I.
ÁNYÓS’ LEVELE
EGY JÓ BARÁTTYÁHOZ.
(Buda-Vára, 25-dik Junius 1781.)
HÁT Te-is húllattál Vezekény’
*A vezekényi csata 1652. augusztus 26-án volt, a csatában meghalt négy Eszterházy: Ferenc, László, Tamás, Gáspár. Az ehhez csatolt lábjegyzet Ányos 1781-ben Pesten önálló füzetben megjelent alkalmi verséből idéz (Nagyméltóságú Galánthai Gróff Eszterházi Pálnak pétsi püspökségre tett felemeltetését inneplő versek, 77–83. sorok, l. Ányos 76–80., 265.).
halmain
Könyveket, Bajnokim’ ditsőűltt hamvain?
1E’ következendő verseire tzéloz a’ Poéta:
Szomorú Vezekény! vóltam mezeiden,
Hallottam gerlitzét nyögni térségiden!
Szent irtózás lebeg Útazók’ szívében,
Egy sírni készűlő köny reszket szemében,
Midőn ott szemlélik négy Eszterházynak
Vérét, édes Hazánk’ igaz Fijainak! –
Egy nap! – eggy ütközet látta halálokat! ’s a’ t.*
Kik édes Hazánknak haldokló szívére
Véreket engedték tsepegni sebére? –
Oh sírj! – ’s áldd, Barátom, nemes árnyékjokat,
Hintsd-bé violákkal el-pusztúltt sírjokat! –
Illyen Hazafiak érdemlik könyvünket,
Nem, kik hitetlenűl szaggattyák szívünket; –
Ezek-is fatsarnak ugyan ki könyveket,
De mellyek boszszúra vonszák az Egeket,
Midön azt a’ Hazát hit-szegés’ mérgével
Etetik, melly őket szoptatta tejével! –
Mit használt Londonnak
Kromvell’ *Oliver Cromwell,* I. Károly király 1649-es lefejezése után a hadsereg vezetőjeként az övé lett a hatalom.
buzgósága?
’S Királlya’ vérével festett Szabadsága?
Ha az-is tsak azért verte-le lántzait,
Hogy önnön békójin lássa polgárjait? –
Czézár
*Gaius Julius Caesar* i. e. 49-ben átlépve a Rubikon folyót Róma ellen vonult, elűzte Gnaeus Pompeiust (i. e. 106–48), akire egy évvel később megsemmisítő vereséget mért Pharszalosznál.
Ditsősségnek ült már Templomában,
Győzedelem-kapuk várták Hazájában, –
Midőn egyszer-is-mind párt-ütő szívével,
Rubikonhoz repűlt esküdtt seregével.
Ott meg-állapodván, kérte Isteneit,
Hogy verhesse lántzra Rómát, ’s Testvéreit! –
Által-hat a’ folyónn Émáth’ mezejére,
*Émáthia, azaz Dél-Macedónia.
Szegény Pompéjusnak temető-helyére;
Ott, ott borúlt a’ Nap véres fellegekbe,
Midőn törét verte a’ szabad szívekbe! –
Oh, arany Szabadság! hogy’ szülsz illy fiakat,
Kik ellened merik szegezni karjokat?
Hiszen! a’ Természet kit-kit pállyájára
Szabadon helyheztet élet’ piattzára;
Nem tsügg lántz, sem békó gyenge kezeiről,
Nem húll a’ rabságnak könyve szemeiről!
Ki foszthat-meg tehát szívünk’ illy kíntsétől,
Hogy életünk függjön másnak kegyelmétől?
Ha-tsak a’ Természet’ szenteltt törvénnyeit
Öszve nem tapodgya Végzések’ rendeit? – ’s a’ t.
– – – – – Verseidet hozzám-kűldött Leveledben jól írtad; tsak azonn légy, kedves Barátom! hogy mentől érzékenyebben írj; és a’ versben meg ne elégedgy a’ közönséges szóllásnak módgyával, hanem mennél fellyebb lehet, emeld gondolataidat. Az ragadgya-el azutánn az Olvasót, és tsudálni kénszerítti tüzedet ’s a’ t.
GR. ZRÍNYI MIKLÓSRÓL.*
ELLENSÉG’ tsontyai köztt gázoltt vérében
Nyúgszik Zrínyi Miklós ditsősség’ ölében.
El-esett! de fején maradt borostyánnya;
Nem lehetett ekként Szulimán’* zsákmánnya.
Magyar! e’ sír felett ne húllass könyveket,
Mert a’ köny nem illet bajnoki szíveket.
Tapsolly, ’s kevélykedgyél illyen Vitézedben,
Pompa gyanánt hordozd nagy nevét mellyedben. –
Zrínyi, édes Hazánk’ tzímeres fajzása!
Nyúgodgy! terjedgyen r’ád az Egek’ áldása.
Majd, ha a’ trombita’ rettentő hangjára
Mind-eggyikünk testét fel-vészi magára:
Elődbe sietünk, ’s ölelünk tégedet;
Meg-hálállyuk akkor nemes esetedet!