatása, ezekben pedig a’ szabadság vólt mint-egy hazájában. Nem akarom azt vítatni, hogy azokban, egy főldmivelő, és ugyan azért szelíd ’s tsendes, Népnél az eredeti atyai házi igazgatás adhatta légyen az első talp-követ és példát a’ Napkeleti Monarkhiának: de bizonyos az, hogy azok a’ bújdosó Nemzetségek, a’ mellyek barom-tartásból, vadászatból, és ragadozásból éltenek, több ezer esztendők által eggy ollyan társaságban maradtak-eggyütt, melly a’ természeti szabadságnak semmi egyéb kárára nem vólt, hanem hogy kiki, a’ maga’ tulajdon meg-tartása végett, a’ köz jót eszközlő törvénynek önként alája vetette magát. Ezek a’ durva emberek, örökké-tartó hartzban éltenek az erdei vadakkal, és magok között-is egymással. Eggy illyen életben el-múlhatatlanúl szükséges vólt egy Vezér; és mint-hogy egyedűl tsak személlyes érdemek külömböztették-meg őket egymástól, tehát semmi sem vólt természetesebb, mint-sem hogy a’ leg-jobb vadász, és a’ leg-vitézebb katona, hogy az a’ férjfiú, a’ ki szorúltt állapottyokban leg-jobb tanátsot adott, minden veszedelemben első vólt, minden alkalmatlanságot leg-tovább ki-szenvedett, meg-eggyezett akarattal a’ sereg’ vezérévé ’s fejévé választatott. A’ szabad Czelta tsoportoknak, ’s ezektől-származó más kissebb Nemzetségeknek, mellyek a’ Főldnek Éjszaki ’s Napnyúgoti részeit lakták; ezeknek fejeik-is Királyoknak, vagy Fejedelmeknek neveztettek idővel; de mitsoda külömbség van ezen Királyok és a’ Napkeleti Despóták között! egy szabad Népnek választott feje és eggy ollyan Monárkha között, ki, azon hatalomnak ereje által, mellyet hadi szolgájinak fegyvere békességet-szerető ’s óltalom nélkűl való főld’ népin szerez nékie, azt a’ határozatlan hatalmat, mellyet a’ Természet az Atyáknak ád neveletlen gyermekeiken, sok milliom emberek felett magának tulajdoníttya, a’ kiknek szinte annyi jussok vagyon a’ szabadsághoz, mint ő-néki; és a’ szelíd atyai névvel tsak a’ végre él, hogy az ő úgy-nevezett fijaitól vak ’s mindent el-szenvedő engedelmességet kívánhasson, és őket, az igaz jusnak leg-alább valamelly színe alatt, örökös jobbágyaivá tehesse. Európának régi lakossai az illy-féle nap-keleti királyságot soha sem ismérték; és, ámbár a’ később időkben külömb-külömb-féle nagyobb ’s kissebb Monárkhiákra oszlottak; ámbár a’ Római és Ázsiai Despótáknak példájok, és még inkább önnön-magának, a’ Monárkhiai Igazgatásnak a’ fő hatalom’ minden határon-túl való terjesztésén igyekező belső törekedése, eggy új relígyiónak és sok egyéb történetbéli környűl-állásoknak segélytő kedvezésével, a’ királyi méltóságnak hová tovább mind nagyobb erőt adott: a’ szabadságnak eredeti lelke mind-azon-által, melly a’ Világnak leg-inkább ezen részében olly sok századokig lakozott, még-is olly kevessé fojtathatott-el egészlen, valamint-szinte hogy a’ szabadsághoz való eredeti jus, akármi által, a’ mit az emberek valaha tselekedtek vagy szenvedtek, el nem veszhet.

 Szemiramis. A’ mit a’ szép Aspázia ezen szempillantásban az én tételeim, ’s az Emberek’ Igazgatásáról és Monárkhiáról jelentett értelmem ellen elő-hozott, az, az én itéletem szerént, olly kevessé gyengítheti-meg azokat, hogy még ellenben annál nagyobb világosságba helyhezteti erejeket. Légyen úgy ámbátor, hogy az egész Főld’ Népeinek régi Elejik szabad természeti-emberek vóltanak, és hogy tsupa vadászi, barom-pásztori, ’s ragadozó életet élve, ezen szabadságban – melly őket az erdőknek négy-lábú lakossihoz olly igen hasonlókká tette, – több ezer esztendőkig meg-maradtak légyen: elég az, hogy a’ Természet az ő leg-nemesebb gyermekét éppen olly kevessé rendelhette arra, hogy örökké egy bújdosó barom-pásztor maradgyon, valamint-szintén, hogy egy ragadozó vad állatéhoz hasonló életet éllyen. Éppen ez, hogy az ember, elejétől-fogva, tsak addig helyheztette függetlenségben a’ maga’ fő javát, a’ míg vad vólt, ellenben mihelyt a’ maga’ igaz végéhez alkalmaztatta magát (arra t. i. hogy a’ főldet mivellye, ’s a’ nyers, miveletlen természetet mesterség által hasznára ’s gyönyörűségére fordíttsa) leg-ottan, észre-vehetetlenűl szelídebb gondolkodáshoz szokott, ’s íllendőbb erkőltsöket vett-fel, a’ tulajdonságnak törvénnyit ismérni ’s betsűlni tanúlta, és Egynek uralkodása alá adta magát; és hogy (a’ mint-hogy ezt Aspáziának magának-is meg kell vallania) ídő’-jártával el-végre még a Czelta és Szittyai ragadozó seregeknél-is így vólt a’ dolog: éppen ez erősítti-meg az én állíttásomat; mert meg-mutattya, hogy nem szabadság, hanem eggy ollyan Uralkodónak, ki a’ törvény-tévő, bírói, és végre-hajtó hatalmat (az atyai hatalomnak három fő ágait) mint az Országnak közönséges attya, magában foglallya ’s eggyesítti, hogy illyen eggy-Uralkodónak páltzája, alá való vettetés, és alatta-való békes maradás, mondom, légyen az az igaz, ’s önnön magától a’ Természettől készített ’s rendeltt állapot, mellyben az embereknek társalkodó ’s erkőltsi életre kell neveltetniek, és, a’ polgári eggyesűlésnek minden hasznaival élve, lételekben gyönyörködniek.

 Aspázia. A’ helyett, hogy a’ nagy és mindenkor győzni szokott Királynéval egyenetlen vetekedést folytassak, illendő ki-vétel mellett inkább az ő értelmére állok, ’s nyilván ki-mondom: hogy eggyetlen eggy embernek igazgatása a’ leg-természetesebb és leg-hasznosabb légyen mind azon formák között, a’ mellyeket eggy akármelly Nép’ közönséges dolgainak kormányozása fel-vehet. Ennek az állíttásnak valósága talán sohol sem bizonyodott-meg világosabban elejétől-fogva, mint-sem önnön magokban a’ szabad Társaságokban, mellyek, mint p. o. Athéna Perikles által, Róma az Áfrikai Scípió által, Genua Doria András által, bóldogságoknak felső pontyára akkor jutottak, midőn a’ Nép, a’ szabadságnak minden kára nélkűl, leg-fontosabb dolgainak el-intézését ’s folytatását határ-nélkűl való bízodalommal eggyetlen egy nagy emberre hagyta. Perikles, a’ nélkűl hogy a’ Vezéri néven kivűl valaha egyéb titulust viselt vólna, határozatlanabbúl uralkodott Athéna’ szabad Várossán egész haláláig, mint-sem Pisistratus, a’ kit ő, a’ nép’ szeretetét ki-véve, talán semmiben sem haladott-meg: ő, tulajdon-képpen mindent tselekedett, a’ mit akart, mert értette azt a’ mesterséget, hogy az Athéna-béliektől semmit egyebet nem parantsoltatott magának, hanem a’ mit ő-maga jónak itélt; és birt azzal az okossággal, hogy semmit sem tselekedett magától, hanem ha a’ mi ditsősséges vagy kedves vólt nékiek. Ez a’ példa, hogy eggyetlen egy személlynek majd határ-nélkűl-való hatalma még a’ Demokrátziával-is öszve-eggyeztethető légyen, azt látszik én nékem meg-mutatni, hogy eggy ollyan Monárkha, a’ ki egy Periklesnek elméjével ’s tálentomival birna, igen nagy szabadságot engedhetne népének, a’-nélkűl, hogy a’ maga’ méltóságán, ’s a’ közönséges dolgok’ folytatásában való hatalmán, valamelly tsorbát ejtene. Ennek a’ mesterségnek nagy titka tsak abban áll, hogy a’ Népnek tiszteletére személlybéli különös érték és érdem által, hajlandóságára pedig barátkozó nyájasság által tegyen szert: ez által a’ leg-keskenyebb határokba szoríttatott hatalmú Király-is inkább tetszése szerént fog uralkodni a’ szabad embereknek szíveik’ ’s elméjiken, hogy-sem akármelly Ásiai Despóta az ő rab-szolgájinak testeiken. Igaz ugyan, hogy én ez által olly dolgot kívánok a’ Királyoktól, a’ mellynek tellyesíttésére kétség kivűl igen kevesen alkalmatosok. Eggy ollyan igazgatás, melly a’ népnek szenvedő engedelmességén és a’ Monárkha’ atyai szívében való fiúi hitén ’s bízodalmán épűlt, ő-reá nézve kétség-kivűl sokkal könnyebb ’s alkalmatosabb lehet: de igen tartok tőlle, hogy az az idő, mellyben a’ Fejedelmek és Alatt-valók között lévő illyetén atyai és gyermeki eggyenlő arányosságnak feltétele lehetséges vólt, nem fog többé vissza-hozattathatni. Az Európaiakról leg-alább úgy látszik, hogy ők el-érték már valahára az autonomiának esztendejit, és hogy nem hajlandók többé, Fejedelmeiknek több atyai tekéntetet engedni, mint-sem a’ millyennel eggy atya, ember-korra jutott fijaira nézve, birhat és élhet. A’ nagy Királynénak azon javallása tehát, hogy a’ meg-világosodásnak határok szabattassanak, és a’ tudományok ismét egy Rend’ vagy Szerzetnek titkos foglalatosságaivá tétessenek, a’ mint hajdan Perzsiában, Égyiptusban, és Indiában vóltanak; ez a’ javallás, mondom, nagy Nemzeteknél, mellyek már messze ki-terjedett kultúrával birnak, nehezen lenne végbe-vihető. Előbb merném Herkulesnek buzogánnyát, mint-sem eggy olly Népnek, melly magát a’ maga’ saját eszével-való élésnek már egyszer birtokába tette, ezt a’ minden fegyverek között leg-rettenetesebb fegyvert, kezéből ismét ki-tekerni. Eggy illyen Nép úgy nézi a’ tapasztalásnak, tudománynak, és mesterségnek azt az egész kíntsét, mellyet a’ mostani Század az el-múlttaktól örökségben kapott, és a’ maga’ saját szorgalmatossága által olly igen meg-szaporított; mint az Emberiségnek éppen olly közönséges javát ’s tulajdonát, valamint-szinte a’ levegőt és nap-világot; és minden ollyan igyekezet, melly őtet ezen közös kút-főből való szabad meríttésben akadályoztatná, olly tiránnusi erőszakoskodás vólna az ő szemeiben, melly eggy eszes állatnak leg-el-veszthetetlenebb természeti jussát sértené; egy szóval: nagyon kellene tsalatkoznom, vagy, a’ mitsoda állapotban a’ dolgok

 Mind ezek mellett-is, nagy Királynéja az Isteneknek! igen tartok tőlle, hogy a’ Fejedelmeknek, a’ mint a’ dolgok ő-közöttök és az alattok-valók között most állanak, minden jó akaratunkkal sem sokat szolgálhatunk. Mert mit tanátsolhatunk mí nékiek? A’ Bőlts maga tud magán segélyteni; az Oktalan ellenben a’ leg-jobb tanátsot-is vagy nem fogja hallgatni, vagy, ha követendi, oktalanúl fogja követni, és így éppen a’ mí tanátsunk által még rosszabbúl lészen dolga, hogy-sem az-előtt vólt. Egy szóval: jaj annak, a’ ki valamelly Népnek kormánnyán áll, és nem a’ leg-értelmesebb ’s leg-derekasabb ember a’ maga’ népében! Azonban (hogy a’ magam’ kis részét én-is le-fizessem) minden jobb vélekedésnek kára nélkűl, azt javallom: hogy intessenek-meg a’ Királyok, ne-hogy a’ tompa-értelmű Tanáts-adóktól magokat valamiként el-tsábíttatni engedgyék, hogy azon nagy változásnak, melly az emberi észben el-kezdődött, úttyába lépni akarjanak: a’ helyett, hogy minden hasonlíttás nélkűl ditsősségesebb és bátorságosabb lészen nékiek, az ésszel eggyet érteniek, azt a’ maga’ saját úttyán menni engedniek, és eggy-általlyában nyúgodva ’s békével maradniok, ha kiki úgy gondolkodik, a’ mint érez, úgy beszéll a’ mint gondolkodik, azt hiszi a’ mit óhajt, és azt tselekszi a’ mit nem hagyhat. – Hogy-ha talán ezen barátságos intéshez még egy jó tanátsot-is hozzá-adni akarnál, tehát az enyim ez vólna: azoknak, a’ kiknek nintsen okok, magokhoz olly bízodalommal lenniek, hogy ők az idejekbéli történetes könyveket ditséretre-méltó tselekedetekkel bé-tőlthessék, füleikbe súgni: hogy még elég jeles dolgot tselekednének, – ha azt tennék, hogy a’ Történet-jegyzők – éppen semmit se írhassanak felőllek.

 Júnó. Nem mí-nállunk tanúltál-le, Aspázia, azon hangról, mellyet két-ezer esztendő előtt Athéna’ Várossában a’ Szokrateseknek és Alcibiadeseknek adtál vólt; és a’ Királyoknak, a’ mint látom, nem igen nagy védelmezőjek van benned. Reménylem, Auguszta Júlia, a’ kinn most a’ sor van, jobban fog ügyökhöz szóllani. Eggy ollyan Asszony, a’ kinek bé-folyása alatt a’ minden közönséges társaságok között leg-nagyobb szabad társaság olly nyúgodalmas Monárkhiává változott, a’ millyen valaha tsak nagy-számú Királyokról az utánnok-következettekre örökségben maradott; felesége és annya két ollyan Fejedelmeknek, kik az országlás’ mesterségének leg-fínomabb fogásaiban senkitől mástól meg nem haladtattak: eggy illyen Asszony fog én-nékem ezen nyughatatlan fel-találhatatlanságomban, a’ mellyben híveim miatt vagyok, bizonyos útat mutathatni.

 Livia. Nem tagadhatni, hogy Augusztus Császárnak nem kevés mesterségre vólt szüksége, hogy magát ötven esztendőkig tarthassa-meg eggy olly magas póltzon, mellyenn az ő-előtte vóltt nagy ember (talán a’ leg-nagyobb minden halandók köztt, és mindnyájoknak önnön-magától a’ Természettől rendeltt ’s neveltt Fejedelme) eggy esztendeig alig maradhatott. Azonban, a’ mint az emberi bőltseségnek abból, a’ mi a’ Világon történik, közönségesen nagyobb részt szoktak tulajdoníttani, mint-sem a’ mennyi van valósággal: tehát meg-lehet, hogy sok dolgok a’ férjemnek számára, sőt talán az enyimre is, írattatnak, a’ mellyeknek érdeme ’s ditsőssége inkább a’ szerentsének, mint-sem a’ mí okosságunknak, tulajdona. Valósággal, olly mód-nélkűl való szerentsével birt Augusztus, hogy nem tsak az az elég-könnyű mesterség, mellyel mind a’ maga állapottyát ’s környűl-állásait, mind vetélkedő társainak hibájit, a’ maga’ hasznára fordította; hanem (nyilván ’s igazán ki-mondván) még az ő saját hibáji ’s erkőltstelenségei-is, mint-hogy történetből hasznosok vóltanak, érdemül tulajdoníttattak nékie. A’ mi leg-inkább ’s mindenkor szerentséjére szolgált, az vala: hogy a’ Rómaiak, ’s az egész akkori világ, ollyan állapotban vóltanak, mint egy hajó-törést szenvedett ember, ki szorúlttságában akármelly deszka-darabonn-is kapva kap, a’ mellyehez leg-elősször juthat. Lett vólna tsak az Áktziumi ütközetnek Antoniusra nézve szerentsés ki-menetele; lett vólna tsak Oktáviánus’ halála, nem pedig az övé, annak következése: bizonnyára szinte olly nagy, ’s talán még sokkal nagyobb hevességgel vetették vólna magokat Antonius’ karjai közzé. Akármint lett légyen azonban a’ dolog, még-is nehezen fogok sokat mondani, ha Augusztusnak a’ Rómaiak iránt való maga’-viselését – azon naptól fogva, mellyenn egész hatalmát az ő kebelekbe le-tette, hogy azt, azon külömb-külömb-féle nevezetek alatt, a’ mellyekhez szokva vóltanak füleik, kezeikből vegye ismét vissza, egész ama’ híres plaudite-ig, a’ mellyel életének mimussát bé-rekesztette – a’ Királyok’ eggyik leg-oktatóbb oskolájoknak nevezem; különösen az ollyan Királyokra nézve, kik ollyan népet igazgatnak, melly a’ szabadságnak nevéhez, és az Igazgatás’ demokrátziai formájihoz félytő szeretettel ragaszkodik: vagy eggy ollyan – eddig-elé kéje-szerént uralkodó Monárkhára nézve-is, a’ ki (mint a’ minap a’ Frantziák’ Királlya) kéntelen lenne, Népének a’ törvény-szerző hatalmat által-adni; és maga’ eleibe eggy olly Igazgatás’ módgyát szabattatni, a’ mellyben ő-nékie a’ tsupa királyi néven kivűl alig maradna valami. Igaz ugyan, hogy Augusztus éppen ellenkező állapotban vólt: ő mind azok között, a’ mik egy királyt tesznek, egyedűl tsak a’ név’ hijával vólt, holott a’ Rómaiaknak, előbbi Igazgatások’ puszta formájinál egyéb, semmijek sem maradott: de az a’ fő-pont, a’ mellyre itt mégyen-ki minden, ez az, hogy Augusztus mind e’-mellett-is úgy viselte magát, mintha a’ Római Nép minden, és ő-maga semmi sem vólna egyéb, mint-sem a’ mit ők akarnának belőlle tenni. Olly szoros vígyázással vette mértékre minden lépéseit, olly figyelmetességgel fontolta-meg minden beszédit ’s tselekedeteit, még magános életében-is; olly mértékletesen és tartózkodva élt méltóságával; mindenben, a’ mit kívánt, vagy a’ mihez kezdett, olly igen látszatott arról szorgalmatoskodni, ha vallyon az a’ népnek kedvére lészen-e; akármelly rendelésének-is, melly az ő minden-tehetőségét gyűlőletessé tehette vólna, olly alkalmatosan tudta a’ Nép’ kívánságai iránt való kedvezés’ tekéntetét adni; és, egy szóval, a’ Néppel való nyájas bánást olly titkoltt mesterség’ és illendőséggel játszotta: hogy egy szabad Nemzetnek leg-meg-határozottabb Igazgató Fejedelme nem élhetne több mesterséggel, hogy eggy olly méltóságot és hatalmat, a’ melly nints nékie, kezére keríttsen, mint a’ mennyivel Augusztus élt, hogy azt, a’ mellyel birt, el-fedezze. Többnyire: az az egyenesség, a’ mellyel én azt az embert, kinek ditsőssége az enyimmel olly szorossan öszve van köttetve, éppen azon részről mutattam-meg, a’ mellyet leg-szorgalmatosabban igyekezett el-titkolni, igaz just ád nékem ime’ jegyzésnek ide-függesztésére: hogy, ha ő erre a’ környűl-állásoktól kénszeríttetett, és néki mind ezen mesterséges fogásokra szüksége vólt, a’ végett, hogy egy bizonytalan erővel-birtt hatalmat törvényessé és állandóvá változtasson; az a’ mód, a’ melly szerént ezen utólsóval élt, a’ leg-jobb Fejedelmek között, kik valaha trónusra születtek, tisztességes helyet érdemlett nékie. Augusztus mind öszve-eggyeztette magában azt, a’ mit Szemiramis és Aspázia egy jó Fejedelem’ leg-szükségesebb erkőltsének lenni állíttának; és bizonyosan atyai módra országlott az, a’ ki nem kóldúló és előre meg-fizetett hízelkedőktől, hanem a’ hál’-adatos Rómaiaknak tellyes szívekből nyerte-el a’ Haza’ Attyának szép nevét. Ha meg-vallom, hogy az ő nyájas le-ereszkedésében nagy mesterség és szemfényvesztés vólt: nagy igazságtalanság lenne viszontag, meg nem ismérni, hogy még ez a’ szemfényvesztés-is, mivel-hogy a’ Rómaiaknak javokra szolgált, érdemei közzé tartozik. Eggy olly meg-romlott Nép, mint az ő idejebéli Rómulidesek vóltanak, és a’ millyenek most, nagyobb vagy kissebb mértékben, minden Európai Nemzetek, tsalattatni akar, és gyakorta a’ maga’ javáért tellyességgel ’s szükség-képpen kell tsalattatnia: de, hogy arany álmaiból minden szempillantásban fel ne serkentessék, szükség, hogy azon édes vélekedésnek valamelly igaz és valóságos fenék-köve légyen, szükség, előbb a’ szívét és bízodalmát meg-nyerni; és ezen utólsót leg-alább nehezen tarthatni-meg egyéb-képpen, hanem-ha állapottyának javára tett valóságos érdemek által. És ha mind az, a’ mivel a’ Nép a’ maga’ Fejedelmének tartoznék, tsupán tsak egy kellemetesebb élet’ módgyában állana-is: mind-az-által az emberek azt, a’ mi érzékenységeiknek hízelkedik, szokás-szerént fellyebbre betsűlik, mint-sem sokkal nagyobb ollyan-nemű jó-téteményeket, a’ mellyeknek betse tsak az értelem által ismértetik-meg, és lassan-érő gyümőltsökben éreztetik.

 Látod, nagy Isten-Asszony, hogy az én gondolatim az Aspáziáéitól talán tsak ezen egyben külömböznek, hogy ő a’ te fejedelmi-páltzát viselő szolgáidról nem elég jól látszik gondolkodni, nem lévén bennek annyi bízodalma, hogy azon eggyetlen egy tanátsnak, a’ mellyet nékiek adhatunk, nem lészen nállok illendő helye ’s foganattya. Meg-vallom, hogy némellyekről közöttök én jobb vélekedéssel vagyok; különösen egyről, kinek a’ sors igen nehéz játékot adott, és a’ ki, a’ játszásra meg-kívántató minden tehetségekkel fel-ruházva, nem régen szálla-ki a’ néző helyre. Természetes dolog, ha egy jeles Fejedelemnek azon képe, a’ mellyet mindenikünk most rajzola, ahhoz, a’ kit kiki közűlünk hajdan az igazgatásban leg-nagyobb mesternek ismért, hasonlítt: de nagyon kellene tsalatkoznom, vagy pedig azon fő máximák, a’ mellyeknek követését a’ bőlts és szerentsés országlásra mindenikünk leg-szükségesebb fel-tételűl kívánta, jól öszve-eggyeztethetők; vagy-is inkább Augusztus’ igazgatása valóságos példája ezen öszve-eggyeztetésnek, és ehhez-képest meg-érdemli, hogy (mint régenten Poliklétusnak híres Canona a’ Képfaragókról) minden Fejedelmektől, akármelly nagy vagy kitsiny légyen bár munkálkodásoknak határa, példa gyanánt vétettessék. Igen jól tudom, melly sokat kívánok én ez-által ezen Uraktól; de tellyességgel nints-is szándékomban, hogy ez-által szerezzek orvosságot nékiek. A’ ki országolni akar, a’ nélkűl, hogy a’ meg-kívántató tehetségekkel birjon; a’ ki akármelly munkától és fáradttságtól, melly azzal egybe-köttetve van, fél ’s tartózkodik, és nints el-tökéllett akarattya, magát az első helyre, Népének bóldogúlására nézve minden lehető érdemek által, méltónak mutatni: annak én nem adhatok egyéb tanátsot, mint-sem hogy eggy ollyan terhet, a’ mellyet nem viselhet, vagy viselni nem akar, hová hamarább tegyen-le. Még az örökségben-nyertt korona-is törvénytelenűl viseltetik, ha érdem nints hozzá.

 Júnó. Te-is, Júlia? – te-is olly sokat kívánsz a’ Királyoktól?

 Lívia. Meg-botsáss, Isten-Asszony! én nem kívánok többet tőllök, mint az én időmbéli Római gyermekek az ő játék-királlyaiktól: a’ ki leg-jobban tud hozzá, mondották ők, az legyen király!

 Júnó. Éppen ez az, a’ mit én igen kemény kívánságnak tartok. Ha a’ Népnek azt a’ just akarnók engedni, hogy ezen serpenyőben mérje-meg Fejedelmeit: mit gondolsz, hányan fognának örökségben-nyertt székeiken békével ülhetni? Holott még-is, meg-mutatta a’ hosszú tapasztalás, hogy az Országoknak nyúgodalmára jobb, és alkalmatosabb: Fejedelmeiknek választását, egy meg-határozott örökös következés által, a’ Sorsra hagyni?

 Lívia. Nékem éppen nints szándékomban, a’ Népnek eggy ollyan just engedni, a’ mellynek gyakorlása önnön magának szolgálna veszedelmére, és nem sokára minden polgári rendet el-rontana, öszve-keverne. A’ Nép az Igaztató^* Fejedelemtől semmit sem kívánhat egyebet, hanem hogy bátorságot szerezzen ’s igazságot szolgáltasson nékie: de a’ Fejedelemnek annál többet kell önnön magától meg-kívánnia; avagy, ha ő tsak olly-féle király, mint ama’ darab-fa a’ mesében: tehát nem látom-által, mitsoda jussal panaszolkodhatnék, hogy-ha a’ békák félelem nélkűl ugrálnak rajta.

 JÚNÓ. Így tehát utóllyára-is az jő-ki belőlle, hogy nem könnyű dolog, a’ békáknak ollyan királyt adni, a’ millyenre szükségek vagyon. De, úgy tetszik nékem, hogy tanátskozásunk’ tulajdon tárgyától észre-vehetetlenűl el-távoztunk; a’ te dolgod lessz tehát, Erzsébet Királyné, bennünket ismét reá vissza-vinni, és azon rossz ellen, a’ mellyen segélytenünk kell, olly eszközöket javallani, mellyek az időnek mostani környűl-állásaihoz illendők, és, a’ mint tsak lehetséges, olly közel vagynak kezünknél; és egyszer-’s-mind olly bizonyosok ’s bátorságosok az alkalmaztatásban, hogy nints miért tartanunk, ne-hogy ollyan orvoslást tegyünk, a’ melly még magánál a’ nyavalyánál-is rosszabb ’s veszedelmesebb.