Ezt a’ három kérdést ama’ jó Hazafiak tették-fel a’ múltt esztendőnek (1790.) elején, kik Bétsben a’ hadi ’s más nevezetes Történeteket már két esztendőtől fogva írván, a’ Magyar Nyelvnek gyarapíttásán olly ditséretesen igyekeznek. Húsz aranyot tettenek-fel azon tudós Hazafinak néműnémű jutalmáúl, a’ ki az elő-hozott kérdéseket leg-jobban, leg-helyesebben, fogná meg-fejteni; ígérvén ezenn-fellyűl még azt-is, hogy a’ nyertes Írónak képét-is ki fogják metszetni. –

 Alig lett minden-felé isméretessé a’ 3-dik kérdés, mennyire légyen tudni-illik szükséges a’ Magyar Nemzetnek a’ Deák Nyelv’ tudása? hogy leg-ottan hasonlás támadott Hazánk’-fijai között; eggyik rész a’ Magyar Nyelvet választván, és olly útnak nézvén, melly tsak egyedűl viheti a’ Nemzetet kívántt bóldogságára, és a’ ditsősségnek leg-főbb pontyára; a’ más rész ellenben a’ Deák Nyelvnek el-hagyásában minden Törvénnyeinek és Szabadságának temető-halmát gondolván látni. Ezen utólsóknak számokból vólt egy – külömben nem érdemetlen – Hazánk’-fija-is, ki, a’ kérdést fel-tévő Bétsieknek szándékjok ’s reménységek ellen a’ Deák mellett kelvén-ki, tizen-hat tzikkelyben azt akarta meg-mutatni: hogy a’ Magyar Nyelvnek folyamatba-való-hozásából az egész Haza’ Törvénnyeinek és Szabadságának veszedelme el-kerűlhetetlenűl fogna következni.

 Ezen nevetlen Hazafinak munkája ellen vagyon tehát intézve az említtett Kettős-Beszéllgetés, mellynek Szerzője Bárótzi Sándor Úr, a’ Magyar Királyi Test-őrző Nemes Seregnél Fő-Strázsa-Mester. Úgy tartom, hogy ezen ditső névnek tsak említtése-is elegendő, Olvasóinkat erre a’ jeles munkátskára figyelmetesekké tenni, ’s olvasására fel-gerjeszteni; mint-hogy valójában, annak a’ Magyarnak nemzeti Litterátúránkban tellyességgel idegennek kellene lenni, a’ ki előtt az ő érdemei isméretlenek vólnának. –

 Akkorban készűlt ’s nyomtatódott vólt ki ezen munka, midőn, tavaly nyáronn, Országunknak Budára-gyűltt Rendei olly szomorú egyenetlenségek ’s vissza-vonások között hányattatnának. Erre nézve: a’ Bé vezetésben, egész Magyar egyenességgel, ’s igaz hazafiúi érzékenységgel kéri és inti a’ nemes-lelkű Szerző kedves Polgár-társait, hogy, félre tévén már valahára azt a’ szerentsétlen versengést, szállyanak magokba, ’s siessenek hová hamarább el-háríttani a’ reájok-közelíttő közönséges veszedelmet. „Az egyenetlenség és vissza-vonás (úgy mond) melly szomorú nyomait hagyta légyen elejétől fogva maga utánn, ha véghetetlen sok idegen történetekből nem tudnók-is, leg-alább önnön magunk’ Nemzetének számtalan gyászos példáji elegendő-képpen meg-ismértetnék velünk. A’ Természettől, sok szép tulajdonságaira nézve, oda hívatott, hogy Népeknek szabjon törvényeket; most maga fekszik a’ Magyar, Idegennek uralkodása alatt. Ennek a’ Nemzetnek, mellynek mindgyárt elejént a’ Kaukazus’ vidékeiről való ki-jövetelekor, mint valamelly sebess folyó-víznek, ellent nem állhatván az el-rettentt Napnyúgoti Tartományok, a’ Végezésektől az a’ sors vólt rendelve, hogy az egyenetlenség, vissza-vonás, versengés, és villongások által, tulajdon maga’ belső részeit szaggatván, maga eméssze-meg utóllyára-is magát. Nem külömben, mint egy szelídíthetetlen Oroszlánynak, mellynek hogy véghetetlen nagy ereje annyival kevesebbé lehessen veszedelmes, a’ más állatokon szánakodó Természet minden-napi hidegleléssel kívánta gyengítteni szörnyűségét: úgy a’ Magyaroknak-is, hogy felettébb nagyra ki ne terjesszék hatalmokat, a’ kígyóktól borzas-fejű, és kezében gyújtott métset hordozó iszonyatos Isten-Asszony, a’ Discordia, versengő tulajdonságait öntötte szívekbe. – Mindenek, valakik a’ Magyarokról írtt Történet-jegyzésekben ha-tsak valamennyire jártasok-is, tudhattyák, melly gyászos vólt elejétől fogva Nemzetünknek a’ magok köztt való vissza-vonás. Ennek, egyedűl tsak ennek lehet, mint leg-főbb okának, tulajdoníttani, hogy minden egyéb nemes tulajdonságaival-is mind eddig virágzó állapotra nem vihette még sorsát. – Most (úgy mond továbbá) midőn a’ tudományoknak folyamattya, és az erkőltsöknek nagyobb szelídsége láttatnék valamelly mosolygóbb jövendőt ígérni, azt reménylhette vólna az ember, hogy, az egyenetlenségből következett sok szomorú példáktól el-rettenttek, talán majd, mint atyafiak, úgy fogják Országunk’ lakossai egymást ölelni; és az eggyességnek lelkétől mint-egy fel-elevenedvén, ugyan-azon eggy akarat fogja mindnyájokat a’ Köz Jó’ meg-mozdíthatatlan fondamentomainak meg-vetésére birni: de még-is kelletik tapasztalni – szomorú tapasztalás! – hogy a’ Természet most-is fenn-tartotta a’ Magyarokban a’ maga’ törvénnyeit.”

 Ez-utánn, munkájának eredetéről tudósítván Olvasójit az érdemes Szerző, Bé-vezetésének vége felé újjolag eggyességre inti Hazája’-fijait; példáúl hozván azt, a’ mit Arisztoteles ír a’ Darvakról.¹ „Bőlts Fejedelmetekkel, az Égnek olly ritka adománnyával, eggyet értvén (imígy szóll el-végre) fordíttsátok hasznotokra emberi szívét; és vele köz meg-eggyezésből igyekezzetek, Hazátoknak virágzására olly józan törvényeket, olly orvosló rendeléseket szerezni, és azokat változhatatlanúl meg-erősítteni, hogy lehessetek, szemeit egyedűl tí-reátok függesztett egész Európának figyelmetességére, nem tsak most érdemes tárgyak: hanem örökösíttsétek-meg egyszer-’s mínd még onokájitoknak számára-is ezen Napnyúgotti Nemzeteknek tekénteteket!” –

 Ekképpen végezvén Bé-vezetését, szóról szóra minden változtatás nélkűl, elő-számlállya Deákból Magyarra fordítva a’ többször említtett 16. tzikkelyt. A’ Beszéllgetés István és Aloysius között tartatik. Ez a’ Deák nyelvet, amaz a’ Magyart védelmezi; ’s valójában méltán el lehet rólla mondani, hogy annak nagyon meg-átalkodott embernek kell lenni, a’ ki, Istvánnak erős okait figyelmetesen olvasván, az anyai nyelv’ miveltetésének ’s bé-hozatásának hasznos, sőt (állandó bóldogságunk’ el-érése végett) szükséges vóltáról meg nem győződik. –

 Tapasztaltt dolog az a’ mí Hazánkban, hogy azok a’ tudós Magyarok, kik az Anyai Nyelvnek folyamatba való hozását sürgetik, ’s javallyák, többnyire, mint a’ Deáknak ellenségei, úgy nézettetnek; ’s amaz isméretes mondás szerént: scientia non habet osorem, nisi ignorantem (mellyet azonban a’ Magyar Nyelvnek ellenzőjire leg-helyesebben lehet alkalmaztatni) töstént tudatlansággal vádoltatnak. (Valamint-szintén ama’ jobb ’s igazabb Keresztényekkel történni szokott, kik a’ vakbuzgóktól, azért, hogy az Isten’ nevében el-követett számtalan gonoszságokat ’s szörnyűségeket nem igazolhatván, a’ Vallásbéli bitanglásokat ’s vissza-éléseket kárhoztattyák, Relígyió-nélkűl-való embereknek, ’s Relígyió’ ellenségeinek kiáltatnak.) Jól tudta ezt Bárótzi; és, hogy az illyetén haszontalanságoknak, ’s gyenge-eszűekhez illő ellen-vetéseknek egyszer-’s-mind elejét vegye: világos szókkal ki-nyilatkoztattya értelmét, ’s a’ Deák Nyelvhez viseltető különös nagy tiszteletét. „Vígasztalhatatlan lennék, úgy mond, el-törlésén. Ez a’ leg-tanúlttabb embereknek, úgy szóllván, classicus nyelve, és valóságos kúltsa, a’ leg-méllyebb tudományokra. Az egész Emberi Nem’ ellenségének kellene annak lenni, a’ ki tellyességgel-való ki-óltását kívánná. Ez soha senkinek, az én itéletem szerént, nem járt, és nem-is járhatott eszében; valamint-szintén, hogy a’ fel-adott kérdés-is, nem azt: szükséges-e? hanem: m e n n y i r e szükséges a’ Magyar Nemzetnek a’ Deák Nyelv’ tudása? foglallya magában. – Valamint eddig, úgy ennek-utánna-is, mint szintén más Nemzeteknél, maradgyanak-meg a’ Deák Iskolák; follyanak bennek, a’ nyelvvel eggyütt, az emberek’ formálására szükséges-képpen meg-kívántató tudományok. – – – Hanem e’-mellett igyekezzünk, önnön magunk’ nyelvét-is mélly álmából fel-serkenteni, és az által Nemzetünket az örökös feledékenységnek méllységéből mint-eggy új életre ki-húzni, és míg az egész Világgal lehetne, addig-is leg-alább az Európai Nemzetekkel meg-ismértetni.” – –

 „Igyekezzünk (így folytattya tovább beszédét) igyekezzünk arra a’ fényességre jutni, mellyre elmebéli tehetségünk, gazdálkodó (hospitalis)² nemes tulajdonságunk, mindenre-alkalmaztathatásunk, a’ Természetnek, mint a’ Bőség’-szarvából, egész a’ tékozlásig velünk-közlött gazdag adománnyai; a’ hely’ fekvésének kellemetessége, az ég’-határozattyának éltető balzsamoma, láttatik mint-eggy útat készítteni. Igyekezzünk azokat a’ Nemzeteket, mellyeket a’ Hírlelés’ Isten-Asszonya, ki-ragadván a’ Feledékenységnek-vizéből, a’ Ditsősségnek örökké-tartandó templomába vitt, nem tsak követni, hanem el-is érni. Erre pedig el-kerűlhetetlenűl szükséges a’ Nyelvnek mivelése ’s közönségessé-tétele. – Mi viszen valamelly Nemzetet halhatatlanságra, ha-tsak nem viseltt dolgai, tudományokban-való virágzása, és nyelvének közönségessé-tétele? – Könnyebben teheti pedig közönségessé nyelvét a’ Magyar, mint-sem akármelly Nemzet; egyedűl tsak valóságos akarattyától és szorgalmatosságától függ. Minden minéműségek, mellyek ezen tzéllyának tellyesíttésére szükségesek, a’ Magyarban, talán minden isméretes Nemzetek felett, rész-szerént már-is fel-találtatók, rész-szerént pedig fel-találtathatandók; egyedűl tsak az a’ híjja, hogy kezdgyen rajta dolgozni. Ezen végének el-érésére pedig kívántatik:

 1-ször Fényes viseltt-dolgainak, és egyéb tudós munkáknak, maga’ született nyelvén való meg-írása.

 2-szor A’ tudományoknak, és egyéb mesterségeknek, Hazájában a’ maga’ nyelven-való virágoztatása.

 3-szor A’ kereskedés; nevezetesen pedig az, mellyet activus kereskedésnek nevezünk; és a’ melly a’ Természet’ ’s Mesterség’ productumaiból áll.

 4-szor^* Az idegen Nemzetekkel való maga’ kedvelltetése.

 5-ször A’ Tartományok’ fekvése és Ég’ határozattya. (situs et clima.)” –

 Mind ezeket eggyenként, bőven, ’s nyilván meg-mutattya a’ Szerző. El-végre imígy fejezi-bé értelmesen elő-adott ’s meg-bizonyított állíttásait:

 „Meg-állítván ekképpen, és rész-szerént példákkal-is meg-mutatván azt, hogy a’ Magyarnak olly elmebéli tehetsége vagyon, mint tsak egy Nemzetben a’ Világon találtathatott valaha; meg-állítván azt, hogy a’ Magyarnak az Idegenekkel való társalkodásra meg-kívántató tulajdonságai, és minden Európai Nemzetek felett való gazdálkodása meg-vagyon; meg-állítván azt, hogy nem tsak az Európai, hanem minden isméretes Nemzeteknek vitézségeket fellyűl-haladgya, és hogy a’ meg-írásra a’ leg-fényesebb dolgokat vitte véghez; meg-állítván azt, hogy bár kevés időtől fogva, vagy úgy szóllván majd nem-is, adta magát a’ tudományokra és mesterségekre, még-is olly tagjaival ditsekedhetik már-is, kik más Nemzetbéliekkel rész-szerént verset^* futnak, rész-szerént pedig fellyűl-is haladgyák őket; meg-állítván azt, hogy a’ Magyarok az activus kereskedésre minden más Európai Országok felett leg-jobb Hazát laknak; meg-állítván vegtére^* azt, hogy minden Nemzetek’ természetéhez alkalmaztatott ég’-határozattyai alatt fekvő leg-kiesebb Tartományokat birnak: ebből önként következik: hogy, ha a’ Nemzet magát minden-féle tudományokra, mesterségekre, és kereskedésre, jobban mint-sem eddig tselekedett, adná; ha mind az Ország’ kormányozását, mind pedig a’ tanúltt munkáknak, és vitézűl-viseltt dolgainak ki-adását született nyelvén folytatná: de e’-mellett egyszer-’s-mind a’ Deák nyelvet-is, annyiban, a’ mennyiben a’ Prédikáló-, Igazgató-, és Itélő-Székekben meg-kívántatik, tellyességgel félre nem vetné, hanem inkább azoknak, kiknek elkerűlhetetlenűl szükségek vagyon reája, kedvekért, nem tsak miveltetné, hanem egész a’ tökélletességig virágoztatná; ebből, mondom, következnék osztán: hogy nem tsak Királlyával szóllhatna született nyelvén, hanem még a’-helyett, hogy most Ifiaink drága kőltséggel a’ leg-mostohább-környékű idegen Országokba mennek tanúlás végett, akkor az Idegenek jőnének tsoportosan a’ miénkbe; kiket a’ tudományokon kivűl még a’ helynek kiessége, és a’ Természetnek Országunkban bőven fel-találtató egyéb adománnyai-is édesgetnének mí-hozzánk: a’ honnan most rész-szerént a’ nyelv’ nem-tudása, rész-szerént pedig erkőltseinknek és magunk’ viselésének durvaságáról (mint-hogy nem ismérnek bennünket) ki-terjedett bal itélet hátra tartóztat.”

 Ezen beszédben-forgó jeles kis munkának foglalattyát ekképpen valamivel bővebbetskén elő-adván, az vala szándékom: hogy Olvasóinkkal nem tsak annak mivóltát meg-ismértessem, ’s őket olvasására fel-gerjesszem, hanem az abban olly értelmesen ’s érzékenyen elő-adott igazságoknak ha-tsak egy részét-is (a’ mennyire t. i. a’ helynek szűk vólta engedi) előttök isméretessé tegyem, azoknak ellenben, kik ne-talán már olvasták vólna, újjolag emlékezetekbe hozzam; különösen pedig az olly Hazafiakat, kik az idegen nyelvekhez, fő-képp’ a’ Deákhoz, el-annyira ’s olly vakon ragaszkodnak, leg-alább – gondolkodásra indíttsam. – Szomorú tapasztalás valójában, hogy tulajdon magunk’ Országában, önnön magok között a’ Magyar Hazafiak között, édes Anyai Nyelvünknek olly sok ellenségire kell találnunk! Szomorú tsalatkozás, hogy, majd egész Európának értelme ’s példája ellen, egyedűl mí Magyarok nem láttatunk Hazánk’ bóldogúlhatásának kút-fejét, ’s leg-bizonyosb eszközét meg-ismérni! Holott eggyik Európai Országnak sints olly nagy szüksége egy Nemzeti Nyelvre, mint a’ Magyar Birodalomnak; mivel-hogy eggyik sints olly temérdek sok-féle nyelven ’s hiti-valláson lévő népekből öszve-akotva;^* – melly külömböző népek még is majd semmi egyéb lánttzal nem köttetnek egymáshoz, hanem tsupán tsak – hogy egy Királlyok van! – – Tsudálkozni fognak idővel (ha a’ józan ész a’ szántt-szándékkal-való vakoskodásonn, és a’ Hazának igaz szeretete a’ mellyékes tekénteteken, valahára tsak-ugyan győzedelmet vehetend) tsudálkozni fognak majd jobb időben születendő Maradékink, miként találhatott ennyi akadályt, ennyi ellenséget, eggy olly világos igazság, a’ mellyről tsak kételkedni-is szembe-tünő tudatlanság.