Valamennyi szép Mesterségek tehát, mind a’ fínomabb lelkeknek a’ szelíd érzésekre-való és velek-született hajlandóságából támadtak. Az a’ Pásztor, ki a’ maga’ bottyának vagy ivó poharának leg-elősször szép formát adott, vagy azokra tzifraságokat vágott, a’ Kép faragást; az a’ vad Ember pedig, kit szerentsésebb elméje arra birt, hogy fel építtendő kunyhóját rendbe szedgye, és részeinek illendő arányozattyára vígyázzon, az Építtő-mesterséget találta fel. Úgy szintén, a’ ki leg-elősször azonn fáradozott, hogy, a’ mit másoknak el akart beszélleni, azt renddel és kellemetességgel mondgya-el, az, a’ maga’ Nemzeténél az Ékesen-szóllásnak szerzője vólt.

 A’ szép Mesterségeknek mivóltát tehát ebben a’ szükséges állapotoknak meg-szépíttésében, nem pedig (a’ mint olly sok-féle-képpen taníttatik) a’ Természetnek valamelly határozatlan követésében, kell keresni.

 E’ gyenge és a’ Természetben-fekvő tsirákból, szorgalmas dajkálás által, maga virágoztatta-ki lassanként az Emberi Ész a’ szép Mesterségeket, és elvégre drága gyümőltsökkel tündöklő és meg-betsűlhetetlen fákká nevelte. A’ Mesterségeknek sorsa szinte ollyan vólt, mint akármelly egyéb emberi leleményeké. Ezek sokszor tsak a’ tsupa esetnek mivei, és első kezdetekben igen tsekélyek vóltak; de a’ lassanként-való ki-dolgozás által felette hasznosak, és erre-való nézve fontosak-is lettek. A’ Geometria elejinten tsak nyers és rendetlen, Főld-mérsekelés, az Asztronomia pedig a’ hivalkodó embereknek tsupa újság utánn való esdeklésből támadott foglalatosságok vólt. Arra a’ felségre, mellyben ezek a’ Tudományok most vagynak, és ama’ különös hasznokra, mellyekkel az Emberi Nemzetnek kedveskednek, tsak eredeti állapottyoknak eszes és lassanként-történtt tágíttása által jutottak.

 Ha tehát tellyes-bizonyos vólna-is, hogy a’ szép Mesterségek, kezdeteikben tsupán tsak a’ szemnek, vagy egyéb érzékenységeknek gyönyörködtetésére intézett próbák vóltak: távól^* lényen mind-az-által tőllünk, hogy azoknak egész betség és leg-főbb tzéllyát tsak ebben a’ gyönyörködtetésben keressük. Ha az embernek betséről helyes itéletet akarunk ejteni, nem első gyermek-korában, hanem tellyes férjfiúi esztendeiben kell őtet meg-visgálnunk.

 Itt tehát leg-elősször azt kell ki-nyomozni: mik lehetnek, egész mivóltokra nézve, a’ szép Mesterségek; és mitsoda hasznokat lehetne azokból az Emberi Nemzetre reményleni? Ha nékünk egynehány gyenge, vagy könnyen-gondolkodó Agyvelejűek azt mondgyák, hogy tsupán tsak a’ gyönyörködtetést tárgyazzák; és, hogy azoknak végső tzéllyok az érzékenységeknek és a’ képzelésnek múlatásából áll: visgállyuk-meg, ha vallyon a’ józan Ész a’ szép Mesterségekben nem talál-e valamit, a’ mi fontosabb vólna? Lássuk-meg, mitsoda hasznát veheti a’ Bőltseség elősször ama’ hajlandóságnak, melly a’ mesterségre-született embereket arra ösztönözi, hogy mindent meg-szépítsenek; az-utánn pedig annak a’ természet szerént-való készségnek, melly az embert képessé tészi arra, hogy a’ Széptől meg-illetődgyék?

 Hogy ezt a’ fel-tett tzélt el-érjük, nem szükséges, méllyebb vagy hosszasabb eszmélkedésekre botsátkoznunk. A’ Természetnek visgálásában sokkal közelebb útat találunk annak meg-lelésére, a’ mit keresünk. Ez az első és leg-főbb Mester, és az ő tsudálatos rend-tartásiban mindent fel-találunk, a’ mi az emberi Mesterségeket a’ leg-nagyobb betsre és leg-főbb tökélletességre emelheti.

 Az egész Teremtésben minden arra látszik tzélozni, hogy a’ szem és a’ többi érzékenységek minden-felől kellemetesen érdekeltessenek. Minden állapot, mellyel élünk, azonn-kivűl hogy hasznos, szép-is egyszer-’s-mind. Még azok az alkotmányok-is, mellyek nem egyenesen hozzánk tartoznak, tsupán tsak azért tetszenek, szép formák-szerént ábrázolva, és szép színekkel fel-ruházva lenni, mivel naponként szemeink előtt forognak. A’ Természet, e’ minden-felől reánk tolódó kellemetességek által, kétség kívűl arra a’ szelídségre és érzékenyességre akarta, eggy-általlyában, szíveinket vezetni, melly a’ mértékletlen maga-szeretetből és a’ hathatósb indúlatokból támadni szokott vadságot a’ kegyesség által meg-mértékli. A’ szépségek, egy bennünk-fekvő fínomabb érzékenységgel szoros szövetségben állanak. Ez, a’ Természetben mindenütt elő-akadó színeknek és szavaknak érdekléseitől mind-úntalanúl ingereltetik, és így fel ébred bennünk lassanként a’ gyengédebb érzés; a’ lélek és szív buzgóbban kezdenek munkálkodni; ’s nem tsak a’ gorombább hajlandóságok, mellyek az oktalan állatokban-is meg-vagynak, hanem még a’ szelídebb indúlatok-is, tehetősb iparkodásra gerjesztetnek. Ez által, valóságos emberekké leszünk; tehetősségünk meg-gyarapodik, mivel körűlöttünk a’ bennünket-érdeklő állapotok-is meg-szaporodnak; a’ bennünk-fekvő erők egy közönséges buzgásra gerjednek; fel-emelkedünk a’ porból; a’ nálunknál-felségesb Valóknak nemességéhez közelíttünk; és a’ Természetet már nem egyedűl-arra-valónak talállyuk, hogy baromi szükségeinket meg-elégíttse, hanem, hogy lassanként a’ mí valóinkat-is, a’ felségesb vele-való élés által, meg-nemesíttse.

 A’ Természet azonban, ezzel az alkotmányoknak közönséges meg-szépíttésével meg nem elégedett: hanem a’ kellemetességnek tellyes erejét kivált-képp’ az ollyan állapotokba tette, mellyek a’ mí boldogíttatásunkra leg-szükségesebbek. Sőt a’ szépséggel és rútsággal eggy-általlyában arra él, hogy velünk a’ jót és a’ rosszat meg-ismértesse: mire-nézve, amannak magához-vonszó kellemetességet ád, hogy szeressük; ennek pedig ellenes erőt, hogy útállyuk. Mi szükségesebb az embernek bóldogságára és leg-fontosabb hívatallyának bé tellyesíttésére a’ társaságos szövetségeknél, mellyek a’ viszontag-való gyönyörködtetések által köttetnek? de kivált ama’ bóldog eggyesűésnél,^* melly által a’ még a’ nagyobb társaságokban-is magános ember olly társat talál, a’ ki vele mindent meg-oszt; örömeit, midőn vele eggyütt-érzi, meg-szaporíttya; gondgyait meg-enyhítti, és minden fáradttságait meg-könnyebbítti? És hová-is helyheztetett a’ Természet több kellemetességet, mint az emberi formába, melly által a’ sympathiának leg-erőssebb szövetségei köttetnek? jól-lehet a’ szépségnek leg-hathatósb ingerléseit oda gyűjtötte még-is, a’ hol a’ leg-bóldogabb eggyesűléseknek végbe-vitelére leg-szükségesebbek. A’ léleknek tökélletessége és a’ szívnek szeretetre-méltó kegyessége, mellyek valamennyi vonszó erők között a’ leg-erőssebbek, még az élet nélkűl-való szerbe-is értelmesen bé vagynak nyomva; a’ mint majd alább meg-látandgyuk, mikor a’ szépségről értekezni fogunk. – Azt sem kell azonban el-felejtenünk, hogy a’ Természet az ollyan állapotoknak, mellyek egyenesen és magokban ártalmasak, egy bizonyos vissza-űző és ellenes erőt adott. Az ostobaságot, melly a’ lelket le-nyomja, és le alázza; a’ fenékkel fordúltt gondolkodásnak módgyát; és a’ szívnek gonoszságát szinte olly hathatós, de undorodást- és útálatot-gerjesztő vonásokkal festette-le az emberi ábrázatra, mint a’ léleknek jóságát. A’ Természet tehát a’ külső érzékenységek által kétféle-képp’ illeti szívünket: a’ jóra tudni-illik ingerli, a’ rossztól pedig el-ijeszti.

 Az eddig tett jegyzések nem hagynak többé bennünket a’ szép Mesterségeknek belső béllyegekről és mire-valóságokról kételkedni. Midőn az emberi leleményeket meg-szépíttyük, azt kell tselekednünk, a’ mit a’ Természet az alkotmányoknak szépíttésével visz végbe; és szinte abból a’ szándékból kell a’ mesterséges miveket meg-szépíttenünk, mellyből a’ Természet a’ Teremtés’ miveit meg-szépítette.

 A’ szép Mesterségeknek tehát első kötelességek az, hogy a’ Természetnek segedelmére légyenek, és azokat a’ mesterséges állapotokat, mellyek szükségeinknek meg-elégíttésére fel-találtattak, mind meg-szépíttsék. Ő-hozzájok tartozik, hogy lakásainkat, kerteinket, házi eszközeinket, de kivált nyelvünket, úgy-mint valamennyi lelemények között a’ leg fontosabbikat, kellemetességekkel fel-ruházzák; valamint azokkal a’ Természet mindent fel-ruházott, valami tsak számunkra alkottatott. Nem ugyan egyedűl tsak azért, (a’ mint némellyek vélik) hogy ezekben a’ kellemetességekben gyönyörködgyünk, hanem inkább, hogy a’ lelkünk és szívünk, a’ szépnek, jól el-rendelttnek, és illendőnek szelíd érdeklései által ki-palléroztatván, meg-nemesíttessenek.

 De még fontosabb kötelesség az, másodszor: hogy a’ szép Mesterségek, a’ Természet’ példája szerént, kivált-képp’ a leg-valóságosabb javakat, mellyektől a’ mí bóldogságunk egyenesen függ, a’ szépségnek tellyes erejével úgy fel-fegyverkeztessék, hogy azoknak kedvellésére ellent-állhatatlanúl ragadtassunk. C i c e r o azt látszik L. 1. de Officiis kívánni, hogy fija’ elejébe az erkőltsi Tökélletességnek képét látható formában állíthatná; bizonyosan el-hitetvén magával, hogy így ő abba ki-mondhatatlan indúlatossággal belé szeretne. Ezt a’ fontos szolgálatot nékünk a’ szép Mesterségek valójában meg-tehetik. Az Igazság, és az erkőltsi Tökélletesség, úgy-mint az embernek leg-szükségesebb javai; szintén a’ leg-fontosabb tárgyak-is, mellyeknek leg-bájolóbb erővel való fel-fegyverkeztetéséről szorgalmatoskodni, a’ szép Mesterségeknek kivált-képpen való tiszti kötelességek.

 De még abban-is kötelesek el-végre az ő nagy Mesterjeket, a’ Természetet, követni, hogy minden ártalmas állapotokat olly formákba öltöztessenek, mellyek azokat hathatósan meg-útáltassák velünk. A’ gonoszságot, a’ szarvas bűnöket, és mindent, a’ mi az erkőltsi embereknek ártalmára lehet, olly érzékeny formákban kell nékik előnkbe állíttaniok, mellyek figyelmetességünket ugyan fel-gyerjesszék,^* de úgy, hogy, minek-utánna azokat jól szemünkbe vettük, örökre meg-útállyuk. Ezzel a’ fortéllyal a’ Természet igen helyesen él. Ki tartóztathattya-meg közűlünk magát, hogy a’ gonoszságnak jeleivel meg-béllyegezett fizionomiát szinte olly nyomozó figyelmetességgel meg ne visgállya, mint a’ minéművel magát a’ szépséget nézni szoktuk? A’ főldi Mesterek’ taníttója, a’ Természet, azt akarja ezzel, hogy szemeinket a’ rosszról el ne fordíttsuk előbb, hanem tsak, minek-utánna bennünk a’ tellyes útálást fel-gerjesztette.

 Ezekben a’ jegyzésekben fekszik minden, a’ mit a’ szép Mesterségeknek mivóltokról, tzéllyokról, és mire-valóságokról mondhatunk. Az ő mivóltok, avagy belső béllyegjek, és természet-szerént-való hívatallyok az, hogy képzelésünk’ tárgyainak Eszthetikabéli, vagy-is olly érzékeny erőt adgyanak, melly bennünket meg-illessen. Leg-főbb és leg-közelebb-való tzéllyok, a’ szíveknek hathatós illetése. A’ haszon pedig, melly, ha velek helyesen élünk, belőllek származni szokott, eggy-általlyában a’ léleknek és a’ szívnek ki pallérozásából ’s meg-nemesíttéséből áll. Az elsőt még itt egy kevessé meg- világosíttyuk; a’ két utólsóról pedig majd a’ következendő tzikkelyekben értekezünk.

 Hogy a’ szép Mesterségeknek mivóltok az érzékeny erőnek, avagy az Eszthetikabéli tökélletességnek, a’ képzelésbéli tárgyakkal való közléséből áll, ki-tetszik akármellyik mesterséges mű-darabból, melly ezt a’ nevet meg-érdemli. Mi által lessz a’ beszéd, poézisbéli kőlteménnyé, vagy az embernek járása, tánttzá? Mikor érdemli-meg valamelly festés, hogy képnek? vagy valamelly szerszám’ tartós pengése, hogy muzsikabéli darabnak neveztessék? Mi-képp’ lessz a’ ház az Építtő-mesterségnek mű-darabjává? Mind ezeket bizonnyára tsak akkor esmérik magok’ saját miveiknek a’ szép Mesterségek, ha a’ Mesterektől ki-dolgoztatván, érzékeny kellemetességek által képzelésünket magokra édesíttik. A’ Történet-író a’ meg-esett dolgot úgy beszélli-el, a’ mint igazán meg-történt; a’ Poéta pedig úgy, a’ mint gondollya, hogy, szándéka szerént, a’ szívet leg-hathatósabban meg-illetheti. A’ közönséges Rajzoló úgy tészi szemünk’ elejébe a’ látható tárgyat, a’ mint magában vagyon; a’ Kép-író pedig úgy, a’ mint külső érzékenységinket leg-erősebben meg-érdekli. Míg a’ közönséges ember a’ benne fel-lobbanó indúlatot minden meg-fontolás nélkűl-való járása, vagy ugrása, és tagjainak vonogatásai által mutattya-ki; addig a’ Tántzos ennek a’ járásnak, ugrásnak, és tag-vonogatásnak szépséget és rendet ád. A’ szép Mesterségeknek meg-írt mivóltokról tehát nem kételkedhetünk. Lássuk már most azoknak leg-főbb tzéllyokat.

 De a’ szíveknek efféle meg-hódíttása tsak egy más, távólabb-való és felségesebb tzélnak, el-érésére szolgál, mellyhez egyéb-képpen nem juthatunk, hanem ha a’ szép Mesterségeknek bájoló erejével helyesen élünk. E’ felségesb tzélra-való intézés nélkűl a’ Múzsák tsak veszedelmes Tsábíttók vólnának. Kitsoda kételkedhetik tsak egy szempillantásig-is, hogy a’ Természet az érzékeny kellemetességnek el-fogadására-való tehetséget lelkünknek nem egy más felségesb szándékból adta légyen, hanem tsak egyedűl azért, hogy bennünket az efféle kellemetességben-való rendetlen gyönyörködésre édesíttsen, és érzékenységinknek az illyetén hiú kedvezésekkel hízelkedgyék? Ha senki sem mérészli azt állíttani, hogy a’ Természet a’ fájdalom’ érzésére-való tehetséget tsak egyedűl azért adta légyen nékünk, hogy bennünket kínozzon: ki hitesse-el magával, hogy a’ kellemetesnek érzésére való tehetség ellenben tsak a’ múlandó tsiklandást tárgyazza? Tsak a’ gyenge-fejűek nem veszik észre, hogy az egész Természetben a’ tökélletességre és tehetősségre tzéloz minden. Úgy szinte tsak a’ könnyen-gondolkodó Mesterek hitethetik-el magokkal, hogy hívatallyoknak meg-feleltek, ha talán a’ léleknek tehetségeit kellemetes képek által, minden felségesb tzél nélkűl, fel-ingerlették.

 Fel-jegyzettük már előbb, a’ mi a’ nélkűl-is világos, mire fordíttsa a’ Természet a’ Szépnek kellemetességeit. Jelei ezek mindenütt, és mint-eggy édesgető horgai, a’ jónak. Így a’ szép Mesterségeknek-is az érzékeny kellemetességekkel arra kell élniek, hogy azok által figyelmetességünket a’ jóra vonnyák, és hogy bennünket ennek szeretetére fel-gerjesszenek. Ez a’^* ő távólabb-való, de leg-felségesebb tzéllyok; és tsak ebben a’ tekéntetben fontosak ők az Emberi Nemzetnek; tsak így érdemlik-meg, hogy a’ Bőltsektől és az Országló Tejedelmektől^* dajkáltassanak: mivel így a’ bőlts Politikának szorgalmatossága által az emberek’ bóldogíttásának leg-jelesebb eszközeivé lehetnek. –

 Tegyük-fel, hogy a’ szép Mesterségek abban a’ tökélletességben, mellyre alkalmatosak, valamellyik Nemzetnél közönségesek lettek; és visgállyuk-meg el-végre azokat a’ külömb-féle hasznokat, mellyek belőllök erre a’ Nemzetre számazni^* fognak. Valamit az ember az illyen Tartományban lát, vagy hall, az a’ szépségnek és a’ kellemetességnek béllyegeit mind magán viseli. Itt az embereknek lakó helyei, az ő házaik; a’ mivel élnek, a’ mi körűlöttök vagyon; és kivált-képp’ amaz el-kerűlhetetlenűl szükséges, és olly annyira tsudálatos eszköz, mellyel az ő gondolattyaikat és hajlandóságaikat másokkal közlik, a’ Nyelv: a’ jó ízlésnek és az elmének szorgalmatos munkálkodása által mind szép, mind tökélletes. Semmit nem láthat a’ szem, semmit nem hallhat a’ fül, hogy egeszer-’s-mind^* a’ belső érzékenységek-is a’ rendnek, a’ tökélletességnek, és az illendőnek érdekléseitől meg ne illetődgyenek. Mindenik tárgy az ollyan állapotoknak visgálására ingerli a’ lelket, mellyek által ki-palléroztatik, meg-nemesíttetik; míg az-alatt a’ kellemetes érzések, mellyek mindenik tárgytól fel-ébresztetnek, a’ szívnek minden rejtekeit egy bizonyos nemes érzékenyességgel egésszen bé-tőltik, ’s el-foglallyák. A’ mit a’ Főldnek leg-kiesebb vidékiben a’ Természet végbe visz, azt tselekszik a’ szép Mesterségek ott, a’ hol meg nem romlott súgárokkal tündöklenek. Az ollyan emberben, a’ kinek lelke és szíve, a’ meg-írtt mód szerént, a’ tökélletességnek minden-féle nemeitől szünet-nélkűl illettetik, a’ lelki tehetségek szükség-képpen ki-fejtődnek, és eggyenként ki-is palléroztatnak; a’ természet-szerént való nyers embernek ostobasága és érzéketlensége ki-párolog lassanként belőlle; és eggy ollyan állatból, melly talán nem külömben vad vólt, mint akár-melly egyéb erdei állat, valóságos ember formáltatik, a’ kinek lelke számtalan kellemetességekkel bir, és gondolkozása’ módgya által valamennyi embertársaitól szeretetet érdemel.

 A’ melly kevesen vagynak, a’ kik által-látnák és meg-ismérnék, olly tagadhatatlanúl igaz, hogy az ember az ő belső formálásának leg-fontosabb részét a’ szép Mesterségeknek köszönheti. Ha egy részről azt az észt, és mérészséget tsudálom, mellyel a’ régi Cynikusok, eggy ollyan Népnek közepette, melly a’ szép Mesterségekkel való vissza-élés által a’ puhaságba és mértékletlen pompába merűlt vólt, a’ nyers Természetnek eredeti állapottyára vissza-térni igyekeztenek: más részről az ő hál’adatlanságok, mellyel a’ szép Mesterségeket olly alá-való-képpen illették, egész haragomat fel-gerjeszti. Honnan vetted, Diogenes! azt a’ fínom elmésséget, mellyel Polgár-társaidnak esztelenségeit olly élesen meg-tsúfoltad? Honnan támadott benned az az érzésbéli sikeres tehetség, melly veled az esztelenségeket, ha mindgyárt a’ bőltseségnek formájába vóltak-is rejtve, olly elevenen meg-éreztette? Mi képp’ hitethetted-el magaddal, hogy Athénában, vagy Korinthusban, a’ nyers és bárdolatlan természetre egésszen vissa-térhess?^* Nem nyilván-való lehetetlenség-e, hogy eggy ollyan Tartományban Cynikus légy, a’ hol a’ szép Mesterségek az ő egész erejeket ki-terjesztették? Előbb eggy italt kellett vólna tenned^* Lethe’ vizéből, melly szívedben a’ szép Mesterségeknek minden érdekléseit és nyomdokit el-töröllye: de az-utánn a’ Görögök között többé nem élhettél vólna, hanem hordódat a’ Szittyai Népeknek leg-kissebb és leg-alább-való tsoportyához kellett vólna hempelygetned, hogy ott magadnak eggy ollyan lakó-helyet találly, mellyben állománnyaid szerént élhess és gondolkodhassál. És te, jobb Diogenes az újjabb Görögök között, tiszteletre- és tsudálkozásra-méltó Rousseau! Ha előbb a’ Múzsáknak mindent vissza-adtál vólna, a’ mivel nékik tartoztál, minek-előtte ő ellenek nyilván-való panaszodat meg-tetted; ez a’ te vádolásod bizonnyára senkit meg nem illetett vólna. A’ te egyéb-aránt nagy szíved nem érzette, vagy leg-alább nem akarta meg-vallani, mennyivel tartozzál azoknak, a’ kiket-Hazádból számkivetni akartál.

 A’ szép Mesterségeknek leg-közelebb-való tzéllyok tehát a’ szíveknek hathatós illetéséből; távólabb-való tzéllyok abból, hogy ezen illetések által bennünket a’ jónak szeretetére gerjesszenek; a’ leg-főbb haszon pedig, melly belőllök származik, a’ léleknek pallérozásából, és a’ szívnek nemesíttéséből áll. – Lássuk már most különösebben azokat a’ hasznokat, mellyek a’ szép Mesterségekből a’ Polgári Társaságokra származhatnak.

 Az ollyan Nemzetnek, melly bóldog akar lenni, szükséges elősször, hogy jó, és mind nagyságához, mind tartománnyához szabott törvénnyei légyenek. Ezeknek szerzése az értelemhez tartozik. – Szükséges másodszor; hogy az illyen Nemzetnél, bizonyos fő vélekedések és képezetek, mellyek a’ valóságos nemzeti karaktert támogassák, olly eleven formákban, a’ mint tsak lehetséges, minden eggyes Polgárnak szemei előtt forogjanak, hogy azoknak segedelmével nemzeti szív-béllyegét mindenkor fenn-tartsa; valamint el-végre az-is, hogy a’ fontosabb alkalmatosságoknál, holott a’ túnyaság, vagy a’ hathatósb indúlat a’ kötelességgel öszve-ütközik, mindenkor kéznél légyenek az afféle módok és eszközök, mellyek a’ kötelességnek indíttóbb kellemetességet és ingerlőbb erőt adgyanak. És ezt a’ szolgálatot a’ szép Mesterségek leg-szerentsésebben meg-tehetik. Ezer alkalmatosságok van nékiek arra, hogy az említett fő vélekedéseket és képezeteket mind-úntalanúl fel-ébresszék, és el-törölhetetlenekké tegyék; és tsak ők képesek egyedűl, a’ meg-írtt különösb alkalmatosságoknál az embert, minek-utánna már előre szívét a’ fínomabb érzékenyességre el-készítették, egy belső édes erőltetés által kötelességének tellyesíttésére kénszerítteni. Tsak ők egyedűl, kik különösb munkájik által a’ derekasb szívnek akármellyik tökélletességét, hajlandóságát, vagy helyesb tselekedetét, tellyes kellemetességgel fel-ruházva, előnkbe állíttha tyák.^* És, ha ezt meg-tselekszik, mellyik érzékeny lélek állhat ellent az ő vonszó erejeknek? vagy, ha bájoló erejeket arra fordíttyák, hogy a’ szarvas vétkeket, a’ gonoszságot, vagy az ártalmasb tselekedeteket, természettyeknek útálatosságára, és következéseiknek veszedelmességére nézve, előnkbe terjesszék; kitsoda lessz olly vakmerő, hogy azokhoz a’ maga’ szívében tsak egy szikrányi hajlandóságot-is meg-szenvedgyen?

 Az ollyan embert, a’ kinek képzelő tehetsége a’ Szépnek érzésére, és szíve a’ jóhoz-való hajlandóságra elegendő-képpen el vagyon készítve; a’ szép Mesterségekkel-való bőlts és helyes élés által mindenre fel-birhattyuk, a’ mire egyéb-aránt alkalmatos. A’ Filozofus a’ fáradságosan ki-nyomozott gyakorlás-béli valóságokat, az Országok’ Szerzőji az ő törvénnyeiket, az Emberi Nemzetnek Baráttya az ő jó-vóltú plánumait, az országló Fejedelem az ő nemes igyekezeteit, mellyek által a’ Polgárral a’ maga’ saját bóldogságát meg-éreztetni, és őtet arra birni akarja, hogy tulajdon hasznát betsűllye; soha bizonnyára szerentsésebben közönségesekké nem tehetik, mint-sem ha azokat a’ szép Mesterségek’ Dajkájinak, a’ Mestereknek, által-adgyák. Ezek a’ Férjfiak, kik a’ Múzsákkal szoros szövetségben állanak, mint annyi Orfeusok, az embereket, még akarattyok ellen-is, de szelíd és kellemetes erőszak által, szorgalmatos tellyesíttésére fogják birni valamennyi kötelességeiknek, mellyek az ő bóldogságokat elő-mozdíttyák.

 A’ szép Mesterségek tehát el-kerűlhetetlenűl szükséges Társai annak a’ Bőltseségnek, melly az emberek’ bóldogságáról szorgalmatoskodik. Ez ugyan jól tudgya, minek kellene az embernek lenni? sőt ki is jegyzi néki az útat a’ tökélletességre, és az evvel szükség-képpen egybe-kaptsoltt bóldogságra. De erőt, ennek a’ nehéz és sokszor meredek útnak meg-járására, nem adhat. Ezt tsak a’ szép Mesterségek egyengethetik-meg; tsak ezek hintik-bé virágokkal, mellyek az ő kellemetes illattyok által az Útazót vóndorlásának^* folytatására ellent állhatatlanúl édesíttik.

 És ezek a’ ditséretek nem olly hiúk, hogy tsak egy szempillantásig tündérkedgyenek, az-utánn pedig, mihelyt az észnek súgári reájok esnek, könnyű gőzelékek gyanánt el-oszollyanak. A’ miket mí a’ szép Mesterségekről mondunk, azok valóban az emberi természettel-is minden-képp’ meg-eggyeznek. Az értelem semmit sem tesz egyebet, hanem hogy velünk a’ tárgyat meg-ismérteti; és az efféle ismértetésben semmi ollyas erő nem fekszik, melly bennünket a’ foglalatosságra ingerlene. Ha azt akarjuk, hogy valamelly valóság erre nézve tehetős légyen, meg kell azt a’ jónak formája alatt, nem annyira az ésszel ismértetni, mint-sem inkább a’ szívvel éreztetni; mert tsak az illyen éreztetés ingerli-fel az embernek kívánó tehetségeit. Ezt magok-is által-látták a’ Stoikusok. Mert, ámbár az ő leg-főbb ingyekezetek^* oda tzélozott, hogy minden érzést meg-fojtsanak, és az egész lelket tsupa ésszé változtassák: az ő Fiziologyiájok még-is, melly most Metafizikának neveztetik, teli vólt képekkel és kőlteményekkel, mellyek a’ képzelő tehetség által az érzést fel-ingerellyék; sőt egy felekezet sem vólt ennél szorgalmatosabb abban, hogy az észnek állíttásait Eszthetikabéli, avagy érzékeny erővel fel-ruházza. A’ vad ember tsupa goromba érzékenységből áll, melly a’ baromi életet tárgyazza; az ollyan ember, a’ millyent a’ Stoikusok formálni akartak, de nem formálhattak, tsupa ész, tsupa eszmélkedő, és soha nem foglalatoskodó Való lett vólna; az pedig, a’ kit a’ szép Mesterségek formálnak, mind a’ kettő között szintén hözepett^* áll: az ő érzékenyessége pallérozott, és ollyan, melly az embert az erkőltsi életre nézve tehetőssé tészi.

 De mindent meg kell azonban vallanunk. A’ szép Mesterségeknek ingerlő erejével könnyen vissza lehet élni az emberek’ romlására. Mert a’ pallérozott érzékenyességből veszedelmes következések támadhatnak, ha tsak állandó-képpen az észnek vezérlése alatt nem marad. A’ Szerelmeseknek tündéres tséltsapásai, a’ relígyiói és politikabéli indúlatoskodások, az eszelős Felekezeteknek, Szerzeteknek és egész Népeknek fenékkel-fordúltt lelke, mi egyéb vallyon, hanem-ha józan észtől el-hagyatott, és a’ mértékletlenségig űzött fínomabb érzékenyesség? És innen származik a’ Sziberítákéhoz hasonló puhaság-is, melly az embert eggy ereje-szakadtt, el-kényeztetett, és útálatos alkotmánnyá tészi. Mivóltára nézve, eggy és ugyan-azon érzékenyesség, melly a’ Bajnokokat és a’ Bolondokat, a’ Szenteket és a’ Gonosz-tévőket formállya. És, ha a’ szép Mesterségeknek ereje árúló kezekre jut, akkor ez a’ jeles orvosság halálos méreggé válik; mivel sokszor még a’ gonoszságok-is a’ Tökélletességnek szeretetre-méltó formájába őltöznek. Mire nézve a’ meg-tsalattatott ember belső részegségében szinte a’ Tsábíttónak karjai közzé tántorog, hol bizonyos veszedelmét leli. A’ Mesterségeknek tehát szükség-képpen az ész’ vezérlése alatt kell maradni.

 Kivált-képpen-való hasznaikért meg-érdemlik, hogy azokat a’ Politika minden lehetséges módokkal támogassa, serkentgesse, és a’ Polgároknak valamennyi rendei közzé el-terjessze. Mivel pedig azokkal vissza-is lehet élni, szükséges, hogy foglalatosságaiknak ismét a’ Politika határokat-is vessen. Tsak már a’ jó ízlésnek hasznaira és a’ rossznak káraira nézve-is, a’ hol igazán bőlts Törvény-szerzés vagyon, meg nem kellene a’ Polgároknak engedni, hogy házaik vagy kerteik által, mellyeknek külső és belső részeiben édesgető pompa, de egyszer-’s-mind rendetlenség, illetlenség, vagy éppen esztelenség-is uralkodik, az ő Polgár-társaiknak helyes ízlését meg-rontsák. Meg nem kellene senkinek engedni, hogy mesterségét űzze, míg ennek próbájin kivűl, eszének és derekas gondolkozása’ módgyának-is jeles próbájit nem adná. A’ Törvény-szerzőnek fontos kötelessége, arra vígyázni, hogy nem tsak a’ nyilván-való épűletek és emlékeztető jelek, hanem még a’ gépelyes mesterségeknek-is valamennyi látható tárgyai, a’ jó ízlésnek béllyegét magokon visellyék: valamint arról méltán szorgalmatoskodik, hogy nem tsak a’ pénz, hanem még az értzből-való eszközök-is, igaz értékeiknek béllyegét magokon hordozzák. A’ bőlts Fejedelem nem tsak azonn iparkodik, hogy a’ nyilván-való pompák, ünneplések, és szokások, hanem még a’ magánosb ünnepek, és a’ különösebb szokások-is, a’ szép Mesterségek által a’ Polgárok’ szíveit, mennél hathatósabban és hasznosabban lehet, meg-illessék.

 De kivált-képp’ a’ leg-nemesebb foglalatosságinknak leg-közönségesebb és leg-fontosabb szerszáma, a’ Nyelv, különös figyelmetességet érdemel azoktól, a’ kikre a’ Polgárok’ bóldogságának gondviselése bízattatott. Az egész Nemzetnek ki-mondhatatlan kárára vagyon, ha az ő anyai nyelve vad, gyomos, nyers, hajthatatlan, és a’ fínomabb érzéseknek ’s az elmésebb gondolatoknak ki-fejezésére alkalmatlan. Nem nevelkedik-e az ész, a’ jó ízlés, valamint az ezekkel való józan élés, szinte azon mérték szerént, a’ mi képp’ a’ Nyelvnek tökélletessége gyarapodik? Hiszen a’ Nyelv, belső mivóltára nézve, nem-is egyéb, hanem a’ testi jelekbe őltöztetett ész és ízlés. Miért kellene tehát az illy fontos állapotot a’ tsupa esetre, vagy az eszelős Agykaponyáknak rongálására hagyni? Ha igaz az, hogy Párisban a’ negyven tagokból álló híres Akadémia tsak azért állíttatott-fel, hogy a’ nyelvnek mivelése által a’ Frantzia Nemzetnek ditsőssége ki-terjesztessék: a’ Szerző ezt a’ dolgot bizonnyára tsak leg-gyengébb világosságában látta. Többet nyert ő ez által a’ tsupa tündöklő ditsősségnél; úgy-mint a’ józan észnek és a’ jó ízlésnek gyarapodását, és az egész Nemzetre-való ki-terjedését. A’ mí Országainkban erre nézve hihetetlen a’ gondatlanság. Ama’ fontos eszköz, mellyel az embert az oktalan állatok’ alatsonságából ki lehetne vonni, tsupa semminek tartatik. Akármellyik Esztelennek szabad, a’ kalendáriomokban, könyvekben, futó darabokban, prédikátziókban, az egész Nemzettel eggy ollyan nyelven gagyogni, melly vadsággal, szarvas hibákkal, és kábaságokkal teli van. Még az Országlók’ Felségének-is, midőn a’ parantsolatokban az egész Néppel, mint ennek Attyai ’s Vezérei, beszéllenek, olly beszédet tésznek ajaki közzé, melly rendetlenségekkel tömve van, és a’ jó ízlésnek minden leg-kissebb nyomdoka nékűl-is szűkölködik. A’ Néző-játékban majd tsak nem valamennyi szép Mesterségek mind egybe kaptsollyák erejeket. Egyedűl tsak ebből-is meg-betsűlhetetlen eszköz válhatnék az embernek ki-pallérozására: és a’ Teátrom még-is többnyire szinte az, melly sok helyekenn a’ jó ízlést leg-inkabb meg-rontya. Nem kellene-e, valamint a’ pénznek, úgy a’ szép Mesterségek’ miveinek hamisíttása ellen-is bűntető törvényeket szabni? Mi-képp’ lehessenek a’ szép Mesterségek igazán hasznosak, ha velek vissza-élni, minden bolondnak meg-engedtetik?

 Ha a’ szép Mesterségekkel arra, a’ mire természettyek szerént alkalmatosak, úgy-mint az emberi bóldogságnak elő-mozdíttására akarunk élni; szükséges, hogy a’ velek-való élésnek helyes módgya az Országlásnak politikabéli szisztémájába, mint ennek mivólti része, bé-vétessék: hogy azoknak mivelése, a’ köz jót eszközlő foglalatosság gyanánt, a’ közönséges tárházból támogattassék; és hogy el-végre az ő mű-darabjaik még a’ leg-közönségesebb Polgároknak alatson kunyhójikba-is bé-hassanak.

 Ezeket a’ javallásokat némelly Ál-Politikusok sikeretlen állíttásoknak, és talán még a’ Filozofusok-is haszontalan elme-futtatásoknak fogják tartani. De hiszen mí sem tarthattyuk azokat egyebeknek mind-addig, míg a’ Politikának mostani lelke és mostani vélekedései, meg-másolhatatlan törvény és valóságok gyanánt, uralkodni fognak. A’ hol a’ külső hatalom, a’ kész kintsek, és a’ mik ezeket meg-gyarapíttyák, az Országnak leg-főbb és majd tsak nem eggyetlen eggy űgyei gyanánt vadásztatnak; ott mí-is azt javasollyuk, hogy a’ szép Mesterségek számkivettessenek, és a’ Politikusoknak, kik a’ köz űgyeket viselik, a’ Római Poétával azt kiáltyuk: O! Cives, Cives! quaerenda pecunia primum est, Virtus post nummos.

 Nem lessz talán haszontalan munka, ha itt a’ szép Mesterségeknek hajdani és mostani sorsait rövideden le-rajzollyuk, és azzal a’ képpel, mellyet róllok az eddig-tett jegyzésekben le-festettünk, öszve-hasonlíttyuk.

 (Következik: a’ szép Mesterségeknek hajdani és mostani Sorsok:
az-utánn pedig sommás Theoriájok.)