Eppen^* el-tökéllettem vólt magamban, hogy a’ Magyar Hang-mérséklésről-valo gondolataimat ’s észre-vételeimet rövideden egybe-foglalva ezen Negyedben közre botsássam: a’ midőn értésemre esett, hogy ugyan e’ dologban nevezetesebb Tudóssaink közűl ketten-is foglalatoskodnak. Tanátsosbnak tartottam tehát, szándékomat változtatni, és az említtett két tudós Hazafinak rövid nap alatt ki-nyilatkoztatandó értelmét bé-várni. Az Eggyiknek ebbéli munkátskája majd Múzéumunknak valamellyik Negyedében fog meg-jelenni; ’s akkor alkalmatosságom lészen nékem-is, okaimat, ha néhol ellenkező értelemmel lennénk, ugyan-ott elő-adnom. Az-alatt tsak azt jelentem, hogy én a’ h betűre nézve azokkal tartok, kik azt mással-hangzónak veszik. Szabó Társunk, és Rájnis Ur utánn, a’ kétes-hangzatú szó-tagot (a’ mint e’ jelen-lévő egy-néhány versből-is láthatni) a’ h előtt én-is megrövidítettem; de jobban meg-vizsgálván annak természetét, ’s igaz hangzását, azt tapasztaltam, ’s tellyességgel meg-is vagyok iránta győszettetve,^* hogy ez a’ betű a’ Magyar Nyelvben koránt-sem olly könnyű lehellést jelent, mint a’ Deákban, ’s más Nemzetekében, hanem valóságos mással-hangzó. Azonban, kinek mint tetszik úgy éllyen vele. Nem szükség, hogy azért egymásra neheztellyünk.

 A’ mi ezt a’ kis fordíttást illeti: én azt magam sem tartom tökélletesnek. Tsak próbálni akartam, ’s látni, miként illenék Oszszián kőlteménnyeihez a’ Magyar Hexameter. – Talán leg-jobb vólna, az egész Oszsziánt (valamint Dénis tselekedett vólt) illy-nemű Versben fordíttani. Itt tetszenék-ki leg-inkább a’ mi Nyelvünknek méltósága, ’s hasonlíthatatlan szépsége. De erre nékem nints időm, ha talán tehetségem lenne-is.