XII.
BESZÉLLGETÉS.
Összefüggések
A korabeli magyar irodalomban is jelentős hatást kifejtő Christoph Martin Wieland (1733–1813) egyik friss munkájának lefordításáról Batsányi Rádaynak írott, 1792. június 1-jei levelében találjuk az első adatot: „Kétség kivűl fogja ismerni Nagyságod Wielandnak ime’ munkáját: Neue Göttergespräche. Ebből a’ 12 dik szám alatt való darabot magyarra fordítva a’ Museumnak mostani Negyedébe tettem. Szükségünk vagyon az illyen darabokra. A’ nyelv-is hadd törődgyék az Országos dolgokról való elmélkedésre. Nem méltóztatnék-e Nagyságod tudtomra adni, mit itél Wielandnak azon darabjáról?” (BLev. Molnár 214.) Ráday véleményét nem ismerjük, Aranka Györgyé viszont nem volt kedvező. 1793. február 10-én azt javasolta neki Batsányi, hogy újra adja ki az erdélyi társaság kiadványában (BLev. Toldy 252.), március 19-én sürgette véleményét, megismételvén saját álláspontját, mely szerint nagy szüksége van nemzetünknek az olyan darabokra (BLev. Toldy 258., rossz időrendi besorolással), május 6-án viszont csalódottan reagál Aranka válaszára: „Hogy Wieland csak pedant, Raynal csak novellista volt, s Rousseau egy Timon – megvallom még eddig nem tudtam; valamint azt sem, hogy ők csupa sophisták lévén, csak a bolondság bokros szövevényébe viszik az embert – hogy az igazságot nem ismerte egyik is, hogy az egész beszéllgetés többnyire csak sophisma a fundamentumában. Önként megvallom nagy tudatlanságomat, csakhogy nem tudom micsoda makacsság férkezett légyen természetembe: éppen nem pirúlhatok miatta, éppen nem szégyenelhetem ily nagy vakságomat. Ugyan nem méltóztatnék-e kedves barátom uram mind nékem, mind Európa nagy részének szemeit felnyitni?” (BLev. Toldy 257.) A jelen közlemény folytatása az utolsó számban található (I. 463–467.).
Forrás
Neue Göttergespräche von Christoph Martin Wieland, Lipcse, 1791, 213–268., XII. rész (l. I. 408.; vö. BJÖM. II. 519., Császár a XIII. részt említi, 121.). A fordítás hű az eredetihez (részletesebb összevetés: BJÖM. II. 525–527.).
Megjelenés
~; BJÖM. II. 214–239.
Szakirodalom
BJÖM. II. 516–527.