Ezen bízodalomtól indíttatván, mérészlem Exc.ádat, a’ velem-eggyet-értő Magyar Íróknak nevekben, egyszer-’s-mind arra emlékeztetni: mit várjon a’ Haza mostani jobbra-fordúltt állapottyában Exc.ádnak mélly bőltseségétől, és nemzeti erkőltseink’ ’s köz bóldogságunk’ fenn-tartására törekedő igaz hazafiúi gondoskodásától.

 Tudgya Exc.ád, hogy az Országok nem tsak karddal ’s fegyveres erővel, hanem egyszer-’s-mind pennával ’s ésszel szereztetnek, kormányoztatnak, és tartatnak-fenn. Ez nem egyébként, hanem a’ Nemzeti Litterátúrának, az az, a’ Tudományoknak hazai nyelven való virágoztatása által, mehet leg-könnyebben ’s leg-tsalhatatlanabbúl végbe. (Mivel-hogy: soha eggy egész Nemzet^* idegen nyelven tudományra, közönséges világosságra, ’s bőltseségre nem juthat.) A’ nemzeti nyelvnek elhagyatásával, el-hagyattatnak a’ nemzeti erkőltsök, szokások, – a’ Nemzetnek egész tulajdona, meg-külömböztető béllyege.

 Nem értik azok, vagy nem akarják érteni, a’ magok’ hasznokat, a’ kik Hazánkban a’ Deák nyelvhez el-annyira, és olly mód nélkűl ragaszkodnak. Ennek a’ nyelvnek tudása, kétség kivűl, igen jó és hasznos, sőt szükséges-is; de nem úgy, hogy egyedűl tsak ennek adgyuk az elsőséget, ’s a’ magunkét miatta meg-vessük. Ugyan-azon Rómaiak, kiktől azt a’ nyelvet kőltsönöztük; ugyan-ők lehetnének oktató példájink. Alig győztek ők meg, alig hódítottak hatalmok alá valamelly Nemzetet, leg-ottan Római nyelven parantsoltak, ’s szabtak rendet nékie; hogy, azon nyelv által mint-egy Római erkőltsökbe őltöztetvén, annyival-is inkább magokhoz kaptsolhassák azt. Valójában úgy-is látszik, hogy, ha azt a’ hatalmas Birodalmat a’ maga’ nagysága le nem nyomta vólna; ha valamelly Ország a’ polgári ’s vitézi nemes erkőltsöknek meg-vesztegetődése utánn-is fenn-állhatna; és, egy szóval: ha minden, a’ mi a’ Nap alatt van, változás alá vettetve nem vólna: talán tsak ez az eggy eszköz lehet vala, melly azt az egymástól olly sok tekéntetre nézve külömböző számtalan Nemzetséget öszve-eggyeztetvén, Róma’ hajdani szerentséjét, méltóságát, még mai nap’-is fenn-tartaná. Láttuk a’ Frantziákat XIV-dik Lajos’^* országlásától fogva nyelvekkel, erkőltsi szokásaikkal, Európának számos Nemzeteinn egész a’ mí ideinkig uralkodni, ’s ezekre, mint majmaikra, úgy nézni. Láttuk az-utánn magát-is az erejéből-ki-vett, le-tapodott Frantzia Népet, betstelen álmából fel-ébredni, a’ Filozofiának világíttó szövétneke által méltatlan bitangoltatására szemeit fel-nyitni, ’s gyalázatos lántzait széllyel-szaggatni. Láttuk, ellenben, tulajdon magunk’ Országában a’ Jövevényeket uraságra lépni, Hazánknak leg-érdemesebb Fijait meg-vettetni, ’s eggy idegen nyelvnek nem-tudása miatt^* hívatallyaiktól, kenyereiktől meg-fosztatni; a’ mi valóban soha sem történt vólna, ha vitéz Eleink, a’ Deákhoz el-annyira nem ragaszkodván, édes anyai nyelveket – ezt az olly kevesség ismértt, olly méltatlanúl el-hagyattatott arany-bányát! – jobban meg-betsűlték, ki-mivelték, ’s közönségesebbé tették vólna.

 Most van az ideje, Kegy. Uram!^*hogy Atyáinknak hibájokat ki-pótollyuk; és a’ mit ők el-múlattak, vagy talán akkor még nehezen tselekedhettek, helyre hozzuk; hazai nyelvünket a’ maga’ méltóságába helyheztessük, és ez által Hazánk’ örökös bóldogságának talp-kövét meg-vessük. Az Egek, kik szomorú sorsunkon már valahára szánakodni látszatnak, ollyan Fejedelmet adának, ki a’ maga’ hívatallyát, kötelességét, nem tsak tudgya és isméri, hanem tellyesítteni-is kívánnya; ki a’ maga’ Népének nem nyomorgató Ura, hanem a’ Törvénynek értelme szerént-való igaz Kormányozója, jól-tévő Attya, lenni akar; és a’ ki az ő kintsét, gazdagságát, Jobbágyai’ szíveinek birtokában helyhezteti. Eggy illy jó-lelkű, ’s igazán trónusra-született Fejedelemtől mindent meg lehet nyerni, a’ mi a’ Nemzet’ közönséges hasznának ’s ditsősségének elő-vitelére tárgyoz. –

 Állíttassék-fel tehát az Országnak ’s Királynak párt-fogása alatt, közönséges kőltséggel, eggy ollyan Magyar Tudós Társaság, melly kötelessége szerént a’ Hazai Nyelvet mivellye, közönségessé tegye, ’s a’ Tudományokat az Országban ugyanazon nyelven terjessze, virágoztassa. Ha egyszer sok-féle, szép, tudós Könyveink lesznek; ha Nyelvünknek illendő betse lészen: majd önként fogják azt még az Idegen-Országbéliek-is tanúlni. Által-láttyák majd a’ Horvátok ’s Tótok is, hogy tanátsosabb, egy kőltséges hóltt nyelv helyett azon Nemzetnek élő nyelvét tanúlniok, ’s űgyöket rajta folytatniok, mellynek koronája ’s védelme alatt bátorságos, szabad életet élnek.¹

 Kegy. Uram! Most, vagy talán soha sem! – Olly környűl-állásokban vagyunk, hogy, ha most a’ Magyar Litterátúra jobb karba nem állíttatik, és leg-alább 10. 12. esztendő múlva tsalhatatlanúl-léendő bé-hozattatása iránt bizonyos rendelés nem tétetik: talán soha sem reménylhettyük ki-terjedését, virágzását. A’ naponként Hazánkba sereglő sok gyűlevész népnek bitang nyelvétől le-nyomattatik; ismét majmaik lészünk a’ Németeknek, ’s nyelvünkkel, őltözetünkkel eggyetemben nemzeti erkőltseinket-is le-tesszük. Ennek a’ maszlagnak^* most lehet elejét venni. Exc.ádnak illik pedig, itt-is elsőnek lenni. Exc.ádnak hathatós szava ’s példája könnyen végbe viheti azt, a’ mit sokan talán lehetetlenségnek lenni gondolnak. Az értelmes, igaz, jó Hazafiak, hasonlóúl ezt fogják kívánni és sürgetni; azok pedig, kik talán egy vagy más különös tekéntetből másként értenének, ’a Nemzet’ nyilvánságos haszna ellen nem fognak szóllhatni.

 Ez az tehát, a’ mit most fő-képpen Exc.ádtól reménylünk és várunk; mert tellyesen el vagyunk hitetve arról, hogy, valamint inséges ideinkben igaz űgyünk’ védelmezésétől, Exc.ádnak nagy lelkét semmi-féle világi hatalom el nem rettenthette: kedvezőbb környűl-állásainkban bóldogságunk’ elő-mozdíttásában-is hasonló hazafiúi állhatatossággal fog munkálkodni. Ez által fogja Exc.iád eddig-tett halhatatlan érdemeit még magasba tetézni; ’s ezért fogják Exc.ádat még a’ késő maradékok-is áldani.